Debrecen az EU-ban – a Debreceni InfoPark 2004/3
Adminisztrátor
Debrecen 2004. május 1-től az EU egyik legkeletibb végvára lesz. A cívis város lehetőségeire, hagyományaira építve a polgári tudatosság városaként kíván az őt befogadó közösség részévé válni. Ehhez azonban – a belépés után elérhető pénzügyi forrásokon kívül – szükség van megfontolt elhatározásra, jó szándékra, közös akaratra és együttműködésre.
Jó példát mutathat erre a Debreceni Egyetem kezdeményezésére és koordinálásában, a Debreceni Egyetem, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Hajdú-Bihar Megye Önkormányzata valamint a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi- és Iparkamara közreműködésével 2001. decemberében elindult Debreceni InfoPark (DIP) Projekt. Hozzájárulni az Észak-alföldi Régió önfenntartó társadalmi-gazdasági fejlődése feltételeinek megteremtéséhez, a versenyképes gazdaság kialakításához és a minőségi élet megteremtéséhez. Ezek a projekt átfogó céljai. A terv kidolgozói a Debreceni Egyetem tudásbázisára alapozva kívánnak létrehozni egy informatikai centrumot, amely egyszerre high-tech vállalatok gyűjtőhelye, innovációs központ, inkubátorház, informatikai piac, illetve informatikai közmű szerepet is felvállaló vállalkozás. A fejlesztés eredményeként olyan szervezetcsoport (DIP-konglomerátum) jöhet létre, amely motorját adja a vállalkozások, a magánemberek, a közintézmények körében az infokommunikáció magasabb szintű alkalmazásának, megalapozza, katalizálja a régió informatikai iparának fejlődését.
– A XXI. század elejére a tudás vált a legfontosabb erőforrássá, a tudás alapú ipar termeli a legnagyobb profitot. Tóth István, a Debreceni InfoPark előkészítését végző DIP Kft. ügyvezető igazgatója aranybányához hasonlította azt a lehetőséget, amelyet az egyetem jelent a városnak, a régiónak. Jelenleg azonban nem helyben dolgozzák fel az itt kitermelt aranyat, lehetőségek híján a végzős szakemberek jelentős része elhagyja ezt a térséget. A projekt arra ad módot, hogy a parkba betelepülő informatikai cégek az egyetemen végzett – elsősorban informatikához kapcsolódó végzettségű – diplomásokból merítve kiépíthessék kutató-fejlesztő bázisaikat, a Debreceni Egyetemmel valamint Debrecen és a régió önkormányzataival, intézményeivel illetve vállalkozásaival történő együttműködés és az egymással kialakuló kooperációs kapcsolatok kihasználása révén új szellemi termékeket hozzanak létre, jelentős hozzáadott értéket előállítva. Folyamatos, élő kapcsolat alakulhat ki az informatikai cégek és az egyetem kutatói, oktatói és hallgatói között. Ezzel felgyorsulhat a tudáscsere folyamata, az oktatás szakmai színvonala tovább emelkedhet. A hallgatók bevonása az egyes célprojektekbe már a képzésük alatt megtörténhet. Az együttműködő cégek számára így tervezhető, magas színvonalú szakember utánpótlás biztosítható. A végzett hallgatók a megszerzett piacképes tudásuk révén könnyebben juthatnak megfelelő munkához, és egyre többen maradhatnak a régióban.
Az informatikai ipar megjelenése Debrecen számára új munkahelyeket és nagyobb adóbevételt is jelent, a régió pedig, többek között, az informatikai kultúra növekedésével gazdagodik.
– A többmilliárdos fejlesztés első lépéseként pályázatot nyújtottunk be az Európai Pályázat Előkészítő Alaphoz (PEA). A Debreceni InfoPark – Kooperációs Kutatási Központ (DIP-KKK) kialakítására kidolgozott ötletünk a 35 benyújtott pályázat közül kiválasztott 9 nyertes közé került. Ez azt jelenti, hogy egy, a PEA-ból fizetett szakértői csoport segít az EU-s elvárásoknak megfelelő, a DIP-KKK megvalósítását célul kitűző – 800 millió Ft összköltségű – pályázatunk kidolgozásában. A pályázatot, melyet 2004. június 15-ig kell benyújtani, egy konzorcium dolgozza ki, melynek tagjai alkotják az infopark magját, az első együttműködő cégcsoportot (a pályázat kidolgozását Dr. Fazekas Gábor, az egyetem Informatikai Intézetének jelenlegi igazgatóhelyettese, a DIP-KKK leendő igazgatója irányítja). A DIP-KKK – ezzel az infopark – a város önkormányzata által biztosított, Füredi úton lévő épületben kap helyet, amelyet a Debreceni Egyetem önerőből újított fel. Az egyetemmel együttműködő cégek már a közeli napokban elkezdik a beköltözést az épületben lévő irodáikba – tudtuk meg Tóth Istvántól, a Debreceni InfoPark Kft. ügyvezető igazgatójától.
– Az egyetem szempontjából nagyon fontos előrelépésnek tekinthető, hogy az előző évben létrejött az önálló Informatikai Intézet, mely ebben az évben várhatóan önálló karrá alakul. A DIP előkészítésében meghatározó szerepet játszott Pethő Attila professzor úr, az intézet igazgatója. Fontos azt is kiemelni, hogy az EU-s pályázattól függetlenül is kialakultak az infopark koordinálásával kétoldalú K+F együttműködések a partner cégek, önkormányzatok és az egyetem, speciálisan éppen az Informatikai Intézet között. Ennek a kapcsolatrendszernek további fokozatait jelentik majd a DIP-KKK és a kiteljesülő Debreceni InfoPark – fejtette ki Nagy Sándor, a Debreceni Egyetem rektori főtanácsadója.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft