Gondolatok az EU-hoz való csatlakozásról jegyzői szemmel 2004/2
Gazdóf Angéla dr.
A jogalkotó szervek, tehát a helyi önkormányzatok sem alkothatnak a közösségi joggal ellentétes jogszabályt. Ennek a feladatnak a felelőse a jegyző. A városi, illetve nagyobb községekben a hivatali apparátus létszáma lehetővé teszi, hogy a jegyző más munkatársakat is bevonjon a munkába, de – elsősorban a községekben – ez a feladat egy személyben a jegyzőre hárul.
Tekintsük át, hogy lehet e feladatnak megfelelni.
A Közösség jogalkotó hatásköre nem terjed ki minden területre, amelyre az önkormányzaté igen. Ennek alapján ki lehet szűrni azokat az alkalmazási területeket, amelyet az EU nem érinti. Ilyenek többek között az önkormányzatok által rendeletben meghatározott elismerései, díjai, címei, de ilyen pl: a helyi jelképekre vonatkozó szabályozás.
Könnyíti a helyzetet, hogy a központi szabályozás jelentős részébe a közösségi jog már beépült, azaz ha harmonizált jogszabály hatalmazza fel az önkormányzatokat jogalkotásra, akkor az e jogszabály alapján hozott önkormányzati rendelet is harmonizált lesz. A jogalkotó kötelezettsége, hogy a jogszabályban utaljon vissza arra a közösségi konkrét jogforrásra, amely a jogharmonizáció alapját képezi.
Vannak olyan önkormányzati rendeletek, amelyeket a jogharmonizációs felülvizsgálat során hatályon kívül kell helyezni
A fennmaradó rendeletek mennyisége alapján el lehet dönteni, hogy szükséges-e jogharmonizációs tervet készíteni, azaz témakör és határidő feltüntetésével ütemtervben való meghatározása a rendeletek módosításának képviselőtestület elé kerülése.
Somogy megyében ennek a munkának a megkönnyítésére munkacsoportok jöttek létre, amelyek felosztották maguk között a szabályozási témaköröket. Egy-egy munkacsoport a témakörében kidolgozza az adott önkormányzati rendeletek közösségi jognak megfelelő mintáit. Ahol a szabályozás miatt szükséges külön városra és külön községre. Ezek a minták adaptálhatóvá és a jegyzők számára elérhetővé válnak, mivel felkerülnek a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal honlapjára, ahonnan letölthetők.
A jogharmonizáció azonban nem egyszeri feladat. A csatlakozást követően a helyi igazgatásban is kiemelkedően hangsúlyos terület lesz a közösségi jog megfelelő érvényesítése. A hatalmas terjedelmű közösségi jogot a helyi önkormányzatoknak ismerniük és alkalmazniuk kell. Ezen a területen meglátásom szerint jelentős az elmaradás. Igaz, hogy a csatlakozást követően a magyar nyelv is az EU hivatalos nyelve lesz, tehát ekkortól az EU joganyaga magyarul is hozzáférhetővé válik. Az önkormányzatok azonban nem rendelkeznek kellő információval a rájuk váró megvalósítandó feladatokról. Szélesebb körben kellene biztosítani, hogy a véleményüket, állásfoglalásaikat kifejtsék, és azokat megfelelő időbe az érintettek tudomására hozzák. Az információ-áramlására azért is kellene kiemelt figyelmet fordítani, mivel az uniós forrásokhoz való hozzájutásnak is feltétele az információcsere, az egységes fellépés, a partnerség elvű döntéshozatal.
Több fórumon és szakmai anyagban is megjelent, hogy a követelmények csak jól felkészült, szakmailag képzett köztisztviselői karral valósíthatók meg. Nem elhanyagolható megállapítása az Európai Unió Bizottsága által készített Országjelentésnek, hogy „jelenleg a fizetések szintje a hasonló munkakörök tekintetében a magánszektorban háromszoros a közszolgáltatáshoz képest”. Több, mint elgondolkodtató megállapítás! Lehetőséget kellene biztosítani (pénzügyi hozzájárulás, szabadidő biztosítása) legalább egy uniós nyelv kommunikációs szintű elsajátításához.
A képzések, továbbképzések nem helyeznek kellő hangsúlyt a közösségi jogi, eljárásjogi kérdésekre, hanem – amelyek vannak is – túl általánosak, az intézményrendszerre, az Unió felépítésére helyezik a hangsúlyt. Az önkormányzati választott tisztségviselők felkészítésére, szakmai képzésére is nagyobb hangsúly kellene helyezni az uniós előírások megismertetésével kapcsolatban.
Bátran kijelenthetjük, hogy a helyi önkormányzatok működését alapvetően érinteni fogja a csatlakozási folyamat. Az új követelményeknek való megfeleléshez, az uniós tagság által nyújtott lehetőségek kihasználásához azonban a központi és helyi adminisztrációnak hatékonyabb együttműködésére van szükség.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft