A tanulmány Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye azon településeinek társadalmi és fejlesztéspolitikai jellemzőit vizsgálja, amelyeken Biztos Kezdet Gyerekház működik. A kutatás célja egyrészt a települések demográfiai és iskolázottsági folyamatainak feltárása, másrészt annak bemutatása, hogy milyen fejlesztési környezetben működnek a koragyermekkori intervenciós szolgáltatások.

Az elemzés népszámlálási adatok (2001, 2011, 2022), valamint fejlesztéspolitikai adatbázisok felhasználásával készült. Az eredmények szerint a vizsgált települések többsége népességcsökkenéssel és a gyermekkorú népesség arányának visszaesésével jellemezhető, ami az elöregedés irányába mutató demográfiai folyamatokat jelez. Ezzel párhuzamosan az iskolai végzettségi szerkezetben mérsékelt javulás figyelhető meg: csökken az alacsony végzettségűek aránya, miközben növekszik az érettségivel rendelkezők aránya, ugyanakkor ez a változás alacsony bázisszintről indul és területileg egyenlőtlen. A fejlesztéspolitikai vizsgálat rámutat arra, hogy a településeken megvalósult beavatkozások többsége infrastrukturális jellegű, míg a humán fejlesztések kisebb arányban és eltérő intézményi struktúrában jelennek meg. Ebben a környezetben a Biztos Kezdet Gyerekházak kulcsszerepet töltenek be, mivel hozzájárulnak a koragyermekkori hátrányok mérsékléséhez és a helyi humán tőke megerősítéséhez.

I. Bevezetés

Mára vitathatatlanná vált a koragyermekkori programok jelentősége a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének enyhítésében. A koragyermekkor időszaka, az első életévek, mélyen meghatározzák a gyerekek sorsát, további életpályájukat, a helyi és tágabb társadalmi közösség életét, teljesítőképességét, összetartó erejét. A gyerekek fejlődésére vonatkozó tudás és a különböző koragyermekkori programok nemzetközi és hazai tapasztalatai is egyértelműen bizonyítják, hogy a korai években a fejlődés könnyebben fordítható kedvező irányba, mint későbbi életkorban. Magyarország hátrányos helyzetű régióiban a jobb helyzetű családok elvándorlása és a helyben maradó családok magasabb gyerekszáma, kedvezőtlen jövedelmi helyzetük, tartós munkanélküliségük, lakáskörülményeik, valamint a minőségi, hatékony szolgáltatások és más gazdasági-szociális tényezők együttesen növeli a szegénységgel veszélyeztetett gyermekek arányát. Kutatások sora bizonyítja, hogy a nélkülözésben élő gyerekek fejlődését az átlagosnál jóval több kockázat fenyegeti. Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása jelentős forrásokat biztosított a társadalom megújítását célzó programok számára. Ilyen a Biztos Kezdet program is, amely a nélkülözésben élő gyerekek és családjaik számára nyújt rendszeres támogatást. A Biztos Kezdet Gyerekház szolgáltatás közel tíz éves kísérleti és többciklusú Európai Szociális Alapból történő projektalapú működés után vált a magyarországi szolgáltatói és ellátórendszer részévé. A Biztos Kezdet program célja, hogy már a születéstől fogva javítsa a szegénységben élő gyermekek fejlődési esélyeit, különösen hátrányos helyzetű régiókban, településeken. Egy 2025 végén meghozott támogatói döntés alapján 2026 és 2028 között Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében központi költségvetési forrásból 41 Biztos Kezdet Gyerekház működik majd, folytatva a korábbi években biztosított szolgáltatásokat. A szolgáltatások kialakítása nem egységes időben történt: azok mintegy negyede már 2010-ben vagy azt megelőzően megkezdte működését, majd több fejlesztési ciklust követően 2018-tól számottevő bővülés indult el, amelynek eredményeként a szolgáltatások száma a vármegyében megközelítette a negyvenet. Országosan 174 ilyen szolgáltatás működik, ezek közül 41 Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található, amellyel a vármegye a szolgáltatásokat működtető vármegyék rangsorában a második helyen áll. Tizenegy járásban működik Biztos Kezdet Gyerekház. A 41 Biztos Kezdet Gyerekház járási eloszlása jelentős területi koncentrációt jelez: a szolgáltatások közel fele négy járásban (Mátészalkai, Vásárosnaményi, Csengeri, Nyírbátori) működik.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye járásainak fejlettségi és társadalmi jellemzői

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 13 járás és 229 település található. A települések 80 százaléka jogállása szerint község, amelyekben a vármegye lakosságának 36,8 százaléka él. A településszerkezetet a nagyszámú kistelepülés jellemzi, ami számos esetben megnehezíti a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést és növeli a térségek közötti ellátási különbségeket. A lakosságszám az elmúlt tizenöt évben 560 ezer főről 520 ezer főre csökkent. Az Észak-Alföldi régióban a legnagyobb, országos szinten pedig a második legmagasabb a vármegyében élő 0–14 évesek aránya, számuk 85 262 fő. A népszámlálási adatok alapján mind az Észak-Alföld régió, mind az Észak-Magyarország régió esetében csökkent az össznépesség 2011 és 2022 között, ugyanakkor a 0–5 éves korosztály aránya enyhén növekedett: előbbi régióban 4,96 százalékról 5,37 százalékra, utóbbiban 4,85 százalékról 5,36 százalékra. Hasonló tendencia figyelhető meg vármegyei szinten is: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye esetében a kisgyermekek aránya 5,28 százalékról 5,66 százalékra, míg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye esetében 5,09 százalékról 5,65 százalékra emelkedett, ami azt jelzi, hogy a teljes népesség csökkenése mellett a legfiatalabb korosztály súlya kismértékben nőtt a térség demográfiai szerkezetében. A 2024. évi adatok alapján az érettségivel rendelkező 18 évesek aránya 32,4 százalék, amelynél alacsonyabb aránnyal csak Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyék rendelkeznek.

A határ menti kisvárosok demográfiai és társadalmi folyamatai kedvezőtlenebb képet mutatnak: a népességcsökkenés mértéke meghaladja a nem határ menti településekét, miközben az időskorúak aránya a legtöbb településen már meghaladja a gyermekkorúakét. Különösen az ország keleti térségeiben – így Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is – alacsonyabb foglalkoztatottság és ritkább településszerkezet jellemző.^[1] Tátrai járási szintű becslést készített a szegénységben, illetve súlyos anyagi deprivációban élők arányáról. Az anyagi depriváció a háztartások gazdasági terheltségének egyik mutatója, amely azt jelzi, ha egy háztartás nem képes megengedni magának bizonyos, a mindennapi élethez szükségesnek vagy általánosan elvártnak tekintett javakat és szolgáltatásokat. Az eredmények szerint az ország harminc legmagasabb szegénységi rátájú járása közül négy, míg a tíz legkedvezőtlenebb mutatóval rendelkező járás közül hat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található.^[2] A járások területi fejlettség szerinti besorolását a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Kormányrendelet rögzíti. A besorolás alapját képező számítás négy dimenzió mentén képzett indikátor segítségével írja le a járások közötti különbségeket. A kedvezményezettségi kategóriáknak elsősorban a fejlesztési támogatások felhasználása szempontjából van jelentőségük. A kormányrendelet kedvezményezettnek azokat a járásokat tekinti, amelyek fejlettségi szintje nem éri el az átlagost. Ezen belül kiemelten kezeli, fejlesztendőnek minősíti a legkevésbé fejletteket.^[3] A legtöbb fejlesztendő járás, összesen húsz, az Észak-Alföldi régióban található, amiből tizenegy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében helyezkedik el, tehát csak kettő nem tartozik a fejlesztendő járások közé. Ezzel nemcsak a régióban, de az országban is az első helyen van Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye a fejlesztendő járások számát illetően.^[4] A kormányrendelet a fejlesztendőkön belül is elkülöníti a fejlettségi rangsor legvégén szereplő, komplex programmal fejlesztendő járásokat. A módszertan alkalmazásával 36 járás került a komplex programmal fejlesztendő kategóriába. Ezek a térségek jellemzően az ország periférikus területein találhatók, és az országos átlagnál kedvezőtlenebb jövedelmi viszonyok, erőteljesebb elvándorlás, valamint alacsonyabb foglalkoztatottsági és vállalkozássűrűségi mutatók jellemzik őket.^[5] Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében kilenc komplex programmal fejlesztendő járás van, a vármegye minden második lakosa komplex programmal fejlesztendő járásban él.^[6] A járási kategorizálás jól érzékelteti a magyarországi térszerkezet alapvető mintázatait: kirajzolódnak a területi fejlettség járási szintű különbségei, a városi és vidéki térségek eltérő jellemzői, valamint az északnyugati – a budapesti agglomerációval összefonódó – térség és az ország többi része közötti fejlettségi különbségek.^[7] Kovács, Komarek, Szabó és Ritter a 2024-es tanulmányában azt vizsgálta, hogyan alakult a fejlesztendő járások gazdasági, társadalmi és infrastrukturális helyzete a többi járáshoz képest 2013-ban és 2022-ben, illetve hogyan változott önmagukhoz képest tíz év alatt. Tanulmányukban a magánállótőke vonatkozásában megállapították, hogy tíz év alatt a vármegye fejlesztendő járásai közül egy sem került a dinamikusan fejlődő vagy a fejlődő kategóriába. Az 54 fejlesztendő járás közül 34 a hanyatló kategóriába került, amelyek közül hat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található. A humántőke mutatóira (a magas presztízsű foglalkoztatási csoportokban foglalkoztatottak aránya, valamint az eredményes érettségi vizsgát tett tanulók száma) vonatkozó vizsgálatuk megállapította, hogy a vármegyében egy járás jellemezhető fejlődőként, négy stagnálóként, a többi járás pedig hanyatlóként. A vármegyei járások esetében fejlődés az infrastrukturális és társadalmi tőkével összefüggésben azonosítható. A társadalmi innováció mérésére alkalmas (TINNOVPOT) indikátorrendszer három részből áll: input, output és hatásindikátorok. Az input mutatók elsősorban a helyi társadalmi és gazdasági erőforrásokat írják le, például a civil és gazdasági szervezetek jelenlétét, a demográfiai szerkezetet, valamint a népesség aktivitását és iskolázottságát. Az output indikátorok a települések működésének és szolgáltatási teljesítményének jellemzőit ragadják meg, idetartoznak többek között a szociális ellátások igénybevételéhez, a közfoglalkoztatáshoz, a kulturális aktivitáshoz és a munkaerőpiaci helyzethez kapcsolódó mutatók. A hatásindikátorok a társadalmi folyamatok hosszabb távú eredményeit tükrözik, például a jövedelmi viszonyokat, az iskolázottságot, a háztartásszerkezetet, a közbiztonságot és az életminőség egyes elemeit.^[8] A vizsgálatok szerint a kedvezőtlen helyzetű települések térbeli eloszlása erősen koncentrált: leginkább Északkelet- és Délnyugat-Magyarország periférikus, sok esetben határ menti járásaiban találhatók, továbbá több olyan térségben, amelyek vármegyehatárok mentén helyezkednek el. Vármegyei összehasonlításban a legkedvezőtlenebb helyzetben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Békés vármegye áll. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei járások versenyképessége a társadalmi innovációs potenciál szempontjából – a nyíregyházi járás kivételével – komplex versenyhátrányos járások kategóriájába sorolható. Somosi, Varga és Kocziszky^[9] társadalmi innovációs megközelítésben hasonló térségek esetében azt emeli ki, hogy a perifériás járásokban a társadalmi és gazdasági kihívások – például az elvándorlás, a munkaerőpiaci nehézségek és a korlátozott erőforrások – mellett erős igény mutatkozik a közösségi részvétel, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés és a stabil, biztonságos megélhetési feltételek erősítésére. A hátrányos helyzetű járások problémái több szinten jelentkeznek, és egyszerre érintik a gazdasági lehetőségeket, a közszolgáltatások működését, valamint a helyi társadalom állapotát. Kóródi^[10] egy Baktalórántházai járásban végzett vizsgálata rámutat, hogy a munkalehetőségek hiánya, a fiatalok elvándorlása és az infrastruktúra korlátai mellett a szolgáltatórendszer működését különösen a szakemberhiány és az intézmények közötti együttműködés hiányosságai nehezítik. A hátrányos helyzetű járások szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerének működését számos tényező nehezíti: a finanszírozási korlátok, az általános és speciális szaktudással rendelkező munkaerő hiánya, a szolgáltatások túlterheltsége és egyes ellátások hiánya, az intézmények infrastrukturális problémái, valamint a szakemberek fokozott mentális terhelése és a kiégés kockázata, amelyeket tovább erősítenek a támogató szakmai háttér korlátai és a szabályozási környezet egyes ellentmondásai.^[11]

A kedvezőtlen társadalmi és gazdasági mutatók különösen a kisgyermekes családok helyzetét érinthetik érzékenyen, mivel a korai életévekben a családi erőforrások és a helyi szolgáltatások elérhetősége meghatározó a gyermekek fejlődési esélyei szempontjából. Mindez indokolttá teszi azoknak a települési szinten működő, a helyi társadalmi szükségletekre válaszként térben és időben kialakuló szolgáltatásoknak a vizsgálatát, amelyek a kisgyermekes családok támogatását és a korai esélyegyenlőség erősítését szolgálják.

III. Biztos Kezdet Gyerekházakat működtető települések jellemzői

A vármegyében működő 41 Biztos Kezdet Gyerekház közül tíz városi jogállású településen, 31 pedig községekben működik, amelyek közül hét nagyközség. Összesen 27 településen van 53 szegre-
gátum, vagy szegregációval veszélyeztetett településrész, ahol több mint 13 300 fő él. A 31 községben több mint 53 000 fő lakik, a települések átlagos lakosságszáma 1700 fő. Az adatok alapján a 31 vizsgált Biztos Kezdet Gyerekházat működtető község és nagyközség demográfiai folyamatai egyértelműen a népességfogyás irányába mutatnak. A települések döntő többségében csökkent a lakónépesség 2001 és 2022 között, míg növekedés csupán néhány esetben volt megfigyelhető, stagnáló népességű település pedig nem azonosítható. A csökkenés mértéke több esetben jelentős, ami arra utal, hogy a vizsgált települési kör elsősorban demográfiailag zsugorodó térségekhez tartozik. E tendencia nemcsak a helyi társadalomszerkezet átalakulását jelzi, hanem közvetlenül befolyásolja a helyben elérhető közszolgáltatások – így a koragyermekkori intervenciós programok – működési feltételeit és hosszabb távú fenntarthatóságát is.

A 15 év alatti népesség alakulása még erőteljesebb kedvezőtlen tendenciát jelez. A gyermeklétszám szinte valamennyi településen csökkent, és a visszaesés sok esetben arányaiban is jelentős. Ez arra utal, hogy nem pusztán általános népességfogyásról, hanem kifejezetten a fiatal korosztály visszaszorulásáról van szó. Településméret szerinti bontásban nem rajzolódik ki egyértelmű védőhatás: a nagyobb lélekszámú nagyközségekben ugyanúgy jelentős gyermeklétszám-csökkenés figyelhető meg, mint a kisebb községekben, miközben a legkisebb települések esetében a csökkenés abszolút értékben mérsékeltebb, de arányaiban hasonlóan kedvezőtlen. Összességében a gyermeknépesség arányának csökkenése a települések demográfiai elöregedésének irányába mutat. Mindez a Biztos Kezdet Gyerekházak szempontjából kettős következménnyel jár: egyrészt hosszabb távon szűkülhet a potenciális célcsoport, másrészt felértékelődik a szolgáltatás szerepe, mivel a kisebb létszámú, de fokozottan sérülékeny gyermeki populáció esetében még hangsúlyosabbá válik a korai fejlesztés, a hátránykompenzáció és a helyi társadalmi integráció támogatása.

Az adatok alapján a vizsgált 31 településen (község és nagyközség) az iskolai végzettségi szerkezet jelentős átalakuláson ment keresztül 2001 és 2022 között. Általános tendencia, hogy az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők aránya mérséklődött, miközben az érettségivel rendelkezők aránya számottevően növekedett. Az általános iskola 8. évfolyamát végzettek aránya a legtöbb településen csökkent vagy stagnált, ami arra utal, hogy a kizárólag alapfokú végzettséggel rendelkezők súlya fokozatosan visszaszorul. Ugyanakkor ez a csökkenés nem minden esetben jelent valódi strukturális javulást, mivel több településen az abszolút létszám is csökkent, ami összefügghet a teljes népesség fogyásával. Ezzel párhuzamosan az érettségivel rendelkezők arányának növekedése markáns és szinte minden településen megfigyelhető jelenség. Az arányok több esetben megduplázódtak, ami a középfokú oktatás expanziójára és az oktatási aspirációk növekedésére utal. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az emelkedés ellenére az érettségizettek aránya továbbra is mérsékelt szinten marad, és jelentős különbségek figyelhetők meg az egyes települések között. Mindez azt jelzi, hogy bár a képzettségi szint általános emelkedése kimutatható, a hátrányos helyzetű járásokban továbbra is korlátozott a magasabb iskolai végzettség elérése. A két tendencia együttes vizsgálata alapján egy kettős folyamat rajzolódik ki: egyrészt csökken az alacsony végzettség dominanciája, másrészt nő a középfokú végzettség súlya, azonban ez a szerkezeti átalakulás lassú és térben egyenlőtlen. A demográfiai csökkenéssel együtt ez azt eredményezi, hogy a helyi társadalmak humán tőkéje ugyan javuló tendenciát mutat, de nem olyan mértékben, amely önmagában képes lenne ellensúlyozni a társadalmi hátrányok újratermelődését. Ebben a kontextusban a koragyermekkori beavatkozások – így a Biztos Kezdet Gyerekházak – szerepe különösen felértékelődik, mivel a későbbi iskolai pályafutás alapjai már a legkorábbi életévekben formálódnak, és a hátrányok csökkentése ezen a szinten a leghatékonyabb.

A szegregátumokban élő népesség életkörülményeinek és társadalmi helyzetének vizsgálata egyértelműen rámutat arra, hogy ezek a térségek többszörös hátrányokkal terhelt környezetet jelentenek, ahol a lakhatási, jövedelmi, egészségi és társadalmi problémák egymást erősítve vannak jelen. A szakirodalmi eredmények alapján a szegregátumok nem csupán térbeli elkülönülést jelentenek, hanem komplex társadalmi kirekesztettségi állapotként értelmezhetők.

A lakhatási körülmények az egyik legmarkánsabb dimenzióját adják a szegregátumok jellemzőinek. A háztartások jelentős részében a zsúfoltság meghatározó: a gyermekek többsége nem rendelkezik saját szobával, és gyakran a felnőttekkel közös térben él.^[12] Ez nem csupán fizikai, hanem pszichoszociális szempontból is kedvezőtlen, hiszen korlátozza a tanuláshoz, pihenéshez és fejlődéshez szükséges feltételeket. A lakásfenntartás költségei arányaiban jóval magasabb terhet jelentenek a legszegényebb háztartások számára, ami rendszeres közüzemi díjhátralékokhoz vezet.^[13] A nem megfelelő jövedelmi helyzet és a lakhatási bizonytalanság szorosan összekapcsolódik, és tartós kiszolgáltatottságot eredményez.

A telepszerű környezet infrastrukturális hiányosságai tovább erősítik ezt a helyzetet. Számos esetben hiányoznak az alapvető közművek, rossz minőségűek az utak, és a környezeti problémák – például illegális hulladéklerakás vagy rendezetlen közterületek – mindennaposak.^[14] Az alacsony komfortfokozatú, rossz állapotú lakóépületek nemcsak az életminőséget rontják, hanem közvetlen egészségügyi kockázatokat is hordoznak. A jövedelmi és foglalkoztatási helyzet szintén kulcsfontosságú tényező. A szegregátumokban élők foglalkoztatottsága jelentősen elmarad az országos átlagtól, ami alacsony és instabil jövedelmeket eredményez.^[15]

A megélhetési nehézségek miatt gyakran jelennek meg informális vagy illegális jövedelemszerzési formák, amelyek tovább növelik a kiszolgáltatottságot. A jövedelmi helyzet közvetlen hatással van a lakhatási körülményekre, az egészségi állapotra és a gyermekek fejlődési esélyeire is. Az egészségi állapot és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés tekintetében szintén jelentős egyenlőtlenségek figyelhetők meg. A szegregátumokban élők körében alacsonyabb az átlagéletkor, magasabb a halálozási arány, és gyakoribbak a krónikus betegségek, különösen a kardiometabolikus és légzőszervi megbetegedések.^[16] Bár a háziorvosi ellátást gyakrabban veszik igénybe, a szakellátáshoz való hozzáférés korlátozottabb, ami rontja a betegségek kezelésének hatékonyságát. Az egészségügyi egyenlőtlenségek már korai életkorban megjelennek: a kedvezőtlen társadalmi helyzetű családok gyermekeinél nagyobb a koraszülöttség és az alacsony születési súly kockázata, valamint gyakoribb a csecsemőkori kórházi ellátás.^[17] A gyermekek fejlődési esélyeit a családi és környezeti tényezők együttesen határozzák meg. Az alacsony státuszú családokban gyakoribb a korai gyermekvállalás, a szülők alacsony iskolai végzettsége és a kedvezőtlen egészségmagatartás, amelyek mind hatással vannak a gyermekek későbbi életútjára.^[18] Emellett a szegregátumokban élő gyermekek kevesebb kulturális és tanulási erőforráshoz férnek hozzá – például ritkább a rendszeres meseolvasás –, ami tovább növeli az oktatási hátrányokat.

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a lakhatási körülmények javítása közvetlen és mérhető pozitív hatásokkal járhat. Kutatások igazolják, hogy a zsúfoltság csökkenése, a megfelelő higiénés feltételek biztosítása és az infrastrukturális ellátottság javulása nemcsak a fizikai egészséget, hanem a mentális jóllétet és a gyermekek fejlődését is kedvezően befolyásolja.^[19] Az ilyen beavatkozások hozzájárulhatnak a betegségek előfordulásának csökkenéséhez, a tanulási eredmények javulásához és a társadalmi integráció erősödéséhez.

Összességében a szegregátumok komplex problémarendszert jelenítenek meg, ahol a lakhatási, gazdasági, egészségügyi és társadalmi hátrányok egymást erősítve hatnak. A szakirodalom egyértelműen alátámasztja, hogy e területeken a beavatkozásoknak integrált módon kell kezelniük a különböző dimenziókat, különös tekintettel a koragyermekkori fejlesztésekre és a családok életkörülményeinek javítására. Ebben a társadalmi és fizikai környezetben a Biztos Kezdet Gyerekházak nem csupán szolgáltatásként, hanem a helyi társadalmi integráció egyik kulcsintézményeként jelennek meg.

IV. A Biztos Kezdet Gyerekházak települési környezetének fejlesztéspolitikai vizsgálata

A Biztos Kezdet Gyerekházak működésének értelmezése nem korlátozódhat kizárólag magukra a szolgáltatásokra, mivel azok hatékonysága és elérhető társadalmi hatása jelentős mértékben függ attól a települési környezettől, amelyben működnek. A következő fejezet ezt a tágabb fejlesztéspolitikai környezetet vizsgálja empirikus adatok alapján. Különösen igaz ez a hátrányos helyzetű járásokban, ahol a koragyermekkori intervenciók eredményessége szorosan összefügg a helyben rendelkezésre álló egyéb fejlesztési forrásokkal, szolgáltatásokkal és infrastrukturális feltételekkel. Ennek megfelelően indokolt annak vizsgálata, hogy a Biztos Kezdet Gyerekházaknak otthont adó településeken milyen egyéb – a Biztos Kezdet Gyerekház programtól független – fejlesztések valósultak meg. Az uniós források területi eloszlásának vizsgálata ugyanakkor arra utal, hogy az elmúlt két évtizedben részben érvényesült a területi kiegyenlítés szándéka, mivel a társadalmi-gazdasági szempontból kedvezőtlen helyzetű vármegyék – köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg – az országos átlagnál magasabb egy főre jutó társadalmi kohéziós támogatásban részesültek.^[20]

A jelen elemzés Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 41 érintett települése közül 16, a Vásárosnaményi, Mátészalkai és a Csengeri járásban található település adataira épül. A mintába kizárólag községi jogállású települések kerültek bevonásra, ami indokolt, tekintettel arra, hogy a Biztos Kezdet Gyerekházak túlnyomó többsége, 41-ből 31 községekben és nagyközségekben működik. A vizsgált települések átlagos lakónépessége 1625 fő, amely jól jelzi a kis lélekszámú, korlátozott erőforrásokkal rendelkező települési környezetet.

Az elemzés a Széchenyi 2020 és a Széchenyi Terv Plusz programidőszakok keretében megvalósult fejlesztésekre fókuszál, ugyanakkor kizárja a Biztos Kezdet Gyerekházakhoz közvetlenül kapcsolódó (ESZA) és azok infrastrukturális hátterét biztosító (ERFA) projekteket. A vizsgálat célja kifejezetten az volt, hogy feltárja: a Biztos Kezdet Gyerekházakon túl milyen egyéb fejlesztési források jelentek meg a településeken. Az elemzés azon fejlesztési projekteket foglalja magában, amelyeket a Nemzeti Fejlesztési Központ által működtetett internetes oldal támogatott projektkereső felülete az érintett települések vonatkozásában megvalósulási helyszínként azonosított.

Az elemzésbe bevont 152 darab projekt alapján megállapítható, hogy a fejlesztések döntő többsége infrastrukturális jellegű volt (71,7 százalék), míg a humán típusú beavatkozások aránya 28,3 százalék. Ez az arány arra utal, hogy a vizsgált településeken a fejlesztéspolitika elsősorban a fizikai infrastruktúra fejlesztésére koncentrált, és kisebb hangsúlyt kapott a humán szolgáltatások bővítése, illetve a közösségi és társadalmi folyamatokat célzó beavatkozások.
A finanszírozási források szerinti megoszlás ezt a mintázatot tovább erősíti: az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) forrásai dominálnak (67,8 százalék), míg az Európai Szociális Alap (ESZA) aránya 28,9 százalék, a Kohéziós Alapé pedig mindössze 3,3 százalék. Ez jól mutatja, hogy a fejlesztések jelentős része beruházásjellegű volt, és kisebb arányban irányult közvetlen társadalmi beavatkozásokra.

Az operatív programok szerinti bontásban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) szerepe emelkedik ki, amelyet a Terület- és Tele-pülésfejlesztési Operatív Program (TOP) követ, majd az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP). A fennmaradó programok – KEHOP, KÖFOP és DIMOP– kisebb súllyal jelennek meg. E szerkezet arra enged következtetni, hogy a gazdaságfejlesztési és a településfejlesztési célok hangsúlyosabbak voltak, mint a kifejezetten társadalmi felzárkózást célzó programok.

Az adatok alapján a 16 településen megvalósult 152 projekt erősen koncentrálódik néhány kiemelt felhívástípus köré, miközben a programkínálat összességében rendkívül sokszínű (50 különböző felhívás). A legnagyobb súlyt a „Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása” típusú konstrukciók adják (23 projekt), ami egyértelműen jelzi a gazdaságfejlesztési fókusz dominanciáját. Ezt erősítik a vállalkozásfejlesztéshez kapcsolódó további felhívások is, például a modernizációt, versenyképességet vagy alkalmazkodást támogató programok, amelyek több kisebb elemszámmal, de összeadódva jelentős súlyt képviselnek. Szintén meghatározó az önkormányzati működéshez és infrastruktúrához kapcsolódó fejlesztések jelenléte: az ASP rendszerhez való csatlakozás (tíz projekt), az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése (11 projekt), valamint a települési környezetvédelmi és közlekedési fejlesztések. Ezek a projektek a működési feltételek stabilizálását szolgálják.

Programidőszak szerint egyértelműen a Széchenyi 2020 dominál (84,9 százalék), míg a Széchenyi Terv Plusz időszakhoz kapcsolódó projektek aránya 15,1 százalék. Ez részben az időbeli lefutás különbségeivel magyarázható, ugyanakkor arra is utalhat, hogy az új programidőszakban még nem épült ki teljes mértékben a fejlesztési aktivitás.

A humán jellegű beavatkozások – például a társadalmi kohéziót erősítő programok (hat projekt), tanoda és iskolai lemorzsolódást megelőző jellegű fejlesztések vagy közösségi kezdeményezések – jelen vannak, de darabszámuk alacsonyabb, és inkább szórtan jelennek meg. Összességében az látható, hogy a vizsgált településeken a fejlesztési struktúrát a gazdasági és infrastrukturális beavatkozások dominálják, míg a komplex, humán fókuszú programok kisebb arányban és kevésbé koncentráltan valósulnak meg.

A projektgazdák tekintetében a vállalkozások dominanciája figyelhető meg, amelyet szorosan követnek az önkormányzatok. Az állami intézmények és az egyházi szereplők 6,6–7,9 százalékos arányban, míg a civil szervezetek 5,9 százalékos arányban jelennek meg. Ez arra utal, hogy bár a fejlesztések jelentős része a közszférához kötődik, a gazdasági szereplők aktivitása is meghatározó, míg a civil szféra szerepe viszonylag korlátozott.

1. táblázat:A Biztos Kezdet Gyerekház településeken megvalósult fejlesztések szerkezeti jellemzői (N=152)

<td”>Humán4328,3

A százalékos arányok a vizsgált, Gyerekház-projekteken kívüli 152 projekt alapján kerültek kiszámításra.

A településeken megvalósuló projektek számát vizsgálva két település emelkedik ki: Hodász, ahol a 24 projektből álló érték szignifikánsan magasabb a többi településhez képest, valamint Tarpa, ahol a 19 projekt relatíve magas, de nem tekinthető szignifikánsnak. Hodász nagyközség, a 31 községben működő Biztos Kezdet Gyerekház településeiből a második legnagyobb. Összesen 12 projektet valósított meg a helyi önkormányzat, civil szervezetek és egyházak. Érdekesség és különösen fontos, hogy a négy egyházi projekt nem egyetlen szereplőhöz kötődik, hanem három különböző egyházi szervezet valósította meg a településen. Ez arra utal, hogy a településen nem egy domináns egyházi intézmény jelenléte, hanem inkább egy plurális, aktív egyházi ökoszisztéma alakult ki. E sokszereplős jelenlét több szempontból is erősítheti a fejlesztési kapacitást: egyrészt diverzifikálja a forrásbevonási lehetőségeket, másrészt növeli a helyi társadalmi beágyazottságot, különösen a humán típusú programok esetében. Az is beszédes, hogy az egyházi projektek aránya a teljes projektszámon belül nem kiugróan magas, mégis jól látható és strukturáló szerepet tölt be. Ez arra enged következtetni, hogy az egyházi szereplők nem elszigetelten működnek, hanem kiegészítik az önkormányzati és civil fejlesztéseket. Ilyen értelemben Hodász egy „kiegyensúlyozott fejlesztési modell” példájaként is értelmezhető, ahol a különböző szektorok együttese hoz létre magas projektszámot. A több egyházi szereplő jelenléte egyben a helyi társadalmi tőke erősségére is utalhat: feltételezhető egy olyan közeg, ahol a közösségi kezdeményezések iránti nyitottság és együttműködési hajlandóság magasabb az átlagnál. Különösen releváns mindez a Biztos Kezdet Gyerekházak kontextusában, ahol a humán szolgáltatások hatékonysága nagymértékben függ a helyi partnerségektől.

A legkisebb lakosságszámú településen mindössze egy projekt valósult meg. A települések lakosságszáma és a megvalósult projektek száma között közepes erősségű pozitív kapcsolat figyelhető meg, ugyanakkor az eltérések arra utalnak, hogy a projektszám alakulását a népességen túl további tényezők – például pályázati aktivitás, intézményi háttér, vezetés, térségi szerep – is befolyásolják. A k-means klaszterezés három jól elkülönülő településcsoportot azonosított. Az első csoportba a kisebb, alacsony projektszámmal rendelkező települések tartoznak, a másodikba a közepes méretű és kiegyensúlyozott fejlesztési aktivitást mutató települések, míg a harmadik klasztert a nagyobb népességű, magas projektszámú települések alkotják. Az eredmények megerősítik a népesség és a projektszám közötti pozitív kapcsolatot, ugyanakkor rámutatnak a kiugró esetekre is (különösen Hodász esetében).

A vizsgált 152 projekt közül 43 tartozik a humán típusú beavatkozások körébe, amely az összes fejlesztés mintegy 28 százalékát jelenti. A humán projektek túlnyomó többsége (43-ból 38 projekt) nem piaci szereplőkhöz, hanem közfeladatot ellátó vagy közösségi beágyazottságú szervezetekhez – állami intézményekhez, civil szervezetekhez, egyházakhoz, illetve helyi önkormányzatokhoz – köthető. Ugyanakkor a projektgazdák szerinti bontás lényeges egyenlőtlenséget mutat: a humán fejlesztések jelentős része nem a helyi önkormányzatokhoz kapcsolódik, hanem elsősorban egyházi és civil szereplők valósítják meg.

A helyi önkormányzatok által megvalósított humán projektek köre szűkebb és jellemzően néhány nagyobb volumenű konstrukcióra koncentrálódik. A „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek”, valamint a „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ESZA)” felhívások tekinthetők azoknak a beavatkozásoknak, amelyek valóban átfogó, strukturális jellegű helyi humán fejlesztéseket tettek lehetővé önkormányzati szerepvállalással. Ezzel szemben a „Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez” inkább intézményirányítási, adminisztratív kapacitásfejlesztésként értelmezhető, és kevésbé közvetlen humánszolgáltatási beavatkozásként.

Fentiek alapján látható, hogy a Biztos Kezdet Gyerekházakat működtető településeken a humán fejlesztési tér jelentős részét nem az önkormányzatok dominálják, jóllehet a helyi közszolgáltatások biztosítása alapvetően az ő feladatkörükbe tartozik. A vizsgált településeken a humán fejlesztések intézményi súlypontja eltolódik az önkormányzati szinttől, és egyre inkább civil és egyházi szereplők által dominált térként írható le. A humán fejlesztések megvalósításában így meghatározó szerep jut az egyházi és civil szervezeteknek, amelyek különösen a közösségfejlesztési, esélyteremtési és szemléletformáló programok terén aktívak. Ez a mintázat egyrészt a helyi társadalmi erőforrások mozgósításának képességét jelzi, ugyanakkor felveti az önkormányzati humán fejlesztési kapacitások korlátozottságának kérdését is.

Az eredmények összességében arra utalnak, hogy a Biztos Kezdet Gyerekházakat működtető települések fejlesztési környezete strukturálisan aszimmetrikus: miközben az infrastrukturális beruházások domináns szerepet játszanak, a humán jellegű beavatkozások kisebb arányban és eltérő intézményi struktúrában valósulnak meg. A humán fejlesztések megvalósítása jelentős részben nem az önkormányzati szinthez kötődik, hanem civil és egyházi szereplőkön keresztül történik, ami egyrészt a helyi társadalmi erőforrások mobilizálhatóságát jelzi, másrészt rámutat az önkormányzati humán fejlesztési kapacitások korlátaira. Mindez azt is jelenti, hogy a Biztos Kezdet Gyerekházak működési környezete nem egységes, hanem jelentős települési különbségeket mutat, amelyek a programok hatékonyságát is befolyásolhatják.

A fent ismertetett fejlesztési projekteken túl két, a szolgáltatásokat érintő fejlesztést érdemes megemlíteni, tekintettel arra, hogy azok közvetlenül kapcsolódnak a Biztos Kezdet Gyerekházakhoz.

A legszegényebb települések felzárkóztatása érdekében a magyar kormány 2019-ben indította el a Felzárkózó Települések programot. A KSH adatai alapján kiválasztott háromszáz hátrányos helyzetű település már évekkel, sőt évtizedekkel korábban rálépett a teljes leszakadáshoz vezető útra, és ezen a lejtőn való megállás, majd visszafordulás csak jelentős szakértői támogatással lehetséges. Ezeken a településeken minden statisztikai mutató a hátrányok felhalmozódását jelzi: a komfort nélküli házak aránya ötszöröse, az általános iskolát be nem fejezett lakosok aránya háromszorosa az országos átlagnak, miközben a gyermekek születési aránya is háromszor magasabb, mint máshol. A program 2019-es indulásakor 31 településen nyolc szervezet kezdte meg a munkát; 2025-re azonban már háromszáz helyszínen zajlik a program, 28 megvalósító, nem önkormányzati szervezet közreműködésével. 2019 és 2024 között 41-ből 16 településen indult el a program, folyamatosan bővítve a kapcsolódó települések számát. Ezeken a településeken a Biztos Kezdet Gyerekházak jellemzően 6–7 évvel korábban kezdtek működni. A program egyik kiemelt célterülete a legkisebb gyermekek esélyteremtése: a három év alatti gyerekek számára biztosítja mindazt, ami a kiegyensúlyozott fejlődésükhöz szükséges, különösen életük első ezer napjában.

A másik projekt a Svájci–Magyar Együttműködési Program II. keretében indult, és célja a hátrányos helyzetű csoportok, köztük a romák digitális írástudásának növelése. Ez hozzájárul a felnőtt munkaképes korú lakosság foglalkoztathatóságának javításához, a társadalmi befogadást célzó felnőttkori tanulás ösztönzéséhez, valamint az IKT használatát igénylő technológiai környezetben a munkalehetőségekhez való hozzáférés javításához. A pályázat 2024 nyarán került kiírásra, és a 2025 tavaszán meghozott döntés értelmében több támogatott szervezet között 13 Biztos Kezdet Gyerekház is megvalósíthatja a projektet, amelyek közül hat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében működik.

V. Összegzés

A tanulmány célja az volt, hogy feltárja a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében működő Biztos Kezdet Gyerekházak települési környezetének demográfiai, társadalmi és fejlesztéspolitikai jellemzőit. Az elemzés eredményei alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy a vizsgált települések többsége kedvezőtlen társadalmi és gazdasági helyzetű, jellemzően népességfogyással, a gyermekkorú népesség arányának csökkenésével, valamint korlátozott humán erőforrásokkal írható le. Az iskolázottsági mutatók ugyan mérsékelt javulást jeleznek, azonban ez a folyamat alacsony bázisról indul, és területileg egyenlőtlenül valósul meg, így önmagában nem képes ellensúlyozni a társadalmi hátrányok újratermelődését. A szegregátumokban élő népesség helyzete különösen összetett problémarendszert mutat, ahol a lakhatási, jövedelmi, egészségügyi és társadalmi tényezők egymást erősítve vannak jelen, tovább növelve a gyermekek fejlődési kockázatait.

A fejlesztéspolitikai vizsgálat rámutatott arra, hogy a településeken megvalósult beavatkozások szerkezete aszimmetrikus: az infrastrukturális fejlesztések dominálnak, míg a humán jellegű programok kisebb arányban és fragmentált intézményi keretek között jelennek meg. A humán fejlesztések megvalósításában meghatározó szerepet töltenek be a civil és egyházi szereplők, miközben az önkormányzatok szerepe e területen korlátozottabb. Ebben a komplex és sokszor kedvezőtlen környezetben a Biztos Kezdet Gyerekházak kiemelt jelentőséggel bírnak. Nem csupán szolgáltatásként működnek, hanem a helyi társadalmi integráció, a koragyermekkori esélyteremtés és a humán tőke fejlesztésének kulcsszereplői. Hatékonyságuk ugyanakkor szorosan összefügg a települési környezet adottságaival és a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokkal, ami indokolttá teszi a programok integrált, több szinten összehangolt fejlesztését.

^[1] KSH: TÉR-KÉP 2024. Budapest, 2025. https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/ter_kep_2024.pdf.

^[2] Tátrai Annamária: Magyarország szegénységi térképe. In Kolosi Tamás – Szelényi Iván – Tóth István György: Társadalmi Riport 2022. Budapest, TÁRKI, 2022, 261–282. o.

^[3] KSH: A komplex programmal fejlesztendő járások jellemzői, 2014. 2016.

^[4] Kovács Helga – Komarek Levente – Szabó Ferenc – Ritter Krisztián: A fejlesztendő járások területi tőkéjének vizsgálata Magyarországon. In: Hampel György – Kis Krisztián – Mikó Edit – Monostori Tamás (szerk.): Mezőgazdasági és vidékfejlesztési kutatások a jövő szolgálatában 5. Szeged, MTA SZAB, 2024, 119–131. o.

^[5] Horváth Diána – Horváth Gergely – Zsoldos Réka: A magyarországi járások felzárkózása 2010 és 2022 között. Polgári Szemle, 2025/1–3., 179–195. o. https://doi.org/10.24307/psz.2025.0513

^[6] KSH: A komplex programmal fejlesztendő járások jellemzői, 2014. 2016.

^[7] Egri Zoltán: Lokális jövedelemegyenlőtlenségi folyamatok a 2010-es évek Magyarországán. In Hampel György – Kis Krisztián – Monostori Tibor (szerk.): Mezőgazdasági és vidékfejlesztési kutatások a jövő szolgálatában 3. Tudomány: út a világ megismeréséhez. Szeged, MTA SZAB, 2022.

^[8] Veresné Somosi Mariann – Tóth Géza – Varga Krisztina: A magyarországi járások versenyelőnyének elemzése társadalmi innovációs potenciál alapján, 2020. Területi Statisztika 2023/4.

^[9] Veresné Somosi Mariann – Varga Krisztina – Kocziszky György: Step by Step for Social Innovation with Neuro-Fuzzy Modelling. European Journal of Economics and Business Studies 2019/1., 13–23. o.

^[10] Kóródi Miklós: Jelen-lét program a Baktalórántházai járás felemelkedéséért. In Perpék Éva – Kiss Márta: Véges és végtelen lehetőségek: A Végtelen lehetőség program értékelő vizsgálata. Budapest, HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont, 2023, 60–83. o.

^[11] Panyik Bernadett: A szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer egyes intézményeinek hiányosságai, nehézségei a hátrányos helyzetű járásokban. Budapest, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2021. http://gyerekesely.maltai.hu/upload/file/VL_kutatas_ppt.pdf.

^[12] Szoboszlai Katalin: Lakáshelyzet egy szegregátumban. Acta Medicinae et Sociologica 2022/34., 76–89. o.

^[13] Uo.

^[14] Pásztor István Zoltán – Pénzes János:
Cigányság a falvakban – területi sajátságok és folyamatok. Falu Város Régió 2018, 42–48. o.

^[15] Csekk János – R. Fedor Anita: A lakhatási mobilitás hatása hátrányos helyzetű családok életmódjára. Acta Medicinae et Sociologica 2025/40., 132–153. o.

^[16] Sándor János – Vincze Ferenc – Jenei Tibor – Kőrösi László – Falusi Zsófia – Kósa Karolina – Ádány Róza: Szegregátumokban élők egészségügyi ellátása. In Kolosi Tamás – Szelényi Iván – Tóth István György: Társadalmi Riport 2020. Budapest, TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt., 2020, 404–433. o.

^[17] Veroszta Zsuzsanna: Születni Magyarországon – esélykülönbségek csecsemőkorban. In Kolosi Tamás – Szelényi Iván – Tóth István György: Társadalmi Riport 2022. Budapest, TÁRKI, 2022, 137–155. o.

^[18] Uo.

^[19] Csekk – R. Fedor i. m. (2025) 132–153. o.

^[] Kabai Gergely – Németh Nándor – Teler Nóra: Az európai fejlesztéspolitikai források felhasználásának hatásai a területi hátrányokra és a társadalmi kohézióra Magyarországon. In Gábos András – Medgyesi Márton – Tóth István György (szerk.): Társadalmi Riport 2024. Forrás: https://topap.hu/cms/uploads/095_110_TRIP_2024_Kabai_Nemeth_Teller_24b9cfa399.pdf.