Önkormányzati ASP Központ felállítása

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Önkormányzati ASP Központ felállítása


Az "Önkormányzati ASP Központ felállítása" projekt egy korszerű önkormányzati informatikai keretrendszer és szakrendszerei kialakítását célozza meg. 

Az Új Széchenyi Terv, Elektronikus Közigazgatás Operatív Programjának keretében 2012. november 13-án aláírt támogatási szerződés értelmében az EKOP-3.1.6 „Önkormányzati ASP központ felállítása” elnevezésű projektre az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre. A fejlesztés célja egy ASP központ létrehozása a Közép-magyarországi régió önkormányzatai számára, amit a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség irányításával együttműködő hat tagból álló konzorcium valósít meg. 

A helyi közigazgatás Magyarországon szervezeti és hatásköri szempontból is jelentős átalakulás alatt áll. Minden érintett érdeke, hogy az új önkormányzati intézményrendszer munkáját már egy egységes és korszerű informatikai rendszer támogassa. 2012 őszén indult az „Önkormányzati ASP központ felállítása” projekt, amely az önkormányzatok belső működésének támogatására és az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtására fókuszál. A Közép-magyarországi régióban indított, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló fejlesztés hosszú távú célja, hogy országos szinten is egy egységes és költségtakarékos informatikai rendszer jöjjön létre az önkormányzatok számára.

Az alkalmazás-szolgáltató (angolul: Application Service Provider – ASP) központon keresztül, olyan hardver és szoftver infrastruktúra, keret- és szolgáltatási rendszer fog létrejönni, mely által a projektben érintett önkormányzatok az alábbi szolgáltatásokat vehetik igénybe:

    – gazdálkodási rendszer,

    – ingatlanvagyon-kataszter rendszer,

    – önkormányzati adórendszer,

    – iratkezelő rendszer,

    – önkormányzati portál rendszer,

    – ipari és kereskedelmi rendszer.

Az önkormányzatok az ASP központ jóvoltából, jelentős saját beruházás nélkül juthatnak hozzá korszerű informatikai rendszerekhez, illetve folyamatos üzletmenetet támogató szakrendszeri szolgáltatásokhoz. Mindezek által a hivatalok gyorsabban követhetik a jogszabályi változásokat is. A fejlesztésnek köszönhetően a helyi ügyintézők könnyebben tehetnek eleget adatszolgáltatási kötelezettségeiknek, és hozzáférhetnek majd a központi nyilvántartások adataihoz is. A szakrendszerek integrációjával pedig megszüntethetőek az ügyviteli és az adminisztrációs párhuzamosságok, ezáltal csökkenthetőek a költségek is.

Az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011–2013. évi akcióterve alapján az „Önkormányzati ASP központ felállítása” című projektre az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 2,6 milliárd forint támogatási keretösszeg áll rendelkezésre. A projektet a Magyar Államkincstár, a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a KINCSINFO Kincstári Informatikai Nonprofit Kft., a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, mint konzorciumvezető alkotta konzorcium valósítja meg. A projekt megvalósítása megkezdődött és 2014 év végére fejeződik be, ezt követően, a tervek szerint további uniós források igénybevételével folytatódhat a bővítés és az országos kiterjesztés.

 

Lásd: Rajtvonalnál az "Önkormányzati ASP központ felállítása" projekt (Jegyző és Közigazgatás 2012/4. szám – Informatika rovat)

 

Forrás: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu