A költségmentesség „kétélű fegyver”. Lehet élni és visszaélni vele. A társadalmi igazságosság megvalósításán nyugvó jogalkotói szándék csak a jól értelmezett jogalkalmazói aktuson keresztül érvényesülhet.

A költségmentesség fogalma nem újszerű intézmény a közigazgatásban, hiszen már az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) X. fejezete is külön rendelkezett róla az Eljárási költségek cím alatt. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályiról szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) ugyanezen jogintézményt a IX. fejezetének hasonló címén belül tárgyalja, azonban csupán egyetlen szakaszban. (Ket. 159. §)

Mindez nem véletlen, hiszen a részletes szabályokat a törvény felhatalmazása alapján [Ket. 174. § (1) bekezdés d) pont] a közigazgatási hatósági eljárásban a személyes költségmentesség megállapításáról szóló 180/2005. (IX. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kmr.) határozza meg. Ennek szükségszerűsége – különösen napjainkban – vitathatatlan, hiszen az ún. szociális pajzs „elvékonyodása” a lakosság kevésbé fizetőképes rétegéhez tartozók számának növekedésével jár. Ugyanakkor a jogbiztonság megköveteli, hogy jövedelmi és vagyoni körülményektől függetlenül, mindenki képes legyen az őt megillető jogainak érvényesítésére, legyen az akár alapeljárás, akár jogorvoslati eljárás. (Alkotmány 56-57. §)

Jogtörténeti szempontból érdemes összehasonlítani, hogy míg az Áe. alapján a költségmentességet a kérelmező személyi körülményeire vonatkozó hivatalos tudomás vagy hatósági bizonyítvány alapozta meg, addig mind a hatályos törvény, mind pedig a végrehajtási rendelete kifejezetten hangsúlyozza, hogy mentességet természetes személy ügyfél részére lehet megállapítani, de csak abban az esetben, ha

– ezt az ügyfél kérelmezi [Kmr. 1. § (1) bekezdés], valamint

– megállapítást nyer, hogy a kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyai miatt az eljárási költséget vagy egy részét nem képes viselni.

A Ket. 159. § (6) bekezdése ezt annyiban árnyalja opcionális lehetőséggel, hogy törvény gazdálkodó szervezet, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet részére is megállapíthat költségmentességet.

A Ket. végrehajtási rendeletének 3. §-a pontosan meghatározza, hogy a magánszemélynek mit kell csatolni a kérelme mellé, amely alapján a hatóság valóban meg tudja állapítani, hogy az alanyi mentesség feltételei valóban fennállnak-e. A kérelem kötelező mellékleteinek csatolását az alábbi módon követeli meg a jogalkotó:

a) a saját, illetve a kérelmezővel közös háztartásban élő közeli hozzátartozók jövedelmi viszonyait igazoló dokumentumok, iratok [Kmr. 3. § (1)-(2) bekezdés],

b) nyilatkozattételi kötelezettség:

– az ügyfél, valamint a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozó nem nyugdíjas, nincs munkáltatója, valamint egyéb jövedelme [Kmr. 3. § (3) bekezdés],

– a kérelmező tulajdonjogára vonatkozóan [Kmr. 3. § (5) bekezdés].

Ezen túlmenően a fenti szakaszban egyetlen fakultatív tartalmi követelmény is helyet kapott, miszerint az ügyfél feltárhat további olyan körülményeket is, amelyet ugyan a jogalkotó nem nevesít, de a kérelmező szerint megalapozza a kérelme kedvező elbírálását. Ilyen lehet például egy vis major miatt beálló speciális élethelyzet. [Kmr. 3. § (4) bekezdés]

Fontos kivétel azonban, hogy a Kmr. 4. §-ában foglalt alapesetben a jövedelmi és vagyoni viszonyok vizsgálatát a hatóság nem köteles elvégezni akkor, ha a rendeletben taxatíve felsorolt szociális helyzet fennáll, úgy mint:

„a) aktív korúak ellátására jogosult, időskorúak járadékában, ápolási díjban, vakok személyi járadékában, fogyatékossági támogatásban részesül, valamint, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermeket nevel vagy saját jogán rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,

b) pénzellátásban részesülő hadigondozott és nemzeti gondozott,

c) hajléktalan személy,

d) menekült, menedékes, illetve menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerését kérő vagy menedékeskénti elismerését kérő személy számára biztosított ellátásra és támogatásra jogosult.”

Az alapeset mellett a jogalkotó meghatározza az alanyi költségmentesség engedélyezésének az ún. különösen indokolt (Kmr. 5. §) és a kivételes esetét is (Kmr. 6. §). Ez utóbbi akkor áll fenn, ha egyik jogszabályi feltétel sem érvényesül (vagy esetleg csak részben állapítható meg), mégis olyan különös méltánylást érdemlő körülmények vehetők figyelembe, amelyek a kérelmező vagy az általa eltartottak létfenntartását veszélyeztetik. 2009. október 1-jei hatályba lépéssel a 184/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezte a jogszabályból azt a példálózó felsorolást, amely korábban még orientálta a jogalkalmazókat ezen körülmények megítélésében. A jogszabályi feltétel érvényesülhetett és érvényesülhet is akár betegség, katasztrófahelyzet vagy egyéb vis major esemény miatt.

Az ügyféli jogok érvényesítésének megkönnyítése céljából a hatóság végzésben dönt az alanyi költségmentesség engedélyezéséről, amely teljes vagy részleges mentességet jelent. Teljes költségmentesség esetén a kérelmező a Ket. 153. § (2) bekezdésében felsorolt valamennyi eljárási költség viselése alól mentesül, míg részleges költségmenetesség engedélyezésénél az ügyfél:

– meghatározott eljárási költségelem alól mentesül vagy

– a mentesség az eljárási költségek százalékos arányára terjed ki.

Az Áe.-hez képest a Ket. már nevesíti, hogy az ügyfél által első alkalommal előterjesztett költségmentesség iránti kérelem benyújtásától a költségmentességről szóló döntés jogerőre emelkedéséig terjedő időszakban felmerült eljárási költséget a hatóság megelőlegezi, amennyiben a költség előlegezése egyébként is az ügyfelet terhelné.

A Ket. értelmében a költségmentesség hatálya kiterjed az eljárás egész tartamára (tehát nemcsak az elsőfokú eljárásra, hanem a jogorvoslati eljárásra is), továbbá a végrehajtási eljárásra. A hatályos jogszabályok értelmében az engedélyezésnek csupán egyetlen időbeli korlátja ismeretes: nem lehet ex tunc visszamenőleges hatálya, vagyis a kérelem benyújtása előtt felmerült eljárási költségeket nem érinti.

Fontos szabály az is, hogy amennyiben az eljárás folyamán az alanyi mentességet megalapozó feltételek tekintetében változás következik be, a hatóság döntése módosítható vagy visszavonható, amely szintén végzés formájában történik. Ugyanígy igaz az is, hogy amennyiben az eljárás folyamán a költségmentesség alapjául szolgáló feltételek beállnak, a kérelem benyújtását követően a költségmentesség engedélyezhető. Nyilvánvaló, hogy ez a szabály is a jogállamiság és a természetes személyek jogérvényesítésének egyenlőségét kívánja biztosítani. [Ket. 159. § (4) bekezdés]

Fentiek alapján az említett mérlegelési lehetőség a jogszabályi keretek között elég széles mozgásteret enged a jogalkalmazó számára, ugyanakkor bejelentési kötelezettséget ír elő az ügyfél számára. A Kmr. 8. §-a értelmében ugyanis a kérelmező köteles a költségmentesség alapjául szolgáló feltételekben beálló változást a hatóságnak bejelenteni. E kötelezettséget a rendelet a változás bekövetkezésétől számított öt napon belüli időintervallumban határozza meg. A hatóság a bejelentés következtében az eljárási költség megelőlegezéséről és viseléséről köteles döntést hozni végzésében.

Ezzel szemben, ha az ügyfél a bejelentési kötelezettségét nem teljesíti, a hatóság minden esetben rendelkezik a változás bekövetkezésétől felmerült eljárási költség előlegezéséről és viseléséről, valamint e végzésében eljárási bírság kiszabásáról is dönthet.

Amennyiben az ügyfél kérelmében rosszhiszeműen valótlan adatot szolgáltatott, vagy a hatóságot megtévesztette, a hatóság az alábbi döntéseket hozhatja: a költségmentességet engedélyező végzését ex tunc visszamenőleges hatállyal

– visszavonja vagy

– módosítja, és

– dönt az eljárás során eddig felmerült eljárási költség előlegezéséről és viseléséről (szintén ex tunc visszamenőleges hatállyal!), valamint e végzésében eljárási bírság kiszabásáról is dönthet.