Együttműködés a Vajdasággal 2007/6

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Testvérvárosi kapcsolat

Együttműködés a Vajdasággal 2007/6

IX. évfolyam, 6. lapszám
Szerző(k):
Benda Dénes dr.
jegyző
Jánoshalma

Európában az utolsó pár dekádban jelentős változások történtek az államhatárok alakulásában, amelyet az Európai Gazdasági Közösség létrehozása, illetve annak fejlődése hozott magával. A határok elválasztó szerepét felváltotta az együttműködés, amely fontos kapoccsá vált a különböző nemzetek, gazdaságok és kultúrák között. Ezzel a határ menti térségek szerepe is megváltozott, stratégiai területté alakultak át és az integráció, a gazdasági szinergia területeként jelentek meg.

 


A határon átnyúló együttműködések jelentős mértékben hozzájárulhatnak a határmenti területek gazdasági elmaradottságainak leküzdéséhez, és egyben enyhíthetik a szomszédos államok közötti adminisztratív-politikai, nemzetiségi, kulturális és egyéb különbségeket, olykor feszültségeket.
A magyar – szerb határmentiségben különösen fontos elemként jelenik meg a közös múlt és a közös földrajzi kötődöttség is, és az is hogy jellemzően, a határ mindkét oldalán egymás mellett élnek magyarok is, szerbek is. Mindezek jó feltételeket biztosíthatnak az együttműködéshez és fejlődéséhez, de ugyanakkor sajnos lehetnek akadályai is, mint például a küszöbön álló magyarországi csatlakozás a schengeni övezethez, amely magával hozza a határátlépés szigorítását. Biztató ebben a kérdésben külügyminisztériumunk hozzáállása, amely komolyan dolgozik azon, hogy az Európai Unió kezdjen el vízummentességi megállapodást előkészíteni Szerbiával.
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés új vezetése – hivatalba lépésének pillanatától – fontos feladatának tartja a kapcsolatok felvételét és annak tartalommal történő megtöltését a szomszédos országokban élő magyarlakta területek képviselőivel.
Ennek szellemében került sor az első hivatalos találkozónkra 2006. december 21-én Bojan Kostreš úrral, a Vajdasági Autonóm Tartományi Képviselőház elnökével, valamint a képviselőház több politikusával. E találkozón született döntés arról, hogy a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőháza és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szándéknyilatkozatban fogalmazza meg az együttműködés főbb területeit, mely első sorban az Európai Unió által finanszírozott projektekben való közös részvétel lehetőségeire, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok élénkítésére, és az intézményi kapcsolatok fejlesztésére vonatkozik.
Az együttműködés területeinek részletes számbavétele egy közösen létrehozott Vegyes Bizottságnak volt a feladata. A Vajdasági Autonóm Tartomány munkacsoportjának tagjai Egeresi Sándor, a Vajdaság AT Képviselőházának alelnöke, Pásztor István privatizációsügyi titkár, Dr. Gyarmati Zoltán környezetvédelmi titkár, Dr. Jeges Zoltán oktatás- és művelődésügyi titkár, valamint Klebecskó Makai Hajnalka gazdasági titkárhelyettes voltak. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés munkacsoportjában pedig, Rausch Sándor a Megyei Közgyűlés alelnöke, Deák István a megyei Területfejlesztési Kht. igazgatója, Dr. Révfy Zoltán Baja polgármestere, Király Sándor Nagybaracska polgármestere, Dr. Ferenczi István főjegyző, Dr. Benda Dénes Jánoshalma jegyzője, valamint a Közgyűlés Hivatalának munkatársai Pető István, Nagy István és Sebe János vettek részt.
A munka eredménnyel járt, és a partnerkapcsolati szándéknyilatkozat aláírására 2007. október 3-án került sor Kecskeméten. A dokumentum szerint a két fél együttműködése az alábbiakban valósul meg:
• igyekeznek feltárni az Európai Unió által finanszírozott projektekben való együttes részvétel lehetőségét, mindenekelőtt a nemzetek közötti együttműködés területén;
• a kölcsönös előnyök reményében közös projektek kidolgozásában vesznek részt, törekednek a bevált gyakorlati megoldások átvételére az idegenforgalom, az infrastruktúra fejlesztése, az oktatás, a kultúra, a sport, a civil szervezetek területén;
• külső szervezetek bevonásával támogatják a két megye közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok élénkítését, különösen a kis és közepes vállalkozások területén;
• elősegítik a területükön működő felsőoktatási intézmények és kutatóközpontok közötti kapcsolat kiépítését;
• együttműködnek a közoktatás és szakképzés területén;
• együttműködnek az ökológia és a környezetvédelem területén; valamint
• elősegítik a két megye polgárainak jobb megismerését, találkozási lehetőségeket teremtenek elsősorban a fiatalok között.
A célkitűzések megvalósítása érdekében rövid időn belül szakterületenként munkacsoportok fognak alakulni.
Bízzunk az együttműködés sikerében, amely fontos megyénknek is, Vajdaságnak is. Különösen azoknak az embereknek a határ mindkét oldalán, akik korábban megtapasztalták a szigorúan őrzött határ szétválasztó erejét családok, barátok között. Talán ők fogják legjobban átérezni Jean Monnet gondolatát: „Embereket egyesítünk, nem országokat!”

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu