Első fokú építéshatóságok létszám meghatározása 2008/6

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye

Első fokú építéshatóságok létszám meghatározása 2008/6

X. évfolyam, 6. lapszám
Szerző(k):
Török László jegyző
jegyző
Mérk Nagyközség

A Kormány 207/2008.(VIII.27.) Korm. számú rendeletével módosította a 343/2006.(XII.23.) Korm. rendeletét.

 


A 343/2006.(XII.23.) Korm. rendelet szabályozza az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölését és működési feltételeit. E kormányrendelet jelenleg hatályos 4.§. (1) bekezdése az alábbiakat mondja ki:
„Az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóság köztisztviselői létszámát úgy kell meghatározni, hogy a hatósági tevékenység folyamatos végzése biztosított legyen.”
A már korábban említett 207/2008.(VIII.27.) Korm. rendelet a 343/2006.(XII.23.) Korm. rendelet 4.§ (1) bekezdését 2009. január 1-jétől az alábbiakra módosította:
„Az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóság köztisztviselői létszámát úgy kell meghatározni, hogy a hatósági tevékenység folyamatos végzése biztosított legyen, de az elsőfokú építésügyi hatóságnak legalább 2 fő – a (2) bekezdésben meghatározott foglalkoztatási feltételekkel rendelkező – köztisztviselőt kell foglalkoztatnia.”
A kormány ezen döntése véleményem szerint sérti a Magyar Köztársaság Alkotmányát és az önkormányzati érdekeket,tekintettel arra, hogy kötelező létszám minimum alkalmazását írja elő.
A Magyar Köztársaság Alkotmánya az 1949. évi XX. tv. 44/A. § (1) bek. e. pontja kimondja, hogy a helyi képviselő-testület: „törvény keretei között önállóan alakítja ki szervezetét és működési rendjét. „adja meg azt a keretet, amivel az önkormányzati és államigazgatási feladatok elvégezhetőek.
Ilyen erővel akár azt is meghatározhatja a kormány a hatáskört gyakorló szervnek, hogy duplázza meg akár az anyakönyvvezetők számát, akár a népesség-nyilvántartók számát, akár az adóigazgatásban dolgozók számát stb.
Véleményem szerint az elsőfokú építésügyi hatóságok fel tudják mérni a szükséges létszámot a folyamatos munka biztosításához, ilyen kormányrendelet az amúgy is leterhelt önkormányzatokat hozza nehéz helyzetbe.
Ha a kormánynak az a célja, hogy az önkormányzatoknál működő építés hatóságok számát csökkenteni akarja, akkor szerencsésebb volna az építésigazgatási hatáskört nem ilyen eszközökkel elvonni kötelező létszámokat előírva.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu