Elektronikus közigazgatás Egerben 2006/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / E-közigazgatás

Elektronikus közigazgatás Egerben 2006/5

VIII. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Boros Tamás Informatikai Irodavezető



Az információs társadalom megvalósítása ma kiemelt kérdés Magyarországon, így Egerben is. Ennek létrejötte elengedhetetlen a gazdasági élet szereplőinek versenyképessége és a lakossági ügyintézés megkönnyítése szempontjából.

 

Ennek érdekében Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2004 őszén pályázatot adott be a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program 2004. évi 4.3.1. „Az önkormányzatok információszolgáltató tevékenységének fejlesztése” intézkedése pályázati felhívására, amely során a benyújtott „Komplex elektronikus közigazgatási rendszer kialakítása Eger kistérségben” c. pályázat támogatást nyert el. Az önerővel kiegészített bruttó 617 millió forint értékű beruházás 2005.január 7-én indult és 2006. május 31-ével zárult.
Eger városa a projekt megvalósításával kettős célt kíván elérni: Az egyik a helyi és kistérségi lakosság és a vállalkozások tájékoztatása és kiszolgálása elektronikus úton, az ügyintézés egyszerűbbé, kényelmesebbé és nyomon követhetővé tétele. A másik cél az önkormányzat (képviselő-testület, polgármesteri hivatal, önkormányzati intézmények) működésének elektronikussá tételével hatékonyabb és gazdaságosabb működési mód megteremtése.
Az EGORA néven futó projekt kiterjedt az önkormányzat szakigazgatási feladatait ellátó integrált rendszer, a teljes önkormányzati feladatkört átfogó ügyintézési keretrendszer, az egységes, modern és biztonságos informatikai infrastruktúra fejlesztése.
A projekt során bevezetett informatikai alkalmazások a következő önkormányzati területeket fedik le: ipari és kereskedelmi folyamatok, a közterület-felügyelet, a szabálysértések, építéshatósági ügyek támogatására, szociális és gyámügyek. Ezen kívül elkészült egy a közbeszerzések munkafolyamatát támogató rendszer is. A városi közgyűlések és bizottsági üléseinek előkészítéséhez nyújt támogatást az ún. Közgyűlési és Bizottsági Rendszer, melyben a testületi ülések anyagai készülnek. Ehhez a rendszerhez a Képviselők az interneten keresztül is hozzáférnek, így az Önkormányzat jelentős összegeket takarít meg a papírfelhasználás csökkenésével. Egy-egy lezajlott testületi ülés közérdekű anyagai (pl.: határozatok, rendeletek) a városi portálon automatikusan megjelennek. A Hivatal felső- illetve középvezetői számára készült az ún. Vezetői Információs Rendszer, mely segítségével a hivatal rendszereiben (szakrendszerek, pénzügyi rendszer, iktató) található információkból különböző kimutatások készíthetők, hozzájárulva egy-egy döntés előkészítéséhez, illetve bizonyos folyamatok, ügyek nyomon követéséhez, vagy akár ügyintézők teljesítményének ellenőrzéséhez. A rendszer egyik fontos eleme az „integrált önkormányzati közigazgatási keretrendszer”, amely megteremti az egységes irat és ügyiratkezelést, mivel több csatornából (papír és közigazgatási portál) képes iratokat fogadni, azokat egységes módon kezelni.
A lakosság számára legszembeötlőbb változás a városi portál (www.eger.hu) megújulása. A megújult portál a város mindennapi életével kapcsolatos eseményeken és turisztikai információkon túl lehetőséget teremt arra, hogy az állampolgárok bizonyos ügyeiket elektronikus úton intézhessék, valamint ezen ügyek „élettörténete” nyomon is követhető a portálon.
Induláskor ezek az ügyek a következők:
Fakivágási engedély iránti kérelem; Kérelem urnahely használatára; Közterület bontási kérelem; közútkezelői hozzájárulás; Tulajdonosi (és közútkezelői) hozzájárulás közterületen létesítmény elhelyezéséhez; Igénybejelentés közterületen tartandó rendezvényekre; Közterület eltérő használata; A Korlátozott forgalmú belvárosba és a Várzónába való behajtás iránti kérelem; Kérelem hatósági bizonyítvány kiállításához; Kérelem túlfizetés visszautalására; Kérelem taxiállomás használatára.
Az elektronikusan indítható ügyek a törvények adta lehetőségeken belül fokozatosan fognak bővülni (pl. adóügyek).
Ahhoz, hogy valaki elektronikusan ügyet indíthasson, a portálon keresztül kezdeményeznie kell a regisztrációt, ami az Okmányirodában történő személyes azonosítással válik teljessé.
A rendszer a városban különböző pontjain elhelyezett nyilvános terminálokról is elérhető, amelyek lehetővé teszik az otthon vagy munkahelyen számítógéppel nem rendelkező lakók és vállalkozások számára is a magas szintű szolgáltatások igénybe vételét.
Eger a projekt révén, magas szinten teljesíti az Európai Unió elektronikus ügyintézésre vonatkozó ajánlásait, és azon európai városok sorába kerül, melynek a fejlett informatikai infrastruktúrának köszönhetően valódi szolgáltató önkormányzattá válnak.
A projekt lezárultával a munkának még nincs vége. A rendszert tovább lehet és kell is bővíteni. A következő fejlesztési irány az elektronikus adózás, melynek már látható eleme, hogy minden regisztrált személy, szervezet lekérdezheti, nyomon követheti a helyi adóbefizetéseit, illetve megtalál minden, az adózáshoz szükséges információt, nyomtatványt.
Hamarosan lehetővé válik a helyi adóbevallások elektronikus úton történő kitölthetősége és beküldése az önkormányzat felé.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu