A helyi önkormányzatok sorra alkotják a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok megsértésének jogkövetkezményeiről szóló rendeleteiket. Ezek célja az lenne, hogy a magasabb szintű jogszabályoknak, a helyi közösség érdekeinek, továbbá az adott település sajátosságainak figyelembevételével biztosítsák az adott lakóközösség zavartalan, nyugodt életvitelét. Tapasztalatok, pozitívumok és problémák példákkal szemléltetve.

1. Bevezetés

A közösségi együttélés alapvető szabályainak érvényesítése és fenntartása érdekében a helyi önkormányzatok számára elengedhetetlen az olyan önkormányzati rendeletek megalkotása, amelyek megfogalmaznak a helyi sajátosságokhoz igazodó magatartásokat, továbbá az azokhoz társuló tilalmakat és jogkövetkezményeket. Elméleti szinten az ilyen tárgykörben alkotott önkormányzati rendeletek elsődleges célja, hogy az adott helyi közösség zavartalan együttélése biztosított legyen. Másodlagos célként értelmezhető továbbá a helyi környezetvédelem, az egészség, illetve a biztonságos lakókörnyezet kialakítása.

Gyakorlati szempontból más a helyzet. A rendeletek megalkotása álláspontom szerint rendkívül nehezen kivitelezhető feladat. A legnagyobb problémát az jelenti, ha a helyi jogalkotás során nem az adott önkormányzat illetékességi területén lévő közösség megvizsgált – előzetes hatástanulmány által kimutatott – igényeit veszik alapul, hanem egy másik önkormányzat már korábban kihirdetett rendeletének általános szabályait veszik át.^[1] A legnagyobb figyelem ezen folyamaton belül sajnos legtöbbször csak arra irányul, hogy az önkormányzat és a település neve, jobb esetben a rendelet száma is megváltoztatásra kerüljön. Erre 2022. április 1. napjától figyelni már nem kell, hiszen az önkormányzatoknál is bevezették az Integrált Jogalkotási Rendszer egyik alszakrendszerét, a LocLex-et,^[2] amellyel a hibázási lehetőségek száma véleményem szerint nullára csökken.

Tapasztalataim alapján a helyi jogalkotónak több figyelmet kellene irányítania a helyi közösségi igények alapos vizsgálatára, mely alapján olyan hatékony rendeletet tudna alkotni, amely megfelel az egyéni és közösségi szükségleteknek. Természetesen emellett számos szempontot is figyelembe kell venni. E rendeleteknek ugyanis nemcsak a hatékonyságra, hanem a jog érvényesíthetőségére és gyakorlati alkalmazhatóságára is ki kell terjednie. Az ilyen tárgykörű önkormányzati rendeletek hatékonyságát a megfelelő szabályozással és ezeket megsértő jogkövetkezmények megállapításával lehet biztosítani.

Kétségtelen, hogy a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendeletek megalkotása és végrehajtása nem könnyű feladat, továbbá számos kihívással jár(hat), azonban azok az önkormányzatok, amelyek megbirkóznak a fenti nehézségekkel, sikeresen elősegíthetik a közösségük zavartalan és harmonikus együttélését.

2. A kérdéskör alaptörvényi háttere

A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendeletek megalkotásának lehetősége elsődlegesen az Alaptörvényből származtatható, tekintettel arra, hogy a magyar közigazgatást magasfokú alkotmányos kötöttség jellemzi.

Az Alaptörvény a korábbi Alkotmánytól eltérően már nem alapjogként szabályozza az önkormányzati jogokat, hanem csak annak keretét adja meg.^[3] A keret részletszabályokkal való kitöltését pedig az önkormányzatokról szóló sarkalatos törvényre bízza.^[4]

Az Alaptörvény a jogforrásokat tekintve zárt rendszert alkot, mely szerint az Alaptörvényben nevesített jogforrásokon kívül más jogforrások nincsenek. Általános rendelkezésként a T) cikk (1) bekezdését kell kiemelni. Az Alaptörvénynek az önkormányzatokra vonatkozó részletesebbnek mondható szabályait a 32. cikkben találjuk, ahol a (1) bekezdés a) pontja, illetve a (2) bekezdés meghatározza a rendeletalkotási jog sarokköveit. Az Alaptörvény alapján az önkormányzatok mind eredeti, mind származékos jogalkotási hatalommal lettek felruházva. Eredeti jogalkotói hatáskör alatt a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére alkotott rendeletek sorát, a származékos szó alatt pedig a törvényben kapott felhatalmazás szerinti önkormányzati rendeleteket értjük.^[5]

Az Alaptörvénnyel összefüggésben meg kell említeni a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt egyezmény (a továbbiakban: Charta) 4. cikkelyét is, amely kimondja, hogy „a helyi önkormányzatok alapvető hatáskörét és feladatait az Alkotmány vagy a törvény rendezi”.

Tilk Péter szerint a közösségi együttélésről szóló önkormányzati rendeletek megalkotásánál nemcsak a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) rendelkezéseinek kell megfelelni, hanem valamennyi alapvető jog Alaptörvényben rögzített rendelkezéseinek is. Amennyiben erre a helyi jogalkotó nem fordít kellő figyelmet, akkor nem csupán törvénysértést, hanem alaptörvény-ellenességet is megvalósít, melynek elbírálására már az Alkotmánybíróság jogosult. Példaként hozza, hogy ha az adott önkormányzati rendeletből hiányzik a közösségellenesség, vagy az adott magatartást csak csekély súlyúnak minősíti, akkor sérül az Alaptörvény II. cikke, ahogyan az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az általános cselekvési szabadság szükségtelen és nem arányos korlátozása is alaptörvény-ellenességhez vezet.^[6]

A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendeletek megalkotásánál nem kerülheti el a figyelmet az sem, hogy ne kerüljenek olyan rendelkezések megszövegezésre, amelyek az alapvető jogok és kötelezettségek szabályozására vonatkoznak, hiszen ezzel sérül az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése, illetve az olyan szabályok meghatározását is kerülni kell, melyekkel sérül az Alaptörvény VI. cikkében foglalt magán- és családi élet, illetve otthon tiszteletben tartása; az otthon nyugalmának védelme.

A fenti rendelkezésekkel összefüggésben a teljesség igénye nélkül szükséges megemlíteni néhány alapelvet az önkormányzati jogalkotás vonatkozásában. A helyi önkormányzatok tekintetében hangsúlyos a decentralizáció elve, hiszen az állam nem képes minden egyes feladat maga általi központi megoldására, azt delegálnia szükséges az alsóbb szintekre. Ennek fontossága az ügyek, illetve feladatok lakossághoz legközelebbi szintre történő csoportosítása, mellyel mérhetőbb lesz a részvételi lehetőség, ami egyenesen arányos a részvételi demokrácia követelményének megvalósulásával.^[7]

Az autonómia – tágabb értelemben mint önálló rendelkezési jog^[8] –, az önkormányzati jog legmeghatározóbb eleme. Az Alaptörvényből levezethető, hogy az önkormányzati jogok gyakorlása nem korlátlan, hiszen annak kereteit maga az Alaptörvény és más törvények jelölik ki. Varga Ádám szerint az autonómia létrejöttéhez szükséges annak magasabb szintű szabály általi biztosítása, tehát az autonómia csak a törvény keretei között él.^[9]

A szubszidiaritás elvének jelentősége abban rejlik, hogy megtiltja a helyi önkormányzatok illetékességi területére a nálánál felsőbb hatalmi szervek számára az indokolatlan beavatkozást és egyben előírja, hogy a beavatkozás csak segítő szándékú lehet.^[10] A szubszidiaritás elvének fontosságát a Charta 4. cikk 3. és 4. pontja is kifejezésre juttatja. A szubszidiaritás egyrészről a központi hatalomgyakorlás korlátjának eszköze, másrészről az általa történő beavatkozás szükségességét is szabályozza.

3. A szabálysértési rendszer változásának hatása a jogintézmény kialakulására

A kirívóan közösségellenes magatartások önkormányzati rendeletben történő szabályozásának lehetőségét a Sztv.^[11] 2012-es hatálybalépése teremtette meg. Az Sztv. hatálybalépésével egyértelmű, világos szabályozás született, miszerint szabálysértési tényállás csak törvényi szinten állapítható meg, rendeleti szinten nem.

Az új szabályozásra tekintettel szabálysértési tényállás csak az Sztv.-ben definiálható; ezzel együtt hatályát vesztette az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet, továbbá az önkormányzati rendeletekben szabályozott szabálysértési tényállásokat hatályon kívül kellett helyezni.

Gyergyák Ferenc szerint ez az új szabályozás azt jelenti, hogy bár a szabálysértési eljárás továbbra is a közigazgatási szervek hatáskörébe tartozik, a szabálysértés mégis elvesztette a közigazgatás-ellenes magatartások szankcionálásában betöltött szerepét, büntetőjogi jellege vált dominánssá.^[] Eközben az elmúlt bő évtizedben folyamatosan kiépült a közigazgatás saját, objektív alapon álló szankciórendszere.^[13]

Témám vonatkozásában az Sztv. legmeghatározóbb rendelkezése az volt, hogy elvette az önkormányzatoktól a szabálysértés statuálásának lehetőségét. A deregulációval egyidejűleg sorra készültek a lakosság, illetve az érintett elkövetői kör számára a tájékoztatók, amelyek lényege, hogy a folyamatban lévő, valamint a 2012. április 15. előtt elkövetett szabálysértési ügyek továbbra is a jegyző hatáskörében maradtak és a korábbi Sztv. alapján voltak elbírálhatók. A deregulációs kötelezettség elmulasztása esetén az Mötv. 134. §-ában foglalt szabályoknak megfelelően az illetékes megyei kormányhivatal törvényességi felhívással élhet, melynek határidőn belüli eredménytelensége esetén a felügyeleti eljárás egyéb eszközeinek (képviselő-testület összehívásának kezdeményezése, felügyeleti bírság, Kúriához való fordulás joga stb.) mérlegelési jogkörében történő alkalmazásáról dönthet.^[14]

4. Az Mötv. rendelkezései a vizsgált tárgykörrel kapcsolatosan

Az Országgyűlés által 2011. december 28-án elfogadott Mötv. 51. § (4) bekezdése rendelkezett a tiltott, közösségellenes magatartások önkormányzati rendeletben történő szabályozásáról. A jogintézmény bevezetésének indoka az Sztv. hatálybalépése volt, amit az előző pontban részletesen kifejtettem. Az Sztv. új szabályának megfelelő deregulációs hullámot és az Mötv. felhatalmazó rendelkezésének meghozatalát követően Tilk Péter szerint országosan érzékelhető jelenség indult el, mely szerint a helyi önkormányzatok igyekeztek a kirívóan közösségellenes magatartásokat, valamint ezek elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályait tartalmazó rendeleteket megalkotni. Okként jelöli meg, hogy az Sztv. tényállásai között nem szerepeltek az olyan magatartások, amelyek korábban helyi szinten szabálysértéssé voltak nyilváníthatóak.^[15]

Véleményem szerint a felhatalmazó rendelkezésnek maradéktalanul eleget tevő magatartások szabályozásának megoldását sok helyen (főleg olyan települések vonatkozásában, ahol még a jegyző sem rendelkezik jogász végzettséggel, vagy az apparátus alacsony létszámának hatására kialakuló ügyrengeteg okán) abban vélték felfedezni, hogy a deregulációs hullámban hatályon kívül helyezett rendeletekben foglalt szabályokat, továbbá az adott községben tapasztalható időszakonként visszatérő (ebek, gazos ingatlan stb.) panaszokat csokorba szedték és egy új önkormányzati rendeletbe tömörítették, majd egy, az Mötv.-nek megfelelő címmel ellátták. Ezáltal a felhatalmazó rendelkezésnek eleget tettek, azonban az, hogy azt az önkormányzati rendeletet milyen tartalommal töltötték meg, tág értelemben rájuk volt bízva. Az már egy következő elgondolkodtató kérdés, hogy az illetékes kormányhivatalok törvényességi osztályai milyen lépéseket tettek az esetleges jogsértések elkerülése érdekében, hiszen önkormányzatonként eltérően mást tartottak szabályozandó kérdésnek, más volt a prioritás, és ami a legfontosabb: más volt a helyi közhatalmi érdek.

Az Mötv.-t 2013. január 1. napján jelentősen módosították, melynek indoka az Alkotmánybíróság 38/2012. (XI. 14.) AB határozata a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát szankcionáló szabálysértési tényállás és más törvényi rendelkezések megsemmisítéséről. Az AB határozat lényegében az Mötv. 51. § (4) bekezdését és a 143. § (4) bekezdés e) pontját megsemmisítette, hivatkozásul a felhatalmazó rendelkezés pontatlanságára. A felhatalmazás pontatlanságát az Alkotmánybíróság abban jelölte meg, hogy a felhatalmazás keretei nem kerültek meghatározásra, mely egyenesen arányos az Alaptörvényben rögzített jogbiztonság és normavilágosság követelményének megsértésével. Ezzel együtt az Mötv. 143. § (4) bekezdés d) pontja továbbra is hatályban maradt, ami Tilk szóhasználatával élve azt jelentette az önkormányzati jogalkotásban, hogy „a forma változott, a tartalom legtöbbször alig”.^[16] Mindezeknek köszönhetően 2013. január 1. napjával a helyi önkormányzatoknak arra nyílt lehetőségük, hogy a magasabb szintű jogszabályokban nem szabályozott alapvető szabályokat rendeleti szinten meghatározzanak és az ezen magatartásokat megszegőkkel szemben szankcióval éljenek.

Ezzel együtt továbbra is nyitott maradt a kérdés, hogy mit is értünk közösségi együttélés alapvető szabályai fogalom alatt. Másrészt a helyi önkormányzati jogalkotóknak ismételten nagy figyelmet kellett fordítani arra, hogy a szabályozni kívánt magatartási elemek az Alaptörvényben foglalt alapvető jogokat ne sértsék. Fentiek alapján tehát ugyanott tartottunk, mint 2013. január 1. napját megelőzően, annyi különbséggel, hogy a „kirívóan” és a „közösségellenes” szavak eltűntek az Mötv.-ből.

Fábián Adrián a 8. §-hoz az alábbiakat fűzi: A hivatkozott szakaszban megfogalmazódik a tervszerű öngondoskodás és az, hogy a helyi polgár kötelessége a közösségre nehezedő terhek enyhítésében részt vállalni, tehát polgárnak nemcsak jogai keletkeznek a helyi önkormányzásból, hanem egyben kötelezettségei is. Kötelezettségnek tudható be az Alaptörvény O) cikkében megfogalmazott felelősség önmaga irányába, mellyel hozzájárul az állami és közösségi feladatok ellátásához. A felhatalmazás alapján megalkotott közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendeletben megfogalmazott rendelkezések betartásával az állampolgár hozzájárulhat a kiegyensúlyozott, problémáktól mentes együttéléshez. Az Mötv. hivatkozott szakasza nemcsak arra utal, hogy a szabályokat a jogalany betartani köteles, hanem azokat be is kell tartatni.^[17] Ennek gyakorlati értelmezése nehézkes, de véleményem szerint a „betartatni” kötelezettség teljesíthető a jegyzőnek történő bejelentéssel, aki a bejelentés alapján megindítja az eljárást a jogsértővel szemben.

A fenti kérdéskörök megválaszolatlansága okán az alapvető jogok biztosa és a Kúria Önkormányzati Tanácsa ismételten az Alkotmánybírósághoz fordult az Mötv. hivatkozott szakaszainak megsemmisítése okán. Az Alkotmánybíróság az Mötv. 8. § és 143. § egyes szövegrészei alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok elutasításáról szóló 29/2015. (X. 2.) határozatában^[18] azonban a korábbi határozatával ellentétben az indítványokat elutasította. Az elutasítás oka röviden az Alaptörvény negyedik módosítása [az akkor hatályos XXII. cikk (3) bekezdés], mely megjelöli az önkormányzati jogalkotás kereteit, így az Mötv.-ben nem szükségszerű azok meghatározása. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint, ha egy magatartást valamely önkormányzat a közösségi együttélés alapvető szabályait sértőnek vél, míg a másik önkormányzat nem, akkor az összhangban áll a hatalommegosztás Alaptörvényben meghatározott rendszerével és az önkormányzatiság alapvető értékével. A határozatban megállapítást nyert, hogy az Mötv. vizsgált felhatalmazó rendelkezése tartalmazza a felhatalmazás címzettjét és tárgykörét, a felhatalmazás keretét pedig maga az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése és az abban foglaltakat közvetítő jogszabályok adják.

Landgraf Erna szerint^[19] – gondolataival teljes mértékben egyetértek – a jelenleg hatályos Mötv.-rendelkezések alkalmatlanok arra, hogy az ilyen önkormányzati rendeletek megalkotása során egy egységes és a jogalkotási követelményeknek teljes mértékben megfelelő gyakorlat alakuljon ki. Nemhogy országos, de még vármegyei szinten sem beszélhetünk egységről. A megalkotott rendeletek így nem eredeti rendeltetésüket töltik be, hanem pont bizonytalanságot keletkeztetnek, mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó számára.

5. A jogalkotásra vonatkozó szabályok jelentősége

A téma kapcsán figyelemmel kell lenni a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvényre (a továbbiakban: Jat.) és a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendeletre (a továbbiakban: Jszr.) is.

Az önkormányzati rendelet tervezetének elkészítése során a Jat. 2. § az első rendelkezés, amelyre figyelemmel kell lenni. Ennek (1) bekezdése szerint a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie; tehát a normavilágosság követelményének meg kell felelnie. A Kúria határozata^[20] szerint az önkormányzati jogalkotók számára a Jat. hivatkozott szakasza alapján törvényi előírássá vált a normavilágosság követelménye. A Kúria több eljárásában vizsgálta az önkormányzati rendeletek normavilágosság követelményének való megfelelését. A határozatok alapján tett következtetésekből általánosságban elmondható, hogy a helyi jogalkotó már ebben a körben is több hibát vét. A Kúria szerint^[21] sérti a normavilágosság követelményét például az olyan fogalmak – a vizsgált rendelettípus megalkotása során tömegesen előforduló – használata, amelyek a hatályos joganyag szerint nem értelmezhetőek. A joggyakorlatban előforduló jogbiztonság követelményét és az abból levezethető normavilágosság követelményét sértő eset volt az is, amikor az önkormányzatok azt a megoldást választották, hogy a tiltott, közösségellenes szabályok hatályon kívül helyezésekor csak a tényállást, vagy csak a szankciót törölték.^[22]

Álláspontom szerint az önkormányzati rendelet megszövegezése során a normavilágosság követelményének való megfelelés a legnehezebb feladat, hiszen mind a képviselő-testület – sokszor értelmezhetetlen, mindent „is” akaró – érdekét, mind a helyi lakóközösség érdekét tartalmazó tervezetet kell készíteni. Logikailag felépített, egyértelmű (nem szó szerint, mondatról mondatra), magasabb szintű jogszabályoknak megfelelő és a hatálybabalépést követően alkalmazható, az érdekeket tükröző normatív tartalommal megtöltött jogszabályt kell alkotni.

A Jat. 2. § (2) bekezdése értelmében a jogbiztonság megköveteli azt is,^[23] hogy a jogalanyoknak meglegyen a lehetősége arra, hogy magatartásukat az előírt joghoz igazítsák, így ennek érdekében kizárt olyan rendelkezések megalkotása, amelyek a kihirdetésüket megelőző időre nézve kötelezettséget megállapító, kötelezettséget terhesebbé tevő, valamely jog korlátozását vagy elvonását, továbbá valamely magatartás jogellenessé minősítését eredményezik. A Jat. 2. § (3) bekezdése írja elő a kellő felkészülési idő követelményét.

A Jat. 3. § szerint az azonos vagy hasonló életviszonyokat azonos vagy hasonló módon, szabályozási szintenként lehetőleg ugyanabban a jogszabályban kell szabályozni. Tiltja a rendelkezés az indokolatlan párhuzamosságot vagy többszintűséget. Magasabb szintű jogszabály indokolatlan megismétlése sem lehetséges. A tárgyalt önkormányzati rendeletek azonban a tapasztalatok szerint a párhuzamos szabályozás tilalmát sokszor megsértik. Már korábban is tárgyalt probléma, hogy a helyi jogalkotók a közösségi együttélés szabályairól szóló önkormányzati rendeletek megalkotása során a különböző ágazati jogszabályokban foglalt tárgyköröket (szabálysértés, állatvédelem, zajvédelem, környezetvédelem) átfogalmazva, de lényegében szó szerint veszik át, megfűszerezve egy-két helyi sajátossággal. Ennek okaként továbbra is a felhatalmazó rendelkezés tartalmi hiányosságát látom.

A Kúria a határozatában megfogalmazta, hogy nincs arra lehetőség, hogy a helyi sajátosságok és akarat összeszerkesztésre kerüljön a magasabb szintű jogszabályok szövegeivel. Ilyen esetekben szokott ugyanis megtörténni, hogy egyes törvényi szabályokat helyesen vesz át, más rendelkezéseket pedig átfogalmaz a helyi jogalkotó. Az ilyen gyakorlat jogbizonytalanságot, értelmezési nehézségeket és törvénysértést hoz létre.^[24]

A Jat. 5. §-ának elemzése során a (8) bekezdésre érdemes nagy hangsúlyt helyezni. Eszerint a felhatalmazás jogosultja a jogszabályt köteles megalkotni, feltéve, hogy a felhatalmazást adó jogszabályból kifejezetten más nem következik.

Az Mötv. 8. § (2) bekezdése és a 143. § (4) bekezdés d) pontjában található felhatalmazás egyértelműen rendezi, hogy ha a képviselő-testület elhatározza magát és szabályozni kívánja a közösségi együttélés alapvető szabályainak körét, akkor a rendeletmegalkotás kötelező („önkormányzati rendeletben határozza meg”). Azok az önkormányzatok, amelyek közösségi együttélés alapvető szabályai címmel – az elhatározás ellenére, például képviselő-testületi határozatba foglaltan – nem alkottak önkormányzati rendeletet, az Alaptörvényben foglalt származékos jogalkotási kötelezettségüknek nem tettek eleget, tehát mulasztást valósítottak meg. A Kúria szerint^[25] az önkormányzat legmeghatározóbb közhatalmi tevékenysége a rendeletalkotás, amely az önkormányzati autonómiát testesíti meg. Megállapította^[26] továbbá azt is, hogy a rendelet megalkotásának hiánya akadálya lehet a közügyek intézésének, illetve a helyi állampolgárok jogait és kötelezettségeit közvetlenül érintheti. A jogalanyok jogainak és kötelezettségeinek sérelme alapjogsérelemhez vezethet, amelyből következik az alaptörvény-ellenesség is. Nógrád vármegyei adatokat figyelembe véve megállapítható, hogy ott például a 132^[27] önkormányzatból 55^[28] alkotta meg rendeletét, döntő többségben a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről címmel. A maradék 77 önkormányzat nem külön rendeletben, hanem vélhetően a többi hatályban lévő rendeleteiben szétszórtan szabályozta az ilyen magatartásokat és azok megsértésének jogkövetkezményeit. Kérdésként merül fel, hogy azok az önkormányzatok, amelyek a képviselő-testület elhatározása szerint nem külön önkormányzati rendeletben, hanem más-más rendeleteikben szabályozták a közösségi együttélés alapvető szabályait, megvalósítják-e a mulasztást? Véleményem szerint nem, tekintettel arra, hogy az Mötv. felhatalmazó rendelkezése nem írja elő, hogy erről külön rendeletben kell rendelkezni, hanem csak általánosságban annyit mond: rendeletben határozza meg.

A Jat. rendelkezéseiből érdemes kiemelni az előzetes hatásvizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket is. A Jat. 17. §-a alapján a jogszabály szerkesztőjének előzetes hatásvizsgálatot kell készítenie, amelyben fel kell mérnie a szabályozás várható következményeit. Jelen önkormányzati rendelettípus esetében ez különösen fontos lenne, hiszen a társadalmi, környezeti és egészségi hatások igen meghatározóak. Az említett Nógrád vármegyei önkormányzatok rendeleteinek előzetes hatástanulmányai igen szűkszavúak; többnyire egy mondattal rendezik le a várható hatások jellemzőit. Tehát a helyi jogalkotó ezzel eleget is tett a Jat. szerint előírt kötelezettségének. Véleményem szerint az ilyen rendeletek megalkotása előtt a helyi közösség bevonása, véleményének kikérése akár egy kérdőív, akár egy közmeghallgatás során pozitív utóhangot válthat ki. Az előzetes felmérés eredményeként egy mindenre kiterjedő hatástanulmány készíthető, melynek alapján a képviselő-testület a megfelelő döntést, és az annak megfelelő rendeletet tudja megalkotni. Nem mellesleg a lakosságot sem éri váratlanul egy ilyen rendelet megalkotása, tehát ezzel a közfelháborodás valamelyest visszafoghatóvá válik.

A Jat. 18. §-a szabályozza az indokolási kötelezettséget. Az indokolások tartalmának minőségét egy szinten lehet említeni az előzetes hatásvizsgálatokkal. Az indokolások sokszor – nemcsak a helyi, hanem a központi jogalkotásban is – a rendelkező részben foglalt tartalmat ismétlik meg röviden, sokszor szó szerint. Egyrészt ez a probléma fakadhat abból, hogy rengeteg időt és energiát vesz el maga az, hogy a rendelet megszövegezésre kerüljön, így a megfelelő tartalmú indokolásra már nem futja. Másrészt, mire a helyi jogalkotók megszövegezik a jogszabályt, addigra fejből tudják és értik minden egyes rendelkezését, így sokszor az indokolásban már nem kívánják azt újra megmagyarázni maguknak. Azonban nem elhanyagolható megállapítás, hogy az indokolások nem a jogalkotónak készülnek, hanem a jogalkalmazóknak, amellyel őket kell segíteni az előírt norma megérthetőségéhez és a jogalany jogkövető magatartásának eléréséhez. A fentebb említett LocLex-rendszer bevezetésével az önkormányzati rendelet publikálása indokolás megléte nélkül nem történhet meg. A jogalkotási rendszer külön kér általános és részletes indokolást is, vagy egy végső előterjesztői indokolást. A rendszer bevezetésével véleményem szerint annyit értek el a helyi jogalkotás terén, hogy legalább van indokolás, amely az NJT-n megtalálható, de annak tartalma továbbra is számos esetben nagyon gyenge.

A LocLex bevezetése óta a helyi jogalkotóknak általánosságban is kevesebb lett a hibázási lehetősége, hiszen a rendelettervezeteket már nem Wordben, hanem a rendszerben kell elkészíteniük, ami során a Jszr.-nek nem megfelelő szerkesztési mozzanatokat rögtön hibaként jelzi a program. A kodifikációs ellenőrzés a használat során folyamatosan megy, tehát mindig figyelmeztet az esetleges hibákra. A szerkesztés befejeztével és a kodifikációs ellenőrzés hibajelzés nélküliségével publikálható csak az önkormányzati rendelet. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a rendszer bevezetésével tökéletes önkormányzati rendeletek születnek, de néhány technikai hiba elkerülésében segítséget tud nyújtani.

6. A vizsgált önkormányzati rendeletek a gyakorlatban, példákkal szemléltetve

A már többször említett Mötv. 8. § (1) bekezdés b) pontjában és a felhatalmazó rendelkezések közt a 143. § (4) bekezdés d) pontjában szereplő „közösségi együttélés alapvető szabályai” fogalom gyakorlati problémáira szeretném felhívni ebben a pontban a figyelmet.

A kisebb települések önkormányzatainak gyakorlatában – saját tapasztalat is – ez sokszor akként működik, hogy a jegyző, amint a képviselő-testület elhatározza magát, hogy ezen szabályokat rendeletben kívánja szabályozni, először megnézi a törvényt, keresve az említett fogalom meghatározását. Mivel a törvényben és a hozzá kapcsolódó joganyagokban általában nem talál erre vonatkozóan semmi kézzel foghatót, kínjában sokszor megnyitja az NJT-t és keres ebben a témakörben egy rendeletmintát. Átfogalmazva megszerkeszti, de úgy, hogy a képviselő-testület szerteágazó elképzelései meghatározóak legyenek benne, majd a soron következő testületi ülésen egyhangúlag elfogadják saját akaratuk írásos formáját.

A gyakorlatban legtöbbször azt láthatjuk, hogy az önkormányzatok a rendeletben nem definiálják azt, hogy mit értenek közösségi együttélés alapvető szabályain, hanem arról rendelkeznek, hogy milyen magatartások minősülnek ezek megsértésének. Meglátásom szerint ez egy elfogadható megoldás, tekintettel arra, hogy a törvény, az Alkotmánybíróság, a Kúria, illetve a kommentárok is kerülik a fogalom meghatározását. Véleményem szerint a helyi jogalkotóknak nem egy kógens meghatározásra, illetve taxatív normák felsorolására lenne szüksége, hanem egy általános, majd azt a helyi attitűdökre figyelemmel kitölthető fogalomra. Fentiek alapján tehát a helyi önkormányzatoknak kell tartalommal kitölteniük a fogalmakat.

Ebben a körben figyelemmel kell lenni arra is – amint már fentebb említettem –, hogy az Mötv. felhatalmazó rendelkezésének hiányából adódóan a norma címzettje ki lehet még a természetes személyeken kívül.

Szintén Nógrád vármegyei példákat vizsgáltam és a rendeletekben háromféle megoldást találtam ezzel kapcsolatosan:

• nem rendelkeznek róla,
• a rendelet hatálya kiterjed a természetes személyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre,
• a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek kimaradnak a szabályozásból.

Fentiek alapján megállapítható, hogy a helyi jogalkotók igyekeznek megbirkózni a rájuk rótt feladattal, de azt a kérdést ez nem tudja megnyugtatóan lezárni, hogy jól van-e ez így. Véleményem szerint még hosszú ideig marad a már tíz éve tartó önkormányzatok által kialakított joggyakorlat a fogalom szerteágazó meghatározása körében.

A legjellemzőbb szabályozási tárgykörök tekintetében megfogalmazható, hogy az igény az önkormányzatok részéről 2013-tól kezdődően továbbra is fennállt arra, hogy néhány a helyi sajátosságok szerint előforduló magatartást és azok szankcionálását rendeleti szinten szabályozhassanak. A helyi sajátosságok megjelenése a különböző rendeletekben igen nehezen található meg, tekintettel az önkormányzatoknak egymásra befolyást gyakorló hatására. Fentebb is említettem ennek okát: kevés változtatással mintaként vesznek át már hatályos önkormányzati rendeleteket. Közös önkormányzati hivatal esetén pedig különösen látszik, hogy a kirendeltségeken sokszor közel hasonló tartalmú rendeletet szövegeznek meg, mint a gesztor település önkormányzatának rendelete.

A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendeletekben többségében jellemzően ugyanazok a tárgykörök kerülnek szabályozásra. Ilyen tárgykörök a teljesség igénye nélkül például az állattartás helyi szabályai, a közterületek használata és rendje, rendezvények megzavarása, köztisztasággal kapcsolatos szabályok, fás szárú növények védelme, környezetvédelem, avar és kerti hulladékok kezelése, temetővel kapcsolatos szabályok, zaj- és rezgésvédelem, házszámozás szabályai, önkormányzati jelképek védelme, helyi építészeti értékek védelme, hirdetmények és plakátok elhelyezése, közrend elleni magatartások, vásárok és piacok rendje, kereskedelmi és vendéglátóegységek üzemeltetésével kapcsolatos szabályok.

Fentiek alapján megállapítható, hogy a legtöbb településen ugyanazok a problémák merülnek fel, így csak a legjellemzőbb szabályozási tárgyköröket mutatom be néhány példával szemléltetve.

A rendezett lakókörnyezettel, illetve a köztisztasággal kapcsolatos rendelkezések töltik meg javarészt tartalommal az önkormányzati rendeleteket. Az ingatlantulajdonosok lakásának folyamatos rendben-, illetőleg tisztántartásával kapcsolatos szabályoknál megfigyelhető gyakori probléma a közérdek hiánya, illetve az Alaptörvényben foglalt emberi méltósághoz, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához, továbbá az otthon nyugalmához való jog sérelme. A Nógrád vármegyei önkormányzatok rendeleteiben a köztisztasággal összefüggésben sorra megtalálhatók a gyomnövényekkel, parlagfűvel, fűfélékkel, fákkal, cserjékkel kapcsolatos rendelkezések,^[29] illetve egyéb köztisztasági szabályok is.^[30] Az ilyen közegészségüggyel kapcsolatos rendelkezések nem mindig feleltethetőek meg a helyi sajátosságoknak, hiszen ezen kötelezettségeket magasabb szintű jogszabályok [Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény, a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet, a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet] már rendezik. A fenti magatartások önkormányzati rendeletben történő – helyi sajátosságokat mellőző – szabályozása sérti mind az Alaptörvényt, mind a Jat. 3. §-ában meghatározott párhuzamos szabályozás tilalmát. Némely önkormányzat nemcsak általános jelleggel szabályozza az efféle magatartásokat, hanem még további részletszabályokkal is tarkítja, például a kaszálás gyakoriságára vagy a megengedett maximális fűhosszúság vonatkozásában.^[31] Kérdésként merülhet fel a jogalkalmazóban: hogyan ellenőrzik a dátum betartását? Vannak-e mentesítő körülmények (pl. nyári szárazság okán nincs mit levágni; az előírt dátum egyikén nagy esőzés van)? Mi van akkor, ha a fű még nem éri el a megadott magasságot, de a benne szétszórtan növekvő gyomfélék már meghaladják azt? A közterületekkel kapcsolatosan szabályok vonatkozásában a Kúria Önkormányzati Tanácsa a Köf.5047/2016/2. számú határozatában^[32] például Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 35/2013. (X.1.) önkormányzati rendelet 8. § (1) bekezdés c) pontjának rendelkezését nem minősítette törvényellenesnek. A rendelet 8. § (1) bekezdés c) pontja így szólt: „A közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartást követ el, aki zöldfelület élővilága elleni cselekményt valósít meg, azaz közterületi zöldfelületen közterületen lévő virágot, dísznövényt szed, károsít vagy élő növény részeit engedély nélkül begyűjti”. A Kúria szerint az idézett rendelkezés nem mutat párhuzamos szabályozást az Sztv. 177. § (1) bekezdésében foglalt tulajdon elleni szabálysértéssel, tekintettel arra, hogy az előbbinél a szabályozási cél nem kifejezetten a tulajdon védelme, hanem a közterületen lévő növények védelme, tehát az önkormányzati rendelet konkrétabb magatartást határoz meg.

A hulladékok kezelésével kapcsolatos szabályozások tárgykörében többször előforduló jogsértés volt a dupla szankció kiszabása. A duplikáció meglétét egyrészt a jegyző hulladékgazdálkodási bírság kiszabásának jogkörét meghatározó a 2023. december 31. napjáig hatályos hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése, másrészt az önkormányzatok a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendeletben a közterületen történő hulladékelhelyezést szankcionáló rendelkezései adják.^[33] A fent említett Korm. rendelet jegyzőre vonatkozó részét 2023. december 31. napjával hatályon kívül helyezték, azonban a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 86. § (11) bekezdés c) pontja hatályban maradt, amely szerint a jegyző hulladékgazdálkodási bírságot helyszíni bírságként kiszabhat. Fenti törvényi rendelkezés értelmében, ha a jogalany megszegi a külön önkormányzati rendeletben foglaltakat, akkor egyúttal a közösségi együttélés szabályait is megszegi, így az utóbbi rendeletben foglalt szankciók alkalmazására kerül sor, amely mellett párhuzamosan él a jegyző törvény szerinti bírságolási jogköre is.

A környezet védelmével, azon belül is a légszennyezettségével és az avar- és kerti hulladékok égetésével kapcsolatos magatartások és azok szankcionálása is javarészt duplikációhoz vezethet, tekintettel a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 48. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazásra. A felhatalmazás alapján az önkormányzat „a más jogszabályokban előírtaknál kizárólag nagyobb mértékben korlátozó környezetvédelmi előírásokat határozhat meg”.^[34] Amikor egyes önkormányzati rendeletek csak általánosságban, a helyi sajátosságokat mellőző környezetvédelemmel kapcsolatos magatartásokat nevesítenek, akkor megvalósítják a párhuzamos szabályozás tilalmát, hiszen például a levegő zavaró bűzzel való terhelése nem helyi sajátosságra utal.

Párhuzamos szabályozást valósít meg a közterületen történő szeszes ital fogyasztásának szankcionálása is.^[35] A duplikáció abban keresendő, hogy az Sztv. 200. § (1) bekezdés a) pontja rendelkezik arról, hogy a szeszes ital árusítása és közterületen történő fogyasztása szabálysértésnek minősül, így ezért ez nem minősíthető közösségi együttélés alapvető szabályait megsértő cselekménynek, illetve nem szankcionálható közigazgatási bírsággal. Az önkormányzat azzal, hogy a közterületen történő szeszes ital fogyasztást közigazgatási bírsággal kívánja szankcionálni, túllépi a felhatalmazásban kapott kereteket, amely törvénysértéshez vezet.

Az önkormányzati jogalkotóknak az állattartás szabályaival összefüggő magatartások meghatározása során kellő figyelmet kell fordítania arra, hogy a rendeletében meghatározott magatartási szabályokat az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény szabályozza-e. Ilyen eset például, ha az állatvédelmi törvényben (4. §) is meghatározott magatartásokat az önkormányzat közösségi együttélés alapvető szabályainak is minősíti, és ezen magatartások megszegése esetén közigazgatási bírság kiszabását írja elő.^[36] Tekintettel arra, hogy az állatvédelmi törvény 43. § (1) bekezdése ezen magatartások megszegőjét állatvédelmi bírság megfizetésére kötelezi, az önkormányzat ezen jellegű rendelkezése jogszabálysértő. Az ebek tartásával kapcsolatos magatartások szabályozásánál nemcsak az állatvédelmi törvényben megfogalmazott tényállások duplikációja figyelhető meg, hanem az Sztv. szerinti veszélyeztetés kutyával (Sztv. 193. §) szabálysértési tényállásé is.

Az állattartással kapcsolatos rendelkezések önkormányzati rendeleti szinten történő szabályozása során nemcsak az állatvédelmi törvény rendelkezéseire, hanem a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet, a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet, az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet szabályaira is figyelemmel kell lenni. Fentiek alapján elmondható, hogy az eddig felsoroltak közül az állattartással kapcsolatos magatartások szabályozása a legtöbb odafigyelést igénylő tárgykörök egyike.^[37]

A zaj- és rezgésvédelem tárgykörébe eső szabályozások vizsgálata során megállapítható, hogy a legtöbb Nógrád vármegyei önkormányzat rendeletében a magasabb szintű jogszabályban – a legtöbb rendeletből nem derül ki, melyik jogszabályra gondol – meghatározott határértéket meghaladó tevékenységek időkorlátok közé szorítása jelenik meg.^[38] Az efféle magatartások szabályozása legtöbbször – a rendeletek indokolását tekintve – lakossági igények kielégítését, illetve a pihenni vágyó polgárok nyugalmát szolgálja.

A kereskedelmi és vendéglátási tevékenységek körébe tartozó magatartások szabályozása is jelentős részben a rendeletek tartalmát képezi, de például a jogosulatlan közterületi értékesítés tiltása^[39] jogszabálysértő, tekintettel arra, hogy a jogosulatlan közterületi értékesítést az Sztv. 200/A. §-a szabálysértésnek minősíti.

Sok esetben olyan tiltások is megfogalmazódnak az egyes rendeletekben, amelyekhez közérdek egyáltalán nem köthető, tehát megjelennek a felesleges, ok nélküli rendelkezések. Ilyennek tartom például azt, amikor a közösségi együttélés szabályait sértő magatartásnak nyilvánítják azt, hogy egy adott ingatlanon hány eb és macska tartható.^[40]

Természetesen az említett témakörök és példák tárháza kimeríthetetlen, ezért csak a legjellemzőbb rendelkezések kerültek bemutatásra.

Az alkalmazott szankciórendszert illetően az Mötv. 8. § (1) bekezdés b) pontja tartalmazza, hogy a helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait. Ugyanitt az Mötv. a 8. § (2) bekezdésében kimondja, hogy ezen kötelezettségek tartalmát és elmulasztásuk jogkövetkezményeit az önkormányzat képviselő-testülete rendeletében meghatározhatja.

A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Szankciótörvény) megalkotásának célja, hogy megteremtse a közigazgatási hatósági eljárások során megállapított szabályszegések szankcióinak az egységes szabályozását. A Szankciótörvény a fokozatosság elvének szem előtt tartásával határozza meg a kiszabható szankciók körét és azok előírásait. A törvény értelmében az önkormányzatok rendeletükben csak olyan szankciókat nevesíthetnek, amelyet a Szankciótörvény felsorol.

Érdekesség, hogy a gyakorlatban találhatunk olyanra is példát, ahol a bírság alóli mentesülés egyik lehetséges módja az, ha a jogsértő az elkövetés idejét megelőző bizonyos idő eltelte alatt nem valósított meg közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást.^[41]

Az önkormányzati rendeletekből kitűnik, hogy a szankciók kiszabásánál figyelembe veszik a magatartás súlyát, az elkövetés gyakoriságát, illetve a jogszabálysértő szociális és vagyoni körülményeit is.

A szankciók kiszabásánál a figyelmeztetés típusú szankció alkalmazása a leggyakoribb – főleg kisebb településeken, ahol csak csekélyebb súlyú szabályszegések történnek, illetve az adminisztratív teher is kisebb –, már annak alkalmazásával megfelelő visszatartó hatás várható, megfelelve így a Szankciótörvény előírásainak.

A vizsgált rendeletek alapján megállapítható, hogy a szankciók szabályozásával és alkalmazásával kapcsolatos feladatot az önkormányzatok javarészt jól teljesítették, minimális szabályozással ugyan, de ennek eredményeként kevesebb hibával.

7. Zárszó

A fent részletezettekből álláspontom szerint megerősítést nyert, hogy a helyi önkormányzatok az Mötv. általános felhatalmazása alapján sorra alkotják meg a bizonytalanságot előidéző önkormányzati rendeletet a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok megsértésének jogkövetkezményeiről. Ezen rendeletek célja az lenne, hogy a magasabb szintű jogszabályoknak, a helyi közösség érdekeinek, továbbá az adott község sajátosságainak figyelembevételével biztosítsák a helyi önkormányzatok adott lakóközösségének a zavartalan, nyugodt életvitelét. Elméletben.

Látható azonban, hogy a gyakorlat mást mutat. Egy a közösséget jellemző alapvető szabályok törvényben történő taxatív felsorolása lehetetlen, tekintettel az eltérő helyi sajátosságokra. Tehát az önkormányzati jogalkotókra van bízva ezen szabályok rendeleti szinten történő meghatározása és azok szankcionálása. Első olvasatra könnyen kivitelezhető feladatnak tűnik. A gyakorlatra jellemző viszont, hogy azok a helyi önkormányzatok, amelyek vállalják – akár társadalmi nyomás, akár képviselő-testületi akarat alapján – ezen rendeletek megalkotását, a korábbi szabálysértési tényállásokat tartalmazó hatályon kívül helyezett rendeleteik rendelkezéseit veszik át, majd megfejelik az alábbi címmel: a közösségi együttélés alapvető szabályairól.

Hogy ez miért is van így? Véleményem szerint többtényezős a probléma. Elsődleges oknak a felhatalmazás túl általános jellegét tartom. Persze a helyi jogalkotónak tisztában kellene lennie azzal, hogy a hatáskör terjedelme, kerete nemcsak a felhatalmazó rendelkezésből, hanem az Alaptörvényből és más törvényekből is levezethető. A kérdés már csak az, hogy ez megfelel-e a normavilágosság követelményének?

Problémát jelent továbbá annak a fogalomnak a hiánya, hogy mit is értünk közösségi együttélés alapvető szabályain. Úgy gondolom, hogy a helyi jogalkotóknak nem egy taxatív felsorolásra lenne szükségük ennek vonatkozásában – említettem fentebb, hogy ez szinte lehetetlen –, hanem egy keretekkel körülhatárolt, a főbb sarokpontokat meghatározó „magyarázatra”. A helyi jogalkotók efféle igénye nem túlzó, már azt is köszönettel vennék, ha ezt a törvény indokolásából vagy legalább a törvényhez készített kommentárokból megtudnák. A jelenleg hatályos joganyagunk ezt nem biztosítja, így a helyi önkormányzatoknak maguknak kell megbirkózni a feladattal. Ennek megoldásaként látható, hogy az önkormányzatok egymásra való hatása a jogalkotás során meghatározó; miszerint egymás rendeleteit veszik mintául, elfeledve ezzel a helyi sajátosságokat. Néhol látható az is, hogy a mintául szolgáló alaprendelet kiegészítésre kerül egy-egy képviselő-testületben megfogalmazott ötlettel.

Megállapítottam a vizsgált rendeletek körében azt is, hogy a rendeletek megszövegezése előtt az előzetes hatástanulmányok, lakossági véleménykérések elmaradnak.

Összességében kijelenthető, hogy a felhatalmazási keret hiánya egy igen széles hatáskört ad az önkormányzatok kezébe, aminek következménye, hogy a rendeleti szabályozás során korlátozódik a helyi jogalkalmazók személyes és cselekvési szabadsága is. Hogy ez a korlátozás a rendelet megalkotása során szándékosnak mondható-e, vagy csak a felhatalmazás általánossága miatti bizonytalanság okozza; a jövő kérdése marad.

Ma már több mint tíz éve annak, hogy a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok megsértésének jogkövetkezményeiről rendelkező önkormányzati rendeletek velünk vannak, és úgy tűnik, hogy maradnak is. A jelenleg hatályos törvényi szabályozás általánossága alapot teremt arra, hogy olyan önkormányzati rendeletek lássanak napvilágot, amelyekkel megvalósul az Alaptörvényből levezethető jogállamiság elvének és a jogbiztonság követelményének megsértése. Véleményem szerint a felhatalmazás általános jellege nemcsak a jogalkotói tevékenységet, hanem az előírt normáknak megfelelő jogalkalmazói magatartást is nehézségek elé állítja.

^[1] Gyergyák Ferenc: A közösségi együttélés szabályozásának gyakorlata az önkormányzati rendeletalkotásban. In: Kis Norbert – Peres Zsuzsanna (szerk.): Ünnepi tanulmányok a 80 éves Máthé Gábor tiszteletére. Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest 2021, 419–430. o.

^[2] Magyarország Kormánya az 1612/2019. (X. 24.) Korm. határozatában döntött a rendszer bevezetéséről és azok határidejéről. A LocLex az önkormányzati rendeletek szerkesztésére, a kormányhivatal részére történő megküldésére szolgál. A szakrendszer segítségével a rendeletalkotás nagyrészt automatizáltan történik, figyelembe véve a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendeletben meghatározott követelményeket.

^[3] Patyi András: Gondolatok a magyar helyi önkormányzati rendszer általános szabályairól. In: Szoboszlai-Kiss Katalin – Deli Gergely (szerk.): Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére. Universitas-Győr, Győr 2013, 384–385. o.

^[4] Nagy Marianna: A helyi-területi önkormányzatok és az Alaptörvény. Közjogi Szemle 2017/4., 16–27. o.

^[5] Kiss László: Önkormányzati jogalkotás, szabályozás és dereguláció, empirikus kutatások eredményeinek felhasználásával. Dialóg Campus, Budapest 2020.

^[6] Tilk Péter: A tiltott, kirívóan közösségellenes magatartások önkormányzati szabályozásának egyes kérdései. Új Magyar Közigazgatás 2012/11., 29. o.

^[7] Soós Edit: A szubszidiaritás mint a többszintű kormányzás működését meghatározó alapelv. In: Ferwagner Péter Ákos – Kalmár Zoltán (szerk.): Távolabbra tekintve: Tanulmányok J. Nagy László 65. születésnapjára. Universitas Szeged, Szeged 2010.

^[8] Tomcsányi Móric: A magyar közigazgatási jog alapintézményei. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest 1926.

^[9] Varga Ádám: Thoughts on the meaning content of the principle of local autonomy. Institutiones Administrationis 2023/1., 86. o.

^[10] Frivaldszky János: Szubszidiaritás és az európai identitás a közösségek Európájáért. In: Frivaldszky János (szerk.): Szubszidiaritás és szolidaritás az Európai Unióban. Faludi Ferenc Akadémia, Budapest 2006.; Varga Ádám: A szubszidiaritás mint a helyi önkormányzatiság központi elve. Magyar Jog 2021/7–8.1, 467–473. o.

^[11] A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Sztv.).

^[12] Gyergyák Ferenc: Szabálysértés helyett tiltott közösségellenes magatartás? Kodifikáció 2012/1., 73–83. o.

^[13] Varga Ádám: Lehet-e szabálysértés a gyorshajtás? Adalékok a folyamatosan változó közigazgatási szankciórendszerhez. Közjogi Szemle 2022/4., 38–40. o.

^[14] Bisztriczki László – Kántás Péter: A szabálysértési törvény magyarázata, Kommentár gyakorlati példákkal. Harmadik, átdolgozott, hatályosított kiadás. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest 2017.

^[15] Tilk Péter: A tiltott, kirívóan közösségellenes magatartások önkormányzati szabályozásának egyes kérdései. Új Magyar Közigazgatás 2012/11., 28–36. o.

^[16] Tilk Péter: Az önkormányzati rendeletalkotás a jogalkotási elvárások tükrében-egyes, közösségi együttélés alapvető szabályait tartalmazó rendeletekkel kapcsolatosan. In: Bencsik András – Horváth Csaba (szerk.): Demokrácia, Jogállam, Közigazgatás. Ünnepi tanulmányok Csefkó Ferenc 70. születésnapjára. Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület, Pécs 2017, 273. o.

^[17] Fábián Adrián: Nagykommentár a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényhez. Wolters Kluwer Kft., Budapest 2013.

^[18] 29/2015. (X. 2.) AB határozat.

^[19] Landgraf Erna: A közösségi együttélés szabályai: mit tehetnek meg a helyi lakosok, és mit az önkormányzat? Jegyző és Közigazgatás 2021/3., 16–18. o.

^[20] Köf.5.015/2012/6. számú határozat.

^[21] Köf.5.067/2012/4. számú határozat.

^[22] Tilk Péter: A helyi rendeletalkotás kérdései a Kúria döntései tükrében. Kodifikáció 2014/1., 29. o.

^[23] 25/1992. (IV. 30.) AB határozat.

^[24] Köf.5.039/2013/4. számú határozat.

^[25] Köf.5.042/2013/5. számú határozat.

^[26] Köm.5009/2013/3. számú határozat.

^[27] https://nmkh.hu/onkormanyzatok.

^[28] https://or.njt.hu/onkorm/-:3:-:-::1:k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9gi%20egy%C3%BCtt%C3%A9l%C3%A9s:1:-/1/10.

^[29] Becske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2019. (V.28.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszegésének következményeiről 8. §.

^[30] Alsópetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2020. (XI.23.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól 8. § (1) bekezdés.

^[31] Pl. Balatonkeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (II.16.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól 15. § (1) bekezdés.

^[32] Köf.5047/2016/2. számú határozat.

^[33] Példa a duplikációra: Dejtár Község Önkormányzata Polgármesterének 3/2021. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok megszegésének következményeiről 13. §

^[34] A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (1) bekezdés.

^[35] Dejtár Község Önkormányzata Polgármesterének 3/2021. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok megszegésének következményeiről 12. § (1) bekezdése.

^[36] Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (VII.18.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről 10. § (1) bekezdés.

^[37] E témában lásd Nagy Csilla: Az állatvédelmi bírság kiszabásának kérdései I. című írását a Jegyző és Közigazgatás 2024/2. számában, továbbá a cikk második részét e lapszám 26. oldalán (a szerk.).

^[38] Pl. Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2019. (XI.20.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól 4. §.

^[39] Szügy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021. (IX.6.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok megszegésének következményeiről 7. §.

^[40] Szügy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021. (IX.6.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok megszegésének következményeiről 9. §.

^[41] Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2019. (XI.20.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól 2–3. §.