A kiváló kosárlabda játékos, immáron nyolc éve él családjával együtt hazánkban.

Magyarországi pályafutását Zalaegerszegen kezdte, majd Székesfehérvár és Kaposvár után Debrecenbe tette át a székhelyét, ahol azóta is a Vadkakasok gárdáját erősíti.
Sejo Papa – ahogy a hajdúsági város lakói nevezik – hamar a cívis közönség kedvencévé vált, amit részint játékosi kvalitásának, részint emberi habitusának köszönhet.
Szinte naponta visszatérő életkép a város főterén, vagy valamelyik bevásárló központban, amint a Bukva család dolgait intézve megjelenik. Nem nehéz őket észrevenni, hiszen Sejo 213 cm-es termete önkéntelenül is vonzza a tekinteteket. Ilyenkor körbeveszik őket a Vadkakas-rajongók, vannak akik a két kislányt kezdik kényeztetni, mások a magyarul kiválóan beszélő Szejla asszonnyal csevegnek és persze Papának is jut jó néhány kérdés, vagy dicsérő jelző.
Ha biztos akarok abban lenni, hogy szabadidejében sikerüljön vele készítenem egy néhány perces riportot, akkor mindig kávézni hívom. Ez általában bejön, hiszen a magyar „fekete méreg” a gyengéje.
A negyedik évedet kezded el a Vadkakasoknál. Mikor és miért döntöttél úgy, hogy Debrecenben folytatod a pályafutásodat?
Ha jól emlékszem, még a Zalaegerszegben játszottam, amikor először jártam itt. Volt egy kis időnk, hogy körülnézzünk a városban, ami már akkor nagyon megtetszett. Azután még két év telt el, de amikor a feleségemmel szóba jött, hogy hol próbáljunk meg letelepedni, akkor egyértelműen Debrecenre esett a választás. Azért nem akartunk visszamenni a hazánkba, mert nem tudtuk eldönteni, hogy melyik legyen az. Szejla horvát, én pedig bosnyák vagyok, mindkét família azt szerette volna, ha hozzájuk költözünk. Mi a harmadik lehetőséget választottuk, azt hiszem okosan.
Mi csábított éppen Debrecenbe?
Nem tagadom, hogy az elsődleges motiváció a kosárlabda volt. Az akkori vezetőség vázolta a csapat fejlesztésének koncepcióját, ami nekem nagyon tetszett. De hozzá kell tennem, hogy nem egyedül döntöttem. Úgy gondolom, hogy a család boldogsága is nagyon fontos egy ilyen döntésnél, így Szejla véleményét is kikértem. Mindkettőnknek tetszett a város, akkor már sokadszor jártunk itt és azt tapasztaltuk, hogy folyamatosan fejlődik. Vonzott benne, hogy nagy és mégis relatíve csöndes.
Azóta már négyen vagyunk, Ingira nevű kislányunk az idén kezdi az óvodát, Ajla pedig most lesz 2 éves. Igyekszem sok időt eltölteni velük, jókat sétálunk a Nagyerdőben, de együtt járunk bevásárolni is, sőt az összes mérkőzésemen ott vannak.
Rengeteg barátot szereztem itt az elmúlt három évben, akik többsége magyar. Persze a volt Jugoszláviából ideigazolt kosarasok és labdarúgók között is van sok cimbora, akikkel jól esik kávézgatni.
Jelenleg aktív játékos vagy, de a jövőre is gondolni kell. Milyen terveid vannak?
Tisztában vagyok vele, hogy lassan be kell fejeznem az aktív kosárlabdázást, de a sportág művelésével nem akarok szakítani. Ez a jövőbeni tervem egyik lényeges eleme, a másik pedig az, hogy szeretnénk véglegesen Debrecenben letelepedni. Itt akarok dolgozni, szeretném átadni a fiatal debreceni kosarasoknak a játék szeretetét és azt a sok tapasztalatot és tudást, amit a pályafutásom alatt megszereztem.