A kormány a brüsszeli kritikák hatására
elfogadta és az igazságügyi miniszter pénteken be is nyújtotta az Országgyűlés
elé az alaptörvény ötödik módosítását, amely október 1-jével lépne hatályba –
tájékoztatta az MTI-t a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
Közölték: kikerül az Alaptörvényből az eljáró bíróság kijelölésének
jogintézménye, továbbá a javaslat alapján az nem tartalmazná a bírósági ítéletek
miatti különadó kivetésének lehetőségét sem. A KIM közlése szerint, bár több
uniós tagállamban létezik az ügyáthelyezési gyakorlat, túl sok alaptalan
kritika érte emiatt a magyar igazságszolgáltatás egészét, annak függetlenségét,
ezért a kormány úgy döntött, hogy hatályon kívül helyezi a bíróságok közötti
ügyáthelyezés lehetőségére vonatkozó rendelkezést. Az alaptörvényből kikerülhet
az a bekezdés is, amely azt rögzíti, hogy ha váratlan fizetési kötelezettsége
támad a magyar kormánynak – akár az Alkotmánybíróság, akár az Európai Bíróság,
akár pedig valamilyen más bírósági vagy jogalkalmazó szerv döntése
következtében –, és nincsenek rá források, azt különleges adó kiszabásával
finanszírozza az állam. A módosítás egyúttal hatályon kívül helyezi a pénzügyi
közvetítőrendszer felügyeletét ellátó szervre vonatkozó hatályos rendelkezést –
áll a KIM közleményében.
Forrás: belfold.ma.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
