A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. létrehozta a címzetes főjegyzői címet, majd a belügyminiszter 44/2001.(XII.27.) BM rendelete részletesen szabályozta a címzetes főjegyzői cím adományozásának, megszűnésének és visszavonásának rendjét.

A szabályozás sarkalatos pontjai közé tartozik az, hogy a cím adományozásának egyik megkerülhetetlen feltétele a megyei közigazgatási hivatal vezetőjének támogató véleménye. E cikkben arról szólok, hogy milyen szempontok alapján alakítottam ki véleményemet a jelölt jegyzők munkájáról, szakmai hozzáértéséről, rátermettségükről. Ugyanakkor kifejtem álláspontomat a véleményalakítás során tapasztalt aggályainkról is. Megjegyzem, hogy a hivatalvezetők felelőssége nem kevés, hiszen 800.000.- Ft körüli juttatás sorsáról van szó.

Talán első olvasatra elfogult véleménynek tűnhet az, ha azt állítom, hogy jelen pillanatban a közigazgatási hivatal az egyetlen olyan szerv, amely elfogulatlanul, minden befolyástól mentesen képes megítélni a területén működő jegyzők munkáját, szakértelmét, együttműködő készségét, a jegyzői munka iránti hitvallást. Ennek megfelelően a véleményalkotást első pillanattól kezdve közös munkának tekintettem, a szakfőosztályok átfogó, a jegyzői tevékenység teljes körére kiterjedő vizsgálatára, illetve ennek eredményére alapítottam.

Elemezzük, melyek voltak azok az alapvető szempontok, amelyek alapján kialakítottuk közös döntésünket:

– a jegyzőkönyvek beküldési határidejének betartása;
– törvénysértések száma, a jegyzői mulasztásra visszavezethető hiányosságok;
– kisebbségi munka segítése;
– számvevőszéki vizsgálatok eredménye;
– a hatósági tevékenységet, ügyintézői magatartást kifogásoló panaszok száma;
– különböző határidők betartása;
– ügyiratkezelés, ügyintézés vizsgálatainak eredménye;
– adatszolgáltatások;
– a tisztviselők szakmai képzése, a képzéseken történő részvétel, aktivitás;
– közszolgálati ellenőrzések során feltárt hiányosságok, panaszok száma;
– a jegyző együttműködési készsége, adatszolgáltatások minősége,
– személyzeti alapnyilvántartás;
– okmányirodák működése,
– adatvédelem, szabályzatok;
– gyámügyekben jegyzői hatáskörbe tartozó eljárások jogszerűsége,
– gyermekvédelem,
– gyámügyi statisztika, stb.

A vizsgálat lefolytatását követően a főosztályok elkészítették részletes jelentésüket, azokat összegeztem, és állíthatom, hogy a meglepetés teljes erejével hatott rám az a kép, amely kirajzolódott a jelölt jegyzőkről.
Az ismertetett szempontok egyértelműen alkalmasnak bizonyultak arra, hogy a címadományozásra jelölt jegyzőkre vonatkozóan megállapíthassuk az azonosságokat, de még inkább a szakmai munkában, hozzáértésben, rátermettségben és tehetségben rejlő különbségeket.
Ennek megfelelően a jelölt jegyzők köre két csoportra tagozódott. A javasolt kilenc közül kialakult az a 3-4 jegyzőből álló élmezőny, amelyben azok kaptak helyet, akik tehetségük, szakértelmük, rátermettségük, emberi kvalitásuk folytán megelőzték a többieket.
Ők a megye szaktekintélyei ezen a pályán.
Nyilvánvaló tehát az, hogy az elől állók elsőbbséget élveztek, támogató véleményem esetükben erőteljesebb. Érdekességként jegyzem meg ugyanakkor, hogy a legjobbak között alig tehető különbség. A rangsor kialakítása során előfordulhat olyan kivételes eset is, amikor a szakmai szempontok hangsúlyozása mellett még erőteljesebben érvényesülnek a humanitárius szempontok. (például betegség esetében).
Aggályként fogalmazom meg azt, hogy az érdekképviseleti szerv (JOSZ) javaslata csupán formális, álláspontom szerint felesleges is, hiszen a helyi érdekképviselettől szerzi be. Elegendő lenne tehát ily módon a helyben történő egyeztetés. Ugyanakkor kénytelen vagyok megemlíteni azt is, hogy a helyi érdekképviseleti szerv elsősorban azokat a jegyzőket preferálja, akik közelebb állnak hozzá, érzelmileg is kötődnek a szervezethez, netán funkciót töltenek be.
Ezekben az esetekben hiányoltam az objektív mércét, emiatt pedig a megbomlott egyensúlyt kénytelen voltam támogató véleményemmel helyreállítani.
Úgy gondolom ezen a területen is kialakul majd országosan az egységes gyakorlat, s ennek eredményeként a jövőben a közigazgatási hivatalok vezetői  könnyebben fogják kialakítani véleményüket.

Dr. Freppán Miklós
1944-ben született Csikérián. Pécsett érettségizett, majd ugyanott végezte a jogi egyetemet.
Közel 20 esztendőn keresztül rendőrként teljesítetett szolgálatot, majd a Tolna Megyei Földhivatalnál osztály-, majd hivatalvezető, később a Tolna Megyei Önkormányzatnál Jogi Főosztályvezető, 2000-től a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője.