Deák Ferenc a Zala megyei Söjtörön született 1803. október 17-én. 1808-tól 1854-ig földbirtokosként Kehidán, majd polgárként Pesten élt, végül 1876. január 28-án a fővárosban halt meg.

Alig harminc évesen, 1833 tavaszán, Zala megye követeként kapcsolódott be az országos politikába, utolsó parlamenti beszédét pedig hetven esztendősen, 1873 nyarán mondta el. Négy évtizedes közéleti pályafutása során több alkalommal történelemformáló szerephez jutott. Deák a 19. századi szabadelvű politikai és jogi gondolkodás egyik meghatározó alakja, és a mindenkori magyar történelem egyik legkiemelkedőbb államférfija volt. Tudását és tehetségét elsősorban a bécsi udvar abszolutista törekvéseivel szembenálló, liberális társadalmi reformokért és szabadságjogokért küzdő ellenzéki erők élén bontakoztatta ki.
Az 1830-as évek derekától Deák volt a vezére a törvénytelenül perbe fogott és elítélt Wesselényi Miklós báró és Kossuth Lajos, valamint az országgyűlési ifjak felmentését célzó ellenzéki mozgalomnak. Deák kiváló taktikai érzékkel, a külpolitikai viszonyokat is figyelembe véve irányította az 1839/1840. évi országgyűlés eseményeit. Elérte a politikai foglyok szabadon bocsátását, valamint azt, hogy a liberális reformellenzék háborítatlanul, minden korábbinál szabadabb feltételek között vethesse fel és vitathassa meg a legégetőbb társadalmi problémákat. 1848-ban, igazságügyi minisztersége idején Deák új, a feudális jogviszonyokat végérvényesen felszámoló polgári és büntető törvénykönyv kidolgozását tervezte, ehhez azonban rövidnek bizonyult a Batthyány-kormány rendelkezésére álló öt hónap, az 1848 szeptemberében kezdődő szabadságharc pedig megakadályozta a reformkori tervek megvalósítását.
Deák a szabadságharc leverése után visszavonult a közélettől, és magatartása az osztrák önkényuralommal szembeni passzív nemzeti ellenállás jelképe lett. 1849 után Deák maradt az egyetlen befolyásos ellenzéki politikus, akit nem végeztek ki, nem börtönöztek be, vagy nem emigrált. 1854-ben Széchenyi István gróf családja tette lehetővé Deák számára, hogy eladva kehidai birtokát, engedjen az elvárásnak, és az ország politikai életének központjába, Pestre költözzön. Deák ugyan nem viselt semmiféle hivatalt, mégis akkora volt a társadalmi rangja és elismertsége, hogy az uralkodó, Ferenc József tőle kért politikai tanácsot 1860 novemberében.
Az 1861 áprilisától öt hónapig ülésező pesti országgyűlésen Deák az úgynevezett felirati pártot vezette a képviselőházban, és az 1848-as törvények, mint törvényes jogalap visszaállításának programját hirdette. Pártjának követeléseit az országgyűlést feloszlató uralkodó ekkor még visszautasította, Deák tekintélye, népszerűsége azonban tovább nőtt. Ekkor, az 1860-as évek elején kapta a haza bölcse és a haza atyja megtisztelő jelzőket. Deák 1864 decemberében titkos tárgyalásokat kezdett a bécsi udvar megbízottjával, 1865 áprilisában pedig híres húsvéti cikkében tárta a nyilvánosság elé az 1848-as alap módosítását immár elfogadó egyezkedési készséget. Deák néhány héttel később az egyik bécsi lap – később májusi programnak nevezett – cikksorozatában vázolta fel a kiegyezés forgatókönyvét. A Deák elképzeléseit követő kiegyezési tárgyalások mintegy másfél év elteltével sikerre vezettek. 1867. február 17-én az uralkodó miniszterelnökké nevezte ki Andrássy Gyula grófot, június 8-án magyar királlyá koronázták Ferenc Józsefet, aki július 28-án szentesítette az 1867. évi 12. törvénycikket, a kiegyezés alaptörvényét. Deák a kiegyezés létrehozásával érte el politikai pályafutásának csúcspontját. Halála után törvénybe iktatták „a haza körül hosszú évek során át szerzett” történelmi érdemeit, neve pedig végérvényesen összefonódott a kiegyezéssel.
Deák Ferenc sohasem vágyott hatalomra, hírnévre vagy fényes karrierre. Számára a közérdek, a „közjó” szolgálata elsősorban lelkiismereti kérdés volt. Amikor az 1840-es évek derekán betegeskedett, és borúlátóan ítélte meg Magyarország esélyeit, politikai kilátásait, visszautasította a felkérést, hogy vezére legyen az országos párttá szerveződő liberális reformellenzéknek. Barátainak csupán arra tett ígéretet, hogy segíteni fogja törekvéseiket. „Tudod Te, hogy régen remény nélkül állok én véletek és közöttetek a csatatéren, de a siker reménye nélkül is kész vagyok küzdeni, mert ezt becsület és kötelesség parancsolják” – válaszolta Kossuth Lajosnak. Mivel Deák addig nem fogadott el fizetéssel járó közhivatalt, Batthyány Lajos csak a felelősségérzetére tudott apellálni, amikor 1848 márciusában felkínálta neki az igazságügy-miniszteri bársonyszéket. „Kényszerített a becsület és kötelesség” – vallotta később Deák, miután mégis elfogadta a miniszteri tárcát. „Becsület és kötelesség” – visszatérő, meghatározó motívumai Deák cselekedeteinek. A kiegyezés után, visszautasítva a felajánlott miniszterelnöki tisztséget, kitüntetéseket és minden más jutalmat, ennyit kért csupán az uralkodótól: „Ha meghalok, mondja el síromon, hogy Deák Ferenc becsületes ember volt.”