Az idő múlására figyelmeztet az a felkérés, hogy a helyi közigazgatásban eltöltött évek tapasztalatait felhasználva írjak néhány gondolatot a bennünket érintő fontosabbnak tartott kérdésekről. A tapasztalatok nem konkrét településhez kapcsolódnak, mint ahogy a cikk kereteibe férő néhány észrevétel is általánosnak tekinthető.

A közszolgálatban több mint négy évtizede dolgozom, először ügyintézői, később vezetői beosztásokban. Köztisztviselői pályafutásom három településhez – Ónod, Mezőcsát és Tiszaújváros (Leninváros) – kötődik. Ennek megfelelően ismereteim, tapasztalataim és ebből következően észrevételeim, véleményem is elsősorban a helyi (települési) közigazgatáshoz kapcsolódik.
Visszatekintve a közigazgatásban számomra 1967-től kezdődő időszakra elmondható, hogy az a hazai közigazgatás történetének izgalmas, változatos szakasza volt és az jelenleg is. Ennek példájára elegendő a korszak olyan fontos eseményeit említeni, mint a járási tanácsok megszűnése, a járási hivatalok létrehozása és megszüntetése, a közös tanácsok, a szakigazgatási szervek működése, a városkörnyéki igazgatás kísérlete, a rendszerváltás és azt követő átalakulás máig tartó folyamata.
A tanácsi gyakorlatnak szerintem a maival való összehasonlításának jelenleg nincs sok értelme, sőt ettől különösebb eredmény sem várható. Azt viszont tényként kell megállapítani – talán nem is elfogulatlanul –, hogy a rendszerváltást követő időszakban nagy szükség volt (van?) a szakmai gyakorlattal, hivatali tapasztalatokkal, hivatástudattal rendelkező tanácsi közigazgatási szakemberekre.
Az események sorában vitathatatlanul történelmi jelentőségű a politikai, gazdasági, társadalmi és benne természetesen a közigazgatási rendszerváltás. A rendszerváltás számunkra legnagyobb fontosságú és hatású törvényei a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) A rendszerváltás óta a jogszabályok számának növekedése (újak megalkotása, korábbiak módosítása) a jogállamiság, piacgazdaság, EU jogszabályok igényeihez, körülményeihez igazodó módosítása folyamatosnak tekinthető. Még várat magára, de elkerülhetetlen a helyi közigazgatás szempontjából jelentős Ötv. módosítása is.
Az elmúlt időszakban az Ötv. szabályozásával összefüggésben leggyakrabban felmerülő kérdések a feladat- és hatáskörök érintettek közötti elosztásához, megosztásához, valamint a polgármesteri hivatalok működéséhez, az önkormányzat működésével és az államigazgatási ügyek intézésével kapcsolatos feladatok ellátásához kapcsolódnak.
A rendszerváltás előtti és utáni jogalkotás legfontosabb feladatai közé tartozott és tartozik az állam, a „gondoskodó”, a „szolgáltató” állam működésének biztosítása. A helyi közigazgatás feladatai a mindenkori állami és később az önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó jogszabályok előírásainak végrehajtásához, alkalmazásához igazodnak. A helyi közigazgatás munkájának megítélése függ a felkészültségtől, szakszerűségtől, működésének törvényességétől, gyorsaságától stb., de nem független az általa alkalmazott, közvetített, végrehajtandó jogszabályok tartalmától, minőségétől sem.
Az állami feladatok ellátásához való kapcsolódáson túl meghatározó jelentőségű a helyi közigazgatási szervek, a polgármesteri hivatalok kapcsolatrendszerében a lakossággal, a képviselő-testülettel és a központi közigazgatási szervekkel való viszony, az együttműködés feltételeinek minősége. Meghatározó azért, mert a partnerség hiánya, az együttműködés zavarai kihatnak a teljes közigazgatásra, az önkormányzatok feladatainak ellátására, befolyásolják a szervezetek működését, a munkavégzés színvonalát, a lakosság véleményének alakulását.
A lakossági kapcsolatokban nem lehet jó ügyfél és rossz ügyintéző vagy rossz ügyfél és jó ügyintéző viszony, az önkormányzati munkában nehezen elképzelhető, hogy jó képviselő-testület mellett rossz polgármesteri hivatal, vagy rossz képviselő-testület mellett jól teljesítő hivatal működik, valamint a közigazgatás sem képzelhető el a központi és helyi közigazgatási szervek hasonló minősítésű besorolásában. Az egymásrautaltság, a közös célok megvalósításához elengedhetetlen együttműködés szükségessége igényli, hogy a résztvevők egyenlő partnernek tekintsék egymást, az előírt hierarchiában elfoglalt helyüktől függetlenül. Szemléletváltásra van szükség, mert a „távolságtartás”, aminek okai között sok minden (a hatalom, a politika, személyes ambíciók, eltérő érdekek, környezet stb.) felsorolható, negatív hatásai még mindig érezhetők.
Azt gondolom, mint a helyi közigazgatást is közvetlenül érintő fontos kérdésre, ki kell térni a számítástechnika hasznosítására, a helyi közigazgatás utánpótlására.
A közigazgatásban az írásbeliség mellett egyre erőteljesebb a számítástechnika szerepe: a tanácsi időszak végén az első számítógép megvásárlása óta a mostanáig eltelt időszak alatt bekövetkezett és egyre gyorsuló technikai fejlődés lehetővé tette, hogy az önkormányzatok, a helyi közigazgatás működésében már nélkülözhetetlen eszközként jelenjen meg a számítógép, az informatika.
A korszerűsítésre törekvő, kezdeményező, és ezekhez anyagi lehetőségeket biztosító önkormányzatoknál a rendszerváltást követően saját, önálló elképzelések alapján, ebből következően eltérő módon elindultak a fejlesztések, elsősorban az eszközbeszerzések, és később az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése. Sajnálatos, hogy ezek a fejlesztések és a működtetésük szigetszerűen történtek és történnek ma is, jelentős anyagi forrásokat felhasználva, de ezekhez képest alacsonyabb hatékonysággal.
A 2000. évet követően az információs társadalom fejlesztésére –ezen belül az e-közigazgatás, e-önkormányzat fejlesztésére – készített és elfogadott programok, stratégiák fontos állomásokat jelentettek és adtak a technológia, valamint az igazgatást támogató fejlesztések irányaihoz. A programok, stratégiák alapot nyújtottak a jogi szabályozáshoz is, ennek lassúsága, bizonytalansága azonban jelentősen befolyásolja a kitűzött célok megvalósítását, helyi szinten az e-ügyintézés bővítését, az e-szolgáltatások területén a gyorsabb előrelépést.
A települések érdeke, hogy a polgármesteri hivatalok eredményesen, hatékonyan, jó szakmai színvonalon, a kor követelményeinek, a lakossági és testületi elvárásoknak megfelelően működjenek és ehhez olyan munkatársak álljanak rendelkezésre, akik a kijelölt célokat, feladatokat képesek és készek megvalósítani. A helyi közigazgatásnak is érdeke, hogy jól képzett, elsősorban fiatal szakemberekkel biztosítható legyen az utánpótlás.
Feltehetően a hivatali álláshelyekre kiírt pályázatokra lesz elegendő jelentkező (nem tartom jellemzőnek, de megtörtént, hogy kisvárosban az elmúlt évben ügykezelői álláshelyre 140 felsőfokú végzettségű pályázott), bár a pályázatok mennyiségére valószínűleg csökkentőleg hat a pályázati feltételként előírt versenyvizsga.
A viszonylag stabil munkahely, a képesítéshez igazodó foglalkoztatás, a kiszámítható munkarend, a garantált illetmény, néhány többletjuttatás még mindig vonzóvá teszi a közszolgálati jogviszonyt.
Nem teszi vonzóbbá a pályakezdők és a már közigazgatásban dolgozók számára ezt a pályát – néhány példát említve – a Ktv. szerinti illetményrendszer, amelynek a kiszámíthatóságát előnynek tartottuk, de a mértékek miatt ez már inkább hátrány; a teljesítmények elismeréséhez szükséges fedezet tartós hiánya; a különleges jogviszonnyal együtt járó többlet-kötelezettségek; de várhatóan az ügyintézési határidők túllépésének esetére kilátásba helyezett pénzügyi szankciók sem.
Mindezek ellenére nemrég a pályaválasztásra vonatkozó újságírói kérdésre azt válaszoltam, hogy a közigazgatási munka nem egyszerű és nagy felelősséget jelent, de az eddigi pályám ismeretében nem haboznék, ezt választanám. Aki tisztességgel, becsülettel végzi ezt a munkát, a nehézségek mellett a szépséget és a sikerélményeket is megtalálja benne.