Könyvajánló

A közigazgatás szakmai fóruma

Könyvajánló

Kommentár a gyakorlat számára - Negyedik kiadás

Szerkesztő: Petrik Ferenc
Lektorok: Dán Judit; Naszladi Georgina; Orbán Szabolcs
Szerzők: Hajas Barnabás; Horváth E. Írisz; Huszárné Oláh Éva; Kalas Tibor; Kárpáti Magdolna; Kurucz Krisztina; Lapsánszky András; Marosi Ildikó; Márton Gizella; Mudráné Láng Erzsébet; Petrik Ferenc; Rothermel Erika; Sugár Tamás; Tóth Kincső

Az Országgyűlés 2016. december 16-i ülésnapján elfogadta – a Ket.-et felváltó – az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényt (Ákr.). A másik új eljárási kódex, a közigazgatási perrendtartás (Kp.) végleges elfogadása pedig 2017. február 21-én történt meg (az Alkotmánybíróság a törvényjavaslat eredeti verzióját januárban alaptörvény-ellenesnek minősítette, így az Országgyűlés a második körben már a korrigált változatot fogadta el). A két törvény 2018. január 1-jén lép hatályba. Kiadónk 2017. szeptember 21-én jelentette meg a kommentár új, negyedik kiadását (mely egyébként tartalmazza a 2017. május 16-án elfogadott, az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvény rendelkezéseinek magyarázatát is). A nagy érdeklődésre tekintettel most jelentős kedvezménnyel, 16 000 Ft-os áron fizethető elő a kommentár új kiadása. A szerzői csapat gerincét a hagyományokhoz hűen most is a Kúria jelentős ítélkezési tapasztalattal és elméleti szakértelemmel egyaránt rendelkező közigazgatási bírái alkotják (köztük a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának vezetője), kiegészülve más közigazgatási szakemberekkel (az IM főosztályvezetőjével, az NMHH jogi igazgatójával, egy közigazgatási jogász alkotmánybíróval és egy egyetemi oktatóval). A kommentár szerkesztője ezúttal is Petrik Ferenc jogtudós, nyugalmazott kúriai kollégiumvezető.

Ára : 16 000 Ft

A közigazgatási eljárás szabályai I.

Szerkesztő: Petrik Ferenc
Lektor: Orbán Szabolcs
Szerzők: Hajas Barnabás; Huszárné Oláh Éva; Kalas Tibor; Kárpáti Magdolna; Kurucz Krisztina; Lapsánszky András; Mudráné Láng Erzsébet; Petrik Ferenc; Rothermel Erika; Sugár Tamás

2018. január 1-jétől kell alkalmazni az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényt, rövidítve az „Ákr.”-t. A Ket. helyébe lépő, annál közérthetőbb és tömörebb új kódex a valamennyi hatósági eljárásra vonatkozó közös szabályokat fekteti le. Alkalmazása a korábbiaktól eltérő, új megközelítést követel meg a közszolgálat szakembereitől, az ügyfelektől és képviselőiktől. Mindehhez kíván segítséget nyújtani ez a kötet az Ákr. rendelkezéseinek gyakorlatorientált magyarázatával, valamint a koncepcionális és a részletszabályokban megjelenő újdonságok ismertetésével.

Ára : 9000 Ft

A közigazgatási eljárás szabályai II.

Szerkesztő: Petrik Ferenc
Lektorok: Dán Judit; Naszladi Georgina
Szerzők: Horváth E. Írisz; Kalas Tibor; Kárpáti Magdolna; Kurucz Krisztina; Marosi Ildikó; Márton Gizella; Mudráné Láng Erzsébet; Petrik Ferenc; Rothermel Erika; Tóth Kincső

A közigazgatási per 2018-tól többé már nem egy különleges eljárás a polgári perek rendszerében, kikerül ugyanis a Pp.-ből, és külön kódexben kerül szabályozásra. A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény, rövidítve a „Kp.”, létrehozza a közigazgatási perjog önálló és egyedi szabályrendszerét, eközben új fogalmi rendszert és új jogintézményeket vezet be. A Kp. alkalmazására való felkészülést kívánja segíteni ez a kötet, mely az újdonságok ismertetése mellett a korábbi joggyakorlat esetleges további alkalmazhatóságára is kitér.

Ára : 9000 Ft

Hetedik, átdolgozott kiadás

Szerkesztő: Patay Géza
Szerzők: Cser Palkovics Tamás; Márton Gizella; Mészáros Áron; Patay Gábor; Patay Géza; Smaraglay Gábor

Az új közbeszerzési törvény (a 2015. november 1-jén hatályba lépett 2015. évi CXLIII. törvény) megalkotását egyrészt az Európai Unió e tárgykörbe eső új irányelvei (kiegészülve a koncesszió új szabályaival), másrészt a hazai közbeszerzések során felhalmozott tapasztalatok a gyakorlatba történő hatékony átültetése tette szükségessé. Az új törvény és végrehajtási rendeletei elfogadását gazdaságpolitikai célok is indokolták: a hazai, de különösen az uniós források gyors és szabályszerű felhasználása kiemelt prioritást jelentett.

Ára : 28 000 Ft

Harmadik, hatályosított kiadás

Szerkesztő: Kardkovács Kolos
Szerzők: Kozma Anna; Lőrincz György; Pál Lajos; Pethő Róbert

2012-ben néhány hónap alatt igazi „jogi bestsellerré” vált Az új Munka Törvénykönyvének magyarázata című kötet, melyet az új Mt.-t előkészítő szakmai csapat ügyvéd tagjai írtak. 2014 tavaszán a kiadó – ezúttal már elhagyva a címből az „új” jelzőt – megjelentette a második kiadást, melynek szintén valamennyi példánya elfogyott. Ebben a szerzők megosztották első jogalkalmazói tapasztalataikat, kitértek a felmerült értelmezési kérdésekre, valamint az időközben hatályba lépett új Ptk.-hoz igazították a magyarázatokat.

Ára : 9 000 Ft

Új magánjog sorozat 5. kötete
Második, hatályosított kiadás


Szerző: Anka Tibor

A hagyatéki eljárásról szóló kötet elsősorban a 2010. évi XXXVIII. törvényt, illetve annak az új Ptk.-t követő módosításait mutatja be. A könyv kiemelkedő elméleti munkásságú és több évtizedes közjegyzői gyakorlattal rendelkező szerzője garancia arra, hogy az olvasó teljes körű, naprakész és a gyakorlatban tényleges segítséget jelentő ismertetést kap a hagyatéki eljárásról.

Ára : 7 000 Ft

Szerző: Elek Balázs

Igazi halásszá, horgásszá az válhat, aki betartja az írott és íratlan szabályokat, állapítja meg Elek Balázs bíró úr legújabb könyvében. A szerző a szenvedélyes, a természetet szerető, a halállományt tiszteletben tartó halászathoz, horgászathoz is segítséget nyújt a tudományos igénnyel elemzett jogeseteken keresztül, a jogi környezet bemutatásával. A művet minden érdeklődőnek, valamennyi horgásztársunknak szeretettel ajánlom.

Balla Lajos,
a Debreceni Ítélőtábla elnöke

Ára : 4 500 Ft

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény alapján

Szerkesztő: Patay Géza
Szerzők: Cser Palkovics Tamás; Márton Gizella; Mészáros Áron; Patay Gábor; Patay Géza; Smaraglay Gábor

Az új közbeszerzési törvény megalkotását egyrészt az Európai Unió e tárgykörbe eső új irányelvei (kiegészülve a koncesszió új szabályaival), másrészt a hazai közbeszerzések során felhalmozott tapasztalatok a gyakorlatba történő hatékony átültetése tette szükségessé. Az új törvény és végrehajtási rendeletei elfogadását gazdaságpolitikai célok is indokolták: a hazai, de különösen az uniós források gyors és szabályszerű felhasználása kiemelt prioritást jelentett.

Kézirat lezárása: 2016. február 29.

Ára : 20 000 Ft 10 000 Ft

Harmadik, hatályosított kiadás

Szerkesztők: Hoffman István; Nagy Marianna
Szerzők: Balázs István; Balogh Zsolt Péter; Barabás Gergely; Danka Ferenc; F. Rozsnyai Krisztina; Fazekas János; Fazekas Marianna; Fürcht Pál; Hoffman István; Hoffmanné Németh Ildikó; Kecső Gábor; Szalai Éva

A kötet a helyi önkormányzás rendszerét jelentősen átalakító új önkormányzati törvény (Mötv.) és az ahhoz kapcsolódó jogszabályi rendelkezések magyarázatát tartalmazza. Kiemelt figyelmet fordít a gyakorlat szempontjaira: az értelmezést a napi rutin köréből vett példákkal segíti elő, valamint bemutatja az új körülmények között is alkalmazható bírósági, alkotmánybírósági és ombudsmani gyakorlatot.

A mű harmadik kiadása már tartalmazza az Mötv. 2014 óta történt módosításainak magyarázatát is: így tárgyalja a megújított fővárosi önkormányzati szervezetre, az önkormányzatok feladatainak és az önkormányzatok gazdálkodásának módosított rendszerére vonatkozó új rendelkezéseket is. A hatályosításon túl a kötet bemutatja az önkormányzati jog gyakorlatát is, iránymutató eseteken, a Kúria Önkormányzati Tanácsának legújabb, 2015-ös és 2016-os döntésein, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságok és a rendes bíróságok ítéletein keresztül is ismertetve az új szabályok mindennapi működésének fő elveit.

Ára : 8 000 Ft

Szerkesztő: Hoffman István
Szerzők: Hoffman István; Kecső Gábor; Németh Anita; Szamek Gabriella; Valentényi-Szilágyi Bernadett; Varga Judit

Az önkormányzatok tágabb értelemben vett vagyongazdálkodásának kérdéseit a hazai jog- és igazgatástudományok csak kevéssé vizsgálták. A jogtudományi szempontú vizsgálatoknál fontos korlátot jelentett, hogy a kérdések megválaszolásához egyaránt jó magánjogi és közjogi ismeretekkel kellett rendelkezni. Az igazgatástudományok körében szintén fontos problémát jelentett, hogy a jogi és közgazdasági ismeretekre egyaránt szükség volt a kérdések megválaszolásához.

Ára : 5 000 Ft

A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény és az irányadó bírói gyakorlat bemutatása

Szerző: Kiss Gábor

A kézikönyv a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény ismertetésére vállalkozik. A kommentár műfajából adódóan részletesen bemutatja az egyes társasháztulajdonnal kapcsolatos intézmények lényeges sajátosságait. A kötet a teljesség igényével dolgozza fel a témához kapcsolódó szakirodalmat és az irányadó bírói gyakorlatot, különös tekintettel a Kúria elvi határozataira.

Ára : 6 000 Ft

Kommentár gyakorlati példákkal - Harmadik, átdolgozott, hatályosított kiadás

Szerzők: Bisztriczki László; Kántás Péter

A 2017 MÁJUSÁIG HATÁLYBA LÉPETT MÓDOSÍTÁSOKKAL, A LEGÚJABB BÍRÓI GYAKORLATTAL

Bár alig több mint öt éves az „új” szabálysértési törvény, a szabálysértési joganyag immár harmadik magyarázatát bocsátjuk útjára, figyelemmel arra, hogy a legutóbbi három évben is számos tartalmi jellegű módosítást eszközölt rajta a jogalkotó (az utolsó módosítások 2017 májusában léptek hatályba, a kötet már ezeket is feldolgozza). Több, a törvényben használt fogalom (például csekély mennyiségű lőszer, robbanóanyag-prekurzor) meghatározásra került, és új tényállások (például közérdekű üzem megzavarása, jogosulatlan közterületi értékesítés, fémkereső műszer jogellenes használata) kerültek a törvénybe. A jogalkotó szabályozta a belföldi jogsegély jogintézményét elzárással is sújtható szabálysértési ügyekben, a fiatalkorúak tekintetében pedig bevezette a felfüggesztett szabálysértési elzárás szankcióját. Kötelezővé tette az előélet miatt elzárásossá váló ügyekben, hogy a szabálysértési hatóság tisztázza a tényállást, a kártérítés szabályainak alkalmazását pedig sértetti kérelemhez kötötte.

Ára : 7 900 Ft

Előfizetés

Kategória

Feliratkozás hírlevélre

Könyvajánló

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@hvgorac.hu

Weboldal: hvgorac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu