Az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján már 1993. január 1. napjával elrendelte a kormány, hogy az önkormányzat tulajdonába lévő ingatlanvagyonról vagyonkataszter kell felfektetni és azt folyamatosan vezetni. Ezen feladat felelősének – eszköztelenül – a jegyzőt tette meg. 

A vagyonkataszterről szóló eredeti kormányrendelet [147/1992.(XI.6.)] nem túl bonyolult, alig hat szakaszból áll, igaz a mellékletei elég terjedelmesek, ráadásul úgy fogalmaz a jogalkotó, hogy a szóban forgó ingatlan bruttó értékét vagy becsült értékét akkor kell feltüntetni, ha az „rendelkezésre” áll! Igaz, hogy az érték nélküli ingatlan „fából vaskarika”, annak nyilvántartása nem is túl sokat ér, de a kis települések kivételével így is sok munkát adott a hivatali apparátusoknak, főleg úgy, hogy ehhez semmilyen anyagi eszközt nem rendelt. Nem kis költségvetési bűvészmutatványokra volt szükség ahhoz, hogy a vagyonkatasztert jól-rosszul elkészítő köztisztviselők ez irányú többletmunkája elismerhető legyen, hiszen az önkormányzat kasszája felett őrködő polgármester és képviselő-testület hallani sem akart ilyen előirányzat biztosításáról. Jól emlékszem, hogy egyik polgármester – egyébként hibátlan logikával – úgy indokolta az elutasítást, hogy „aki rendelte a zenét, az fizesse ki a zenészeket”!

Valaki időközben „fent” is rájöhetett, hogy az így elkészült – más ahol elkészült! – vagyonkataszter meglehetősen haszontalan, mert 2001-ben a kormány módosította az erről szóló jogszabályt oly módon, hogy jó bő másfél évet adott az önkormányzatoknak, hogy az ingatlan értékét is tartalmazó nyilvántartássá alakítsák át a meglévő vagyonkataszterüket. Illetve bocsánat! Nem az önkormányzat kapta ezt a feladatot, hanem a jegyző, hiszen a feladat felelőse természetesen továbbra is a jegyző maradt, természetesen továbbra is „pénz, fegyver és paripa nélkül”!(Hej, ha egyszer az EU ezt a fajta feladat- és hatáskör-telepítést megtanulja tőlünk!)

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az ingatlanok értékének megállapítása – jogszerűen – nem történhet „hasracsapással”, hanem csak az erre képzettséggel és jogosítvánnyal rendelkező szakember végezheti, aki pedig önkormányzati alkalmazásban ritka, mint a fehér holló. Újra visszajutottunk a (nem létező!) pénzhez. Igaz a vagyonkataszter felülvizsgálatát elrendelő kormányrendelet kihirdetése után, a megyei közigazgatási hivatalok tartottak e tárgyban – térítési díjas! – szakmai tanácskozásokat, ahol bizonytalan hivatkozás történt a miniszteriális előadó részéről valamilyen „jövőbeni költségvetési forrásokra”, ami segítheti az önkormányzatok ezzel kapcsolatos feladatellátását, de gondolom erre 2-3 év távlatából hivatkozni meddő dolog, csupán a végeredmény konstatálható: a „lopakodó feladattelepítés” egy újabb szép példájával van dolgunk!

Megmondom őszintén, hogy nincs információm arra, hogy az önkormányzatok milyen körben és színvonalon tettek eleget a vagyonkataszterrel kapcsolatos kötelezettségüknek, de nehogy valaki arra gondoljon, hogy egy kézlegyintéssel elintézhető a dolog. Az elmúlt évek egyikében az Állami Számvevőszék egy témavizsgálat során megállapította, hogy egy vizsgált önkormányzat ingatlanainak e nyilvántartása nem mindenben felel meg a jogszabályi követelményeknek és ezért, – hivatkozva a vonatkozó kormányrendelet előírásaira – az illetékes jegyző (történetesen e sorok írója!) a felelős. A vizsgálati jegyzőkönyv tényszerű és szabályos volt, a következtetések levonását rábízta az arra illetékesre. Hogy nem lett „ügy” ebből, abban jelentős súllyal esett latba az a körülmény, hogy a jegyző ezen feladatra évek óta javasolt előirányzatot biztosítani az önkormányzati költségvetésben, de úgy járt, mint az anekdotabeli zenekar a lakodalom éjszakáján történő osztozkodásnál, miszerint akinek jár, annak nem biztos, hogy jut!