Gyulai Várszínház 2007/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Békés Megye / Cikkek

Gyulai Várszínház 2007/1

IX. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Gedeon József igazgató Gyula



Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki téglavárának udvarán működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház. Jövőre a 44. évadát kezdi meg.

 


A nyári színház a június 29. és augusztus 12. között tartó szezonjában esténként a látványos történelmi dráma, a prózai színház különféle műfajai, az opera, az operett, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a középkori udvari zene, a jazz, a népzene és a néptánc műfajainak előadásaival várja az ide látogató turistákat. A várudvar mellett a pazar látványt nyújtó tószínpadon és a város különböző pontjain felállított színpadokon is tartunk bemutatókat, igazi fesztivált varázsolva az Alföld gyöngyszemének tartott Gyulára.
Minden év októberétől áprilisig kamaratermi előadásainkat láthatják az ide látogatók. Repertoárunkban megtalálhatóak színházi előadások, előadói estek, koncertek, táncházak.
A Gyulai Várszínháznak, mint önálló színháznak a legfontosabbak az új bemutatói. Ebben az évben négy új bemutatót tartottunk. Az évad során mindezeken kívül 57 előadás, 32 féle program várta a közönséget. Célunk az, hogy minden közönségrétegnek magas művészi színvonalú előadásokat nyújtsunk. Nálunk a legnevesebb magyar művészek lépnek fel, de az utóbbi években világsztároknak is tapsolhattak Gyulán. Színházunk összművészeti fesztiválja az ország 50 kiemelt fesztiválja közé nyert besorolást.
2006-ban, második alkalommal – az évad kezdetekor, július első két hetében – Shakespeare Fesztivált rendeztünk. A program része a héthetes Gyulai Várszínház összművészeti fesztivál programjainak. Célja, hogy legyen Magyarországon egy olyan rangos nemzetközi fesztivál, ahova a legjelentősebb Shakespeare előadásokat hívjuk meg itthonról és külföldről.
A kísérő programban színházi előadások és más műfajok bemutatkozása, reneszánsz zenei koncertek, színművészeti egyetemisták előadásai, filmek vetítése, Shakespeare konferencia voltak.
A nyári műsor összeállításánál a legfontosabb, hogy minden közönségréteget megcélozzunk, és a lehető legmagasabb minőséget nyújtsuk. A gyermekeknek ingyenes bábszínházi előadásokat, zenés és prózai mesejátékokat kínálunk. A diákoknak diákszínjátszók mutatkoznak be, és játszunk musicaleket is. Az idősebb korosztály az operettet, operát kedveli. Fontos műfaj a táncművészet is, bemutatunk klasszikus és kortárs balettet, kortárs táncot, modern táncot, néptáncot. A népi kultúrát kétévente népzenei fesztivállal, évente regionális népművészeti fesztivállal és vásárral, néptánc előadásokkal hozzuk közel a nézőkhöz. Az irodalom is fontos szerepet játszik színházunk műsorában. A Ladics-ház „intim” udvari környezetében évente bemutatunk irodalmi összeállításokat Simonyi, Márai, Shakespeare, Krúdy műveiből.
Kétévente rendezünk irodalmi fesztivált, amelyben nagyon nagy sikerrel mutattuk be az irodalmi humort.
A Várszínház Kamaraterme – ahol egyebek között Kamaragaléria is található – az 1996-os megnyitás óta fontos hellyé vált a művészeteket és kultúrát szerető gyulaiak és az itt üdülő vendégek körében. Kialakult egy törzsközönség is, akik rendszeres látogatóink. Hetente tartunk itt kamaraszínházi előadásokat, nemzeti esteket, önálló esteket, komolyzenei, könnyűzenei és népzenei koncerteket, táncházakat. Megfordult itt a magyar színházi, zenei és művészeti élet színe-java az elmúlt években. Programkínálatunk gazdagsága egy egyetemi nagyváros kínálatával is versenyre kelhet.
Színházunk rendszeresen részt vesz a városi programok szervezésében a Tavaszi Fesztiválon, Reneszánsz Karneválon, az Erkel Diákünnepeken is.
Színházi bemutatóinkról az országos szaksajtó (Színház, Criticai Lapok, Zsöllye) és az egyéb napi-, havi-, hetilapok, folyóiratok, magazinok (Magyar Narancs, Kritika, És, Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Pesti Műsor, Súgó, Bárka, stb.) rendszeresen közölnek kritikát, kiemelten foglalkoznak tevékenységünkkel.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu