Betyárbecsületből 2008/4
Szűcs Attila dr.
jegyző
Mezőtúr
Az elmúlt néhány évben jelentős számban jöttek létre körjegyzőségek, és ez a tendencia folytatódni látszik. Jegyzői álláshelyek szűntek meg, és az átszervezések következtében a sokrétű tapasztalattal, többéves szakmai gyakorlattal rendelkező és minőségi munkaerőt képviselő jegyzőtársaimból ügyintéző vagy esetleg vezető beosztású köztisztviselő lett, ha egyáltalán maradhatott a közigazgatásban.
Azt gondolom, a Jegyző és Közigazgatás c. szaklap a megfelelő fórum – mint a Jegyzők Országos Szövetségének lapja –, hogy szót emeljünk azokért a jegyzőtársainkért, akik a közigazgatáson belül, de nem, mint jegyzők maradtak a pályán.
Javasolom a Jegyzők Országos Szövetsége Elnökségének, kezdeményezze a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítását, amely a „címzetes jegyző” cím bevezetésére irányul. A címzetes jegyző fogalma jelentené azt a település nélkül maradt volt jegyzőt, aki 5 vagy 10 éven keresztül látta el jegyzői feladatait és továbbra is az önkormányzati igazgatásban dolgozik. További feltétel, hogy közszolgálati jogviszonyát nem fegyelmi eljárással szüntették meg. A címzetes jegyzői cím – bár jó lenne, de – nem kell, hogy feltétlenül többletjuttatást, címpótlékot jelentsen. Elégséges lenne, ha a címet a vezetői vagy ügyintézői beosztásától függetlenül viselhetné. Ez a megoldás az államkasszát nem terhelné, és így a jogalkotóknak is egyszerűbb lenne elfogadni.
Mint körjegyzői feladatokat ellátó jegyző mindenképp fontosnak tartom, hogy a jegyzői kar azon tagjait is megbecsüljük a cím adományozásával, akik külső körülmények miatt nem maradhatnak a hagyományos értelemben vett jegyzők. A jegyzői kar ilyen módon történő összefogásával kifejezheti összetartását, érvényesítheti érdekeit, és ezáltal emelheti a közigazgatás színvonalát, az ott dolgozók megbecsülését, mert más nem teszi meg értünk.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft