Debrecen. hu 2005/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Hajdú-Bihar Megye

Debrecen. hu 2005/5

VII. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Dr. Mező Ferenc városmarketing-csoport vezető



Debrecen város önkormányzata az ország közigazgatási intézményei között mindig is élenjárt az informatikai fejlesztések terén.

 

1997-ben indította el első, az akkori igényeket messzemenőkig kiszolgáló honlapját. A folyamatos fejlesztéseken keresztül igyekezett lépést tartani az informatika és az internet robbanásszerűen fejlődő világával. Ez az átalakulási folyamat megkövetelte, hogy a korábbi statikus jellegű internetes honlapot az új elvárásokhoz igazítva naponta frissülő, széles adatbázisra támaszkodó tájékoztató és szolgáltató funkciójú internetes portállá alakítsa át. Az önkormányzat vállalva az átalakítás anyagi terheit, kizárólag saját költségén 2003-ban saját és a lakosság igényei által meghatározott formai és tartalmi kritériumrendszer alapján alakította ki a portál mai arculatát.
Szerkezeti egységek és funkciók
Könnyen kezelhető, áttekinthető, információban gazdag, interaktív, csak néhány fogalom azok közül, amelyek a kritériumrendszer meghatározásakor előtérbe kerültek. Ezen általános jellegű megfogalmazások mellett azonban konkrét tartalmi és szerkezeti követelmények alapján Debrecen internetes honlapja alapvetően három önálló szerkezeti egységre bontható: a tájékoztató funkciójú központi, a szolgáltató jellegű OSS és a visszajelzést biztosító fórum egységre.
Tájékoztatás
A tájékoztató funkciójú központi egység a rovatszerkezetből és a nyitóoldalból tevődik össze. A nyitóoldal feladata, hogy elkalauzolja a látogatót, a főrovatokkal együtt megkönnyítse a tájékozódást az oldalon. A debrecen.hu a következő főrovatokat foglalja magába: hivatal, önkormányzat, intézmények, programok, térkép, sajtószoba, háttér, vendégoldal, egyházi élet, testvérvárosok. A felsorolt főrovatokon belül számos alrovat ill. cikk található, amelyek részletes információkat nyújtanak az idelátogató turisták és a város lakói számára is. A polgármesteri hivatal telefonkönyvének ismertetésétől kezdve a kulturális rendezvények bemutatásán keresztül a napi és heti programok vagy a helyi jogszabályok és rendeletek ismertetésén át számos lehetőséget kínálkozik a portált a böngésző, tájékozódni kívánó látogató számára. Ennek a résznek az összes adattartalma mára már meghaladta a 5 Gb-ot. A 2200 cikk, több mint 10.000 kép, letölthető dokumentum és film talán önmagában is tiszteletet parancsoló.
e-ügyintézés
A szolgáltató jellegű elektronikus ügyintézés vagy OSS egység egyfajta átmenet az okmányirodai időpontfoglalás és a teljes körű e-ügyintézési lehetőség között. Ez a funkció debrecen.hu legfontosabb újításai közé tartozik, s az országban egyedüliként 2004 májusában került bevezetésre.
Miben több vagy miben más ez az OSS rendszer egy internetes időpont-foglalási lehetőségnél?
Az ügyfél az elektronikus ügyintézési oldalra belépve kiválasztja az általa keresett ügykört a felsorolt lehetőségek közül. Az ügykör kiválasztását követően továbblépve az időpont-egyeztetést végző aloldalra jut el. Az időpont kiválasztását, a név és az e-mail cím megadását követően az elektronikus levél formájában nem csak a regisztrált időpontadatokat és a szükséges hívószámot kapja meg, hanem az ügyköröknek megfelelő részletes tájékoztatót is. Ha az ügyintézés az önkormányzat által kiadott adatlapot igényel, az ügyfélnek lehetősége van az adatlap letöltésére, ezzel is elkerülve a felesleges személyes utánajárást. Ezeken túlmenően elektronikus levelek formájában az eszrevetek@ph.debrecen.hu e-mail címen keresztül további információk beszerzésére vagy akár segítségnyújtásra is van lehetőség.
Fórum
A visszacsatoló funkciójú fórum közvetlen kapcsolatot igyekszik megteremteni a látogató és a honlap üzemeltető között. A korábbi statikus honlapnál nem volt lehetőség a visszajelzések széleskörű fogadására, ezért szükségszerűvé vált annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy az ügyfél vagy a látogató a saját tapasztalatairól javaslatokat, véleményeket fogalmazhasson meg.
Továbbfejlesztési célok és lehetőségek
Minden egyes internetes honlap sajátossága, hogy folyamatos fejlesztést, alakítást a felmerülő új igényekhez való alkalmazkodást követel. Természetesen a debrecen.hu esetében is megtalálhatóak azok a sarkalatos pontok, amelyek a továbbfejlesztés legfontosabb támpontjai lehetnek. A megújult honlap egyéves működését követően levonható következtetés, hogy szükséges az elektronikus ügyintézés lehetőségének bővítése, akár új ügykörök bevezetésével akár a letölthető dokumentumok körének a kiszélesítésével. Az év folyamán változó jogszabályi feltételek meg is követelik ezeket a módosításokat. A szélessávú internet terjedésének köszönhetően a nagyobb interaktivitás, nagy érdeklődésre számot-tartó események online megjelenítése is előtérbe került. Tesztüzemmódban 2005. augusztus 20-án 4000 látogató élvezhette a város legismertebb rendezvényének a virágkarneválnak az elő internetes közvetítését. Mindezek mellett azonban a legfontosabb továbbiakban is meglévő adatbázis folyamatos karbantartása és kiegészítése és a csaknem havi hatvanezer látogató igényeinek a kiszolgálása.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu