Azért, hogy a nem a hatósági területen dolgozó olvasó számára is érthető legyen a címben jelzett probléma, emlékezetbe idézném a Ket. novella 2009. október 1. napjával hatályba lépett azon rendelkezését, mely „végzés-kényszert” vezetett be a közigazgatási hatósági eljárásokban. Ennek eredményeként a hatósági eljárások során – szinte minden esetben – a hatóság intézkedését legalább végzés formájában kell meghoznia, szemben a korábbi eljárások során elterjedten alkalmazott, formakényszerhez nem kötött egyéb okirati formákhoz /átiratok, megkeresésék, stb./. A végzés-kényszer bevezetésének a Ket. novellához fűzött miniszteri indokolás szerinti indoka az volt, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése érdekében megszűnjön az „udvarias levél” kategóriája.

A hatályba lépést követően a Ket. novellát kidolgozó és rendelkezéseinek a gyakorlatba történő átültetését figyelemmel kísérő Igazságügyi Minisztérium munkatársai is sok esetben bizonytalanok voltak abban a kérdésben, hogy melyek azok a kérdések, amelyekben nem kell mégsem végzést hozni. A gyakorlatban felmerülő kérdések nyomán a minisztérium képviselőivel folytatott egyeztetések során alakult ki álláspont arra vonatkozóan, hogy mely kérdésekben szükséges a végzés forma és mely esetekben nem. A gyakorlat sokáig csak erre a kérdésre koncentrált, félve attól, hogy a jogorvoslati eljárások során – különösen a bírósági felülvizsgálat esetén – a nem megfelelő formában hozott döntés esetén új eljárást kell lefolytatni. Véleményem szerint e probléma megoldására megfelelő eligazítást nyújt a – korábban hatályos Ket. rendelkezéseihez fűzött, de elvi rendelkezéseit tekintve irányadó – Legfelsőbb Bíróság 1/2009. Közigazgatási jogegységi határozata, melynek értelmében a nem megfelelő alakszerűséggel meghozott döntések esetén is a bíróságnak a Ket.-ben előírt és ehhez kapcsolódó jogorvoslati fórumrendszer szerint kell eljárnia akkor is, ha például végzés helyett, jogorvoslatot nem biztosítva hozott döntést. Az ügyfelek alkotmányos alapjogai így semmiképpen sem sérülnek /jogorvoslat, tisztességes eljáráshoz való joga/.

A novella hatályba lépését követően tartottunk attól, hogyan fog a végzés-kényszernek megfelelni a közigazgatás; azonban napjainkra kiderült, hogy a közigazgatás megfelelően alkalmazza a végzés formát, egyes esetekben néha már túlzóan is – így több esetben előfordult, hogy a felterjesztés a jogorvoslat elbírálására végzéssel történt.

Közlés-kényszer

A végzések számának drasztikus emelkedése azonban egy nem várt, bár többünk által idejekorán jelzett következménnyel is járt.

A hatályos Ket. 78. § /2/ bekezdése értelmében „A végzést az ügyféllel és azzal kell közölni, akire nézve az jogot vagy kötelezettséget állapít meg.”. A hatályos Ket. tehát nem tesz különbséget a kérelmező ügyfél és egyéb ügyfelek között, sem nem engedi meg azt, hogy csak azon ügyfeleknek kelljen kézbesíteni a döntést, akire nézve az rendelkezést tartalmaz – ezen utóbbi megkülönböztetés csak az eljárás egyéb résztvevői esetében alkalmazható. Nézzünk egy – két példát: egy hiánypótló végzést, vagy egy, az eljárás egyéb résztvevőjét bírságoló végzést is közölni kell, „kellene” valamennyi ügyféllel annak ellenére, hogy az rá nézve semmilyen rendelkezést nem tartalmaz. Bár jelenleg nem állnak rendelkezésre ezirányú adatok, mégis úgy gondolom, hogy gyakorlati szempontokat figyelembe véve a hatóságok nem, vagy nem minden esetben tesznek eleget a fent hivatkozott Ket.-beli közlési kötelezettségnek, s csak az érintetteknek küldik ki a döntéseket.

A végzés probléma azon eljárásokban bír különös jelentőséggel, ahol nagyszámú ügyfél vesz, illetve vehet részt az eljárásokban, így például tipikusan az építéshatósági eljárásokban / szomszédok nagy száma/, de más eljárások esetén is ez előfordulhat /pl. kisajátítási eljárásban osztatlan közös volt termelőszövetkezeti földtulajdon/.

Költség-kényszer

A Ket. 78. § /5/ bekezdése értelmében a döntést a hatóságnak hivatalos iratként kell közölnie, azaz ismertebb elnevezéssel „tértivevényes” levél útján kell történnie a közlésnek, amelynek ára legalább 292 Ft./ darab.

Egy 100 ügyféllel rendelkező eljárás során tehát egy olyan végzés Ket.-szerű kézbesítése, amely adott esetben egyik ügyfélre nézve sem tartalmaz rendelkezést 29.200 Ft-ba kerül. Gondoljunk bele, hogy ha ebben az eljárásban több végzés hozatalára kerül sor, akkor ez az eljárást mennyire „drágává” teszi; s itt nem említem – az egyébként nem elhanyagolható – kézbesítési problémákat.
Fentieket összegezve az állapítható meg, hogy a gyakorlatban tehát nem a végzés-kényszer okozza a legnagyobb problémát, hanem a végzés közlés-kényszere, valamint az emiatti jelentős költség többlet, amely a novellával módosított rendelkezések miatt nem háríthatók át az ügyfelekre, az a levelezési költség a hatóságokat terheli.

Örömmel tapasztaltam, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján olvasható Ket. módosítás tervezete a fent vázolt problémára reflektál, arra megoldási javaslatot tartalmaz.