A kutak felülvizsgálata a lakosságért

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Jogalkotás-Jogalkalmazás

A kutak felülvizsgálata a lakosságért

XXI. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Dr. Pump Judit
jogász, az AJBH Jövő Nemzedékek Érdekeinek Védelmét Ellátó Biztoshelyettes Titkárságának vezető főtanácsosa


A víz az élet forrása. Meglévő készleteink minőségének megóvása, az adott helyen adott időben rendelkezésre álló mennyiség igazságos elosztása minden nemzedék érdeke, és egyben az állam mellett mindenki Alaptörvényből fakadó kötelezettsége.[1] A vízhez való hozzáférés az ENSZ által elismert emberi jog, melynek alapfeltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű víz megléte.[2]

Az állam fel nem adható feladata, hogy olyan jogi keretet teremtsen, amely az életet helyezve a középpontba biztosítja a különböző vízigényeket tiszteletben tartó és azokat összehangoló méltányos és igazságos természeti erőforrás-megosztás feltételeinek megteremtését. A kizárólagos állami tulajdonban álló felszín alatti vizek a nemzet közös örökségét képezik[3], és a jelen és jövő nemzedékek életéhez védelmük elengedhetetlen. Ezért is adott ki a jövő nemzedékek szószólója még 2017-ben elvi állásfoglalást a felszín alatti vizek védelméről[4], felhívva a figyelmet a vízigények kielégítését fenyegető veszélyekre. Hiszen a terület vízháztartási egyensúlyát figyelmen kívül hagyó túlzott vízkivételek a kisebb mélységű talajvízkutak elapadásához vezethetnek. Míg a vízszennyezések miatt a lakosság akár egyik pillanatról a másikra ivóvíz nélkül maradhat, ahogy azt az abasári ivóvízbázis-szennyezés is bizonyítja.[5]

A jövő nemzedékek szószólója számos esetben hangsúlyozta, hogy a lakosság ingatlanhasznosításához kapcsolódó vízigények kielégíthetőségének megőrzéséhez elengedhetetlen a felszín alatti vizekhez utat nyitó kutak ismerete, az azokat fenyegető veszélyek feltárása, bemutatása, a veszélyek szakszerű elhárítása. Számos emberi jog érvényesülése függ a vizek állapotától, különösen ott, ahol az ingatlanon lévő kút az ivóvízhez való hozzáférés egyetlen forrása, illetve a megélhetés elengedhetetlen feltétele. A szószóló ezért is üdvözölte és sürgette az illegálisan létesített kutak számbavételét célzó jogszabálymódosításokat. Mert mindenki érdeke, hogy tudja, vajon mindig számíthat-e az ingatlanán található kút vizére, meddig lesz iható, meddig tudja használni öntözésre, állatok itatására. Elég egy rosszul kialakított, elhagyott, vagy veszélyes hulladékkal megtömött kút, hogy a környékbeli ingatlanok kútjai vagy a közműves ellátás vízbázisai használhatatlanná váljanak.

Az elmúlt időszak alatt egyértelművé vált, hogy nemcsak az illegális kutak ismerete hiányzik, hanem általában hiányzik a működő és felhagyott kutakat számba vevő leltár, s az ingatlan-nyilvántartások sem tartalmazzák azt a tényt, hogy az ingatlanhoz tartozik, vagy tartozott-e valaha is kút. Miközben a nem megfelelően kialakított, működtetett és karbantartott kutak a többi ingatlan számára is vizet adó felszín alatti vízkészletet veszélyeztetik, úgy cserélnek ingatlanok tulajdonost, hogy a kutakról szóló ismeretek közben homályba veszhetnek.

A kutak felülvizsgálata a lakosságban vegyes érzelmeket váltott ki, különösen a falvakban és tanyákon, ahol a falusi, tanyasi létnek és ingatlanhasználatnak még ma is természetes velejárója, és az élet alapvető feltétele a saját kút és annak használhatósága. Bár a kutak kora, létesítésének módja és engedélyezési rendje, eljárása az évszázadok során jelentős változásokon ment át, egy dolog nem változott, már az 1885-ben megalkotott vízügyi törvény sem engedte meg a felszín alatti vizek fölötti szabad rendelkezést más kárára, illetve a kutak szabad létesítését. Érdemes szó szerint felidézni az akkori szabályokat:

„11. § A birtokos azonban mások kárára a víz fölött nem rendelkezhetik: ha mások a vizet a birtok területén kívül hatósági engedély vagy tényleg fennálló jogosítvány alapján használják.
[…]
14. § Az élet rendes szükségletére vizet szolgáltató kutakat sajátbirtokánmindenki szabadon épithet, azonban az uj kut a község belterületén és a lakott külterületen netán már létező kutaktól, tavaktól, forrásoktól, vizcsatornáktól vagy házaktól legalább 3 méter, a község belterületén kivül létező hasonló müvektől pedig legalább 15 méter távolságban épitendő. Ezen távolságok meg nem tartása esetén az uj kut az érdekelt fél kérelmére betömendő.
A kutak gazdasági vagy ipari czélokra is használhatók, ugy azonban, hogy ez által más vizeknek addig tényleg gyakorolt használata meg ne csökkenjen vagy meg ne szünjék.
15. § Furások, galleriákés artézi kutak segélyével a vizet felszinre hozni csak oly feltétel alatt szabad, hogy ez által más vizeknek addig tényleg gyakorolt használata meg ne csökkenjen vagy meg ne szünjék.
Tiltva van furásokat, galleriákat és artézi kutakat már meglevő hasonló müvektől, forrásoktól, vizfolyásoktól és csatornáktól 100 méternél, épületektől, vasutaktól vagy kőutaktól 40 méternél kisebb távolságban hatósági engedély nélkül létesiteni.”

A fenti szabályokból is jól érzékelhető az ingatlantulajdonost terhelő általános kötelezettség, hogy jogait csak úgy gyakorolhatja, hogy azzal másnak kárt ne okozzon. A károkozás megelőzését szolgálják az akkori technológiai adottságokhoz, a felszín alatti vizek akkori állapotához és veszélyeztetettségéhez igazodó közigazgatási szabályok. A technológia fejlődése és a vizek állapota az elmúlt 134 évben jelentős változáson ment át. Nem változott ugyanakkor az általános kötelezettség, hogy a vízkivétellel más ingatlanának vízhasznosítását nem lehet károsítani, ennek pedig alapfeltétele a vizek állapotának megőrzése, szükség esetén javítása. Az ingatlanok hasznosítása közvetlenül függ a felszín alatti vizek védelmétől, védettségétől, ezért a kutak számbavétele, felülvizsgálata nem a vízügy, vagy a kutas szakma lobbi érdeke, hanem mindenki elemi érdeke.

A kutak leltárba vételének elhanyagolása, a jogszabályi kötelezettségek kikényszerítésének elmaradása azt az üzenetet küldte a lakosság számára, hogy ezekre és az állam beavatkozására valójában nincs is szükség. A vizek mennyiségi és minőségi védelme, a konkuráló igények összehangolása a hatályos szabályozás szerint állami feladat, tekintettel a vizek közjószág jellegére és véges voltára. Miközben a felszín alatti vizek kizárólagos állami tulajdonban vannak, az állami feladatellátás elmulasztása miatt az egyes kutakkal kapcsolatos problémák kezelését a lakosság saját kezébe vette. Ha adott kútból a víz elapadt, mélyebbre fúrt, ha szennyezetté vált, új kutat fúratott, s így tett akkor is, ha a közműves vízellátás díját, vagy a kapcsolódó csatornadíjat drágának találta. Érthető tehát, hogy a lakosság a felülvizsgálatot bizalmatlanul fogadja, mert saját érdekvédelme szempontjából nem látja okát. Mivel a környezetvédelmi törvényben megfogalmazott kötelezettség ellenére jellemzően nem kap évente tájékoztatást a település környezeti állapotáról és annak részeként a vizek állapotáról[6], az azokat fenyegető veszélyekről, ezért nem látja, hogy a felülvizsgálat nem ellene, hanem érte van. Csupán azt érzékeli, hogy a felülvizsgálat költséggel jár, hogy olyan szakemberek munkáját is meg kell fizetnie, akik nélkül is sikerült a kútfúrás és jön a víz, arról nem is beszélve, hogy érzi annak a veszélyét, hogy a kút használatától eltilthatják. Szembesül az egységes hatósági gyakorlat és szakmai követelményrendszer hiányával, és az ezekből adódó eljárási nehézségekkel és többletköltségekkel.

A jövő nemzedékek szószólója érzékelve a kutak felülvizsgálatával kapcsolatos társadalmi támogatottság hiányát, a szociális és gazdasági problémákat, május 9-én műhelybeszélgetésre hívta a jogalkotókat, a települések, a jegyzők, a szakmai és a civilszervezetek képviselőit, a tanyasi élet ismerőit, hogy közösen vitassák meg a problémákat, és azokat a szempontokat, amelyek figyelembevétele elengedhetetlen ahhoz, hogy a kutak felülvizsgálata elérje célját, biztosítva a felszín alatti vizek védelme mellett a kulturális örökségünk részét képező tanyasi életforma megőrzését, a vízhez kötődő alapvető jogok érvényesülését. A jövő nemzedékek szószólója a műhelybeszélgetésen elhangzottakra is tekintettel javaslatot készít elő, felhívandó a kormányzat és mindenki figyelmét azokra a szempontokra, amelyek mentén kidolgozott program előmozdíthatja – az Alaptörvényből fakadó kötelezettségek teljesítését és jogok érvényesítését biztosítandó – a jelen és a jövő nemzedékek számára a vizekhez való hozzáférést.

Ugyanakkor a jegyzők környezetvédelmi (ideértve a vízügyieket is) feladat- és hatáskörük gyakorlása során sokat tehetnek azért, hogy a lakosság véleménye megváltozzon. Ehhez természetesen szükség van arra, hogy a jegyzők kérjék és megkapják azokat a településre vonatkozó adatokat, amelyek alapján évente tudják tájékoztatni a lakosságot a helyi környezet állapotáról, a talajvizek minőségéről, szennyezettségéről a lekötött és a szabad vízkészletekről, az összehangolást feltételező vízigényekről, az ivóvízhez jutás lehetőségeiről és módjáról, a közműves hálózatot, illetve a saját kutakat használók számáról, településen belüli elhelyezkedéséről. Fontos lenne, hogy a jegyzők egységes kommunikációt és hatósági gyakorlatot alakítsanak ki, mind a kutak engedélyezése, mind a kutak felülvizsgálata kapcsán. A lakosság bizalomvesztésének egyik alapja az információk állandó változása és ellentmondásossága, a kiszámíthatóság hiánya. A jegyzői kar egyeztetése segítheti a lakossági bizalom megerősödését, helyreállását, ezzel is hozzájárulva a nemzet közös örökségét képező vizeink megőrzéséhez.

 


[1] Többek között ezt emelte ki az Alkotmánybíróság a vizek kivételével kapcsolatos előzetes normakontroll eljárás keretében meghozott határozatában [13/2018. (IX. 4.) AB határozat].

[2] Az ENSZ 2010. július 28-i közgyűlési határozatában nyilvánította a vízhez és a szanitációhoz való hozzáférést emberi joggá. (The Human right to water and sanitation, A/RES/64/292). A WHO kutatásokra alapozott ajánlása szerint minden embernek napi min. 50 l/fő vízhez való hozzáférést kellene biztosítani az alapvető emberi szükségletek kielégítéséhez az emberi méltóságra tekintettel. Ez a mennyiség magában foglalja az ivóvíz igényt – ideértve az egészséges táplálkozáshoz szükséges víz mennyiségét is –, valamint a személyes higiénia (mosakodás és mosás) fenntartását szolgáló vízmennyiséget. Lásd: Guy Howard-Jamie Bartram: Domestic Water Quantity, Service Level and Health, World Health Organization, 2003, http://www.who.int/water_sanitation_health/diseases/WSH03.02.pdf, http://www.ohchr.org/Documents/Publications/FactSheet35en.pdf

[3] Lásd az Alaptörvény P) cikkét.

[4] Az elvi állásfoglalás elérhetősége: http://www.ajbh.hu/documents/10180/2762244/Elvi+%C3%A1ll%C3%A1sfoglal%C3%A1s
+a+felsz%C3%ADn+alatti+vizek+v%C3%A9delm%C3%A9ben.pdf/ff6d9fac-8b2e-b8e6-a05f-923cac46bfc7

[5] Abasár ivóvízbázisát egy több évtizede befejezett környezethasználatból származó szervesoldószer szennyezte el. Emiatt nemcsak új ivóvízbázist kellett keresni és új hálózatot kiépíteni, hanem az elszennyezett vízbázist is meg kell tisztítani, ami hosszú távú feladat, hiszen évtizedekig tart, amíg a szennyeződés eltávolítható lesz. Azonban kérdés, hogy ugyanaz a vízminőség visszaáll-e valaha is. Abasár ivóvízellátását biztosító kutak elszennyeződése miatt a Kormány először 2013-ban hozott határozatot a szennyezés feltárásához és az ivóvízellátáshoz szükséges intézkedések költségeinek fedezésére [1817/2013. (XI. 14.) Korm. határozat]. 2015-ben a felszíni vízelvezetés támogatására volt szükség [1556/2015. (VIII. 7.) Korm. határozat]), 2017-ben a szervesoldószer-szennyezettségével kapcsolatos első kármentesítési lépések költségfedezetéről [1524/2017. (VIII. 14.) Korm. határozat], míg idén a károk helyreállításához és a tisztított víz hasznosításához köthető költségek viseléséről rendelkezett a Kormány [1283/2019. (V. 15.) Korm. határozat]. A kormányhatározatok azonban még mindig nem tükrözik azokat az üzemeltetési költségeket, amelyek a szennyezés felszámolásához kellenek – mostani tudásunk szerint – akár 30 éven keresztül is.

[6] A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. § (1) bekezdés e) pontja a települési önkormányzatok (Budapesten a Fővárosi Önkormányzat) számára a környezet védelme érdekében az alábbi feladatot határozza meg: „elemzi, értékeli a környezet állapotát illetékességi területén, és arról szükség szerint, de legalább évente egyszer tájékoztatja a lakosságot”.
A lakosság ismeretét a környezet állapotáról számos más önkormányzati feladat is növelhetné, azonban ezek ellátása gyakran elmarad. Az ezekkel kapcsolatos problémákat tárta fel és elemezte Fodor László „A falu füstje: A települési önkormányzatok és a környezet védelme a 21. század eleji Magyarországon” című, Budapesten 2019-ben a Gondolat Kiadónál megjelent művében.

Hozzászólások

Előfizetés

Kategória

Feliratkozás hírlevélre

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@hvgorac.hu

Weboldal: hvgorac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu