E-közigazgatás Archívum

A közigazgatás szakmai fóruma

  • Cikkek / E-közigazgatás

    Az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó folyamatszabályozás tapasztalatai – Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatánál

    XXI. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): Keringer Zsolt, Balogh Gábor

    A történet valahol 2015. év elején kezdődött, amikoris a Belügyminisztérium elkészítette az elektronikus ügyintézésre vonatkozó törvénytervezet szabályozási koncepcióját, majd később a szövegszerű normajavaslatot. Majdnem egy évnyi szakmai egyeztetési folyamatot követően, végül 2015 decemberében fogadta el az Országgyűlés az elektronikus ügyintézés és kapcsolattartás szempontjából számos reformszintű újdonságot tartalmazó kerettörvényt, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól…

  • Cikkek / E-közigazgatás

    Ákr. Helpdesk

    Szerző(k): Jegyző szerkesztősége

    „…Mind az ügyfelek, mind az ügyintézők szempontjából – az e-közigazgatás fejlesztésével összhangban – indokolt és hasznos egy Helpdesk felület biztosítása az új és folyamatosan változó jogszabályok alkalmazása, valamint a joggyakorlat által felvetett problémák megfelelő megoldása érdekében. Jelen honlap célja tehát egy olyan fórum biztosítása, amely teret ad az Ákr., illetve a Kp. alkalmazásával kapcsolatos legfontosabb…

  • Cikkek / E-közigazgatás

    Ezer e-ügyintézési szakértő hiányzik a közigazgatásban

    XX. évfolyam, 4. lapszám
    Szerző(k): Jegyző szerkesztősége

    Több, mint fél éve kötelező az elektronikus ügyintézési lehetőség biztosítása a hivatalok számára. „Nemrégiben egy állatkerti látogatás alkalmával arra lettem figyelmes – miközben megpihentem egy étkező helynél –, hogy egy 10–15 fős tizenéves iskolai csoport kifejezetten nagy csendben ül a padon. Először arra gondoltam, micsoda pedagógiai érzék kell ilyen fegyelmezettséghez. Aztán láttam, mindössze arról van szó,…

  • Cikkek / E-közigazgatás

    Űrlapok az elektronikus ügyintézésben

    XX. évfolyam, 2. lapszám
    Szerző(k): Tarpai Zoltán

    Az elektronikus ügyintézés egyik legkritikusabb kérdésköre a tényleges ügyintézés során, hogy hogyan is tudja az ügyfél beadványát eljuttatni az elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára. Ennek során az ügyfél valójában az általa közölni kívánt információkat kívánja továbbítani az elektronikus ügyintézést biztosító szerv részére. Ehhez pedig rögzítenie kell az általa átadni kívánt információkat, amely valójában nyomtatványok, elektronikus űrlapok…

  • Cikkek / E-közigazgatás

    Elektronikus ügyintézés hivatali kapun keresztül

    Szerző(k): Dr. Bekecs Andrea

    Fertőd városa és a Jegyzők Országos Szövetsége közös szervezésében, az év elején Szakmai fórum került megrendezésre a Győr-Moson-Sopron megyei jegyzők számára. Az előadáson elhangzott Dr. Bekecs Andrea hivatalvezető (Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatala) Elektronikus ügyintézés hivatali kapun keresztül – Lépésről-lépésre című előadása. A visszajelzések alapján a prezentáció nagy segítséget jelentett a kollégáknak, így annak…

  • Cikkek / E-közigazgatás

    Kormányzati Adattrezor – Adatszolgáltatási előírás

    Szerző(k): Wancsakovszky Norbert

    Az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó adatok biztonságának kialakítása a 466/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet alapján A közigazgatás működéséhez eddig szükséges hagyományos, papíralapú adattartalmat folyamatosan felváltja a digitalizált adat. 2018. január elsejével kezdődően lezajlik az elektronikus közigazgatás térnyerése, amely során a párhuzamosságok révén a papíralapú adathordozó is megmarad, de a kitűzött cél az, hogy az adatok csak…

  • Cikkek / E-közigazgatás

    Digitalizációs pályázatok

    XIX. évfolyam, 5. lapszám
    Szerző(k): Dr. Kópiás Bence

    Közhelynek számít manapság, mennyire átalakítják életünket, munkahelyeinket a tágabb értelemben vett digitalizációhoz kapcsolódó technológiák. A digitális kor kormányzása (közigazgatása) alatt mégsem csupán a sok új eszköz öncélú alkalmazását értjük. Digitális kor kormányzása Az új fogalom sokkal inkább a szolgáltatások integrációját, holisztikus szemlélet megjelenését jelenti az állampolgári ügyintézésben, valamint a közigazgatás széles körben értelmezett digitális átalakítását…

  • Cikkek / E-közigazgatás

    Az önkormányzati ASP

    XIX. évfolyam, 2. lapszám
    Szerző(k): Kovács Róbert dr.

    Az önkormányzati munkatársaknak az elmúlt években egy új kifejezéssel, az önkormányzati ASP fogalmával kellett megismerkedniük, az önkormányzatok mintegy felénél pedig már a gyakorlati alkalmazást is meg kellett tanulni. Így hasznos megérteni, mi a lényege, a célja, miért kerül sor a bevezetésre, milyen előzményei vannak. A kiinduló pont az elektronikus közigazgatás helyzete. Jelentős szakadék választja el…

  • Cikkek / E-közigazgatás

    A távoli ellenjegyzés létjogosultságáról

    XVIII. évfolyam, 6. lapszám
    Szerző(k): Molnár Péter dr.

    A pénzügyi ellenjegyzés szabályai Ahhoz, hogy érdemben foglalkozhassunk a fenti kérdéssel, okvetlenül át kell tekintenünk a pénzügyi ellenjegyzés intézményére vonatkozó alapvető jogszabályi rendelkezéseket. A pénzügyi ellenjegyzés mint a kötelezettségvállalási folyamat egyik lényegi mozzanata a költségvetés kiadási előirányzatainak végrehajtására irányuló aktusok alapvetően előzetes kontrollja. Tekintettel arra, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban:…

  • Cikkek / E-közigazgatás

    ASP2.0 – A szolgáltató közigazgatás következő lépcsőfoka

    évfolyam, lapszám
    Szerző(k): Podobni István

    Önkormányzatiság napjainkban címmel konferenciát tartott az Államtudományi és Közigazgatási Kar Szakigazgatási és Szakpolitikai Intézete a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A már hagyományteremtő jelleggel megtartott eseményen az önkormányzatiság aktuális kérdéseit vitatták meg a meghívott közigazgatási szakemberek. Az idei fő téma az ASP2 program volt. Az Application Service Provider lényege, hogy egy alkalmazás szolgáltató központot teremt, tehát a…

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu