Jegyzőreform - vitaindító 2006/6

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / E-közigazgatás

Jegyzőreform – vitaindító 2006/6

VIII. évfolyam, 6. lapszám
Szerző(k):
Dr. Vincze Ferenc címzetes főjegyző Hajdúszoboszló



A kormányzati műhelyekben, jellemzően „színfalak mögött” folyó közigazgatási reform – előkészületek vajon elérik-e, érintik-e a jegyzőket? Közvetetten mindenképpen, a feladat-hatáskörök kistérségen belüli további pakolgatásával, a köztisztviselői törvény szándékozott módosításával, stb.

 


Számomra úgy tűnik eljött az idő, hogy a jegyzői kar is érdemben készüljön fel, alakítsa ki álláspontját, ha nem sikerül egységeset, akkor alternatívákat. Érdekképviseleti szerveink feladata ez, mint ahogy a kialakított álláspont hatékony képviselete is. Az igény a jegyző újság július-augusztusi számában is megjelent, például a „Jegyzővalcer”, vagy a „Nem sztrájk – érdekvédelem!” című, kollégák által írt cikkekben. A másfél évtized alatt már többször bizonyított jegyzői kar – különösen sokat átélt, tapasztalt „öregjei” – tegye meg tehát ezt az erőfeszítést, a JOSZ bizottságait, konferenciáit, az újságot magát lényegi vitafórumokként rövid idő alatt felhasználva. Én a saját álláspontom megfogalmazásával tudok ehhez hozzájárulni, egyetértést igyekezve szerezni hozzá, avagy vitára ingerelni társaimat (amelyben meggyőzhető vagyok álláspontom helytelenségéről).
Álláspontom lényege
1. Jöjjön létre a „Kistérségi Önkormányzati Hivatal” (KÖH) a kistérségi főjegyző vezetésével, amely célszerűen a körzetközponti jegyző lehet.
2. A kistérségi főjegyző – a KÖH segítségével – kapjon feladat- és hatáskört a jelenleg a nem körzetközpontban végzett teendők közül. Az államigazgatási hatósági ügyek mindenképpen kerüljenek ide, de megfontolandó a társulási munkaszervezeti feladatok koncentrálása is. Az önkormányzati feladat- és hatáskörökben pedig összefogó, segítő, ellenőrző közreműködése indokolt, például a Jegyzők Kistérségi Egyeztető Fóruma intézményesítésével, amely az ügyvitelfejlesztés-korszerűsítés terepe is lenne.
3. A kistérségi főjegyzővel kapcsolatos, körzetközponti képviselőtestületi alapvető munkáltatói jogok gyakorlásához indokolt bekapcsolni a Közigazgatási Hivatal, valamint a kistérségi többcélú társulás tanácsa egyetértési jogát.
4. A nem körzetközpont települési jegyzőkkel összefüggő képviselőtestületi munkáltatói jogok gyakorlásához pedig legyen szükséges ugyancsak a közigazgatási hivatal, valamint a kistérségi főjegyző egyetértése.
Javaslatom a közigazgatási szakmát koncentrálná csak, az önkormányzati-képviselőtestületi jog- és hatáskörök – kiszolgálásuk is – megmaradnának a településeknek. Fő előnye, hogy „mindenki a helyén marad”, nem kell többletirodákban, létszámban, költségvetési kiadás-növelésben gondolkodni. (A körzetközponti állományú hatósági ügyintézők elhelyezése – legalább hetente néhány napon – megoldható a nem körzetközponti hivatalokban.) A nagyobb hivatali égisz jobban tudja biztosítani a szakértelmet a kisebb településeken is. A nem körzetközpont települések lakosságához „közel marad” az ügyfélkiszolgálás, ügyintézés. Koncentráltabb, gyorsabb, sikeresebb lehet az ügyvitel-korszerűsítés az informatikai támogatás nyújtása, minőségirányítási rendszerek alkalmazása. A megyei jogú városokat is számítva található az országban kb. 200 kistérségi (és megyei jogú városi) főjegyzőnek alkalmas szakember, akik az egyre fontosabb fejlesztési-pályázati projekteket is képesek menedzselni. Miért éppen ezt javaslom? Egyrészt azért, mert végképp nem értenék egyet a közigazgatás „visszaállamosításával” (lásd: közigazgatási hivatali kirendeltségre vonatkozó elképzelések a körzetközponti hivatalokra vonatkozóan), mivel a lakosságtól, önkormányzatoktól „elidegenítené” az államigazgatási hatósági tevékenységet. Emellett az állam önmagában szegényesebb feltételeket képes csak biztosítani, mint az önkormányzatokkal együttes finanszírozás. Másrészt azért, mert egyetértés látszik legalább az államigazgatási hatósági jogkörök egy részének körzetközponti jegyzőhöz telepítésében. Ha ez így lesz, a nem körzetközpont települések jegyzőinek mi marad, milyen védelmet élveznének a pusztán önkormányzati hatáskörök intézésében? Nincs bennem „címkórság” hanem éppen a jegyző kollégák iránt érzett felelősségből ered a javaslatom. A kistérségi főjegyzői jogintézmény perspektívát kínál a – pusztán – „jegyzőként” megmaradóknak is. A képzést pedig úgy kell megszervezni, hogy folyamatosan készülhessenek fel ők is a kistérségi főjegyzői feladatellátásra, legyen ilyen kínálat az országban, a verseny meg elősegíti a teljesítmény növekedését.
Nálunk is eljött az ideje az újításnak, a döntésérett helyzetben a legjobb kiút megkeresésének. Kinek mi a véleménye, mit javasol? Mozduljunk meg és értelmes vita alapján alakuljon ki közös álláspont. Ha az enyémnél van jobb megoldás, szívesen szegődök magam is támogatójául. Jelenjen meg, lássuk, gondolkodjunk közösen a jó irányon!

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu