Nemrégiben egy amerikai és egy japán cég nyolcevezős versenyt rendezett a Dunán. A verseny előtt mindkét csapat keményen edzett, hogy a lehető legjobb teljesítményt érjék el. Mikor eljött a nagy nap mindkét csapat tagjai nagyon jó formában voltak, mégis a japánok nyertek 1 km-es előnnyel. A vereség igen érzékenyen érintette az amerikai csapatot, mélypontra kerültek.

A felső vezetés úgy döntött, feltétlenül kideríti a megsemmisítő vereség okát, ezért rögtön alkották is egy csapatot, akik ezen a „projekten” dolgoztak. Feladatuk az volt, hogy alaposan kivizsgálják az esetet, és megfelelő segítséget nyújtsanak.
A sok vizsgálat után kiderítették, hogy a japánoknál heten eveztek, s egy ember kormányzott, míg az amerikai csapatnál egy ember evezett és heten kormányoztak. A felső vezetés erre rögtön igénybe vette egy tanácsadó cég szolgálatait, s arra kérte őket, készítsenek tanulmányt az amerikai csapat struktúrájáról.
Jelentős költségek kifizetése után néhány hónap múlva a tanácsadó cég arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai csapatban túl sokan kormányoztak, és túl kevesen eveztek. A japánokkal szembeni következő vereséget elkerülendő megváltoztatták a csapat felépítését. Most négy kormányos, két főkormányos, egy kormányigazgató lett s egy ember evezett. Ezenkívül teljesítmény-értékelési rendszert vezettek be az evezősnél, hogy nagyobb teljesítményre ösztönözzék. „Bővítenünk kell evezősünk feladatait, és nagyobb felelősséggel kell felruházni.”
A következő évben a japánok nyertek, immáron 2 km-es előnnyel. A vezetés elbocsátotta az evezőst rossz teljesítménye miatt, eladták a csónakot is és leállítottak mindenféle beruházást az evezést illetően. A tanácsadó céget dicsérettel illették, a megtakarított pénzt pedig szétosztották a menedzsment tagjai közt.