Elérhető innovatív e-szolgáltatások

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Megvalósult Projektek

Elérhető innovatív e-szolgáltatások

IX. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
Adminisztrátor



A Geoview Systems Kft. ügyvezető igazgatóját, Farkas Ferencet kérdeztük arról, hogy a hazai információtechnológia és innováció képviselője hogyan készült fel a 2007–2013-ig terjedő időszak kihívásaira.

 

 

■ Milyen alapokról indul a Geoview Systems?

– Az 1991-ben kizárólag hazai tőkebefektetők által alapított informatikai vállalkozás a közigazgatási szféra elismert szakalkalmazás- szállítója. A közel félszáz főnyi csapattal (amelynek egyharmada a szegedi kirendeltséget erősíti) tevékenykedő cég unixos alapon kezdte meg első alkalmazásainak fejlesztését. Az ügyféligények előrehaladtával azonban mára már több fejlesztési platformon mozog otthonosan, ennek megfelelően termékeink már Microsoft- vagy éppen Oracle-környezetben is támogatottak.


■ Az állandó fejlesztéseket viszszaigazolta a piac?

– Igen, erre a legjobb bizonyíték, hogy az első Nemzeti Fejlesztési Tervhez (NFT I.) sikeresen tudtunk csatlakozni. A modern elektronikus közigazgatás megteremtésére kiírt GVOP 431 és GVOP 432 pályázatokon nyertes önkormányzatok közül 15 megyei jogú város, illetve kistérség ma már a Geoview Systems szakrendszereit használja vagy vezeti be.

 

■ Kiemelne egy példát?

– A sorból kiemelkedik a szombathelyi projekt, hiszen itt valósult meg elsőként az országban az önkormányzati tevékenységet átfogóan támogatni képes komplex informatikai rendszer. A megvalósítás értékét növelte, hogy rendszerhez csatlakozott a kistérség 28 települése is. Az első sikert több más hasonló nagyságú projekt követte, a Geoview Systems mind több helyszínen nyerte el az elektronikus önkormányzat kialakításának lehetőségét. Szakalkalmazásai beépültek Szekszárd, Veszprém, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Eger, Győr, Érd megyei jogú városok, Szentgotthárd város és kistérsége, valamint a kistérségek közül a Homokháti, a Pécsváradi, a Mohácsi, a Komlói és a Bonyhádi kistérségek elektronikus közigazgatási rendszereibe.

 

■ Várható-e, hogy az innovatív szolgáltatásokhoz azok a települések is hozzáférhetnek majd, akik eddig nem tudtak a pályázati támogatásokhoz csatlakozni?

– A Geoview az NFT I. keretén belül elért eredmények továbbvitelében érdekelt. Ezért kínálati portfolióját úgy alakította át, hogy alkalmazásai ne csak a nagy, hanem a közepes és kisebb lélekszámú települések számára is megoldást jelenthessenek. Számukra szolgáltatói modellben kínálja szakalkalmazásait. A modell előnye, hogy az érintett települések nagy terhet jelentő beruházási ráfordítás nélkül képesek eleget tenni a Ket.-ben megfogalmazott kötelezettségeiknek.

 

■ Hogyan kapcsolódnak az UMFT-hez?

– Koncepciónk szervesen illeszkedik az NFT II. célkitűzéseihez is, amely a korábbi források többszörösét biztosítja az elért eredmények továbbviteléhez, illetőleg új fejlesztési irányokat jelöl ki. A stratégiai célok rendszere a decentralizációs folyamatok felerősítésén keresztül a regionális szerveződésnek, illetve a kistérségi együttműködéseknek ad elsőbbséget. A technológia oldaláról megközelítve: a standardizált, könnyen implementálható, szabványos és transzparens informatikai megoldások kerülnek támogatásra, amelyek egységes ügyeljárási folyamatot biztosítanak.

 

■ Összefoglalva mit kínál a Geoview a hozzá fordulóknak?

– A Geoview Systems EUkonform fejlesztéseivel felkészült a kihívásokra. Az informatika által nyújtott „demokratikus” lehetőségekre építve olyan rendszereket dolgoz ki, amelyek egységes technológiai keretet nyújtanak a decentralizált munkavégzésre és feladatmegosztásra bármely kistérségbe szerveződött település, városi önkormányzat vagy szervezet számára is.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu