Az egészségügyi kártevők közül a legtöbb bosszúságot nyáron talán a szúnyogok okozzák, más rovarok mellett. A szúnyogok és más rovarok által elszenvedett kellemetlen hatások kapcsán sok a vita arról is, hogy ezek irtása vagy inkább gyérítése mennyire okoz károkat egyéb területeken, különböző élőlények esetében. Az egészségügyi kártevők között azonban vannak olyan élőlények is, melyek nem feltétlenül „szezonális” jelleggel okoznak megoldandó feladatokat számunkra.

Egyre többet hallunk arról, hogy a lakókörnyezetünkben, a házak udvarán, a kertekben patkányok vagy más rágcsálók, egyéb kártevők jelennek meg. Ennek okait sokan firtatják és időnként igen változatos koncepciók látnak napvilágot. S a települések ezt elszenvedő vagy rossz szemmel néző lakói nemcsak az okokat és bűnbakokat, hanem a megoldást is keresik erre a kellemetlen problémára. A panaszok, bejelentések, kérelmek és sürgető, gyors intézkedést váró levelek leginkább a települési önkormányzatokat, a polgármesteri, közös önkormányzati hivatalokat találják meg és kérik a hatékony intézkedések megtételére.

De vajon valóban a helyi önkormányzatok kötelesek, vagy egyáltalán jogosultak eljárni ezekben az ügyekben? Ők kötelezhetik azokat az ingatlantulajdonosokat a „patkánymentesítésre”, akiknek az elhanyagolt telkük vagy a nem megfelelően tárolt élelmiszereik, vagy a telkükön tárolt egyéb lim-lom okozza, hogy ott a rágcsálók jól érzik magukat?

Részben igazuk lehet. Hiszen a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 13. § (1) bekezdés 5. pontja a települési önkormányzatok környezet-egészségügyi feladatai, a kötelezően ellátandó közszolgáltatások között említi a rovar- és rágcsálóirtásról való gondoskodást és más, a környezetünk tisztaságát, az egészségünk érdekében szükséges, meghatározott közfeladatok ellátását.

A rovar- és rágcsálóirtás tehát önkormányzati közfeladat. De hol köteles a települési önkormányzat a rágcsálók és más kártevők irtására? Ha például egy magáningatlanon elszaporodnak vagy akár csak megjelennek ezek a nem kívánatos állatok, akkor ezek kiirtásáról az önkormányzat gondoskodik? Vagy az önkormányzat kötelezi az ingatlantulajdonost a rágcsálóirtásra és így biztosítja ezt a feladatát?

Lássuk, hogy mit mond mindezekről a jogi szabályozás, s egyáltalán milyen kártevő állatokról is van szó.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) a rovarok és egyéb ízeltlábúak, valamint a rágcsálók irtása tekintetében azt mondja, hogy a betegségeket terjesztő vagy egészségügyi szempontból káros, külön jogszabályban (miniszteri rendeletben) meghatározott rovarok, rágcsálók irtásáról, továbbá a madarak távoltartásáról a terület, épület tulajdonosa, illetve kezelője rendszeresen gondoskodik. A terület, illetve épület használói ilyen esetben az irtást tűrni kötelesek.

Tehát a feladat elvégzése – témánk szempontjából – leginkább a rágcsáló- (főleg a patkány- és egér-) mentesítés az ingatlan tulajdonosának, illetve használójának a kötelezettsége.

Természetesen a települési önkormányzatok is ingatlantulajdonosok, az ő tulajdonukban is vannak, lehetnek ingatlanok, s a rágcsálók ott is elszaporodhatnak. Ezért az Eütv. azt is egyértelműsíti, hogy a települési önkormányzat a környezet- és település-egészségügyi feladatok tekintetében

a) gondoskodik a köztisztasági és településtisztasági feladatok ellátásáról, ennek körében a közterületek tisztán tartásáról, a közterületről összegyűjtött települési hulladék kezeléséről,

b) biztosítja a fent említett, külön jogszabályban meghatározott rovarok és rágcsálók irtását,

c) folyamatosan figyelemmel kíséri a település környezet-egészségügyi helyzetének alakulását és ennek esetleges romlása esetén – lehetőségeihez képest – saját hatáskörben intézkedik, vagy a hatáskörrel rendelkező és illetékes hatóságnál kezdeményezi a szükséges intézkedések meghozatalát,

A törvény külön jogszabályról (miniszteri rendeletről), illetve saját hatáskörről (önkormányzati területek), továbbá hatáskörrel rendelkező és illetékes hatóságról tesz említést. Nézzük, melyik ez a jogszabály és melyik ez a hatáskörrel rendelkező hatóság.

A fertőző betegségek és járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet az egészségügyi kártevők elleni védekezés érdekében kimondja, hogy a fertőző betegséget terjesztő vagy egyéb, egészségügyi szempontból káros rovarok és egyéb ízeltlábúak (a továbbiakban: rovarok), valamint a rágcsálók és egyéb állati kártevők (a továbbiakban együtt: egészségügyi kártevők) megtelepedésének és elszaporodásának megakadályozásáról, ártalmuk megelőzéséről, távoltartásukról, rendszeres irtásukról (a továbbiakban együtt: védekezés) gondoskodni kell.

Egészségügyi kártevőnek nem csak a fent említett egér vagy patkány minősül.

Egészségügyi kártevők:

a) emberen élősködő vérszívó tetvek,

b) maláriát terjesztő és egyéb vérszívó szúnyogok,

c) betegséget terjesztő vagy okozó kullancsok és atkák,

d) embervért is szívó bolhák,

e) ágyi poloska,

f) házi légy és egyéb élelmiszert szennyező vagy vérszívó legyek,

g) csótányok és egyéb élelmiszert szennyező rovarok,

h) vándor- és házi patkány,

i) házi egér és a zárt térben megtelepedett egyéb egerek,

j) az a)–i) pontokban fel nem sorolt bármely állat, amennyiben tömeges előfordulása következtében vagy egyéb körülmények miatt közegészségügyi ártalmat okoz, illetőleg járványügyi szempontból veszélyt jelent.

A különbség – többek között – az, hogy az egér és a patkány elleni védekezési kötelezettség csak lakott területen áll fenn. E tekintetben lakott területnek minősülnek a városok és községek beépített területén fekvő, emberi tartózkodásra alkalmas létesítmények (lakóházak, középületek, üzemek stb.), az utcák (terek, parkok stb.), valamint az ott található műtárgyak, továbbá – területi elhelyezkedésüktől függetlenül – a járműforgalmat szolgáló létesítmények, a repülőterek, kikötők, személy- és teherpályaudvarok, egészségügyi intézmények, üdülők, táborok, élelmiszer tárolására szolgáló raktárak, valamint élelmiszer-ipari, élelmiszer-kereskedelmi, közétkeztetési és vendéglátó-ipari egységek, illetőleg a mezőgazdasági üzemek lakó- és gazdasági épületeinek, raktárainak elhelyezésére szolgáló területek az épületekkel és az épületeket körülvevő 100 méter széles területsávval együtt.

Mivel ezek ellen az állatok ellen lakott területen kötelező a védekezés, továbbá mivel leginkább a lakókörnyezetben megjelenő patkányok, illetve egerek azok a kártevők, amelyek a lakosság intézkedéskérési igényét előidézik, érdemes – a vonatkozó szakirodalom alapján – röviden összefoglalni, hogy milyen állatok is ezek, s hogyan csökkenthetjük házaink környékén az elszaporodásukat, vagy hogyan kerülhetjük el megjelenésüket a lakókörnyezetünkben.

A patkányok közül a vándorpatkány és a házi patkány él az ember közvetlen környezetében.

A vándorpatkány 180–250 milliméter hosszú, szürkésbarna, szürkésfehér hasú. Füle rövid, farka testhosszánál rövidebb, szőre gyakran szennyezett. Rendkívül szapora, optimális körülmények között egy patkánypárnak évente 400–800 utóda is lehet. Évente három fő szaporodási időszaka van, kora tavasszal, nyár elején és ősszel. Egyes esetekben azonban hat-nyolc alkalommal is kölykezhet. Már három hónapos korában ivarérett.

Elszaporodásának mértéke a táplálék mennyiségétől, valamint a zavartalan búvóhelytől függ. Adott területen, változatlan körülmények mellett száma alapvetően állandósul. Ha életfeltételei kedvezőtlenné válnak vagy túlszaporodik, akkor más területre vándorol. Élettartama két-három év, de a többség jóval előbb elhullik.

A vándorpatkány legszívesebben az épületek közvetlen közelében, földlyukakban él. Fészkét közvetlenül az épület alatt, védett helyen alakítja ki, de gyakran telepszik meg kész üregben, amelyet kibővít. A patkányjárat a felszín alatt kb. 300–500 mm mélyen halad és a kitáguló részben van a tulajdonképpeni fészek.

A vándorpatkány mindenevő. Napi táplálékszükséglete átlagosan 50–100 gramm. Ennél azonban sokkal nagyobb mennyiségű táplálékot hurcol be fészkébe. Az így összegyűjtött élelmet viszont csak akkor fogyasztja el, ha valamilyen okból – például kedvezőtlen időjárás miatt – fészkét nem tudja elhagyni. Gyors alapanyagcseréje, illetve fogai koptatása miatt állandóan táplálkoznia, illetve rágnia kell.

A vándorpatkány jellegzetes éjszakai állat. Rejtett életmódot folytat. Nappal fészkében tanyázik. A fészekből óvatosan jön elő és az általa megszokott útvonalakon – ún. csapásokon – közlekedik, s mindig oly módon, hogy egyik oldala valamilyen felülethez közel legyen. A nyílt területeken gyorsan keresztülhalad.

Gyorsan fut, jól mászik és úszik, remekül ugrik. Igen fejlett a tisztálkodási ösztöne, táplálkozás vagy vándorlás után a testére tapadt szennyeződést nyugodt körülmények között azonnal eltávolítja; szőrét addig nyalogatja, amíg tiszta nem lesz. Farkát a szájához emelve azt a nyelvével tisztítja meg.

A házi patkány 130–200 milliméter hosszú, barnásfekete, sötétszürke hasú. Fülei hosszúak, farka a testénél hosszabb, szőre selymes fényű, tiszta. Kevésbé szapora, évente csak két szaporodási időszaka van. Egyes esetekben azonban akár négy alkalommal is kölykezhet.

A házi patkány az ember közvetlen környezetében él. Fészkét meleg, száraz helyen alakítja ki. Főleg ott, ahol szemes terményt – pl. kukoricát – tárolnak, de különféle felhalmozott anyagok között is fészkelhet. Hajókon legtöbbször ez a faj fordul elő.

A házi patkány is mindenevő. Az élelmek között inkább válogat, azonban főleg a szemes terményeket kedveli. A vándorpatkánynál okosabb, viszont ösztönei kevésbé védik.

Rendkívül ügyes, remekül mászik, de rosszul úszik. Kíváncsi és játékos természetű. Miután a vándorpatkánynál erősebben bolhás és szorosabban az ember közelében él, járványügyi szempontból veszélyesebb.

A házi egér sárgás-szürkés-feketés színű, 8–10 centiméter hosszú, ugyanekkora farokkal, míg a güzüegér valamivel kisebb, szürkés színű és a farka rövidebb a testénél.

Az egerek a legszaporább emlősök közé tartoznak. Megfelelő körülmények és hőmérséklet esetén egész évben szaporodnak. Egy nőstény egérnek akár ezer utóda is lehet évente, mivel a kölykök már kéthónaposan ivarérettek.

Egy egér képes öt-hatszor kölykezni egy év alatt. Ha van az egérfészek közelében megfelelő mennyiségű táplálék és nincs zavaró tényező, nagyon gyorsan el tudnak szaporodni. Fészkeiket növényi maradványokból, rongyokból, papírhulladékból építik ki. Kettő-négy évig élhetnek, ha ideálisak a körülmények. Hallásuk kitűnő; minden kis zajra felfigyelnek és csak a legnagyobb csendben – főleg éjszaka – keresik az élelmet. Gyorsan futnak, másznak, egyensúlyérzékük kitűnő. Ugrani, sőt úszni is jól tudnak.

Kíváncsi természetűek, ami gyakran végzetes számukra. Tűrőképességük nagyon magas. Annyira bírják a hideget, hogy akár hűtőházakba is befészkelnek hosszú távra, ha van ott élelem.

A házi egér úgy alakítja ki a fészkét, hogy az az épületek falai mentén – lehetőleg belül – legyen. Előszeretettel költözik be lyukakba vagy a sarkokban felhalmozott lomok alá olyan helyekre, ahol nem zaklatják. Nem jár be nagy területeket. Azt szereti, ha 1–2 méter sugarú körben megtalálja a számára fontos élelmet, megfelelőek az életfeltételek, ezért leélheti az egész életét egy igen kis helyen. Mindenevő, növényi és állati eredetű hulladékot egyaránt szívesen fogyaszt. Naponta 5–10 gramm élelemre van szüksége. A vízigénye nagyon kicsi. Általában behurcolással kerül a lakóhelyünkre, raktárakba, üzletekbe, például csomagolóanyagokba rejtőzve.

A güzüegér a szabadban él: levélkupacok, szénabálák, fák gyökerei az otthona. A tél eljövetelével táplálék után kutatva keresi fel a kertes házakat és oda költözik be. Ott alakítja ki a fészkét és ettől kezdve ugyanúgy él, mint a házi egér, csak valamivel nagyobb a mozgásigénye, mozgási körzete. Amíg a szabadban él, füvet, gabonaféléket, növényi részeket és rovarokat eszik. Amint zárt térbe költözik, rögtön áttér a házi egér által is fogyasztott élelemre.

Visszatérve a jogi szabályozáshoz, a miniszteri rendelet szintén kimondja, hogy az egészségügyi kártevők elleni védekezésről, a költségek fedezéséről, valamint a szükséges rendszabályok és eljárások végrehajtásáról az érintett terület vagy épület tulajdonosa (bérlője, használója, kezelője), illetőleg a gazdálkodó szerv vezetője vagy üzemeltetője (a továbbiakban együtt: fenntartója) köteles gondoskodni.

A rendelet itt azt is egyértelműsíti, hogy melyik az az eljárásra és döntésre jogosult hatóság, amely hatáskörrel rendelkezik.

Amennyiben a fenntartó az egészségügyi kártevők elleni védekezési kötelezettségének nem tesz eleget, a járási hivatal kötelezi az egészségügyi kártevők elleni védekezésre.

A fenntartó a védekezést – ha jogszabály másként nem rendelkezik – saját kivitelezésében is elvégezheti, amennyiben rendelkezik az egészségügyi kártevőirtás végzéséhez szükséges, jogszabályban előírt személyi és tárgyi feltételekkel. Ennek eredménytelensége esetén a járási hivatal elrendeli egészségügyi kártevőirtással hivatásszerűen foglalkozó szakvállalkozás igénybevételét.

Amennyiben a védekezés közvetlen járványveszély elhárítása miatt szükséges, annak végrehajtásáról a járási hivatal haladéktalanul gondoskodik.

Ha a járási hivatalnak a védekezésben való részvétele azért vált szükségessé, mert a fenntartó az egészségügyi kártevők elleni védekezési kötelezettségét megszegte, akkor a járási hivatal a fenntartót a védekezés költségeinek megtérítésére is kötelezi.

A védekezés szakmai irányelveit, az alkalmazható eljárásokat, valamint a járási hivatal és a kormányhivatalok feladatait az országos tisztifőorvos által időszakosan kiadott Tájékoztató az egészségügyi kártevők elleni védekezés szakmai irányelveiről, az alkalmazható eljárásokról és az irtószerek szakszerű, biztonságos felhasználásáról tartalmazza.