A Forum Romanum a rómaiak által bizottságosdi céljára kiépített tér (ha Rómában járunk, feltétlenül tekintsük meg a főbejárattal szemben levő kávéházat, ahol a grappa mellé igyunk egy igazi rövid olasz eszpresszót). A rómaiak legfejlettebb bizottságosdi formája a Circus Maximusban működött (ha Rómában járunk, feltétlenül tekintsük meg a főbejárattal szemben levő kávéházat, ahol a vörösbor mellé igyunk egy igazi capuccinót).

„Panem et circenses” a népnek! Fogalmazta meg a cirkuszi bizottság elnöke az alapkő letételekor a bizottság alakuló ülésén. Később a bizottságosdi forma visszaszorult, és helyébe a császárság intézménye lépett. Dürrematt, svájci komitológus szerint, miután a germánok feltalálták a nadrágot, a Római Birodalom megszűnt, így a bizottságosdi is több évszázadig szünetelt.

Az európai sötét középkorból kevés adat áll rendelkezésre a bizottságosdiról. De bizonyára működött akkor is, mert a feudalizmus idején a királyok (császárok) hanyatló korszakukban előszeretettel alkalmazták. Az erős királynak nem volt szüksége bizottságosdira, mert a hadserege megfelelő döntéseket tudott hozni az adók beszedése és a szomszédos ország elfoglalása ügyében. A gyenge király (más elnevezéssel jó király), azonban rászorult a bizottságosdira, mert így gyűjtötte össze belső ellenségeit egy helyre (ha időközben netán megerősödnék, ne kelljen futkosni utánuk).

A polgári forradalmak után fellendült a bizottságosdi. Elsősorban Nyugat-Európában alkalmazták ezt a módszert. A bizottságosdi modern feltalálója az angol király, aki a legfőbb bizottságot parlamentnek nevezte el. A francia királyt és feleségét a francia forradalom rossz néven vette, és úgy döntöttek, hogy nincs szükség többé királyra és annak feleségére, majd rövidesen áttértek a császárságra.

A polgári demokratikus forradalmak új módon fogalmazták meg a bizottságosdit: állandósították, intézményesítették, új tartalommal töltötték meg a régi formát. Így jöttek létre a nemzeti parlamentek.

A honfoglalás időszakából kevés történelmi emlékkel rendelkezünk az ősi bizottságosdiról. De a korábban megkötött vérszerződés egyértelműen rámutat arra, hogy a fővezér mellett kellett hogy működjön egy ilyen intézmény. Az Árpád ház kihalása után egyre nagyobb számban vettek részt külföldiek a magyar bizottságosdiban. Mátyás király – az igazságos – azonban helyreállította a bizottságok tekintélyét, és erre elsősorban a fekete sereg által tartott értekezletek voltak a jellemzők. Egyes bizottságok azonban túl nagy hatalomra tettek szert, amely elvezetett az ország három részre való szakadásáig, és a törökök nem támogatták a magyar bizottságosdit. A törökök az adóbeszedést egy korszerűsített és egyszerűsített adóigazgatási eljárásban valósították meg, miközben az eljárási illetéket is meg kellett fizetni a magyaroknak.

A török kiűzése után az osztrák (Habsburg) komitológiai módszert alkalmazták Magyarországon. Az aulikus magyar főurak „Életünket és vérünket” felkiáltással nem fizettek adót Mária Teréziának. Az adóbevallás és befizetés lehetőségét meghagyták a népnek. A reform országgyűlés megszavazta a magyar nyelv használatát. E kiemelkedő, stratégiai döntéssel megnyílt az út a széles néptömegek előtt a bizottságosdiban való részvételre. A magyar király (aki nem magyar volt) szentesítette az Áprilisi Törvények között a választási törvényt, amely lehetőséget adott a bizottságokba való bekerülésre.

Azonban az osztrák császár megelégelte a magyarkodást és megszüntette a magyar bizottságosdit. A magyarok is megelégelték a császár királykodását, és francia mintára – de lenyakazás nélkül – letették a trónról. Rövid vita után (Haynau) megszűnt a magyar önállóság és egy Bach nevű úr (nem rokona a zeneszerzőnek), vette át az összes bizottság elnöklését.

Katonai szakértőkkel szemben egyes pszichológusok azt állítják, hogy a háborús vereség megokosítja a politikusokat (ez a kutatási eredmény még nem igazolt). Tény, hogy a königreczi vereség után a Habsburgok újra megszerették a magyar bizottságosdit.

A XIX. század utolsó harmadában szűk keretek között mozgott a bizottságosdi, ezért lehetősége volt a gazdaságnak, hogy fejlődjön, a vasútnak, hogy épüljön, az iskolának, hogy tanítson. Azonban a bizottságosdi erősödésével a magyar politikusok úgy látták, hogy nem elég nagy ez az ország, és beléptek a háborúba, elfoglalni Szerbiát (holott a trónörökös osztrák volt). Midőn a magyar politikusok az országnagyobbítási projektben dolgoztak, addig elvesztettük az ország és a lakosság kétharmadát, de erről ők csak később értesültek. Hirtelen megváltozott a királyi bizottságosdi: előbb átkeresztelték kommünre, majd visszaváltoztatták a nevét és a bizottsági üléseket egy fehér ló hátáról irányították. Azonnali javaslatként a létrehozták volna az elcsatolt területek minisztériumát, de ezt egy francia katona ellenezte, így inkább állampénzből tollat vásároltak, hogy „szerződést” írhassanak alá.

A nép egyre erősebben követelte, hogy részt vehessenek a bizottságosdiban, erre válaszul a parlament szűkítette a választójogot. Mire konszolidálódott a (maradék) ország, addigra a magyar politikusok elérkezettnek látták az országnagyobbítási projekt folytatását. Nagyot fejlődött ez idő alatt a magyar közigazgatás, mert a háborús készülődés jegyében feltalálták a személyi számot, majd a személyi igazolványt, hogy mindenki elmehessen katonának.

A háborús romokon gyorsan fejlődött a bizottságosdi. A népi bizottságosdi a szovjet katonai igazgatás támogatásával jól tevékenykedett az újjáépítésben: felépültek a hidak, új forint került bevezetésre, volt mit enni az embereknek. A kiépülő új bizottságosdinak a nagyhatalmak együtt mutatták meg a fejlődés irányát: egy a nép, egy a párt, egy a bizottság.

Ez a nagy egyet-akarás azonban oda vezetett, hogy a népnek nem volt mit enni (újra), és ezért megelégelte a szovjet mintájú bizottságosdit. Egy rövid forradalom keretében elkergette a leghűbb szovjetbarátokat, de a nagyhatalmak ismételt közös útmutatása alapján maradni kellett a lágeren belül.

A megváltozott magyar bizottságosdi a legvidámabb barak lett a lágerben. Megváltozott a bizottságosdi tartalma is. Egy bizottságon belül, de lehettek albizottságok is, de ezt nem volt szabad elmondani. A választásokon már nem csaltak, de mivel a legfőbb bizottság az egypárt volt, így a demokratikus választás csak álom maradt.

Szovjet-amerikai útmutatás alapján eljött a nagy változás lehetősége: az egypártbizottság rendszerét felváltotta a sokpártbizottság rendszere, a sajtószabadság lehetősége, és majdnem tönkrement az ország gazdasága, miközben megújult a bizottságosdi. Szabadság Te szülj nekem rendet! – kérte a koszorús költő már régen, de csak nem akart rend lenni. Viszont a bizottságosdi új résztvevői stabilizálták magukat: legfeljebb másik pártbizottságba ültek át, de a megszerzett hatalomból nem engednek. „Nem azért van a választás, hogy kikerüljünk a bizottságosdiból!” Ugocsa non koronat! – mondják a szakpolitikusok, és elleneznek minden reformot. Büszkén ülnek 15 év után ugyanott és ugyanazok, ugyanazzal a tudással, akik a 17 évvel ezelőtti szovjet-amerikai útmutatás után kerültek a bizottságokba.

2006 a bizottságosdi új lehetősége. A remény hal meg utoljára…