Turisztikai rendezvény pályázat – 2009
Megjelent az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA)
2009. évi turisztikai vonzerővel bíró kulturális rendezvényeket támogató közös pályázata
700 millió forintos keretösszeggel pályázatot írt ki az ÖM, az NKA-val közösen a 2009. évi turisztikai vonzerővel bíró kulturális rendezvények/fesztiválok támogatására.
A pályázati kerethez az ÖM 400 millió, az NKA 300 millió forinttal járult hozzá. A pályázat idén is nyílt formában, a 2007. és 2008. évi NKA-val való együttműködés folytatásaként jelent meg. A támogatási keret a 2008. évihez képest 300 millió Ft-tal emelkedett.
A pályázat révén azok a rendezvények kaphatnak támogatást, amelyek a kulturális és turisztikai szakmai szempontoknak egyaránt megfelelnek, magas kulturális értéket képviselnek, költségvetésük eléri az 50 millió Ft-ot, széles tömegeket mozgatnak meg és a közönség létszáma legalább 10 ezer fő. A szakmai értékelés szempontjai között meghatározó, hogy a rendezvény mennyiben járul hozzá az országkép kedvező alakulásához a kulturális értékteremtéshez, mekkora a rendezvény vonzáskörzete és látogatottsága, valamint hogyan illeszkedik a helyszín hagyományaihoz, turisztikai kínálatához.
A pályázati keretből 100 millió forint áll rendelkezésre kulturális célokat is teljesítő gasztronómiai rendezvények támogatására. Ezen rendezvényeknél az előírt minimális költségvetés 15 millió forint, a közönség létszáma pedig legalább 3 ezer fő.
A támogatás mértéke a rendezvény összköltségének legfeljebb 25%-a, maximum 30 millió forint lehet.
A pályázati kiírás anyaga az Önkormányzati Minisztérium honlapjáról (www.otm.gov.hu) letölthető.
A pályázat kezelője az NKA. A pályázati adatlapot sikeres regisztráció után, kizárólag az NKA internetes portálján (www.nka.hu), on-line módon lehet benyújtani. Az on-line pályázati adatlap 2008. szeptember 30-ig lesz elérhető a portálon.
A témával kapcsolatos kérdésekben az ÖM Turisztikai Szakállamtitkársága az alábbi telefonszámon áll rendelkezésre: 06-1-225-6504
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft