A jegyző könyve 2000/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Lazíts!

A jegyző könyve 2000/1

II. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Fekete Zoltán dr.



Gróf Gvadányi József írja a Peleskei nótárius c. könyvében, a fôszereplô szájába adva: „Dolgaim nékem is nehezek és nagyok, Mivel én falusi Nótárius vagyok”. Elgondolkodtató, hogy ezt nem napjainkban, hanem 1788- ban keltezi Nagypeleskén. Nagypeleske Szatmár megye romániai felôli területén található. Sokszor vitatkozunk arról, hogy a jegyzô kinek az embere.

A szakma egy része azt hangsúlyozza, hogy az önkormányzat embere, míg a másik része azt mondja, hogy mivel döntôen államigazgatási feladatokat ellátó köztisztviselô, ezért az állam embere. A jegyzôi feladatok tehát óhatatlanul sokrétûek, és ezek minôségi teljesítése valamennyi jegyzô számára nemcsak szakmai, hanem emberi kihívás is. A jegyzô személyét illetôen azon az állásponton vagyok, hogy a jegyzô a település embere és tisztje, és feladata – a település nagyságától függetlenül – az, hogy valós gazdája legyen az államigazgatási és önkormányzati ügyek szakszerû intézésének, és ezt tegye úgy, hogy mindig legyen ideje a különféle érdekek összhangba hozatalára, arra, hogy az eljárása legyen emberséges. Jogszabályok szépen megfogalmazzák az alkalmazási elôfeltételeit, az azonban valóban csak feltétel, hiszen a képesítési követelményeken kívül nagyon nehéz lenne mérni a feladat ellátásához nélkülözhetetlen egyéb ismereteket, mint a hely- és emberismeret. A jegyzô személyében garancia. Garancia arra, hogy a feladatait legjobban ismerô szakember kezébe teszi le az önkormányzat, amikor meghatározatlan idôre kinevezi, ugyanakkor e pillanattól kezdve az önállóságot megkapva sokszor magára marad. A jegyzô személyén múlik, hogy az önállóság mellett milyen kapcsolatrendszert épít a lakossággal, az együttmûködô partnerekkel, és ezen keresztül hogyan tudja biztosítani feladatának szakszerû ellátását.

 

Könnyû vagy nehéz a jegyzô helyzete? Véleményem szerint nehéz, de megtisztelô és mindazon személyek, akik a közszolgálat ezen területét választják, megérdemlik a társadalom megbecsülését és elismerését. Kívánom minden jegyzôkollégának, hogy találják meg munkájukban az örömöt, a szakmai sikert, és ha kellô kreativitással dolgoznak, megérzik az alkotás örömét, és senki nem fogja ôket bürokratának nevezni és nézni.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu