KÖZOP fejlesztési projektek 2010/2

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Győr-Moson-Sopron Megye

KÖZOP fejlesztési projektek 2010/2

XII. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
Vizi Norbert
beruházási mérnök


A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) állami tulajdonú fejlesztő társaságként – elsősorban társadalmi igényeket kiszolgálva – gazdasági és közlekedési szakmai programokat valósít meg. A beruházó feladatait – gyorsforgalmi utak, közutak, vasutak fejlesztése – költséghatékonyan végzi, megteremtve ezáltal mindenki számára az európai színvonalú közlekedés lehetőségét.

 


A NIF jogelődje a Nemzeti Autópálya Zrt. (NA Zrt.) volt. A NIF 2007 februárjától –az útügyi adminisztráció átszervezésétől – látja el jelenlegi felépítésében a feladatát a gyorsforgalmi, közúti és vasúti beruházások fejlesztését, az előkészítéstől az átadásig.
A NIF Zrt. 100%-ban a Magyar Állam tulajdona, a tulajdonosi jogok gyakorlója a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM).
2007-től a cég tevékenységi körébe kerültek az Európai Uniós források segítségével megvalósuló országos közúthálózat-fejlesztési beruházások csak úgy, mint a szintén EU-s finanszírozású vasúti pályafejlesztések beruházói és építtetői feladatai.
Ezzel a beruházási értéket tekintve hazánk legnagyobb állami infrastruktúra-fejlesztő cége jött létre, amely a 2007-2013 közötti időszak pénzügyi lehetőségeit figyelembe véve, évente több százmilliárdnyi fejlesztést valósíthat meg, mindenekelőtt a Közlekedésfejlesztési Operatív Program (KözOP) és további Regionális Operatív Program (ROP) keretében.


Győr-Moson-Sopron megye KÖZOP fejlesztései


Az M85 „Győr – Csorna kelet + Csorna elkerülő” valamint „Országhatár – Sopron – Pereszteg” között tervezett 2*2 sávos gyorsforgalmi utak 7 fő szakaszra bonthatók, azok előkészítettségi állapota miatt. Az Enese települést elkerülő 7 km hosszú 2×2 sávos szakasz már megvalósítás alatt van, befejezése 2010. év vége. 2011-ben várhatóan az építési munkák megkezdődhetnek a Győr – Enese (6,8 km), Enese – Csorna (7,0 km), Csorna elkerülő I. ütem (12,5 km), Pereszteg – Sopron Kelet (12,0 km) közötti szakaszokon is. A Csorna elkerülő II. ütem valamint Sopron Kelet – Országhatár közötti szakaszok megvalósításának kezdete 2012-re tehető.
A „86. sz. főút Szombathely – Csorna közötti szakaszából (távlati M86)” Győr-Moson-Sopron megyében ~20,0 km hosszú 2×2 sávos új nyomvonalon vezetett autóút fog megvalósulni. Jelenleg az útépítési tervek készítésére vonatkozó közbeszerzési van folyamatban. A megvalósítás a 2011-2013 időszakra tehető.
A „86. sz. főút 11,5t burkolaterősítése a Csorna – Mosonmagyaróvár szakaszon” 33,1 km 2×1 forgalmi sávos II. rendű főút 11,5 t-s burkolat erősítését/fejlesztését tartalmazza. A projekt kivitelezési folyamatban, befejezési határideje 2011. 06. 30.
A „83 sz. főút 11,5 t burkolaterősítése Pápa – Győr szakaszon” ~36,0 km 2×1 forgalmi sávos II. rendű főút 11,5 t-s burkolat erősítését/fejlesztését tartalmazza Tét város elkerülőjének megvalósításával együtt. A beruházás megvalósítását indokolja, hogy a NATO C17-es szállítóparkja 2009-től Pápán üzemel. A 11,5 tonnás kiépítés kivitelezése 2011 – 2013. időszakra tehető, míg Tét elkerülő megvalósítása 2012 – 2014 év között.
A „Győr – Pápa – Celldömölk – Boba vasútvonal fejlesztése” két ütemben valósul meg. Az első ütem Győr – Pápa – Celldömölk vonalszakasz villamosítását és Gyömöre – Gecse-Gyarmat ívkorrekciót tartalmazza. A kivitelezés várhatóan 2012-ben kezdődhet el.
Meg kell még említeni a KÖZOP-ban szereplő GYMS megyét is érintő „Sopron – Szombathely – Szentgotthárd vasútvonal fejlesztést”, amely nem a NIF Zrt-hez tartozik.


Főbb tapasztalatok


Az eddigi tapasztalatok alapján a projektekkel kapcsolatban jelzett építés tervezett kezdési és befejezési időpontját erősen befolyásolják a jelenleg ismert bizonytalanságok és kockázatok, amelyek közül meg kell említeni, hogy sok esetben a magasabb szintű rendezési tervekkel összhangban nem lévő települési rendezési tervek módosítása a jelenlegi jogszabályokat figyelembe véve igen időigényes.
A tervezés alatt álló, és a környezetvédelmi tervezés tekintetében előkészített szakaszokat érintik a környezetvédelmi előírásokban történt 2006. év végi változások (NATURA2000 területek a nyomvonalon, és rajtuk levő jelölőfajok nevesítése).
A 75/2008. (IV.3.) és 77/2008. (IV. 3.) Korm. rendeletben meghatározott Hatóságok által bevont szakhatóságok jogszabályi értelmezése más és más, ezért az eljáró Hatóság az inkább több mint kevesebb elvet vallva döntenek a szakhatóságok bevonásáról az engedélyezési eljárásoknál.
A jogszabályi változások (pl. Termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. Tv.) nem minden esetben segítik a projektek előrehaladását. 

Összegzés


Az ismert nehézségek ellenére a fenti projektek befejezési határideje 2013-2014-es határidővel tartható. Meggyőződésünk, hogy a lakosság alapos tájékoztatása elsődleges feladatunk, hogy beruházásaink támogatásukkal, életkörülményeik minimális zavarása mellett, akadálytalanul megvalósulhassanak.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu