„Ne kövess el jogtalanságot
és ne ítélj igazságtalanul,
ne nézd a szegény személyét,
s ne légy tekintettel a hatalmas arcára.
Igazság szerint ítélj felebarátodnak.”

(Lev. 19,15.)

Birtokvédelmi alapvetés

Az egyik legrégebbi jogintézmény a birtok és a birtokvédelem. Annak ellenére, hogy mindig voltak olyan felfogások, amelyek szerint az önálló birtokvédelemre nincs is szükség, mert a birtok amúgy is csak jogcíme alapján részesül védelemben. Így tehát elegendő lenne, ha a különböző jogintézmények kapcsán nyerne a védelem szabályozást.^[1]

Ezzel szemben mind a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Régi Ptk.), mind a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) az önálló birtokvédelem alapján áll. Ennek alapja annak elismerése, hogy a kötelmi jogviszony védelme esetében a birtokvédelem hatékonyabb védelmet nyújt, mint a birtoklás adott kötelmi jog címén alapuló jogvédelme. Az önálló birtokvédelem elismerésének oka változatlanul a védelem módjának azonosságában van, a birtoklást megalapozó különböző jogcímektől függetlenül. A szabályozást az is indokolja, hogy a birtokvédelemre nemcsak az elismert jogcím alapján birtokló szorulhat, hanem a jogalap nélkül birtoklótól sem veheti el harmadik személy önhatalmúlag a dolgot. További indok a védelem gyorsasága, amely kiemelkedő szempont a jogok védelme kapcsán. A gyorsaság és az egyszerűség azonban eredményezheti azt, hogy a birtokvédelem különböző szintjein szükségképpen eltérő döntések keletkeznek.^[2]

A birtokhoz fűződő egyik legjelentősebb joghatás a birtokvédelem iránti igény. A birtokában megsértett vagy megzavart személy részére a birtokvédelem klasszikus hármas eszköztára áll rendelkezésre: a jogos önhatalom, a közigazgatási úton való igényérvényesítés (jegyzői birtokvédelem) és a birtokper. A jogvédelem egyes eszközei kapcsán kijelenthető, hogy a birtok megvédésének elsődleges, leggyorsabb – igazságszolgáltatási vagy közigazgatási szerv igénybevétele nélküli, de a jog által támogatott – eszköze a jogos önhatalom, amelyet jól kiegészít a közigazgatási eljárásban a tényleges birtoklási helyzet alapján nyújtott birtokvédelem annak ellenére, hogy jogilag cizellált döntés a joghelyzet vizsgálatával csak a birtokperben hozható, akár a jogszerűen meghozott közigazgatási döntés tartalmával ellentétesen is.

A Ptk. szabályozása egyértelművé teszi a hatásköri párhuzamosságot: a birtokában sértett választhat, hogy a jegyzőhöz vagy a bírósághoz fordul-e védelemért. A birtokháborítást követő egy éven belül sem kötelező a jegyzőtől kérni a védelmet, a sérelmet szenvedő dönthet úgy, hogy közvetlenül a bíróságtól igényli a birtokvédelmet, mely esetben a bíróság a birtokláshoz való jogosultság alapján hozza meg döntését.

A jogvita lezárása tehát az ellenérdekű (peres) felek között a jegyző vagy a bíróság valamelyik fél javára történő döntésével történik meg, kivéve akkor, ha a felek egymás javára történő kölcsönös engedmények tételével megegyeznek. A jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: birtokvédelmi rendelet) hatálybalépésével azonban megszűnt a lehetőség a közigazgatási úton történő egyezségkötésre, ezáltal a birtokvédelem klasszikus eszköztárában csak a birtokvédelmi perben van lehetőség egyezségkötésre. A perbeli egyezség Magyary Géza felfogása szerint a „a per tárgya fölött kötött szerződés”, melynek célja a per megszüntetése.^[3] A perből való szabadulás azonban nemcsak a perbeli egyezség révén érhető el, hanem az utóbbi években egyre hangsúlyosabb – mégis kevés nyilvánosságot kapó – alternatív, bíróságon kívüli jogvitarendezéssel, a közvetítéssel (mediáció) is.

A közvetítés fogalma

A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény (a továbbiakban: közvetítői tv.) megalkotásának egyik célja az volt, hogy az arbitrációs eljárás^[4] mellett széles körben ismertté tegye a közvetítői eljárás igénybevételének a lehetőségét. A mediáció révén történő vitarendezés az érdekelt felek és a bíróság szempontjából is előnyös, egyrészt gyorsabb és olcsóbb
vitarendezést eredményez, másrészt a túlterhelt bíróságok részbeni tehermentesítését is szolgálja.

A közvetítői tv. 2. §-ának fogalmi meghatározása szerint a közvetítés e törvény alapján lefolytatott olyan sajátos permegelőző vagy bírósági, illetve hatósági eljárás befejezését elősegítő, egyeztető, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, harmadik személy (közvetítő) bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása.

A törvényi megfogalmazás nem adja teljes pontossággal vissza azt, ami a közvetítői tevékenység során történik. A közvetítőt nem a „megegyezés alapján” vonják be, hiszen a közvetítőhöz forduláskor még csak a megegyezés lehetősége áll fenn, a megegyezés a közvetítő előtt és közreműködésével születik meg, mely írásban a megállapodásban ölt testet. A mediátornak ugyan mellérendelt szerepe van, tehát teljesen pártatlan a jogvitában, nem gondolkodhat „bíróként”, nem javasolhat megoldást egyik vagy másik fél javára, ugyanakkor a megállapodás nem kizárólag a „bevonása mellett” jön létre. A közvetítő több órányi kemény kérdezéstechnikai munkát fejt ki annak érdekében, hogy a – nyilvánvalóan a jogvita miatt feszült – felek nyugodt hangnemben kommunikáljanak egymással, és felnyíljon a szemük, illetve felismerjék, hogy e peren kívüli vitarendezés számukra számos előnnyel bír. A mediátornak a felek vonatkozásában megkövetelt pártatlanságával biztosított lelkiismeretes és legjobb tudása szerinti közreműködése – a közvetítői tv. céljával összhangban – arra irányul, hogy felek között felmerült jogvitát rendezze, és a vitát lezáró egyezséget hozzon létre, mely némileg ellentétes azzal, hogy a közvetítői eljárás teljesen önkéntes, azt a felek uralják, abból bármikor következmény nélkül kiléphetnek. A közvetítő tehát csak úgy irányíthatja a közvetítői megbeszélést, hogy az ügyben történő állásfoglalás és a megállapodás javasolása nélkül a felek közötti párbeszédet akként irányítsa, hogy saját maguk jussanak arra a döntésre, hogy számukra a legmegfelelőbb megoldás a megegyezés, melynek részleteit saját maguknak kell kidolgozni.

Közvetítői tevékenység – bírósági közvetítés

A mediáció előfeltétele elsődlegesen a felek megegyezésre való hajlandósága, mely abban mutatkozik meg, hogy együttesen felkérést juttatnak el a kiválasztott közvetítőhöz arra vonatkozóan, hogy a köztük fennálló vitás ügy megoldását közvetítői eljárás keretében kívánják rendezni. Ha csak az egyik fél kezdeményezi a közvetítői eljárást, a közvetítő közreműködik abban, hogy a másik (többi) fél a kezdeményezéshez csatlakozzon. Amennyiben az első közvetítői megbeszélés után a felek kérik a közvetítői eljárás lefolytatását és erről egybehangzóan nyilatkoznak, a közvetítői eljárás megindul.

A közvetítői eljárás legfontosabb előnyei a pertől való szabadulás, a gyors, hatékony és rugalmas vitarendezés, az, hogy a közvetítői eljárás nem nyilvános és a közvetítőt titoktartási kötelezettség terheli, továbbá a perben a felek illetékkedvezményben is részesülnek.

El kell választani egymástól az igazságügyért felelős miniszter által vezetett névjegyzékben szereplő, közvetítői szakmai képzettséggel rendelkező természetes személy közvetítőket, és a jogi személy alkalmazásában álló közvetítőket a bírósági közvetítőktől. Míg az előbbiek a felekkel szabadon kötött megállapodás alapján felszámított közvetítői díj ellenében végzik tevékenységüket, a bírósági közvetítők az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kijelölt bírósági titkárok, bírók, vagy rendelkezési állományba helyezett bírók, akik szakmai képzés elvégzését követően kerülnek kijelölésre a bírósági közvetítői feladatok elvégzésére, és e tevékenységüket ingyenesen végzik. A bírósági közvetítőhöz az fordulhat, akinek ügye (pere) már folyamatban van a bíróságon. A bírósági közvetítő külön erre a célra kialakított helyiségben, oldott légkörben segít a konfliktus feltárásában, és olyan megoldás megtalálásának elősegítésében, melyben mindkét fél nyertesnek érezheti magát. A mediációs eljárás titkossága azt is jelenti, hogy a közvetítői megbeszélés során elhangzottakról a perben eljáró bíró sem szerezhet tudomást, így nem befolyásolhatják a per menetét abban az esetben, ha a közvetítés sikertelen, és a végső döntést a perben eljáró bíró mondja ki. Bírósági közvetítésre legjelentősebb számban a családjogi viták (házasság felbontása, szülői felügyeleti jog gyakorlása, vagyonmegosztás) rendezése során kerül sor, de emelkedik a szerződéses jogvitáknak, munkajogi jogvitáknak, és birtokvédelmi konfliktusoknak ily módon történő rendezése érdekében indult mediációs eljárások száma is.

Bírósági közvetítés a birtokvédelem során

A birtokos fogalmának a Ptk. 5:1. §-ában foglalt meghatározásai^[5] elsősorban a birtokvédelem szempontjából jelentősek. Mivel a birtokvédelemmel foglalkozó szakirodalom a birtokvédelemnek kizárólag a jogos önhatalommal, a közigazgatási úton való igényérvényesítéssel és a birtokperrel történő védelmét tárgyalja, mindenképpen indokolt figyelmet fordítani a bírósági közvetítés dinamikusan fejlődő jogintézményére.

A jogvédelem hatékonyságának vizsgálatakor érdemes kiemelni a gyorsaságot, az egyszerűséget és az állami kényszert. Mindezek indokolták a birtokvédelem kezdetben államigazgatási, majd közigazgatási úton történő kidolgozását. A birtokvédelmi rendelet hatálybalépésével azonban – érthetetlen módon – megszűnt a lehetőség a közigazgatási úton történő egyezségkötésre, miközben a megállapodással záruló vitarendezés továbbra is hatékony és célszerű módszernek tűnik. A jogi szabályozás változása nem eredményezett a bíróságokon jelentős ügyteher emelkedést a birtokvédelmi peres eljárások kapcsán, azonban nem elhanyagolható szempont, hogy bármely jogvitára okot adó körülmény vonatkozásában az egyezségek létrehozása hosszú távú célokat szolgál. A bírósági közvetítés hiánypótló jellege ezért nagyon jól megmutatkozik a birtokvédelmi eljárások során. A jogvitákat elbíráló bíró majdnem minden esetben tapasztalja, hogy a jogilag leképezhető vita mögött érzelmek állnak, az érzelmek pedig szükségletekre vezethetőek vissza. A birtokperben azonban mind az érzelmek, mind a szükségletek a döntés szempontjából irrelevánsak. Ez eredményezi azt az általánosan is tapasztalható körülményt, hogy a birtokperek gyakran elhúzódnak, mert a peres felek kölcsönösen újabb és újabb eljárásokat kezdeményeznek egymással szemben. Mind a birtokvédelmi perek, mind a jegyző előtt folyó birtokvédelmi eljárások alapvető jellemzője, hogy a jogvita kialakulása mélyebb okokban gyökerezik, gyakran hosszú idő – akár 10–20 év – folyamán felgyülemlett sérelmek kerülnek bele egy keresetlevélbe, birtokvédelmi kérelembe.^[6] Számos esetben tapasztalható a bírósági eljárások során, hogy az adott jogvita eldöntése a konfliktushelyzeten nem változtat, sőt annak elmélyítésében játszik szerepet. Ilyen helyzetek felismerése során célszerű a bírósági közvetítés jogintézménye igénybevételének lehetőségére rámutatni.

A bírósági közvetítésről sokan úgy gondolkodnak, mint egy ügyvéd előtt kötött megállapodásról vagy a bírósági tárgyaláson jóváhagyott egyezségről, azonban a bírósági közvetítés lehetőséget ad arra, hogy a peres felek vitájuk kapcsán önreflexióval éljenek és kijelöljék azokat a pontokat, amelyek számukra a leginkább fontosak. Lehetőség van feladat-meghatározásra, az adott élethelyzetben történő változások iránti igény megfogalmazására, rövid- és hosszú távú célok kijelölésére. A bírósági közvetítés során elérhető eredmények ezáltal minden esetben túlmutatnak a jogvitán, és annak gyors és hatékony eldöntése mellett a mediáció lehetőséget nyújt arra is, hogy a felek közötti konfliktushelyzet hosszú távon is megoldódhasson. A vitában érintett felek (akik sok esetben nem kizárólag a peres felek) azáltal, hogy az oldott hangulatú közvetítői megbeszélés során hosszú- és rövid távú céljaik és félelmeik megfogalmazásával eltérő kommunikációs struktúrába kerülnek, mint amihez akár a hétköznapok, akár a bírósági eljárás során hozzászoktak, a jog által nem leképezhető kreatív megoldási variációkat dolgoznak ki. A viszályban érintett felek a konfliktushelyzet megoldásának nagyszámú alternatíváját saját maguk dolgozzák ki, amelyek az élethelyzetükre vonatkozó egyediesített, rugalmas megoldások, szemben a kötött jogszabályok által meghatározott általános érvényű, néha visszás eredményekre vezető jogkövetkezményekkel (pl. eredeti állapot visszaállítása). A közvetítői eljárás a felek kezében hagyja a döntést azzal, hogy láttatni engedi a döntés jelentőségét és következményeit is, így a felek abban a kérdésben is szabadon dönthetnek, hogy megállapodásukat bírósági végzéssel meg kívánják-e erősíteni, vagy az adott szavuk épp elég erős garancia arra, hogy a későbbiekben a megállapodásuknak megfelelően viselkedjenek a változó konfliktusokkal terhelt élethelyzetekben.^[7] A bírósági közvetítés tehát a klasszikusként említett igényérvényesítési eszközök mellett újabb birtokvédelmi eszközzé lépett elő, melynek mind gyakoribb alkalmazása jelentős szerepet játszhat a birtokviták hosszú távú visszaszorításában.

A birtokháborítás megszüntetésére irányuló perek összetettségére mutat rá az Egri Járásbíróság előtt folyamatban volt ügy, amelyben a felperes alapvetően azt kifogásolta, hogy az alperesek a felperesi ingatlanra történő gépjárművel történő bejutást és az ingatlan megközelítését évek óta zavarták, megakadályozták és ellehetetlenítették oly módon, hogy a felperes ingatlana előtt található bejárót járműveikkel eltorlaszolták. A felperes keresetében kifogásolta azt is, hogy az alperesek jogosulatlanul emeltek kerítést akként, hogy a felperes tulajdonát képező ingatlan határát sértették, továbbá a közutat is elfoglalták. A per során a személyesen eljáró felperes számos kézzel írt beadványában folyamatosan további jogsértéseket adott elő, amelyek álláspontja szerint birtokháborító magatartást valósítottak meg. A konfliktushelyzet lényegi összefoglalását adja a beadvány azon mondata, mely szerint „ezek mindent elkövetnek ellenünk”. A birtokvédelmi jogviták kapcsán gyakran tapasztalható körülmény, hogy a sérelmet szenvedő fél a másikban totális ellenséget lát, miközben a másik peres fél ugyanúgy áldozatnak érzi magát. Ez a körülmény jellemzően a kommunikáció hiányából adódik, ugyanakkor a későbbi peres eljárás során a párbeszéd már kizárólag a tárgyalóteremben történő kommunikációra szorítkozik. A polgári eljárásjog azonban nem ad lehetőséget egy megromlott kommunikációs struktúra helyreállítására, ezzel ellentétben a bírósági közvetítés során számtalan eszköz áll rendelkezésre, hogy a felek közötti párbeszéd megvalósuljon és a problémamegoldás különböző formáira találjanak lehetőséget. A hivatkozott ügyben a felek az első bírósági tárgyaláson tájékoztatást kaptak a közvetítői eljárás igénybevételének a lehetőségéről, és míg a felperes egyezségkötésre lehetőséget látott, az alperes azt teljességgel kilátástalannak ítélte, mégis hajlandónak mutatkozott a közvetítői megbeszélésen részt venni. Egy hónapon belül a bírósági közvetítés iránti kérelmet előterjesztették és három hónapon belül megállapodás született a felek között, melyben nemcsak a gépjárművekkel történő akadályozás megszüntetésében állapodtak meg, hanem az alperesi ingatlan csatornával történő ellátásában, és a munka elvégzéséhez szükséges szakemberek beengedésének a részleteiben is megegyeztek.

Látható, hogy miközben a közigazgatási jogérvényesítés a birtokvédelmi rendelet hatálybalépésével csökkent, és az egyezségkötés lehetősége megszűnt, ennek ellenpólusaként a bírósági eljárásokban a megállapodások megkötésének lehetőségei tágultak. A bírósági szervezet a perek megelőzése, a perek számának csökkenése érdekében támogatja és ösztönzi a bírósági közvetítést, amely lehetőséget teremt arra, hogy az állampolgárok konfliktusaikat, illetve jogvitáikat anélkül oldják meg, hogy bármely hatósághoz, illetve peres bírósághoz kelljen fordulniuk. Sok esetben tapasztalható, hogy a pereskedő felek, miközben igazságérzetükben sértve érzik magukat, elsősorban arra keresnek választ, hogy a jogszabályok számukra milyen keretet engednek meg. Emellett az is érzékelhető, hogy a feleket a pereskedésre olyan érzelmi szükségletek sarkallják, amelyek a peres eljárás során nem, vagy alig kezelhetőek. Mindezekre megoldást egyrészt a nagy nyilvánosság számára elérhető szakszerű jogi tájékoztatás, másrészt a közvetítés jelent.

Összegzés

A közvetítésben rejlő lehetőségek kihasználását a jogalkotó az ingyenesen igénybe vehető és gyors bírósági közvetítés bevezetésével tette elérhetővé a bíróságok számára. Bár a bíróság nem gyűjt statisztikai adatokat abban a vonatkozásban, hogy hány birtokvédelmi eljárással kapcsolatos közvetítői eljárást folytatott le, jelenleg mindössze az tapasztalható, hogy a családjogi ügyek jelentős túlsúlya mellett viszonylag kisebb számban fordulnak elő kötelmi igényekkel kapcsolatos közvetítői eljárások. A birtokháborítással kapcsolatos közvetítői eljárások azonban jellemzően megállapodással zárulnak, amelyek a jogvitában érintett felek számára nemcsak az adott konfliktus megoldását jelentik, hanem a hosszú távú egymás mellett élés lehetőségére, az „élni és élni hagyni” elvre alapozó konszolidálódott szomszédi viszony kialakulására is esélyt nyújtanak.

Álláspontunk szerint nem mellőzhető tehát a birtokvédelem klasszikus hármas eszköztárának a kiegészítése a közvetítés jogintézményével, hiszen közigazgatási eljárás, illetve per nélkül, az annak alapjául szolgáló konfliktus megnyugtató rendezését eredményezi oly módon, hogy végeredményben mindkét fél nyertesnek érezheti magát, mely alapján a közvetítés jelentheti a felmerülő birtokvédelmi jogviták hosszú távú, és az emberi szükségleteket leginkább figyelembevevő, eredményes lezárását.

^[1] Dr. Böszörményi-Nagy Emil: Birtok és birtokvédelem; Budapest, 1964.

^[2] A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. CompLex Kiadó Kft. Budapest, 2013.

^[3]  Dr. Bisztriczki László: A birtokvédelem „sikerintézménye”: az egyezség In.: Új Magyar Közigazgatás 2012. szeptember; 5. évf. 9. szám 4. o.

^[4] Az arbitrációs eljárás során választottbíróságként működő testület bírálja el az ügyet. A felek szabadon választják meg az eljáró tanácsot, az eljárási szabályok egyszerűbbek, mint a rendes bírósági eljárásban, az eljárás olcsóbb, mégis biztosított a magas szintű szakértelem. A viszonylag gyors és egyszerű végrehajthatóság jelentősen meggyorsíthatja az ügy lezárását, azonban az eljárás során a választottbíróság a peres bírósághoz hasonlóan bizonyítási eljárást folytat le, vizsgálja a jogellenességet, felróhatóságot.

^[5] Ptk. 5:1. § (1) Birtokos az, aki a dolgot sajátjaként vagy a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján hatalmában tartja.
(2) Olyan birtokos mellett, aki a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján tényleges hatalmában tartja a dolgot (albirtokos), birtokosnak kell tekinteni azt is, akitől a tényleges hatalmat gyakorló a birtokát származtatja (főbirtokos).
(3) Birtokos az is, akitől a dolog jogalap nélkül időlegesen más személy tényleges hatalmába került.

^[6] Dr. Bisztriczki László: A birtokvédelem „sikerintézménye”… 6. o.

^[7] A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 148. § (2) bekezdés 2. mondata, (3) bekezdése és (4) bekezdés 1. fordulata alapján, ha a felek a közvetítői eljárás során megállapodást kötnek, azt a per hathónapi szünetelésének ideje alatt a bírósághoz egyezségként történő jóváhagyás végett benyújthatják. Ebben az esetben a bíróság az eljárást folytatja és az egyezséget, ha az megfelel a jogszabályoknak, végzéssel jóváhagyja, ellenkező esetben pedig a jóváhagyást megtagadja, és az eljárást folytatja. A bíróság által jóváhagyott egyezségnek ugyanaz a hatálya, mint a bírói ítéletnek.