Jelen írás kiadását az indokolja, hogy a Magyar Birtokvédelmi Szövetséghez és a Bojtár Jogsegélyszolgálat Egyesülethez is rengeteg megkeresés érkezik civilektől és hatósági jogalkalmazóktól befogott és talált állatokkal kapcsolatosan. Tömegesen jelentkeznek olyan ügyek, melyekben a felek nincsenek tisztában azzal, hogy a befogott és talált állatok ügyeiben milyen jogokat gyakorolhatnak, milyen kötelezettségek terhelik őket.

Mára már a közbeszerzési terület külön szakterületté nőtte ki magát. Akinek nem tetszik ez a terület, esetleg nem dolgozik benne, könnyen legyint egy ügy kapcsán, hogy majd a közbeszerzési tanácsadó megoldja. Persze ez nagyjából így is van, hiszen a közbeszerzés világától távolabb állóknak nagyon komplikáltnak tűnnek ezek a szabályok, sőt még külön gyakorlat és külön – a Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság személyében – állami szervezetrendszer is tartozik hozzá. De a mindennapokban van néhány olyan kérdés, aminek ismerete egy-egy ügy kapcsán azon alapismeretek közé tartozik, amit célszerű tudni, akár azok gyakorisága miatt is. Ezek az előírások pedig: a részekre bontás tilalma és a szerződésmódosítás feltételrendszere.

A társadalom minden területén érezhető változásokat, lassuló folyamatokat vehettünk észre a Covid-19 vírus okozta pandémiás időszakban. Nincs ez másként a hagyatéki eljárásokban sem.

A közkeletű vélekedéssel ellentétben a jogszabályokkal kapcsolatban nem az a legnagyobb baj, hogy nem elég szigorúak, hanem többek között az, hogy azok, akik a szélesebb nyilvánosságban véleményt formálnak róluk, nem olvassák vagy nem megfelelően értelmezik és alkalmazzák azokat.

Mi minősül tömegfelvételnek és mi nem? Mikor hozható nyilvánosságra egy adott felvétel? Az érintett mit tehet a megjelenés ellen? Többek között a fenti kérdésekre kapunk válaszokat a bírói gyakorlat vizsgálata segítségével.

Van-e olyan település, ahol megbírságolnak azért, mert nem kizárólag lila színű virágokat ültet valaki a kertbe?
A) Igen, az egységes településkép fontos közösségi érdek, ez pedig felülírja a tulajdonosok döntési jogát.
B) Nem, ilyen rendeletet nem hozott egy települési önkormányzat sem.
Habár természetesen a B) a helyes válasz, mert nincs ilyen helyi rendelet, ez nem jelenti azt, hogy ilyen szabályt ne fogadhatna el egy önkormányzat sem, ha egyébként szükségét érzi[1]. A jelenlegi törvényi keretek ugyanis annyira tágak, hogy lehetővé teszik az önkormányzatok számára lényegében bármilyen szabály előírását a közösségi együttélés alapvető szabályaként. Így akár arról is rendelkezhetne egy önkormányzat, hogy csak lila színű virágokat lehet ültetni a településen lévő ingatlanok udvarán. De miért van ez így és mi vele a probléma?

Jogalkalmazóként sokszor okoz gondot a maga elvont általánosságában megfogalmazott jogi definíciók szakmai tartalommal való kitöltése. Hogy a „legnépszerűbbeket” hozzam az állatvédelmi oldalról: a tartós láncon tartás tilalmánál mit jelent a „tartós”, az állattartásnál a lakókörnyezet szükségtelen zavarásában mit jelent a „szükségtelen”, vagy éppen a jó gazda gondosságának milyen tartalmi követelményei vannak? Az instant válasz erre az, hogy ezeknek a fogalmaknak a tartalmát a joggyakorlat dolgozza ki. De milyen segítséget kaphat ehhez a joggyakorlat?

A 339/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet hatálybalépése az eddigi tapasztalok szerint csekély pozitív változást hozott a köztulajdonban lévő gazdasági társaságoknál. A jogalkotó által elvárt és a 21. század kihívásait teljesíteni képes keretrendszerek bevezetésének eredményeiről nem találunk információkat, ellenben az ellenőrzések során feltárt hiányosságokról egyre többet.