A köztéri reklámcégek tulajdonosi háttere ugyan 2018-ban alaposan megváltozott, több település is 2019-ben döntött úgy, hogy maximális adómértékkel kiveti a plakátadót, amelyből tavaly összesen mintegy 3 milliárd forint folyt be az önkormányzatokhoz.
A parlament 2016 decemberében szavazta meg a reklámhordozók utáni építményadót: 2018. január 1-jétől adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő ingatlanon elhelyezett, a településkép-védelmi törvény szerinti reklámhordozó, és annak tulajdonosa fizeti meg az adót. A cégeknek január 15-ig kellett közölniük az illetékes önkormányzatokkal, hogy az adott településen hány darab reklámhordozójuk van és azok mekkorák. Idén már csak az esetleges változásokat kell bejelenteni. Az ez alapján kiszámított adót pedig két részletben, március 15-ig és szeptember 15-ig kell majd befizetniük, akkor is ha a felület amúgy nincs is értékesítve. Ugyanakkor a Polgármesteri Hivataloknál többnyire nem található nyilvántartás a reklámhordozók tulajdonosairól és a reklámfelületek nagyságáról.
Forrás: napi.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
