A 2008-as amerikai elnökjelölési nagygyűlések előestéjén (augusztus
21.) szeretném kedves olvasóinknak röviden felvázolni, hogy egyáltalán
hogy lehet felkerülni a szavazólapra.

1845 óta törvényben meghatározott módon, minden negyedik év november hó
első hétfőjét követő keddi napon tartják a szövetségi
elnökválasztásokat. Értelemszerűen ez a naptár szerint változik és
ebben az évben november 4-re esik. Az amerikai föderációs berendezkedés
értelmében, a szövetségi Kongresszus még 1792-ben felhatalmazta a
tagállamokat, hogy a szövetségi választásokat, a fentemlített
törvényben meghatározott napon, saját területükön rendezzék meg. (A
továbbiakban kizárólag az elnökjelölésre vonatkozó részletekről lesz
szó.)

Az amerikai elnökválasztás alapvetően önjelöléssel kezdődik, melynek
során az egyéni jelölt saját kezdeményezésére, illetve mások
buzdítására egy ún. feltáró bizottságot (exploratory committee) hoz
létre, amely az illető népszerűségi és támogatottsági szintjét hivatott
kipuhatolni. Mivel ez a folyamat több, mint két évvel az aktuális
választások előtt már megkezdődhet, a pártok támogatása legtöbb esetben
csak passzív tudomásulvételre szorítkozik és a „népszerűsítés"
költségeit az „önjelölt" saját zsebből, illetve adományokból kell, hogy
finanszírozza. Hangsúlyozzuk, hogy bárki, párthovatartozástól
függetlenül, részt vehet a megmérettetésben.

Az USA-ban nincs egységes szabályozás a jelölési folyamatra, minden
szövetségi államban eltérőek lehetnek a szabályok, sőt a szabályok
pártonként is különbözhetnek egymástól.

A pártok érdemi részvétele a pártpolitikai jelölő
gyűléseken/bizottságokban (caucus), illetve az előválasztásokkal
(primary elections) kezdődik. Leegyszerűsítve, a fő különbség a kettő
között az, hogy a caucus inkább a pártaktivísták irányítása alatt
zajlik, ahol megvitatják a jelöltek „megválaszthatóságát". A
pártaktivistákon profi (hivatásos) és önkéntes (voluntary) személyeket
kell érteni.

Az előválasztásokon inkább az egyszerű párttagok döntenek arról, hogy
az adott párt mely „önjelelöltjét" támogatják. A folyamat
szabályozásának a bonyolultságára jellemző, hogy több államban egy
magát nem párttagnak valló személy is szavazhat legalább egy párt
jelölő-választásán.

Az utóbbi évek trendje azt mutatja, hogy az előválasztások egyre népszerűbbek, míg a caucus rendszer kezd háttérbe szorulni.

A bonyolultságot tovább növeli, hogy az előválasztásokon nem
közvetlenül egy elnökjelöltre, hanem a jelölő nagygyűlésen a
választópolgár által megjelölt elnökjelölt mellett elkötelezett
delegátusokra (ún. elektorokra) adják le a voksot. (Általánosan
elterjedt, elterjesztett tévhit, hogy az USA elnökét közvetlenül a
lakosság választja.)

Mivel az USA tagállamok saját hatáskörükben felelősek az elnökválasztás
lebonyolításáért, a leendő jelöltekre hárul, hogy az ötven tagállamban
egyenként regisztráltassák magukat, illetve az államok sajátos
követelményeinek eleget tegyenek. Ezek közé tartozik a regisztrációs
díjak befizetése, a határidők betartása és az államonként
nagyságrendben is teljesen eltérő számú hitelesített aláírások
összegyűjtése, ami egyaránt vonatkozik a független, illetve a
párttámogatással induló jelöltekre. Ahhoz, hogy egy független
elnökjelölt minden államban felkerülhessen az elnökjelölti
szavazólistára, összesen kb. 750.000 aláírást kell összegyűjtenie
országszerte.

A két nagy párt jelölő nagygyűlése szentesíti az elnök és alelnökjelölt
személyét, (akik együtt szerepelnek a szavazólapon) amit azután az
egész pártgépezet hivatott erkölcsi és pénzügyi támogatásában
részesíteni.

A kampány finanszírozása vagy magánpénzekből, vagy közpénzből történik.
Mivel az Obama kampány olyan tetemes összegeket teremtett eddig
jelöltjének megválasztására, a szenátor előre bejelentette, hogy nem
tart igényt az immár hivatalos elnökjelölteknek folyósítandó, viszont
szigorúbb elszámolási kötelezettségekhez kötött, szövetségi
közpénzforrásokra.)

Most az amerikai elnökválasztási kampányban is bekövetkezett az
uborkaszezon így minden kis hírnek nagy ereje van. Obama szenátor is
felfedezte, hogy mielőtt egy átgondolatlan és elhamarkodott
menetrenddel állt volna elő a közelkeleti, iraki visszakozásssal
kapcsolatban, talán mégis jobb lett volna konzultálnia az amerikai erők
főparancsnokságával Irakban és Afganisztánban. A demokrata elnökjelölt
diadalmas európai körútja után rádöbbent, hogy nem Európában, hanem
Amerikában fog eldőlni, hogy megválasztják-e amerikai elnöknek… A
népszerűségi mutatók bármennyire is favorizálták világszerte, az
Egyesült Államok választói viszonylag hűvösen fogadták, sőt óvatosan
elhatárolták magukat a főleg Európában elhangzott hangzatos
kijelentéseitől.

Közben hála a pekingi olimpiának és a grúziai válságnak, az átlag
amerikai polgár is lélegzethez juthatott és kipihenheti a semmitmondó
kijelentések és kampányhirdetések fáradalmait. Az a tény, hogy Bush
elnök a közelmúltban felfüggesztette az amerikai parti vizekben eddig
érvényes olajfúrási tilalmat, hogy a nyersolaj, illetve a benzin ára
immár 36 napja folyamatosan lefelé ível, illetve az amerikai valuta hat
éve nem látott erősödése, ideiglenesen inkább a Republikánus jelöltnek,
McCain szenátornak a malmára hajtja a vizet. A legfrissebb felmérések
szerint McCain jóformán teljesen behozta Obama külföldi útja előtt
élvezett 6-8 százalékpontos előnyét.

Augusztus 16-ára pedig a mindkét jelölt bizalmát élvező népszerű Rick
Warren tiszteletes meghívására, a két potenciális elnökjelölt hónapok
óta először vesz részt egy közös interjún. Az eseménynek jelentősége
abban rejlik, hogy a jelöltek mennyire tudják befolyásolni az
evangéliumi keresztények, illetve az eddig magukat elkötelezettlennek
vallók táborát, hogy személy szerint, milyen fontosságot tanúsítanak a
közéletben az erkölcsös magatartásnak és életvitelnek (nem is említve a
korábbi demokrata párt elnökjelölt esélyes, Edwards szenátor
közelmúltban kipattant ‘félrelépési´ botrányát), és hogy mindez csupán
tíz nappal a Demokrata Párt elnökjelölő nagygyűlése előtt történik.

Az elnökjelöltség várományosai a belpolitikai problémákon kívül,
(energiaárak, egészségügy, gazdaság, jelzálog válság, adóterhek és a
munkanélküliség növekedése stb.) (főleg a republikánusok részéről) a
demokrata elnökjelölt hadsereg-parancsnoki alkalmasságára helyezik a
hangsúlyt. A jelenlegi iraki biztonsági helyzet érdemi javulását
hangsúlyozó McCain szerint, ha Amerika Obama szenátorra hallgatott
volna, már régen feladta volna a háborút és veszni hagyta volna az
iraki népet. Politikai döntést hozott Obama, amikor nem támogatta a
kormány politikáját és vesztett, így önmagát az ország vezetésére is
alkalmatlannak minősítette- mondotta a republikánus párt elnökjelöltség
várományosa.

Az utolsó pillanatok legnagyobb stratégia problémáját továbbra is, a
mai napig még mindig csak találgatás tárgyát képező alelnökjelölt
kandidátusok jelenthetik. Ez szintén McCain szenátort segítheti, mert a
szeptember elsején Minneapolis-St.Paul városában megrendezésre kerülő
Republikánus nagygyűlés egy teljes héttel a Demokrata Párt augusztus
25-én Denverben tartandó nagygyűlése után kezdődik, újabb
lépéskényszert jelentve Obama szenátor számára. Ha a Demokrata Párt
alelnökjelöltje nem élvezi a párt egyöntetű támogatását, (ami főleg a
Clinton szenátor asszonyt mindenáron beerőszakolni kívánók táborában
immár indulatossággá fajuló heves viták tárgyát képezi), McCain egy
mindenki számára ‘elfogadhatóbb´ alelnökjelölttel váratlan előnyre
tehet szert.

Szimonisz László

Washingtoni tudósító