Nagy érdeklődéssel olvastam dr. Balogh Edit cikkét a többcélú kistérségi társulásokról. Átérezve problémájukat, újabb bizonyítékát láttam annak, hogy mennyire másképpen viszonyulhatnak egy intézkedéshez, egy jogintézményhez az ország különböző települései attól függően, hogy melyik régióban, megyében vagy akár kistérségben helyezkednek el.

Teljesen egyetértek a cikkíróval abban, hogy a települések teljesítőképessége nagyon különböző lehet mind a lélekszámtól, mind a gazdasági helyzetüktől függően. A hátrányos helyzetű települések nyilvánvalóan nehezebben teljesítenek, kötelező feladataik ellátása is súlyos gondokat okozhat. A többcélú társulások színre lépése sok bajra gyógyírt jelenthet, megoldhat finanszírozási problémákat, de átgondolást érdemelne a törvényalkotóktól, hogy vajon érdemes, hasznos-e úgymond rákényszeríteni minden önkormányzatra a kistérségesítést a lehető legtöbb területen. Persze jogi kényszerről ténylegesen szó sincs, de hát a költségvetésről szóló 2006. évi CXXVII. törvény…

A ceglédivel ellentétben a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás létrejötte zökkenőmentesnek volt mondható. A már meglévő és évek óta megelégedésre működő területfejlesztési társulás alakult át többcélúvá, valamint újabb két település csatlakozott hozzá. A kezdeteket lelkesedés és lendület jellemezte. Azokat a feladatokat emeltük kistérségi szintre, amelyeket valóban célszerű így működtetni, akár gazdaságossági (például belső ellenőrzés), akár szakmai (például tanügyigazgatás) szempontok miatt. Könnyen belátható, hogy például a tényleges hulladékgazdálkodás, az állati hullák kezelése nem települési kompetencia, de túlnő még a kistérségen is. Azonban kistérségünkben két város is található, településeink lélekszáma sem alacsony. Itt olyan települések léptek szövetségre, amelyek önállóságukra igencsak büszkék, működőképesek (bár vannak finanszírozási problémáik), jól kialakított intézményhálózattal rendelkeznek, és esetenként igencsak gyanakodva tekintenek egymásra, „szuverenitásukat” féltve. Mindenki szeretne részesedni a javakból, de azért szeretne megmaradni függetlennek a társulástól minden tekintetben. Ugyanakkor minden társulási tag felismeri a kényszerítő körülmények létét. A költségvetési törvény nyilvánvalóvá tette, hogy két megoldás lehetséges, vagy a kistérségi feladatellátás és a magasabb normatíva, vagy választjuk a magányos farkas szerepét annak minden következményével együtt. Nem véletlen, hogy a társulási tanács a korábbi időszak túlnyomórészt konszenzusos döntéseivel szemben igencsak nehezen tudott dönteni az egységes szociális intézmény kialakításáról, több település pedig elvetette a belépést. Itt szeretnék visszakanyarodni oda, hogy az önkormányzatok teljesítőképességük, adottságaik szempontjából milyen különbözőek. Mit tegyen az a település, amelyik hátrányos helyzetű, de önhikire nem jogosult, gyakorlatilag nincs ipara, intézményhálózata nagy hagyományokkal rendelkezik, és túlnyomórészt jól működik, kötelező feladatait eddig tökéletesen el tudta látni, vezetése lendületes és ambiciózus, fejlesztései kiemelkedőek? Mit tegyen ez a település, amikor szembesül a költségvetési törvény számaival? Ez annak a bizonyos kaptafának az esete.

Tisztelt Olvasó!

Várjuk hozzászólását a témához. Kérjük, hogy akár néhány mondatos, akár hosszabb cikkben írja meg és küldje el szerkesztőségünkbe véleményét, ellenvéleményét, elképzeléseit. Szeretnénk a témát folytatni.

Köszönettel:

a szerkesztőbizottság

e-onk@jegyzo.hu