Könyvajánló

A közigazgatás szakmai fóruma

Könyvajánló

A Munka Törvénykönyvének magyarázata

Ára : 18 000 Ft

2020. januári kiadás

Szerzők: Kozma Anna, Lőrincz György, Pál Lajos
Lektor: Petrovics Zoltán

A Munka Törvénykönyve (Mt.) elfogadásának nyolcadik évfordulóján neves munkajogász ügyvédek (akik közül ketten a kódexet előkészítő szakmai csapatnak is tagjai voltak) arra vállalkoztak, hogy az ezen idő alatt megszerzett jogalkalmazási tapasztalataikat kézikönyvben adják közzé.
A szerzők azonos című magyarázata az Mt. elfogadását követően nem sokkal jelent meg, és sikerét jelzi, hogy három kiadást élt meg. Jelen művük azonban hangsúlyozottan új szakkönyv, mivel ezúttal azt az ambiciózus célt tűzték ki maguk elé, hogy a korábban megjelent magyarázatoknál gyakorlatorientáltabb kötetet készítsenek, amely a munkajoggal foglalkozó szakemberek számára a lehető leghasznosabb. Annak érdekében pedig, hogy a szabályozás összefüggései világosan szemléltethetőek legyenek, a szerzők a magyarázatokban nem szakaszonként haladnak, hanem a jogintézményeket – a törvényben való elhelyezésüktől függetlenül – egy helyen, egy logikai egységben tárgyalják. A kötet az Mt.-nek a 2019 decemberében elfogadott módosításaira is figyelemmel készült.

A CD-mellékleten nyolcvannyolc szerkeszthető munkajogi iratminta található.

Rating:
Contact Seller
X

Contact Seller

    • param1
    • param2

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu