A Két választás Magyarországon 1896-ban íródott, a Millennium legfényesebb és legsikeresebb évében: az ezredévi kiállítás, a főváros új arcát kialakító nagy építkezések és létesítmények – a modern, polgári világ születésekor.

Mindebből semmi nem szűrődik be a regénybe. A “hősök”, a helyszínek, a kapcsolatok és a konfliktusok idejétmúltak, kisszerűek és nevetségesek, de még nagyon is valóságosak a vidéki Magyarországon. A parlamenti tudósításaival már nagy sikert aratott író a 90-es évek elején Katánghy Menyhért képzelt képviselő kitalált leveleivel folytatja a fullánkos tudósításokat. Majd a nagy népszerűség ösztönzi hőse életrajzának és képviselői karrierje kezdetének megírására. Ha Mikszáth nem lett volna, bizony lehet, hogy ma már csak a csillogást, a fényeket, a gyors polgárosodást és az Európával való lépéstartást, a máig irigyelt óriási tempójú fejlődést tartanánk számon ezekből az évekből.
Katánghy Menyhért históriájából megismerjük az elszegényedett és a teljes lesüllyedéstől rettegő dzsentriket, akik nagyon sokan voltak, és együtt nagy erőt jelentettek: ők voltak a magyar vármegyék “támaszai és talpkövei”, tisztségviselői és hangadói, parlamenti képviselői. Régi dicsőségük romjain éltek, és igyekeztek jól élni. Persze, nem munkából – a dolgos polgárokat lenézték -, hanem megyei stallumokból, érdekházasságokból, családi és politikai kapcsolatokból, s bármilyen “svihákságból”.
Katánghy viszontagságos élete során mindent kipróbál: orvosnak tanul, de nemigen praktizál; érdekházasságot köt, de párjára akad, mert pénztelen hitvese is a gazdagnak hitt orvos oldalán reméli a könnyű életet. Végül nem kevés fáradsággal, sok csalással és ámítással megszerzi egy erdélyi kerület képviselői mandátumát, mígnem felesége cselszövése miatt (aki igen megunta elcsatangolásait) ebből is kiesik. Aztán egy újabb “csínnyel” (de ez már valóságos összeesküvés, a 2. kötet témája) ismét szerez magának képviselőséget. S megint érdektelen, hogy hol, mit és kiket képvisel – csak bent üljön a Tisztelt Házban.
A mandátumkergető ingyenélő, a “királycsináló” rokoni, baráti, megyei dzsentrihad, a bármire manipulálható, “se hús, se hal”, félig érett polgárság s végül a Parlamentben ülő, semmihez sem értő képviselő-sereglet (a hozzáillő miniszterekkel) – csupa hasznavehetetlen, kártékony, anakronisztikus figura. De még sokáig ők intézték az ország sorsát.
Mikszáthot olvasni nagyon jó mulatság. Mosolygunk a sok úri svihákon és az ő csínytevéseiken – s örülünk, ha nem az eszünkbe egyetlen aktuális párhuzam sem.