„Soha eddig nem volt ilyen kevés időnk arra, hogy ilyen sok mindent megtegyünk.” (Roosevelt)

A Kormány 2008. december 31-én újévi „meglepetésként” elfogadta a telepengedély, illetve a telep létesítésnek bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 358/2008. (XII. 31.) rendeletét, amely egy nappal április 1. (jeles nap!) előtt, 2009. március 31-én lépett hatályba.
A Kormány a jegyzőre telepítette a hatáskört, természetesen most is, mint mindig, a többletköltségek ellentételezése nélkül! A rendelet célja: „megkönnyíteni” a vállalkozások alapítását. Ehelyett hiányosságai miatt zűrzavart teremtett a jegyzői feladatellátásban, és ugyanezt teszi a vállalkozásokkal is!

A rendelet az ipari tevékenységeket két csoportba osztotta: engedély és bejelentés alapján gyakorolhatóakra, illetve néhány korábban telepengedély alapján gyakorolható tevékenység kikerült a hatálya alól. (Annak érdekében, hogy a telepeket könnyebben, gyorsabban nyilvántartásba tudjuk venni, a jogalkotó helyett magunk készítettünk egy táblázatot!) A vállalkozók örömmel fogadták a hírt. Azt hitték, könnyebb lesz a dolguk, mivel egyes tevékenységek végzése már „csak” bejelentéshez kötött. Pórul jár, több millió forintot pazarol el az a vállalkozó, aki 1 forintot is befektet a telepébe anélkül, hogy előtte alaposan nem tájékozódik a feltételekről! Ha ugyanis az adott területen az építésügyi előírások miatt nem végezhető ipari tevékenység, a kistérség székhelye szerinti jegyzőre vár a kellemetlen, érthető módon nagy ellenállást kiváltó feladat: az ipari tevékenység végzésének megtiltása és a telep bezáratása.
Szerkesztését tekintve a rendelet nehezen kezelhető. A telepengedélyezési eljárás folyamata és a bejelentés köteles ipari tevékenység esetén követendő eljárás csak a paragrafusok közötti ide-oda ugrálás eredményeként modellezhető. A jogalkotó kérelem- és bejelentés-mintával kívánta segíteni a hatóságok munkáját, illetve megkönnyíteni az ügyfelek számára az ügyintézést. Kár, hogy a telepről, a tevékenységről alig jutunk valami információhoz a nyomtatványok használatával. Így a szakhatóságoknak is első dolga lesz egy hiánypótlási felhívás kibocsátása. Egyszerűbb lett ezzel az ügyintézés?
Ugyanakkor elfelejtett a Kormány „Telepengedély”-mintáról gondoskodni. A rendelet szövegét {6.§ (2), 9.§ (2), (4), 11.§ (6)}, összevetve a Ket. szabályaival is, az következik, hogy engedélyköteles tevékenység esetében fizikailag külön kell lennie egy határozatnak és egy „Telepengedélynek” is.
Ha már a Ket.-nél tartunk: hogy ne hozzunk semmis döntést, akkor is meg kell keresni (feleslegesen!) a szakhatóságokat, és bevárni, döntésbe foglalni állásfoglalásukat, ha az adott területen az építésügyi szabályok szerint a tevékenység nem végezhető, és nem hozhat a jegyző mást, mint elutasító döntést. Feleslegesen termel papírt a hivatal, és a szakhatóságok is. Szerencsére a bejelentésköteles tevékenység esetében mentesülnek a hatóságok a felesleges munkavégzés alól a 7.§ (2) bekezdés utolsó mondatának alkalmazásával.
A felesleges eljárási cselekmények és az adminisztráció szinten tartása érdekében a rendelet továbbra is előírja, hogy a helyszíni szemlére a szakhatóságokat meg kell hívni, melyek ezzel a lehetőséggel 100 esetből jó, ha egy alkalommal élnek.
Lehetne még sorolni a rendelet hibáit, hiányosságait: a fémkereskedelem engedélyezéséről szóló jogszabály még nem készült el; a társasházak képviselőinek nincs hiteles nyilvántartása (ez más eljárásnál is probléma!); a környezetvédelmi törvény száma pontatlanul van megjelölve; nem ad magyarázatot, támpontot a jogalkotó arra, hogy a jogosult személyében történő változás esetén hogyan történhet „annak megfelelő igazolása”; nem tartalmazza a rendelet, hogy adatváltozásnál, jogutódlásnál a döntésben már csak azoknak a szakhatóságoknak az előírásait kell feltüntetni, amelyeket jelenleg is be kellene vonni az eljárásba; mi a követendő eljárás, ha ugyanazon a telepen vegyes tevékenységet végeznek. Ez utóbbiak csak kikövetkeztethetőek a rendeletből.
Rendezetlen az ipari telepekkel kapcsolatos eljárásokért fizetendő díjak kérdése is. Az erről szóló 35/1999. (X.13.) BM. rendelet alapján csak a telepengedélyezési eljárásért szedhető jogszerűen díj. És a többi eljárásért? Pedig ez az önkormányzat saját bevétele (lenne)!
Végezetül egy jó hírem van a kistérségek jegyzői részére: nem kell kapkodniuk, túlórázniuk, hogy saját településükön a már jogerős telepengedéllyel rendelkező telepeket is nyilvántartásba vegyék! Erre vonatkozó rendelkezést ugyanis sem ez a rendelet sem más jogszabály nem tartalmaz. Mintha a rendelet vége „elveszett” volna!