Hírek, információk Archívum

A közigazgatás szakmai fóruma

  • Hírek / Hírek, információk

    Egyre több település vezeti be az új adót – milliárdokat hoz a konyhára

    A köztéri reklámcégek tulajdonosi háttere ugyan 2018-ban alaposan megváltozott, több település is 2019-ben döntött úgy, hogy maximális adómértékkel kiveti a plakátadót, amelyből tavaly összesen mintegy 3 milliárd forint folyt be az önkormányzatokhoz. A parlament 2016 decemberében szavazta meg a reklámhordozók utáni építményadót: 2018. január 1-jétől adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő ingatlanon elhelyezett, a településkép-védelmi…

  • Hírek / Hírek, információk

    Sikeres véget ért az első közigazgatási közvetítői eljárás

    A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon sikeresen lezárult az első közigazgatási közvetítői eljárás: alig több mint egy óra alatt a felek között egyezség született. – Mikor vehető igénybe és miért előnyös a közigazgatási mediáció? Az új közigazgatási perrendtartás hatálybalépésével 2018. január 1-jétől van arra lehetőség, hogy a közigazgatási perekben is közvetítői eljárást vegyenek igénybe a…

  • Hírek / Hírek, információk

    A Miniszterelnökség ráteheti a kezét az önkormányzati építkezésekre is

    December 27-én jelent meg egy törvény, ami tovább csökkenti a magyarországi önkormányzatok erejét. Az új szabály szerint, ha egy önkormányzat 700 millió forintnál drágább, központi költségvetési pénzt is érintő építkezésbe fog (lehet ez új épület létesítése, vagy egy régebbi felújítása is), akkor az építtetői feladatokat a kormány erre kijelölt ügynökségének kell intéznie. Tovább>> Forrás: 444.hu

  • Hírek / Hírek, információk

    Elindult a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram pályázata

    A program lehetőséget kínál a közigazgatás iránt érdeklődő fiatal szakemberek számára, hogy szakmai karrierútjukat a hazai és nemzetközi közigazgatásban szerzett munkatapasztalattal alapozzák meg. Az ösztöndíjprogram keretében alkalom nyílik egy 10 hónapos szakmai gyakorlatra, melyből 7 hónap a belföldi és 3 hónap a külföldi ösztöndíj szakasz, így a résztvevők külföldön is szakmai tapasztalatot szerezhetnek, olyan helyekre…

  • Hírek / Hírek, információk

    A TASZ megnyerte Magyarország legnagyobb antidiszkriminációs perét a miskolci önkormányzat ellen

    Elsőfokon pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) a Miskolci Önkormányzattal, a Polgármesteri Hivatallal és a Miskolci Önkormányzati Rendészettel szemben, amit a városvezetés szegény- és cigányellenes intézkedései miatt indított. A Miskolci Törvényszék 2018. december 12-én kihirdetett ítélete szerint a Miskolci Önkormányzat és a Miskolci Önkormányzati Rendészet…

  • Hírek / Hírek, információk

    Végleg betiltanák a zöldhulladék égetését

    Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója szorgalmazza a környezetvédelmi törvény azon pontjának módosítását, amely lehetővé teszi a települési önkormányzatoknak, hogy rendeletekkel eltérjenek a zöldhulladék égetésére vonatkozó szabályoktól. A jelentés arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok nem hozhatnak olyan rendelkezést, amely a jogszabályokban foglaltaknál kevésbé szigorú környezeti előírást tartalmaz. A zöldhulladék…

  • Hírek / Hírek, információk

    Harmadával nő a központi közigazgatásban dolgozók bére

    A kormány elfogadta és az Országgyűlés elé terjeszti a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása esetén januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, emellett számos családbarát intézkedést is bevezetnek – hangzott el Orbán Balázs és Novák Katalin közös sajtótájékoztatóján. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta, a javaslat szerint…

  • Hírek / Hírek, információk

    5 nap szabadságot elvesz a kormány a közszférában dolgozóktól

    Ha a Gulyás Gergely miniszter által benyújtott törvényjavaslatot elfogadja a Parlament, az állami szférában dolgozóknak is ugyanannyi alapszabadságuk lesz, mint mindenki másnak. Nem örülhetnek az állami szférában dolgozók: a kormány kapásból elvesz tőlük öt nap szabadságot. A kormányzati tisztviselőkről szóló törvényjavaslatban ugyanis az szerepel, a kormánytisztviselőnek a munkában töltött idő alapján minden naptári évben 20…

  • Hírek / Hírek, információk

    Trócsányi László: Ebben fogok hinni akkor is, ha már nem leszek miniszter

    Miért van szükség közigazgatási bíróságokra, miért a miniszter felügyeli majd a szakmai munkát, és miért kell kapkodni a jogalkotással? A közigazgatási bíróságok felállításával az a legfontosabb cél, hogy a közigazgatáson belüli eljárás egyfokú legyen, a továbbiakban a hivatalok ne házon belül kezdjék meg a saját döntéseik felülvizsgálatát. Ahogy a miniszter mondta: egyetlen döntés szülessen, amivel…

  • Hírek / Hírek, információk

    Durva volt a hangnem – menesztették a jegyzőt

    A durva hangnemű kommunikáció a beosztottakkal, a bántó kifejezések használata sérti a munkatársakkal való alkotó együttműködés követelményét, ezért bizonyítottsága megalapozza a “vezetője bizalmát elvesztette” felmentési ok jogszerűségét – mondta ki a Kúria. A Kúria Sajtótitkárságának közleménye szerint az Mfv. II. 10.074/2018. számú ügy felperese 2010. december 20-ától jegyzői munkakörben, áthelyezéssel létrejött közszolgálati jogviszonyban állt az…

Előfizetés

Kategória

Feliratkozás hírlevélre

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@hvgorac.hu

Weboldal: hvgorac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu