Forog a Szent László TISZK kereke 2009/2

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Oktatás

Forog a Szent László TISZK kereke 2009/2

XI. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
Vida Lajos
főigazgató
Szekszárd
Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK)


2008-ban folytatódott a szak-és felnőttképzés struktúrájának átalakítása, a „TISZK rendszer továbbfejlesztése”. A Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK), azaz a megye három városában található hét intézményegység a 2008/2009 tanévet már az új struktúrában indította.

 

Tolna Megye Önkormányzata a megyei szakképzési rendszer korszerűsítése, fejlesztése érdekében egyeztetéseket folytatott Szekszárd, Bonyhád és Tamási városok önkormányzataival, amelynek eredményeként a Tolna Megyei Közgyűlés 2008. július 1-i hatállyal megalapította a megye legnagyobb szakképző iskoláját, a Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Térségi Integrált Szakképző Központot. A Szent László TISZK, egy iskolafenntartós „holland-modell” szerint működő közös igazgatású közoktatási intézmény, amelynek keretében hét intézményegység működik.
A székhely intézmény Szekszárdon található, korábban Ady Endre Középiskolaként működött. Ugyancsak a megyeszékhelyen található a Vendéglátó Szakképző Tagintézmény (volt Hunyadi Mátyás Középiskola), az Egészségügyi – Szociális Szakképző Tagintézmény (volt dr. Kelemen Endre Szakközépiskola) és a Bezerédj István Szakképző Iskolai Tagintézmény. Bonyhádon található a Jókai Mór Szakképző Iskolai Tagintézmény és a Perczel Mór Szakközépiskolai Tagintézmény. A Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézmény Tamásiban működik. A „bázisháromszög” városaiban kollégiumi ellátást biztosítunk, illetve kiemelt feladatnak tekintjük a Szolgáltató és Felnőttképzési Központ hatékony működtetését.
A szakmai erőforrások összehangolásával a megye és a régió számára is igyekszünk a szolgáltatásainkat választó diákok számára a lehetőségeket is meghétszerezni. 17 szakmacsoport (egészségügy, szociális szolgáltatások, gépészet, elektrotechnika-elektronika, informatika, építészet, könnyűipar, faipar, közlekedés, környezetvédelem, közgazdaság, ügyvitel, kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció, vendéglátás-idegenforgalom, egyéb szolgáltatások, mezőgazdaság-gépészet, művészet-grafikus, párhuzamos képzés) széleskörű választékát kínáljuk több mint ötezer diákunknak szakközépiskolai, szakiskolai, valamint szakképző évfolyamos képzésekben. Emellett szakközépiskolában lehetőség van nyelvi előkészítő évfolyamon tanulni, szakiskolásokat érettségi vizsgára készítünk fel, akkreditált képzéseket indítunk, szakiskolai felzárkóztató évfolyamot szervezünk.
Az iskolák sokoldalúsága, a korábbi években megvalósított fejlesztések biztosítják, hogy a Szent László TISZK egy hatékonyan működtethető, korszerű szakképző központtá fejlődjön, amely meghatározó szerepet tölt be a megye és a régió szakképzésében, a munkaerőpiaci igényeken alapuló képzésekben.
Mindezek érdekében az intézményegységek szakmai hagyományainak megőrzésével – alapozva a korábbi években lezárult, valamint jelenleg is folyamatban levő szakmai projektek eredményeire – minden fejlesztési lehetőséget bevonunk működésünkbe.
Korábban több iskolánk részt vett az Emberi erőforrások fejlesztése szakközépiskolai világbanki programokban, majd 2003-2006 között a Szakiskola Fejlesztési Program I-ben. Jelenleg újabb három iskola vesz részt a Szakiskola Fejlesztési Program II-ben. Tapasztalatokkal rendelkezünk a HEFOP programok révén a kompetencialapú oktatásban, a szakképző évfolyamokon a moduláris felépítésű képzések bevezetése megtörtént. Két ökoiskolánk van, két iskola évtizedes tapasztalattal rendelkezik a Comenius iskolai együttműködési és Leonardo szakmai gyakorlat projektek terén. Egy iskolában bevezetésre került az Integrált Pedagógiai Rendszer. Valamennyi iskolánk részt vett minőségfejlesztési programokban, minőségirányítási rendszerek kiépítésében.
Kiemelt feladatunknak tekintjük a jó gyakorlatok, tapasztalatok megosztását, a szakmai munkaközösségek együttműködését, a művészeti és környezettudatos nevelés kiterjesztését, az esélyegyenlőség és hátránykompenzáció terén az együttműködést, a nemzetközi kapcsolatok bővítését.
Képzési kínálatunkat az iskolarendszerű oktatásban és a felnőttképzésben is igyekszünk összehangolni a munkaerőpiaci igényekkel, kiemelten figyelve az RFKB által meghatározott irányokra és arányokra, a gazdaság által igényelt hiányszakmákra. Mindezekhez elengedhetetlennek tartjuk a megfelelő szolgáltatások nyújtását, az előzetes tudásszint mérést, a pályatanácsadást, életpálya követést, informatikai készségfejlesztést, szakmai idegen nyelvi képzést, e-learning rendszer bevezetését, álláskeresést, humánerőforrás fejlesztést.
Reményeink szerint a 2010-ig megvalósuló két nyertes pályázat – TÁMOP-2.2.3/07/2 a „TISZK rendszer továbbfejlesztése”, valamint a TIOP-3.1.1/08/1 a „TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések” – révén felhasználható1,4 milliárd forint megfelelő keretet biztosít az intézmény megfelelő színvonalú fejlesztéséhez.
A TÁMOP-2.2.3 pályázat támogatja a szervezetfejlesztést, a digitális iskola, vezetési irányítási rendszer kiépítését, tanulási menedzsment rendszer bevezetését, komplex hátránykompenzációs tevékenységet, szolgáltatási és felnőttképzési központ létrehozását, felkészülést a moduláris rendszer kiterjesztésére, korszerű pedagógiai módszerek bevezetését, valamint pedagógusok továbbképzését, vagyis a megkerülhetetlen szemléletváltást.
Mindezek megvalósulásához a TIOP 3.1.1 pályázat biztosítja a beruházást, felújításokat, korszerű eszközök, gépek beszerzését, amit további pályázataikkal és a fejlesztési források megszerzésével kívánunk kiegészíteni.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu