Üzletek éjszakai nyitva tartásának korlátozása

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Jogalkotás-Jogalkalmazás

Üzletek éjszakai nyitva tartásának korlátozása

XVIII. évfolyam, 6. lapszám
Szerző(k):
Mezey Nándor Lajos dr.
jogi ügyintéző
Pécs
Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Bevezetés

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.) 9. § (4) bekezdése és a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 27. §-a meghatározza a jogszabályoknak nem megfelelő kereskedelmi tevékenység esetén a jegyző által alkalmazható jogkövetkezményeket.

Ezek sorából kiemelést érdemel az üzlet éjszakai nyitva tartásának korlátozására vonatkozó lehetőség[1], amely jogkövetkezmény alkalmazásának azonban két együttes feltétele van.

Egyrészt a kereskedő tevékenységének a külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű környezeti zajjal kell járnia, másrészt az intézkedésnek az üzlet környezetében, illetve a kereskedelmi tevékenység hatókörében lakók egészséges életkörülményekhez és pihenéshez való jogát kell biztosítani, vagyis az üzlet környezetében élő lakók hiányában e jogkövetkezmény nem alkalmazható.

Nem igényel különösebb indokolást, hogy az éjszaka is kereskedelemi tevékenységet folytatók számára az alkalmazható jogkövetkezmények közül – a bezáratást követően – ez minősül a legsúlyosabbnak.

Mondani sem kell, hogy az éjszakai kereskedelemi tevékenységet folytatók alatt a különböző szórakozóhelyeket kell érteni, hiszen egy non-stop kisbolt tekintetében veszélyes mértékű környezeti zaj okozására kisebb esély van.

A Kertv. az éjszakai nyitva tartás mellett további két jogkövetkezmény alkalmazásának lehetőségét is megengedi veszélyes mértékű környezeti zaj esetén.

Az egyik a vendéglátó üzletben a vendégek szórakoztatására nyújtott szolgáltatás, tevékenység (különösen: zenegépek, zeneszolgáltatás, TV alkalmazása, élőzene szolgáltatás) korlátozásának, megtiltásának lehetősége[2], míg a másik a hirdetés vagy figyelemfelhívás céljára szolgáló hanghatást okozó eszköz (pl. homlokzati hangfalak) használatának korlátozása, megtiltása[3].

Véleményem, s eddigi tapasztalataim szerint ezen utóbbi kettő jogkövetkezmény alkalmazására egyfelől jelentősen kevesebb alkalommal kerül(het) sor, másfelől a kereskedő számára sem olyan fájó, mint a nyitva tartás korlátozás, hiszen tovább is nyitva lehet (azaz keletkezik bevétele), csupán egyes, járulékos szolgáltatásokról kell lemondania, de egy jól bejáratott vendégkör esetén ez igazából nem jelent problémát.

Ráadásul manapság a hirdetés, figyelemfelkeltés legfőbb módja – fizikálisan – elsősorban a vizualitás, hiszen az nagyobb távolságról is észlelhető, semmint a hanghatások, melyek hatóköre jóval korlátozottabb.

Jogos kérdésként merülhet fel, hogy mivel veszélyes mértékű környezeti zajt „legegyszerűbben” veszélyes mértékű zaj okozására alkalmas berendezésekkel lehet előidézni, ami alapján a jegyző csak akkor alkalmazza a Kertv. 9. § (4) bekezdés c) pont ca) alpontját, vagyis a nyitva tartás korlátozását, ha a többi két lehetőség vagy nem alkalmazható, vagy előre láthatóan nem fogja meghozni a kívánt eredményt!?

A válasz elméletben helyeslő lenne, azonban a valóság erre rácáfol, melynek okát egy önmagában támogatandó jogalkotói törekvésben kell keresnünk.

A változások oka és hatásai

A fenti homályos utalás alatt a dohányzás visszaszorítása, s a nemdohányzók egészségének védelmére vonatkozó törekvésre kell gondolni.

Vitán felüli kérdésnek tartom, hogy a dohányzás egészségtelen tevékenység[4], mi sem igazolja ezt jobban, mint egy szál cigaretta összetétele. S mint számos tevékenységnek, ennek is van „hatásterülete”, vagyis az ott tartózkodókra szintén hatással van.

Ezen megállapításhoz képest már más kérdés – s ebben keresendő a vita alapja a dohánygyártók és a dohányzás ellenzői között –, hogy ennek pontosan mekkora hatása is van.

A fentieket annak ellenére szükségesnek tartom leszögezni, hogy jelen cikknek nem tárgya a dohányzás hatásainak vizsgálata, vagy azokkal kapcsolatos elemzés elvégzése, azonban e kérdés mégsem mellőzhető a téma tekintetében.

Ugyanis az ilyen hatások épp aktív magatartást követelnek az államtól, nem tanúsíthat passzivitást. Ezen aktív magatartási kényszer alapja nem máshol, mint Magyarország Alaptörvényében keresendő, ami számos e témát érintő alapjogot deklarál, s ezáltal nem egyszer – igaz indirekt módon – aktív magatartást ír elő az állam számára.

Gondoljunk csak a XVI. cikk (1) bekezdésére, miszerint minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, vagy a XX. cikk (1) bekezdésére, aminek értelmében mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.

A Kormány és az Országgyűlés a fenti kötelezettségének kívánt eleget tenni, amikor védelembe vette a nemdohányzókat, majd az előírásokat jelentősen elkezdte szigorítani.

E folyamat – témánk szempontjából – jelentős állomása 2012. január 1. napja, amikor is jelentősen módosultak a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvénnyel a dohánytermékek fogyasztásának alapvető szabályai.

A hatályba lépő módosítások tovább szigorították az addigi rendelkezéseket, s többek között a dohányzás számára kijelölt helyek kivételével megtiltották a dohányzást a közforgalmú intézménynek a nyilvánosság számára nyitva álló helyiségeiben, jóllehet korábban a tilalom „csupán” az ilyen intézmények zárt légterű helyiségeire vonatkozott.

A hatályba léptetett szigorúbb rendelkezések eredményeként az egyes szórakozóhelyek üzemeltetői nem tehettek mást, mint a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásai alapján dohányzásra külön helyet jelöltek ki az üzleteken kívül, aminek hatására az addig üzletben dohányzók az épületen kívülre vonultak dohányozni.

E rendelkezéssel a jogalkotó kétségtelenül hozzájárult a hivatkozott törvény céljának megvalósulásához, a kívánt állapot eléréséhez, ugyanakkor újabb problémát hozott létre.

A dohányzó vendégek által éjszaka okozott zajhatás érthető módon zavarni kezdte a környékben lakókat, így az egész kérdés végül a Kertv. hivatkozott előírásai miatt a jegyzők asztalán landolt.

A sors fintorának is tekinthetnénk, hogy e lépéssel a jogalkotó éppen azon alapjogot tette ki veszélynek, amit meg kívánt védeni, hiszen bár hozzájárult a szórakozni vágyók egészségének védelméhez, ugyanakkor veszélybe sodorta ezzel a szórakozóhelyek környezetében élők ugyanezen jogát…

Jóllehet tapasztalataim elsősorban Pécs városára korlátozódnak, lévén Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának azon szervezeti egységében dolgozom, amely a kereskedelmi hatósági feladatokat is ellátja, azonban az tisztán látható, s feltételezem más városokban is hasonló tapasztalatokat gyűjthettek a jegyzők, hogy a lakossági panaszok egyértelműen eltolódtak a gépi zene felől a vendégzaj irányába, továbbá a panaszok száma is megnőtt.

Gépi zaj ≠ vendégzaj

A kétféle zajhatás közötti fontos különbség megértése végett indokolt röviden áttekinteni a Kertv. által is hivatkozott, a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: Zajrendelet).

A Zajrendelet 2. §-ában szereplő fogalmak szerint:

  • környezeti zaj: a levegőnek olyan mértékű és minőségű nyomásingadozása, amely a védendő környezetben észlelhető;
  • környezeti zaj- vagy rezgésforrás: üzemi, építési, szabadidős, közlekedési és egyéb létesítmény, gép, berendezés, illetőleg olyan tevékenység, amely a védendő környezetben környezeti zajt vagy környezeti rezgést okoz;
  • szabadidős zaj- vagy rezgésforrás: környezeti zajt, rezgést előidéző kulturális, szórakoztató, vendéglátó vagy sportlétesítmény, és az előbbi célú tevékenység, valamint az előbbi célra használt berendezés, gép;
  • veszélyes mértékű környezeti zaj:
    • olyan környezeti zaj, amely meghaladja a külön jogszabályban megállapított zajszennyezettség, illetőleg zajkibocsátás megengedett határértékét,
    • olyan szabadidős zajforrástól származó zaj, amelyre jellegéből adódóan határértéket megállapítani nem lehet, mert azonos körülmények között nem ismételhető és érzékszervi észleléssel megállapíthatóan a hatásterületen élő lakosság nyugalmát zavarja.

A Zajrendelet részletesen taglalja a hatásterület megállapításának szabályait, valamint az üzemi és szabadidős zajforrásoknak is számos rendelkezést szentel.

Jól látható, hogy a veszélyes mértékű környezeti zajnak két alakzata létezik, az első az objektív, vagyis műszeresen mérhető; míg a másik a szubjektív, azaz műszeresen nem mérhető, csupán érzékszervvel észlelhető zaj.

Értelemszerűen a vendégzaj – lévén műszeresen nem mérhető, hiszen azonos körülmények között nem ismételhető meg – a második típusba tartozik, így azzal kapcsolatban marad az érzékszervi megállapítás lehetősége, ami erős szubjektív elemet hordoz, gyakorlatilag nagyobb mérlegelési lehetőséget biztosít a hatóságnak.

E szubjektív elem azonban távolról sem jelenti a parttalan jogalkalmazás lehetőségét, hiszen látható, hogy a szubjektív veszélyes mértékű környezeti zaj megállapításához a zajforrás hatásterületén élő lakosság (tehát nem akárki) nyugalmát kell zavarnia, amit az érzékszervi észlelésnek alá is kell támasztania.

Kétségtelen, hogy a Kertv. és a Zaj-rendelet szövegezése bár némileg eltér egymástól, azonban a veszélyes mértékű környezeti zaj megállapításához azonos feltételeket határoz meg.

Ki a lakó?

Többször hangsúlyoztam már, hogy a lakókat, illetve a Zajrendelet szerint a lakosságot (bár a kettő jelen esetben azonos fogalmat takar) kell zavarnia a zajnak, de kiket is takarnak e kifejezések?

A lakó, illetve a lakosság értelemszerűen adott lakóhelyen életvitelszerűen lakik, így a választ a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvényben találjuk, ami szerint a polgár lakóhelye annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él. A lakcímbejelentés szempontjából lakásnak tekintendő az az egy vagy több lakóhelyiségből álló épület vagy épületrész, amelyet a polgár életvitelszerűen otthonául használ, továbbá – a külföldön élő magyar és nem magyar állampolgárok kivételével – az a helyiség, ahol valaki szükségből lakik, vagy – amennyiben más lakása nincs – megszáll[5].

E fogalomból kiindulva az ilyen eljárásokban a különböző szálláshelyeken megszálló vendégeket, éjszaka is dolgozó személyeket figyelmen kívül kell hagyni a zavarás megállapítása tekintetében, lévén nem minősülnek lakónak (kivéve persze, ha a munkahelyük és a lakóhelyük is az üzlet hatásterületén belül helyezkedik el).

A hatósági eljárás

A fentieket áttekintve látszólag (viszonylag) egyszerűnek tűnhet a hatósági eljárás lefolytatása.

Az adott üzlet környezetében lakó személyek, – közülük kerülnek ki a bejelentők –, beazonosítása és tanúkénti meghallgatása mellett a hatóság által – éjszakai időpontban – lefolytatott egy, vagy több helyszíni szemle révén általában kellően tisztázható a tényállás, eldönthető, hogy fennáll-e a veszélyes mértékű környezeti zaj, avagy sem.

Megjegyzendő, hogy a lakók által készített videofelvételek jelentős mértékben megkönnyíthetik a bizonyítást és a döntéshozatalt, mivel kétséget kizáróan szemléltetik a zavaró körülményeket.

Veszélyes mértékű környezeti zaj megállapítása esetén pedig a jegyzők 22.00 és 6.00 óra közötti időintervallumban korlátozhatják az üzlet éjszakai nyitva tartását, azaz esti zárva tartást írhatnak elő.

Fontos kiemelni, hogy e jegyzői döntés ellen nincs helye fellebbezésnek, így kézhezvételkor jogerőssé és végrehajtandóvá válik, így az üzemeltető legfeljebb a döntés átvételének késleltetésével tud némi időt nyerni.

Ideális esetben a döntés átvételét követően az üzemeltető betartja az abban foglaltakat, s a lakókat zavaró hatások megszűnnek, így ők elégedettek lesznek, az üzemeltető pedig tönkremegy…

Nem nehéz ugyanis belátni, hogy egy nagyobb településen – különösen egy megyeszékhelyen – az éjszaka is nyitva tartó szórakozóhelyek bevételének igen jelentős részét az éjszaka szórakozni vágyók adják, mi több egyes helyek kifejezetten erre építik fel üzleti tervüket, ami már a nyitvatartási rendjükön is megfigyelhető (értsd: este nyitnak és hajnalban zárnak be).

Egy ilyen üzlet számára az este tíz órás kötelező bezárás egyenes út a fizetésképtelenségig, majd felszámolásig, ami persze magával vonzza az alkalmazottak elbocsátását is.

A fentiek okán az „ideális eset” bekövetkeztét igyekeznek az üzemeltetők elkerülni, különösen ha még példának okáért franchise szerződést is kötöttek, ami több évre is elkötelezheti őket.

E ponton érdemes megemlíteni még a végrehajtás szempontjából egy igen fontos körülményt, ami viszont a Kertv.-ből nem derül ki, hanem csak a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendeletből.

A rendelet szerint ugyanis az éjszakai korlátozás nem az örökkévalóságig áll fenn, hanem „csak” a jogsértő állapot megszüntetéséig.

Úgy tűnhet, e kitétel komoly könnyebbség az üzemeltetőknek, s az objektív veszélyes mértékű zajnál ez így is van, hiszen megfelelő eszközök, intézkedések segítségével meg tudja szüntetni a problémát, de nem így a szubjektív esetnél!

Láthattuk, hogy a szubjektív veszélyes mértékű zaj forrása éppen a vendégek keltette zaj, aminek mérséklése révén lehetne megszüntetni a jogsértést, tehát elérni a jegyzői döntés feloldását.

Ugyanakkor a – nem egyszer erős alkoholos befolyásoltság alatt álló – vendégek folyamatos csendre intése nem egyszerű feladat, mivel az üzemeltető (sem az általa esetlegesen megbízott biztonsági személyzet) nem közrendvédelmi hatóság, így a szóbeli csendre intésen, illetve a vendég elküldésén kívül – ami persze bevételkiesést okoz – túl sok mindent nem tud tenni.

Felmerülhet még lehetőségként a rendőrség értesítése, de az a vendégek gyors elszokását eredményezné (milyen vendéglátó az, aki a saját üzletében vagy annak bejáratánál lévő vendégeire hív rendőrt? – kérdezhetnék a vendégek).

Láthatjuk, hogy a döntés önkéntes végrehajtása milyen következményekkel jár az üzemeltető számára, így ez érthető módon nem áll érdekében, így el is érkeztünk jelen cikk igazi mondanivalójához, nevezetesen:

Hogyan tudják az üzemeltetők kijátszani a jegyző döntését, vagy legalábbis időben kitolni annak teljesítését, s mit tehet ez ellen a jegyző?

De mielőtt rátérnénk az egyes esetekre, szükséges kiemelni, hogy személy szerint nem tartom tudatos jogelkerülő, rosszhiszemű embereknek az egyes üzemeltetőket, mi több – tapasztalataink alapján – a többségük igyekszik jogkövető magatartást tanúsítani, s még a fentiek szerinti eljárás megindultát követően is intézkedéseket tenni a zavarás mérséklésére!

Lehetőségeik azonban, mint látni fogjuk, igencsak végesek, így gyakran a legjobb akarat (és anyagi ráfordítások) mellett sem sikerül megszüntetniük a zavarást, s ha mindehhez hozzávesszük a már boncolgatott gazdasági érdekeket is, könnyen beláthatjuk, hogy az üzemeltető vagy bezárja az üzletet (ami nem állhat érdekében), vagy igyekszik elkerülni a jogkövetkezményt.

Taktikázás

Meglátásom szerint alapvetően három út közül választhat az üzemeltető, illetve ezeket részben kombinálhatja is.

Az első lehetőség egyben a legkézenfekvőbb is, jogorvoslattal élni a jegyző döntésével szemben.

Mivel a jegyző döntése ellen fellebbezésnek nincs helye, vagyis az kézhezvételkor jogerős, így az egyedüli jogorvoslati lehetőség a bírósághoz fordulás, azaz bírósági felülvizsgálat kérése.

Mi ebben az időhúzás, taktikázás?

Önmagában a keresetlevél benyújtásában semmi, hiszen a döntés végrehajtható, arra nincs halasztó hatálya, kivéve ha a keresetlevélben kérik a jegyzői döntés végrehajtásának felfüggesztését is.

Ugyanis, amíg a bíróság e részkérdésben jogerősen nem dönt, addig nincs helye a jegyzői határozat végrehajtásának, vagyis az üzlet továbbra is nyitva tarthat.

Nyilván ez nem végleges megoldás, hiszen még ha minden jogorvoslati lehetőséget is kihasznál az üzemeltető (fellebbezéssel él az elsőfokú bíróság végzésével szemben), egyszer mindenképp jogerős döntés születik a végrehajtás felfüggesztésének kérdésében.

No persze, ha a jegyző döntése épp olyan időszakban születik, amikor az adott üzlet éves bevételének jelentős része keletkezik, úgy az időnyerés a későbbi végrehajtástól függetlenül kulcsfontosságú lehet.

A második megoldás esetében az üzemeltető látszólag elfogadja a jegyző döntését, mi több be is zárja az üzletet, s leadja az igazolását, vagyis felszámolja az üzletet, beszünteti a kereskedelmi tevékenységet.

Az igazolás leadását követően azonban, akár azonnal bejelent egy új üzletet, ami minden paraméterét tekintve megegyezik a bezárt üzlettel, kivéve a fantázianevet.

Megkérdőjelezhetetlenül új üzlet jön létre, hiába ugyanazon személy nyitja ugyanazon ingatlanon, változatlan körülmények között, a korábbi – korlátozással érintett – üzlet már bezárt, azt a nyilvántartásból törölni kell, s a frissen bejelentett üzletet új üzletként kell feltüntetni.

Az új üzlet kinyit a bejelentés napján, s már aznap újragenerálódik az egész problémakör, a jegyző majd újfent megállapítja a veszélyes mértékű környezeti zajt, s a körforgás folytatódik.

Hangsúlyozni kell, hogy e megoldás csak azért kivitelezhető, mivel a nyitva tartás korlátozást mindig egy adott üzletre hozza meg a jegyző, nem általában egy ingatlanra vagy üzemeltetőre nézve, így ha az érintett üzlet megszűnik, úgy a nyitva tartás korlátozás is érvényét veszíti.

A harmadik megoldás hasonló a másodikhoz, csak egy fokkal bonyolultabb.

Ebben az esetben ugyanis az üzemeltető személye is változik, azaz az üzemeltető – az üzlet bezárása mellett – megszünteti, átalakítja a meglévő vállalkozását, s az új vagy átalakult vállalkozással nyit egy új üzletet változatlan feltételek mellett, ugyanazon ingatlanon.

Végeredményében a második esetkör jön ekkor is létre, csupán időben hosszadalmasabb folyamat eredményeként.

Ellentaktikázás, mit tehet a jegyző, az önkormányzat mindezek ellen?

Attól tartok, mindenki sejti a kiábrándító választ: nem sokat…

Az egyedüli eszköz a jegyző kezében a rendszeres hatósági ellenőrzések lefolytatása, amiben a rendőrség segítségét is kérheti, így a taktikázó üzemeltető, de főleg a vendégei, szorosabb felügyelet alatt tarthatóak.

Az önkormányzatnak nem hatósági, hanem településrendezési, szabályozási lehetőségei vannak, ám ezekkel célszerű óvatosan bánni, hiszen könnyen túl lehet lőni a kívánt célon, nem is beszélve e módszerek alkalmazása során különös hangsúllyal felmerülő szükségességről és jogszerűségről.

A fenti kissé homályos megfogalmazás alatt egyrészt a helyi építési szabályzat oly módon történő kiegészítését kell érteni, ami gyakorlatilag kizárja ilyen funkció adott övezetbe telepítését, másrészt pedig csendes övezet kijelölésére kell gondolni.

Ezen eszközökkel bár orvosolni lehet a problémát, azonban ennek komoly ára van, hiszen nemcsak adott üzemeltető, hanem bármely jövőbeni kereskedő működését ellehetetleníti vagy jelentősen megnehezíti, így meglátásom szerint ezen megoldások kerülendők. Az önkormányzatok tipikusan akkor élnek ilyen eszközökkel, ha egy nagyobb terület jellege, igényei ezt indokolják, s semmiképp sem egyetlen üzlet ellehetetlenítése végett.

A jegyzői döntés végrehajtásának időbeli elodázásán túl még egy igen érdekes kérdés merül fel, mégpedig a végrehajtás tényleges foganatosítása.

Tegyük fel, hogy a jogerős jegyzői döntés ellen nem élnek jogorvoslattal, vagy élnek, de a bíróság azt elutasítja, vagyis végre lehet, mi több végre kell hajtani a döntést, azonban ennek az üzemeltető továbbra sem hajlandó önként eleget tenni.

Ebben az esetben a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 27. § (2) bekezdés c) pontja szerint a jegyzőnek a működési engedélyt vissza kell vonnia, illetve a tevékenység folytatását meg kell tiltania és a kereskedőt, illetve az üzletet a nyilvántartásból törölnie kell az üzlet bezáratásával együtt.

Látszólag egyszerűnek tűnik a helyzet, hiszen a jegyző hoz egy külön határozatot a fenti tartalommal, aminek jogerőre emelkedésekor az üzlet megszűnik, az üzemeltetőnek be kell szüntetnie tevékenységét.

Az adminisztratív cselekményekkel szemben a tényleges realizálás már nehézkesebb, hiszen ha a fentiek ellenére sem zár be az üzlet, úgy a jegyző a rendőrség közreműködésével ténylegesen ki tudja üríteni az üzletet, továbbá a bezáratást elrendelő döntés megsértése miatt eljárási bírságot is szabhat ki. Ugyanakkor ez nem akadályozza meg az üzemeltetőt ismételt kinyitásában, lévén a jegyző nem zárhatja le az épületet. No persze, ez inkább csak egy elméleti fejtegetés, hiszen a folyamatos kiürítések miatt a vendégek gyorsan elszoknának, s az üzemeltető hamar a végleges bezárásra kényszerülne.

Véleményem szerint az adott üzemeltető, ha korábban nem élt az üzemeltetői taktikázásról szóló részben ismertetett második, illetve harmadik megoldással, úgy ennek pillanata a végleges bezáratásról szóló döntés átvétele lesz, hiszen ettől a ponttól kezdve a jelenlegi üzlet fenntarthatatlanná válik.

Konklúziók

Megállapítható, hogy az egyes kormányoknak a nemdohányzók védelmét célzó jogalkotási intézkedései javítottak a korábbi állapotokon, azonban új problémákat is létrehoztak, többek között jelen cikkben vizsgált kérdéskört is.

Meglátásom szerint a jelenlegi szabályozási környezet által létrehozott állapot elég szerencsétlen minden érintettnek: rossz a lakóknak, hiszen ők az elszenvedői az új állapotnak, egyaránt rossz az üzemeltetőnek, hiszen nem egyszer teljesíthetetlen feltételek miatt éri joghátrány, s rossz a jegyzőnek is, hiszen tudja, hogy intézkedéseivel ellehetetlenít egy – jól működő – vállalkozást, amivel ráadásul csak ideig-óráig oldódik meg a probléma, mivel jön majd egy új üzemeltető.

Véleményem szerint, bár szükséges fenntartani a hatósági eljárás és jogkövetkezmény alkalmazásának lehetőségét, azonban a cikkben vizsgált specifikus esetkört (dohányzás és annak tágabb értelmű hatásai) mégsem ezen az úton kellene kezelni.

A nemdohányzók védelme, illetve általában a dohányzás visszaszorítása kétségtelenül támogatandó törekvés, azonban a szórakozóhelyek tekintetében enyhébb szabályozás is elégséges lehet, mivel a szórakozóhelyeken tartózkodás a vendégek szabad választásán alapul, nem úgy, mint például egy egészségügyi intézményben, így aki oda bemegy, az számolhat a dohányzás miatt őt érő ártalmakkal.

Leszögezhető, hogy egy városban elengedhetetlen, hogy a frekventált részeken, így a belvárosban vagy annak határán szórakozóhelyek működjenek, értelmetlen azt elvárni, hogy a szórakozni vágyók a város szélére vonuljanak ki, mivel úgysem fognak.

Egyetlen városvezetésnek, illetve kereskedőnek sem lehet célja, hogy a városa frekventált részei – szórakozóhelyek hiányában – este teljesen kihaltak legyenek, így a cikkben is vizsgált problémakör – legalábbis egy a szórakozóhelyekre vonatkozó megengedőbb és árnyaltabb szabályozás bevezetésig – újból és újból felszínre fog kerülni, konfliktusokat gerjesztve.


[1] Kertv. 9. § (4) bekezdés c) pont ca) alpont.
[2] Kertv. 9. § (4) bekezdés c) pont cb) alpont.
[3] Kertv. 9. § (4) bekezdés c) pont cc) alpont.
[4] Lásd: az Egészségügyi Világszervezet kiadványában foglaltak http://www.who.int/tobacco/communications/events/wntd/2006/Tfi_Rapport.pdf?ua=1 (2016. 10. 16.)
[5] 1992. évi LXVI. törvény 5. § (2) bekezdése.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu