Mélyen tisztelt Közgyűlés, Elnök Úr, Főtitkár Úr, Társelnök Urak. Házelnök Asszony, Miniszter Asszony. Hölgyeim és Uraim.

A harmadik Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedésében megkonstruált állami-, önkormányzati, nem kormányzati civil együttműködés alapvető keretei kiállták az elmúlt 15 év próbáját. Kiállták, de jól látszanak ennek az együttműködésnek, a hatalommegosztás, és a hatalommegosztáshoz kapcsolódó felelősség és jogkör-megosztásnak a gyenge pontjai. Másfél évtized után végig kell gondolnunk, hogy hol és milyen pontokon szorul érdemi átalakításra a kormányzati, önkormányzati és a civil világ együttműködése. Együtt kell meghatároznunk, melyek azok a pontok, ahol több lehetőséget és több felelősséget kell adni az önkormányzatoknak, s melyek azok a pontok, ahol az államnak, a ma létező megoldások helyett többletfeladatot és többletfelelősséget kell vállalnia, hogy az országban igazságosan és hatékonyan lehessen a közjavakat megosztani.
Az önkormányzatiság nemes eszményét támogatandónak, a magyar alkotmányosság egyik maradandó értékének gondoljuk. Azt is látjuk azonban, hogy mihelyst elhagyjuk az alapértékek és alapeszmények egyébként tiszteletre méltó világát, ezernyi bajjal nézünk szembe. A legelső kérdés, hogy mit ér az önkormányzás, ha ahhoz nem társul kellőképpen az önszabályozás és önfinanszírozás képessége. Valószínűleg kevesebbet, mint ha az önkormányzatiságot a maga jog- és lehetőségrendszerében is kiterjesztettebben lehetne értelmezni Magyarországon. Az önkormányzati gazdálkodásához szükséges források nagyobbik része állami forrásból kerül a helyhatóságok költségvetésébe. A kétezer milliárd forintból összesítetten ezer-ezerkét milliárd forint. Persze ez is a településeken élő polgárok és az ott működő vállalkozások, vagy egyéb vállalkozást is végző szervezetek befizetéseiből kerül be a központi költségvetésbe.
Az állam az adók, járulékok révén összpontosítja az önkormányzatoknak szánt jövedelmek 50-60 százalékát, és egy másik logika alapján ezt visszaadja. Ez a rendszer az elmúlt 15 évben egyre bonyolultabbá és egyre áttekinthetetlenebbé vált. Ember legyen a talpán, még a polgármesterek között is, aki ma a részleteket fejben tudja tartani. Nincs ma ember, aki pontosan tudná, hogy az elmúlt 15 év folyamatos szabályváltozásai eredményeként mit és miért teszünk úgy, ahogyan teszünk, hogy teljesíteni tudjuk-e a jelenlegi rendszerben eredeti finanszírozási szándékainkat. Mik is ezek az eredeti szándékok? Hogy növekedjék az önkormányzatiságra való képesség tartalmi feltétele, ebbe beleértve az önfinanszírozás képességét. Tehát a helyben képződő jövedelmek legyenek közvetlen hatással a helyi lehetőségekre, de ugyanakkor ne csak ember és ember, polgár és állam között, hanem az önkormányzatok és a települések között is működjék a szolidaritás elve.
Hiszen ha azt mondjuk, hogy egy szolidáris világot akarunk – mert egy nemzeti közösségben élünk és létezünk, egy köztársaság keretei között valósítjuk meg működésünket –, akkor azt is mondjuk, hogy a gazdagabb, nagyobb jövedelemtermelő képességgel rendelkező településeknek felelősségük van azokért a térségekért, azokért a településekért, amelyeknek a jövedelemszerző, jövedelemtermelő képessége jelentősen az átlag alatt van. Van-e ennek intézményrendszere?
Ma a települések és önkormányzatok közötti közvetlen szolidaritásnak nincs intézményrendszere. Az állam, mint közbeépített és közbeékelt mechanizmus, elvágja a települési közösségek, az önkormányzatok közötti közvetlen szolidaritás szervezésének és megélésének lehetőségét. A jelenlegi finanszírozási keretek között az állam az elmúlt 15 évben semmi mást nem csinált, mint folyamatosan feladatokat fogalmazott meg az önkormányzatok számára. Feladatokat, mert részben saját feladataitól kívánt megszabadulni, és mert fejleszteni, modernizálni akarta a közszolgáltatások rendszerét. Amikor ma az önkormányzatok előveszik a rájuk vonatkozó szabályozást, akkor azt mondják, hogy végét sem látják a szabályok, a feladatok hosszú sorának miközben joggal állapítják meg, hogy a törvényhozás rendkívül szellemes, helyenként kifejezetten innovatív módon képes megfogalmazni új és új feladatokat, de sokkal bátortalanabb és kevésbé innovatív, amikor az új feladatokhoz rendel forrásokat.
Azt gondolom, hogy minden tekintetben megérett az idő, hogy vegyünk egy nagy levegőt és azt mondjuk, hogy ezt másként kell csinálni.
Partnerséget igényel a TÖOSZ. Én azt mondom, hogy ezt a partnerségi igényt nemcsak el kell fogadni, hanem meg kell köszönni és meg kell erősíteni. De a partnerség alapja az egyenlő felelősség elfogadásából indul ki. A nemzeti közösséget képviselő törvényhozásnak és a végrehajtói hatalomnak egyenrangú és mellérendelt viszonyban kell lennie a helyi közösséget képviselő önkormányzatisággal. De ha ez egy mellérendelt viszony, akkor közös a felelősség is. Akkor közös a felelősség abban, hogy valamennyi résztvevő működését optimalizálni kell, át kell gondolni az önkormányzati szabályozás, az intézményi szabályozás és finanszírozás teljes rendszerét, a normatíváknak jelenleg létező rendkívül bonyolult, rendkívül ellentmondásos, az önkormányzati gazdálkodást nagyon sok esetben gúzsba kötő rendszerét. Annyi pántlika van, kérem szépen, hogy azt egy lakodalmas menet megirigyelhetné. Ember legyen a talpán, aki képes kiigazodni abban, hogy melyik pénzt éppen mire adják, és az önkormányzati vezetők azért fizetnek igen sokat, hogy megtalálják azt az innovatív pénzügyi osztályvezetőt, aki legalább formálisan betartja ezeket a szabályokat. Játszunk egy sehova nem vezető rabló-pandúrt.
Csak az idei évben több mint kettőszáz pályázatot írt ki a központi kormányzat az önkormányzatoknak. A forrásra pályázó önkormányzatok saját céljaikat próbálják megfeleltetni a kiírásoknak, csapdájába esve azoknak a szabályoknak, amelyeket mi magunk hoztunk. Másfél évtized alatt a finanszírozási rendszer eltorzult. Nyilvánvaló oktalanság földarabolni ágazati célokra a helyi élet ezernyi problémáját. Évek óta beszélnek az elődeim a komplex település és térségfejlesztési programokról. Valamelyikünket álmunkban fölkeltenek, gondolom, hogy hosszú előadásokat tudunk erről tartani. De a komplex fejlesztési programok végrehajtásának van egy rendkívül fontos feltétele: hogy az önkormányzatok a fejlesztésre és működtetésre megkapott forrásokat pántlikázás nélkül, jelentős részben egy tömegben, a helyi döntési szabadság jelentős növelésével kaphassák meg. Nem olyan bonyolult dolog ez. Így kell dönteni. De ennek van egy következménye is: nagyobb a helyi döntéshozó felelőssége is a gazdálkodásban!
Partner leszek abban, és kérem erről beszéljünk most, hogy lényegesen szűkítjük a kötelező, különböző ágazati törvényekben leírt szakmai előírásokat, ami gúzsba köti az önkormányzatokat. Csökkentjük a pántlikázott pénzek a számát, csökkentjük a központi pályázatokat, hogy ennek a forrásait oda lehessen adni a régiónak, a megyének, a településnek, azaz csökkentjük a központi kormányzat feladat-előíró, feladatfinanszírozó, kiegyenlítő szerepét. Ezzel növeljük a helyiek felelősségét, de jog és felelősség kéz a kézben kell, hogy járjon. Szerintem ez az ország érdekét szolgáló megállapodás lesz. A kormány kész arra, hogy újrakösse az önkormányzatok és a végrehajtó hatalom közötti alkotmányos, írott és íratlan megállapodásokat. Arra bíztatnám, és arra bátorítanám önöket, hogy álljunk neki, változtassuk meg. Van persze egy korlát, ezt is el kell tisztességesen mondanom. Pénz nem lesz ettől önmagában több. Amikor azt mondom, hogy hatékonyabban kell a dolgoznunk, akkor azt mondom, hogy ugyanannyiból, nagyobb szabadsággal és nagyobb felelősséggel több és jobb minőségű szolgáltatást kell adnunk polgárainknak. Mert ha kérnének még pár százmilliárd forintot, akkor én megkérdezném önöket: tessék mondani, melyik adót emeljük fel? Tessék mondani, melyik közszolgáltatást csökkentsük?
Ha a TÖOSZ elnöksége azt mondja, hogy ő kész a javaslattal, azt tudom ígérni, hogy három munkanapon belül a kormányfő, és felelős minisztere együtt kész arra, hogy ezeket a javaslatokat megvitassuk. A problémákat látjuk. Önök más oldalról, de legalább ugyanolyan jól, mint én. Ezt mondják évek óta. Szerintem most próbáljuk megoldani őket. Nem toldozással, foltozással, hanem alapvetően egy újra szabott, jelentős pontokon átdolgozott felelősség és finanszírozási feladatelosztással. Legyünk partnerek a nagy munkában!
Köszönöm, hogy meghallgattak!