A sors úgy hozta, hogy választási megfigyelőként eddig három alkalommal voltam Ukrajnában és két olyan konferencián is részt vettem, amely a választások elemzésére volt hivatott. Legalább 25 szavazat-szedő bizottságot figyelhettem meg 2004 óta Zsitomirban, Kijevben és most Kárpátalján, három különböző szintű választáson: elnök-, parlamenti-, és önkormányzati választásokon Nem vitás, hogy a legutóbbi megfigyelés benyomásai élnek most bennem a leginkább, de az előtte tapasztalt tanulságok is elég nyomot hagytak ahhoz, hogy néhol élhessek az összehasonlítás eszközével is. Valószínűsíthető, hogy olyan meglátásaim is lesznek, amelyek már ismertek, de ezekre is szükség van az összképhez.

Bármennyire is összetett, ellentmondásos ez a kép, a látottak, a külföldi megfigyelők és sajtó első értékelései alapján mégis abból az általánosításból célszerű kiindulni, hogy Ukrajnában érezhetően fejlődött a választási kultúra, a választási szakértők munkája és a választások szervezettsége. Nem túlzás azt állítani, hogy 2010-ben, beleértve az elnökválasztásokat is, Ukrajnában érdemi lépéseket tettek az európai választások szabványai megvalósítása érdekében. Ezt jelzik a külföldi megfigyelők által felvetett fenntartások, kritikák jellege és súlya is. Általában bírálták a választások átláthatóságát, a szavazó helységek berendezését, azt, hogy a helységeket előbb nyitották, mint lehetett volna, és mert több tekintetben a választások nem elégítették ki az európai normákat. Ezek, az egyébként igaz megjegyzések, nem kérdőjelezik meg a választások egészének tisztaságát, demokratizmusát és nem vonják kétségbe a választópolgárok többségének akaratát. Ilyen kritikával elsősorban az ellenzéki pártok és orgánumok léptek fel azt állítva, hogy több régióban a választások egészét meghamisították. Több olyan véleményről is hallottam, hogy az október 31-i választások voltak az elmúlt 20 év „legpiszkosabb” választása, de ennek igazi esetei, nyomai nem ismeretesek. Jellemző, hogy az utóbbiak sokszor hivatkoztak nyugati megfigyelőkre, ezek azonban nem totális csalásokról szóltak, mint például hat éve, amikor ezrek szavaztak kétszer-háromszor.

Mindez persze nem jelenti, hogy minden ideális volt. Három alapvető tényezőt érdemes. ennek alátámasztására megemlíteni.

A választások légkörét mérgezték és érezhető feszültséget generálták azok a hírek-rémhírek, amelyek szerint sok helyen voltak várhatók manipulációs csalások, így pl. az ún. „körhinta” mechanizmusok a szavazó-cédulákkal. Ezeknek bizonyítására azonban a megfigyelők nem voltak képesek. Megállapíthatjuk, hogy ha a pozitív változások mellett valami a legkevésbé módosult, akkor ez a politikai klíma volt. Mi is találkoztunk esetekkel, amelyek alkalmasak lettek volna gyanúra. Nagydobronyban (ungvári járás) kiderült, hogy a szavazókörbe 121 polgármesterre-szavazó lap nem érkezett meg, hiányzik. Ezen a helyen két polgármester jelölt volt, akik formálisan függetlenek voltak, de mögöttük azért ott volt két párt (az ügy szemszögéből mindegy melyek voltak ezek). Köztudott, hogy csalással megválasztani valakit leginkább a polgármester-szavazáson lehet, ugyanis e jelöltek száma igen alacsony volt és nem egyszer minimális szavazataránnyal lehetett (volna) győzni. Ebben a szituációban 121 lap eltűnése érthetően zavart okozott és ennek híre elterjedt. Szerencsére a bizottság és elnöke azonnal értesítette az illetékes szintű bizottságot, jegyzőkönyvbe rögzítette az esetet és ez stabilizálta a helyzetet, feloldotta a feszültséget.

Ukrajnában most először tartottak önálló, tehát nem más szintű választásokkal együtt szervezett önkormányzati választásokat. Ennek azonban csak kevés nyoma volt, a helyi politika a háttérbe szorult, alig volt megemlítve, az önkormányzati választások ugyan úgy át voltak politizálva, mint mások.
Bár egyelőre nem ismerjük a hivatalos eredményeket, de azt tudjuk, hogy a legjobban a Janukovics-féle Régiók Pártja szerepelt (36%), míg a Tyimosenkó vezette blokk ennek csupán egy harmadát érte el. Azt is tudjuk, hogy az ország jelenleg is megosztott, az összesített eredmények erősen eltakarják az igazi politikai-területi törésvonalakat. Ukrajna három részre szakadt politikai tekintetben. Keleten a Régiók Pártja, Nyugaton a Tyimosenko-blokk, középen a helyzet kiegyensúlyozottabb, ezért a térségért váltakozó sikerrel folyik a harc, de jelenleg itt is Janukovics az erősebb, ami azért fontos, mert az önkormányzati választások folytatták az elnökválasztás trendjét.

Nem vagyunk arra felkészülve, hogy értelmezzük janukovicsék sikerének okait, azt azonban nem nagyon lehet kétségbe vonni, hogy ez a párt eddig megőrizte az elnökválasztás során kivívott támogatási tőkéjét és ezt főleg gazdaság-politikájának köszönheti. Javultak eredményei Kárpátalján is, amit állítólag fejlesztési stratégiájával ért el. Ebben a környezetben helyezkednek el a szembenálló magyar pártok. Volt ugyan kísérlet, hogy egyeztetve lépjenek fel, de ez most sem sikerült. Többször is észrevettük, hogy a szavazókörökben a magyar pártok (többnyire igen fiatal) hivatalos megfigyelői egymás mellett ültek, és amikor megkérdeztük őket: mégis miért az egyik és miért nem a másik magyar pártot képviselik, akkor egyszerűen nem tudták (vagy akarták) ezt megmagyarázni. Lehet, hogy ezért mindkét párt felelős, de aligha egyforma arányban. Tény, hogy ha a két párt megegyezik, akkor a magyar lakosság szavazataival lényegesen jobb eredményt lehetett volna elérni, így azonban mindkét párt vesztett pozícióiból a területi tanácsban. Igaz, ehhez hozzájárult, hogy a Régiók Pártja, amely egyébként szövetségese az UMDSZ-nek, alkut kötött a nacionalista Egységes Központtal – gyakorlatilag az említett magyar párt háta mögött. Ez is jelzi a kárpátaljai politikai és párt-rendszer ingoványos valóságát, az itteni demokrácia helyzetét, amely sok tekintetben inkább tükrözi a pártok anyagi hátterét, mint azok érdekeit, akik a szavazatokat leadják. Nem vitás, ehhez hozzájárultak a választás szervezőinek hibái is. Választási rendszert módosítani két hónappal a választások előtt ütközik a demokratikus választások szokásaival (nálunk azért ez mégis öt hónappal a választások előtt történt). Nem valószínű, hogy ez érdemben módosította volna az erőviszonyokat. Többen azonban felhívták figyelmünket, hogy kevés idő volt a választási bizottságok tagjainak felkészítésére, a változások átvezetésére és ez a választások napján többször zavart okozott, lassabban haladt a munka, tumultusok képződtek és ez megnehezítette a megfigyelést, miközben megkönnyítette azok dolgát, akik szabálytalanságot követtek el, vagy ezt tenni akarták. Joggal állapítottuk meg a választások végén, hogy a választások jobb szervezése, benne a szavazás menete is, első számú tennivaló. Ez hatással lesz a választások jobb klímájára is.

Az igaz, hogy minden vesztes párt keresi vereségének okát és persze nem önmagában, hanem a győztesek elleni támadásban találja meg. Úgy tűnik azonban, hogy Tymosenkó és támogatói ebben túlmennek az „európai szabványon”. Beregszászon meglátogattuk e párt helyi szervezett, ahol több fiatal aktivista fogadott bennünket igencsak barátságosan és tájékoztatott bennünket politikai arculatukról. Ebből kiderült, stratégiájuk szinte egyetlen konkrét eleme, hogy janukovicsék megsértik a demokráciát és mindaz, amit a narancsos forradalom alatt kivívtak most veszélyben van. Nem vitás, ez képezte választási stratégiájuk alapját is. Ez azonban csak élezte a választási harcot, de nem valószínű, hogy érdemben növelte volna júliáék befolyását.

Végül érdemes kiemelni, hogy az október-végi választáson Kárpátalján a részvétel általában nem haladta meg az 50%-ot. Mivel önálló önkormányzati választásokat Ukrajnában most tartottak először ez – más országokhoz képest – nem tekinthető alacsonynak. Amire azonban érdemes rámutatni, bár ez nem csak kárpátaljai-ukrajnai jelenség, betegség, ez maga a választási procedúra. A választók hat, de néhol hét szavazó lappal (ezek anyagi minőségét, olvashatóságát, nagy formáját itt most nem is tesszük szóvá) mentek a fülkébe, ahol 4-6 perc alatt kellett választaniuk, szavazni pártokra, egyénekre. Ember legyen a talpán, aki erre tudatosan képes. Mi gyakran ragozzuk a részvételt, miközben elmegyünk a mellett, hogy a választópolgárok nem tudnak valóban tudatosan választani. Pedig a választások csakis, mint tudatos tevékenység képezik a demokrácia alapját. És ehhez még csatlakozik a nyelv problémája. Azt láttuk, hogy többen kifogásolták, amiért nem tudnak magyar nyelvű szavazatlapon szavazni. Igaz, minden bizottságban megszervezték a kétnyelvű tájékoztatást, de a sokszor nagy sorokban állók zaja ezt praktikusan megakadályozta. De, hogy ez nem is olyan könnyű kérdés az adott feltételek között, bizonyítja a beregszászi népszavazás ügye. Itt lehetett magyar nyelven szavazni, vagyis aki akart magyar nyelvű lapon adhatta le szavazatát. Mivel azonban választani nem egy kétnyelvű, hanem két egy nyelvű lapon lehetett, a két lapot sokan bizalmatlanul fogadták, úgymond diszkriminációnak fogták fel, holott itt egy jóhiszemű és történelmileg is fontos kezdeményezésről volt szó. Ez az esett is bizonyítja, hogy az igazi demokratikus választások alapfeltétele a jó politikai klíma, a bizalom. Lehet egy választási törvény nagyon jó, de a politika iránti bizalom nélkül sokkal kevesebbet ér. Közép-Kelet Európában sajnos gyakran a választások ahelyett, hogy bizalmat építenének, inkább rombolnak.