A politikusok értékét sikereikkel szokás mérni: minél nagyobb eredményeket tudnak felmutatni, annál nagyobb az értékük a kortársak és majd az utókor előtt. Bezerédj István nem sorolható azon politikusok közé, akik nagy sikerekkel dicsekedhettek korukban, ennek ellenére mégis a legnagyobb politikusok közé sorolandó azért, mert célkitűzései nemesek, eszközei tiszták és magatartása önzetlen volt.

Tolna vármegyét több alkalommal képviselte az országgyűlésben, közülük legjelentősebbek az 1832-36. és 1843-44. évi országgyűlések voltak. Ebben a korban még hiányoztak a modern értelemben vett pártkeretek, jól lehet a követeket az országgyűlési tárgyalások alatt kifejezésre juttatott állásfoglalásuk szerint konzervatív és szabadelvű jelzőkkel illették.
Kortársai az „örök igazság” jelzővel tisztelték meg, aminek az a magyarázata, hogy ezt a kifejezést gyakran használta országgyűlési beszédeiben és ez az a jelző, amely rávilágít egyéniségének legkimagaslóbb vonására, az eszmei igazáról meggyőződött lélekre. Ez az eszme, mint majd látni fogjuk, végig kísérte politikai pályafutását és emberi életét.
Reform elképzelései között olyanok szerepeltek, mint a sajtószabadság biztosítása, az általános közteherviselés, a nem nemesek törvényhozási és helyhatósági (!) érdekképviselete, a törvény előtti egyenlőség, a vallásszabadság kiteljesedése, az úrbéri terhek megváltása és a birtokszerzési jog kiterjesztése.
Pályafutásának elején példaképként kezelt, de vele szemben időnként ellenséges modort felvevő Széchenyi István úgy tartotta, hogy „a tett első, a szó második”.
Nézzük tehát mit tett reformerünk a retorikai fordulatokon túl, vegyük azonban figyelembe, hogy cselekvéseit, döntéseit értelemszerűen csak birtokain tudta véghez vinni.
Országgyűlési felszólalásaiban hevesen érvelt a közteherviselés általánossá tétele mellett, sőt odáig ment, hogy a fejedelemnek és a nádornak járó adók megfizetésében „a fejedelem és a nádor menjenek elő példával”. Szükségét látta a progresszív adó bevezetésének is, mert „Ezt kívánja az igazság, mert az igazság azt hozza magával, hogy kiki annyit tegyen, mennyit tehetsége szerint tenni képes.”.
Szavait azonban megelőzte cselekedete. Egyetlen gyermeke halálát követően bejelentette, hogy birtokai után önként adófizetési kötelezettség alá vonja magát, és ebben, mint írja „lelki megkönnyebbülést találok”. Elsőként tette ezt a magyar nemesek közül.
Szekszárdhoz közeli Apáthi nevű birtokából egy jelentős részt leválasztott és azon 1838-ban települést alapított Szedres néven (ma is e nevet viseli a község). Jobbágyaival a házak telkeire adás-vételi szerződést kötött és a jelképes összegű vételárat részletekben rendelte megfizetni. A telkek méreteit 3 holdban határozta meg, mégpedig azért, hogy azon mezőgazdasági termelés is folyhasson, ne keljen a telkesnek a házától távoli földet művelnie!
A szerződésnek számos érdekes, a korát jóval megelőző hatású kitétele van. Ezek közül feltételen említést érdemel az, hogy a lakóházak számához igazítva magára néző kötelmeket rendelt. Kötelezte magát arra, hogy ha a házak száma a 25-re emelkedik, onnantól a 20 évnél idősebb lakosok maguk választják bírájukat, titkos szavazással. Így aztán szinte biztosnak vehetjük, hogy Magyarországon először Szedres községben tartottak általános, egyenlő és titkos szavazással helyhatósági választást.
Kötelezte magát arra is, hogy ha a lakóházak száma 50-re emelkedik, akkor telket biztosít iskolának és a tanító lakásának, valamint az építésre 15 ezer téglát ad. Ezt a kötelezettségét 1845-ben már „kénytelen” volt teljesíteni. Meg is tette, mégpedig úgy, hogy külön-külön telket biztosított a katolikus és az evangélikus iskola részére. Külön érdekesség, hogy kocsmát és fogadót csak azzal a feltétellel engedett létesíteni, hogy azok évenként 10 pengőt fizetnek az iskola pénztárába. Hogy azután a népnevelés teljes legyen később még kisdedóvót is alapított.
Nem hagyható ki a szerződés egy igen érdekes rendelkezése: e szerint, ha a telektulajdonost második alkalommal büntető perben elítélik, vagy fát lop három alkalommal, úgy annak Szedresben helye ne legyen, háza és birtoka „elkótyavetélendő”, és köteles 3 hónapon belül a faluból elköltözni.
Az úrbéri terhek megváltása érdekében tett indítványai sorra elbuktak az országgyűlésben, igaz néha csak 2-3 szavazattal. Így aztán ismét saját birtokain cselekedett, amikor is 1838-ban szerződést kötött jobbágyaival az úri kilenced megváltására. Az örökváltságból a későbbiekben még több, mint egynegyed részt elengedett.
Reform politikus volt, így hát 1848-ban nem is volt más útja, mint nemzeti önállóság mellé állni. Követi a kormányt Debrecenbe, majd Aradra. Sorsa e helytől elkerülhetetlen, halálra ítélik. Az ítéletet többek közbenjárására Haynau kegyelemből elengedi, és bár szigorú felügyelet mellett, de visszatérhet szedresi birtokára, ahol még haláláig, 1856-ig tevékenykedik – immár csak a helyi közjó érdekében.