Bányászember gyerekeként született, első generációs értelmiségivé lett. Tatabányáról nagyon hosszú az út Budapestig, a Parlamentig. Mi teszi emlékezetessé egy ember életét, munkásságát, főleg akkor, ha már 53 éves korában – Neki – nincs tovább?! A KSH világosan közli a korfán, hogy ez a generáció nem éri meg – általában – a nyugdíjat. Ő csak befizető volt a nyugdíj alapba.
„Szégyen és gyalázat, zúg morog mindenki – egy béresfiúval még sem áll ki senki” jut eszembe a 37. (Kalocsai) Forradalmi Ezredbe való bevonulásunk első napja, amikor meztelenül álltunk egymás mellett 6 órán át a laktanya lépcsőházban, és Ő határozattan kérte az emberi jogok érvényesítését. Néztem rá és féltettem a retorziótól. Egy ezredes is állt a folyosó végén, aki hadbíróságra is küldhetett bárkit. Határozottan, csillogó szemmel mondta: „Mi polgárok vagyunk!” 1971-ben, ez a kijelentés, Arany Jánoshoz méltó mondat volt a részéről.
Kérdeztem Tőle, hogy miért jöttél budapesti egyetemre? „Párizs megér egy misét!” – válaszolta, és akkor még csak olvastam Shakespearet, de nem értettem a lényeget. Ez nem Saulusból Paulussá válásra, hanem a gyakorlatiasságra utalt: a vidéki hitet őrizzük, de a fővárosi tudást megszerezzük!
„Olvastad Madarász Tibor Városigazgatás című könyvét?” kérdezte, és én azt mondtam, hogy erre nem érek rá. „Akkor olvasd el!” mondta, és nekem még egy év kellett, hogy megtegyem.
Olvastad Fonyó Gyula Községi igazgatás című könyvét? – kérdeztem. És Ő egy hét múlva azt mondta, hogy nagyon jó könyv.
Az egyetem után választani kellett munkahelyet, és Ő csak vidéki állások között kutatott. Miért? – kérdeztem. Illyés Gyulával válaszolt: „Nekem nem büdös csizma!”
Horváth Ferenc vidéken kezdte a közigazgatási pályafutását az egyetem elvégzése után. Gyakornok, előadó, főelőadó, osztályvető-helyettes, osztályvezető volt, ahogy ez illik. Sok főnököt szolgált: ejtőernyőst, karrier elöljárót, ambiciózus pártembert, tisztes szakembert. „Sors, nyiss nekem tért!” és Neki megnyílott. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalánál – a legfiatalabb köztisztviselőként – kapott lehetőséget az igazgatási pálya folytatására.
„Olvastad a Jó fejedelmet Machiavellitől?” kérdezte tőlem és egyáltalán nem értettem a kérdést. Hogy lehet ilyet kérdeznie egy olyan embernek, aki a központi igazgatásban dolgozik?! Hiszen az egyetemen megtanultuk, hogy ez egy machiavellizmus! „Kiléptem a Pártból!” – közölte higadtan, és Engelsre hivatkozott. „A papagáj nem önálló gondolatokat interpretál!”
Móricz Zsigmond Rokonok c. színművét együtt néztük egy fővárosi színházban. Nem beszéltünk utána ennek aktualitásairól, hanem indultunk haza, és búcsúzáskor csak annyit mondtunk: Jó volt, szia!
Horváth Ferenc sokat dolgozott és jól teljesített a központi igazgatásban. VB titkárok, jegyzők, tanácselnökök, polgármesterek jó emlékezettel gondolhatnak rá.
Az 53 év olyan teljesítményre is elég volt, amely beírja Horváth Ferencet a közigazgatás történelemkönyvébe: Ő volt az, aki az anyakönyvi igazgatásban – 100 év után – a penna helyett bevezette a golyóstollat, és megálmodta a számítógépes anyakönyvezést.
Magyary Zoltán könyveinek olvasásánál tudjuk, hogy ilyen ember viszi előrébb a világot.
Horváth Ferenc tevékenysége egy könyv a magyar közigazgatásban.
