Az 1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről (Sztv.) hatályba lépése óta rendezetlen kérdést próbált megoldani a jogalkotó a 2009. február 1-én hatályba lépett, a közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló 2008. évi LXXIX. törvény megalkotásával. Ez a törvény az Sztv.-t akként változtatta meg, hogy a bíróság által kiszabott pénzbírság és a bíróság által megállapított egyéb pénzösszeg végrehajtását – mint már több végrehajtási feladatot – a jegyzőre ruházta. Bár a törvénymódosítás gyakorlatba történő átültetése még viszonylag rövid ideje zajlik, mégis számos kérdés merült fel jogalkalmazói oldalról a végrehajtás rendjével kapcsolatban, amelyek kritikai jellegű, sommás áttekintését szükségesnek tartom.

A bíróság által kiszabott pénzbírság végrehajtása során a közvetlen letiltás, adók módjára történő végrehajtás és közérdekű munka elrendeléséről a jegyző köteles gondoskodni, majd az elzárásra átváltoztatás érdekében az iratok a bíróság (amely azonos a pénzbírságot kiszabó bírósággal) elé kerülnek. A bíróság elzárásra átváltoztatásról szóló döntését követően az illetékes rendőri szerv gondoskodik az elzárás végrehajtása felől. Sajnálatos azonban, hogy ezek a látszólag egyértelmű szabályok a gyakorlatban nem mindig érvényesülnek egységesen a bíróságok eljárásában. Annak ellenére ugyanis, hogy a módosítás kifejezetten a jegyző hatáskörébe utalja a bíróság által kiszabott pénzbírság végrehajtását, előfordul, hogy a végrehajtási eljárás során az eljárás alá vont személy a bírósághoz nyújtja be részletfizetés iránti kérelmét. A bíróság azonban ahelyett, hogy a kérelmet a végrehajtásért felelős jegyző részére továbbítaná, maga rendelkezik a részletfizetés engedélyezéséről, amelyről a jegyző sok esetben nem, vagy csak jóval később értesül. Emellett többször előfordul, hogy a pénzbírság elzárásra átváltoztatása után a bíróság az iratokat nem a rendőrség részére küldi meg a 7/2000. (III. 29.) IM-BM együttes rendelet szabályainak megfelelően az elzárás iránt történő intézkedés végett, hanem a végrehajtás során eljárt jegyző részére.

Nem egységes a bíróságok gyakorlata abban a kérdésben sem, hogy a közérdekű munkára történő átváltoztatásról a végrehajtásért felelős jegyzőnek, vagy az elsőfokon eljárt szabálysértési hatóságnak (tehát a bíróságnak) kell-e rendelkeznie. Az utóbbi álláspont szerint a végrehajtás folyamatában a közvetlen letiltást és az adók módjára történő végrehajtást követően a közérdekű munkára történő átváltoztatás az ügydöntő határozatot hozó bíróság feladata. Ezt követően a közérdekű munkavégzés helyének kijelöléséről már a végrehajtásért felelős jegyző kell, hogy gondoskodjon, majd az elzárásra átváltoztatást ismét a bíróságnál kell kezdeményezni, amely az átváltoztatást követően az illetékes rendőri szerv felé intézkedik az elzárás végrehajtása iránt. Ezt a gyakorlatot követő bíróságok álláspontjukat az Sztv. 111. § (6) bekezdésére alapozzák, amely szerint a közérdekű munkára átváltoztató határozatot a szabálysértési hatóság megküldi a jegyzőnek, aki – az elkövető egészségi állapotának és munkára való alkalmasságának figyelembevételével, a munkáltató beleegyezésével – intézményt vagy gazdálkodó szervezetet jelöl ki a közérdekű munka végrehajtásának helyéül. Álláspontjuk szerint a jegyző a bíróság által kiszabott pénzbírság végrehajtása során nem mint szabálysértési hatóság jár el, így a közérdekű munkára átváltoztatás kérdésében sem jogosult dönteni, hanem az az adott ügyben szabálysértési hatóságként érdemi döntést hozó bíróság feladata. Arra is hivatkoznak, hogy a rendőrség által kiszabott pénzbírság végrehajtása során az eljárás alá vont személy által vállalt közérdekű munkát a jegyző jelöli ki a rendőrségnek a pénzbírságot közérdekű munkára átváltoztató határozata alapján.

Annak eldöntésében, hogy a bíróság által kiszabott pénzbírság végrehajtása során az elzárásra átváltoztatás indítványozásáig valamennyi végrehajtási intézkedést a jegyző köteles-e megtenni, vagy a közérdekű munkára átváltoztatásról a bíróságnak kell-e külön határozatban rendelkeznie, segítséget nyújthat a 2008. évi LXXIX. törvény indokolása is. A jogalkotó ugyanis az Sztv. hiányosságát kívánta pótolni azzal, hogy a bíróság által kiszabott pénzbírság végrehajtásáról külön rendelkezett. A büntetőügyekben kiszabott pénzbírságot a Bírósági Gazdasági Hivatal hajtja végre, amelynek azonban a bíróság által szabálysértési ügyben kiszabott pénzbírság végrehajtása nem feladata, ennek ellátását a jogalkotó az általános hatáskörrel rendelkező szabálysértési hatóságra (jegyzőre) ruházta. Nem gondolom, hogy a jogalkotó a bíróság által kiszabott pénzbírság végrehajtására vonatkozó kifejezett rendelkezés megalkotásakor – amelynek célja feltehetően a bíróságok terheinek csökkentése is volt – számolt volna a közérdekű munkára történő átváltoztatás esetén felmerülő jogalkalmazási problémával. Nézetem szerint tehát erőltetett az a bírósági álláspont, amely szerint a közérdekű munkára átváltoztatásról az alapügyben eljárt bíróság köteles külön rendelkezni, emellett ez ellentétes az Sztv. 127/A. §-ával és jogalkotónak a 2008. évi LXXIX. törvény indokolásában megfogalmazott céljával is. A rendőrség által kiszabott pénzbírság végrehajtásáról maga a rendőrség gondoskodik, a közérdekű munkának a jegyző általi kijelölése pedig egy formális intézkedés, hiszen a rendőrség közérdekű munkát objektíve sem lenne képes biztosítani. Amennyiben a közérdekű munkára történő átváltoztatásról külön határozatban az I. fokon eljáró bíróságnak kellene rendelkeznie, úgy egy jóval bonyolultabb, költségesebb megoldás érvényesülne, amely nem a gyors és hatékony végrehajtást, hanem az iratok felesleges „utaztatását” jelentené. Megjegyzendő továbbá, hogy az eltérő bírósági álláspontok érvényesülése furcsa helyzetet eredményezhet, hiszen az érdemi, pénzbírságot kiszabó döntést az elkövetés helye szerint illetékes bíróság hozza meg, végrehajtásáért azonban elsősorban az elkövető lakóhelye szerint illetékes jegyző a felelős. Ennek alapján – különösen nagyobb településeken – kérdéses, hogy a végrehajtásáért felelős jegyzők miként fogják „követni” az egy megyén belül is nem egyszer eltérő bírósági álláspontokat.

A bíróság által kiszabott pénzbírság végrehajtása során is problémát jelentenek az Sztv. 17. § (2)-(3) bekezdéseiben meghatározott közérdekű munkára illetve elzárásra átváltoztatást kizáró körülmények. Amennyiben ugyanis egyes bíróságok az általuk kiszabott pénzbírság elzárásra átváltoztatása során megtartott tárgyaláson e körülmények valamelyikének fennállását észlelik, úgy azok tisztázása és a hiányok pótlása érdekében az iratokat a szabálysértési hatóság részére visszaküldeni rendelik. Kérdéses azonban, hogy a végrehajtásért felelős jegyző a bíróság által kiszabott pénzbírság elzárásra átváltoztatása végett megtartott tárgyalást követően milyen újabb – a bíróság által nem ismert – körülményekről szerezhet be adatot. Az elzárással is sújtható szabálysértések elbírálása során a bíróság ugyanis tárgyalást köteles tartani, amelynek során az Sztv. 66. §-ának megfelelően az eljárás alá vont személy körülményeit tisztázni köteles. Amennyiben pedig az elzárásra átváltoztatás során tartandó tárgyalás során merül fel valamely kizáró körülmény, úgy az elzárásra történő átváltoztatás elutasításáról lenne szükséges rendelkezni. A hiányok pótlására történő felhívás célszerűtlen, hiszen a bíróság vagy az alapeljárás, vagy az elzárásra átváltoztatás során megtartott tárgyaláson az elkövető valamennyi személyi körülményéről tudomást szerezhetett.

A bíróság által kiszabott pénzbírság jegyzői végrehajtása tehát számos kérdést felvet jogalkotói és jogalkalmazói oldalon egyaránt. Jogalkotói oldalon szükséges lenne a végrehajtás folyamatában a jegyzői feladatok pontos meghatározására. Amennyiben a jogalkotó az elzárásra átváltoztatáson kívül a végrehajtás valamennyi szakaszát a jegyzőre kívánja hárítani, úgy nem mellőzhető az Sztv. illetve a 7/2000. (III. 29.) IM-BM együttes rendelet összhangba hozása sem. E jogalkotói szándék kinyilvánításáig azonban fontos lenne, ha a bíróságok az általuk kiszabott pénzbírság végrehajtásával kapcsolatos kérdésekben egységes gyakorlatot követnének, amelyről a jegyzőket tájékoztatnák annak érdekében, hogy végrehajtási feladataiknak szakszerűen eleget tudjanak tenni.