Hagyományosan az egyenlő bánásmódot az egyes államok részéről antidiszkriminációs szabályozás, az egyes kormányok részéről pedig aktivista politika jellemzi, melyek célja összefoglalható az állampolgárokkal való tisztességes bánásmódban.

I. Bevezetés

Az esélyteremtés szempontjából a hátrányos helyzetű gyermekek problémáinak megjelenése különösen két nagy területre osztható a kezelés helye alapján: a szociális és az oktatási társadalmi alrendszerre. Valójában ezek a területek számos tekintetben átfedést mutatnak, mely természetükből kifolyólag nem jelenti azt, hogy e problémák a családok, települések, járások, megyék, egyszóval az ország minden területén egyenlő mértékben jelentkeznének.^[1]

Gyermekesélyek alakulásában azonban jelentős súllyal esik latba az adott államban élők gondolkodásmódja, a „nép szelleme”,^[2] az állam gondoskodási kötelezettsége és az ott élő emberek szubjektív értékítélete is.^[3]

A gyermeki jogok védelme hazánkban egybeforrt a magyar állam alapításával, mert első lépcsőfokának az özvegyek és árvák Szent István király törvénykönyvének első dekrétumában elrendelt védelmét^[4] tekinthetjük. A gyermeki jogok védelme második lépcsőfokának a IV. Ferdinánd által alkotott 1647. évi CV. törvénycikket tekinthetjük, mely rendelkezik arról, hogy a törvényes és közvetlen utódok vagy örökösök jogait az özveggyel szemben is meg kell védeni. A gyermekek védelme érdekében tanúsított egyenlő bánásmód harmadik lépcsőfokának az 1715. évi LXVIII. törvénycikket tekinthetjük, mely meghatározza az árvákról, s azok gyámjairól és gondnokairól való intézkedés módját. Az 1911. évi XXIII. törvénycikk és az 1912. évi II. törvénycikk a gyermekek védelmének elvét, az 1912. évi LII. törvénycikk a teljes korúak gyámságát emelte nemzetközi szintre. E törvénycikkeket tekinthetjük a gyermekek és fiatalkorúak védelme negyedik lépcsőfokának.

A gyermeki jogokat érintő nemzetközi dokumentumok sorában jelentős lépés az 1948-ban keletkezett Emberi Jogok Egyetemes Egyezménye, mely deklarálja az anyaság és a gyermekkorúak támogatásához való jogot, kibővítve ezzel az emberi jogok klasszikus katalógusát. Az 1966-ban keletkezett Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 23. cikke is rendelkezik arról, hogy a házasság felbontása esetén milyen intézkedéseket kell tenni a gyermekek védelme érdekében. A szintén 1966-ban keletkezett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 10. cikke keretjelleggel tartalmaz családjogi vonatkozású rendelkezéseket, melyek védelmet és segítséget ígérnek a családnak, különösen családalapítás tekintetében egészen addig, amíg a család felelős az eltartott gyermekek gondozásáért és neveléséért.^[5] Az ENSZ 1989-ben keletkezett Gyermekjogi Egyezménye újabb lépés, mely a gyermekek jogait, védelmét és szociális biztonságát tartalmazza. A 2000-ben aláírt Európai Unió Alapjogi Chartája pedig tartalmazza, hogy a gyermekeket megilleti a jólétükhöz szükséges védelem és gondoskodás.

Ebbe a sorba illeszkedik itthon a hozzátartozók közötti erőszak^[6] miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény és néhány más szervezeti szabály is.^[7] Magyarország Alaptörvénye 2011-ben szintén deklarálja, hogy Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, továbbá hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.^[8]

Természetesen e védelmet a családoknak természetük szerint, és az állam különböző alrendszereinek is a jogszabályban előírt módon kezelniük kell, hogy ne növekedjenek a társadalmi különbségek. A szociokulturális helyzetből adódó problémák^[9] megoldás hiányában aggregálódnak, és a későbbiekben megterhelik a szociális, egészségügyi, végső soron az egyénnel kapcsolatba kerülő valamennyi társadalmi alrendszert.^[10]

Az önkormányzatoknak tehát helyzetüknél fogva – a jelentős centralizáció ellenére is – jelentős hatása lehet a helyben élő családok életére az egyenlő bánásmód és az esélyteremtés elvének gyakorlatba történő átültetésével.

Előkérdésként tanácsos megvizsgálnunk, hogy mely jogi felhatalmazások játszanak szerepet az egyenlő bánásmód és az esélyteremtés érvényesítésében, hiszen „a jegyző a jog embere”.

Első lépésként e vizsgálatban ezúttal az egyenlő bánásmód elvének különböző bíróságok általi alakítását vesszük alapul.

II. Az egyenlő bánásmód elvének elhelyezkedése a globális jogi térben

Egyes vélemények szerint az egyenlő bánásmód elvét, a diszkrimináció tilalmát és az állam esélyegyenlőségi kötelezettségeit a bíróságok munkálták ki ítélkezésük során.

Az egyenlő bánásmód követelménye a Nemzetközi Bíróság (a továbbiakban: ICJ) gyakorlatában jelentős szerepet játszik, bár az ICJ elsősorban államok közötti jogvitákkal foglalkozik, és nem közvetlenül az egyének jogait védi. Az ICJ ítéletei és tanácsadó véleményei azonban számos esetben közvetve érintik az egyenlő bánásmód elvét, különösen az államok közötti
viszonyokban és a nemzetközi jogi kötelezettségek értelmezésében.

Az ICJ jelentős szerepet játszik az egyenlő bánásmód érvényesítésében az ENSZ tagállamaiban. Az ICJ az ENSZ „legfontosabb bírói szerve”, melyet a legjelentősebbnek tartanak. Az ICJ-nek automatikusan részes fele az ENSZ valamennyi tagállama. Koh véleménye szerint,^[11] joghatóságának négy különálló alapja létezik:

1. mindkét fél kifejezett beleegyezésével,
2. az ENSZ Alapokmányában vagy a Szerződésben meghatározottak szerint,
3. egy állam hivatalos beleegyezésével a kötelező joghatósághoz,
4. a joghatóság fennállása alatt tett nyilatkozatokkal.

Magyarország 1955. december 14-e óta része az ENSZ szervezetének, ezért bíróságának döntései mérvadóak.

Az alábbiakban bemutatok néhány fontos ítéletet és elvet az ICJ gyakorlatából, amelyek a diszkriminációt tiltják és az Ebktv.-ben is nevesített védett tulajdonságokat tartalmazzák.

III. Védett tulajdonságok a Nemzetközi Bíróság gyakorlatában

1. Etnikai és faji diszkrimináció tilalma

Az Application of the International Convention on the Elimination of All Forms of Racial Discrimination (Gambia v. Myanmar) ügy^[12] azzal foglalkozott, hogy Mianmar állítólagos genocídiumot követett el a rohingya muszlim kisebbséggel szemben. Gambia keresetet nyújtott be az ICJ-hez, azzal vádolva Myanmart, hogy megsértette a faji diszkrimináció elleni nemzetközi egyezményt. Az ICJ ideiglenes intézkedéseket rendelt el Mianmar ellen, hangsúlyozva az egyenlő bánásmód és a faji megkülönböztetés elleni nemzetközi kötelezettségek betartásának fontosságát.

2. Emberi jogok és nemzetközi szerződések

A Barcelona Traction-ügyben (Belgium v. Spain)^[13] Belgium azzal vádolta Spanyolországot, hogy megsértette egy belga tőkével működő cég jogait. Az ICJ kifejtette, hogy az államok nemzetközi kötelezettségekkel tartoznak az egyének jogainak védelmében, beleértve az egyenlő bánásmódot is. Az ICJ hangsúlyozta az egyetemes emberi jogi normák szerepét és az államok kötelezettségeit az egyenlő bánásmód biztosítása terén.

3. Szexuális és nemi diszkrimináció

Az Ahmadou Sadio Diallo-ügyben (Republic of Guinea v. Democratic Republic of the Congo)^[14] Guinea azzal vádolta a Kongói Demokratikus Köztársaságot, hogy sértette egy guineai állampolgár (Ahmadou Sadio Diallo) jogait, beleértve a tisztességes eljáráshoz való jogot és az egyenlő bánásmódot. Az ICJ kinyilvánította, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság megsértette Diallo jogait, beleértve az egyenlő bánásmód elvét is. Az ítélet megerősítette az egyének jogainak védelmét nemzetközi jogi szinten, és hangsúlyozta az egyenlő bánásmód fontosságát.

4. Általános nemzetközi jog és egyenlő bánásmód

A Nottebohm-ügyben (Liechtenstein v. Guatemala)^[15] Liechtenstein azzal vádolta Guatemalát, hogy tisztességtelenül bánt állampolgárával, Friedrich Nottebohmmal, és megsértette az egyenlő bánásmód elvét. Az ICJ úgy ítélte meg, hogy az állampolgárság szoros kapcsolatot követel meg a védelem élvezetéhez, de az egyenlő bánásmód elve fontos szempont maradt az ügyben. Az ítélet rávilágított az állampolgárság és az egyenlő bánásmód összefüggéseire a nemzetközi jogban.

5. Különleges védett csoportok és diszkrimináció

A Namíbia ügyben (South West Africa Cases)^[16] a bíróság az apartheid rendszerrel és az etnikai megkülönböztetéssel foglalkozott Namíbiában, amely akkor Dél-Afrika ellenőrzése alatt állt. Az ICJ kimondta, hogy az apartheid és az etnikai megkülönböztetés ellentétes a nemzetközi jog alapelveivel, beleértve az egyenlő bánásmódot. Az ítélet megerősítette az egyenlő bánásmód és a faji diszkrimináció tilalmának fontosságát nemzetközi szinten.

IV. Egyenlő bánásmód nemzetközi emberi jogi bíróságok gyakorlatában

1. Emberi Jogok Európai Bírósága (ECtHR)

Magyarország 1993-ban csatlakozott az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez (a továbbiakban: EJEE) ezért az EJEE ítéletei Magyarországon joghatályosak.

Az egyenlő bánásmód az emberi jogok területén jelentős a D. H. és Társai vs. Csehország^[17] ügyben is, ahol az ítélet kimondja, hogy a roma gyerekek diszkriminatív módon történő külön oktatása sérti az egyenlő bánásmódot és az EJEE 14. cikkét. Az ítélet kiemeli, hogy az egyenlő bánásmód elve az oktatás területén is alapvető követelmény, amelynek megsértése hátrányos megkülönböztetést jelent.

2. Amerika-közi Emberi Jogi Bíróság (IACHR)

Az IACHR döntései Magyarországra nézve nem hatályosak, azonban érdemes figyelemmel lennünk az ott kifejtett alapelvekre. A diszkrimináció elleni küzdelemben jelentős a González („Cotton Field”) vs. Mexikó ügy,^[18] ahol az IACHR megállapította, hogy Mexikó megsértette az egyenlő bánásmód és a diszkrimináció tilalmának elvét a nők elleni erőszak eseteinek nem megfelelő kivizsgálásával. Az ítélet megerősíti a nők jogainak védelmét és az egyenlő bánásmód biztosításának nemzetközi jogi kötelezettségét.

3. Afrikai Emberi Jogok és Népek Jogainak Bírósága (ACHPR)

Az ACHPR döntései Magyarországon nem hatályosak, de érdemes figyelemmel lennünk az ott kifejtett alapelvekre.

Az egyenlő bánásmód és kisebbségi jogok területén jelentős az Endorois vs. Kenya ügy,^[19] ahol az ACHPR állást foglalt a kenyai Endorois közösség jogainak megsértése ellen, amely magában foglalja az egyenlő bánásmódot és a diszkrimináció tilalmát. Az ítélet hangsúlyozza a kisebbségi népek jogainak védelmét és az államok kötelességét az egyenlő bánásmód biztosításában.

V. Egyenlő bánásmód az Európai Unió Bírósága esetjogában

Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) döntései Magyarországon hatályosak, mert Magyarország 2004. május 1-jével az unió tagállama.

Az EUB jelentős szerepet játszik az egyenlő bánásmód követelményének értelmezésében. Az EUB esetjoga számos fontos precedenst tartalmaz, amelyek meghatározzák az egyenlő bánásmód különböző vetületeit, különösen a munkahelyi diszkrimináció, a nemek közötti egyenlőség, valamint az állampolgárság és származás alapján történő megkülönböztetések tekintetében. Az alábbiakban bemutatok néhány jelentősebb ítéletet és elvet, amelyek az EUB esetjogában megjelennek:

1. Nemek közötti egyenlő bánásmód

a) A Defrenne-ügy (Case 43/75) központi kérdése az egyenlő bérezés elve volt. Az EUB kimondta, hogy a nemek közötti egyenlő bérezés alapelve közvetlenül alkalmazható és az egyének jogosultak arra, hogy nemzeti bíróságok előtt hivatkozzanak erre. Az ítélet hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlő bánásmód alapelve kötelező érvényű és közvetlenül alkalmazható az EU egész területén.

b) A Kalanke-ügy (CaseC-450/93) a pozitív diszkrimináció (előnyben részesítés) kérdésével foglalkozott. Az EUB kinyilvánította, hogy a nők előnyben részesítése egy meghatározott munkakörben csak akkor megengedett, ha a két jelölt egyaránt alkalmas a pozíció betöltésére. Az ítélet korlátozza a pozitív diszkrimináció alkalmazhatóságát, biztosítva, hogy az egyenlő bánásmód elve ne sérüljön.

2. Állampolgárság és származás miatti diszkrimináció

a) A Gravier-ügy (Case293/83) arra vonatkozott, hogy egy francia diákot magasabb tandíj fizetésére köteleztek Belgiumban, mint a belga diákokat. Az EUB kimondta, hogy az ilyen intézkedés az állampolgárságon alapuló diszkriminációnak minősül és sérti az EU szerződéseit.

Jelentőség: Az ítélet megerősíti, hogy az állampolgárság szerinti megkülönböztetés tilos az EU-ban, különösen az oktatás területén.

b) A Bosphorus Airways-ügy (Case C-84/95) egy török légitársaság tulajdonában lévő repülőgép elkobzására vonatkozott. Az EUB kimondta, hogy az EU intézkedései nem sérthetik a diszkrimináció tilalmát, és mindenki egyenlő bánásmódban kell, hogy részesüljön. Az ítélet hangsúlyozza, hogy az egyenlő bánásmód elve minden uniós intézkedés esetében alkalmazandó.

3. Fogyatékosságon alapuló diszkrimináció

a) A Chacón Navas-ügy (Case C-13/05) egy munkavállalóval kapcsolatos, akit betegsége miatt bocsátottak el. Az EUB kimondta, hogy a betegség nem tekinthető fogyatékosságnak és nem tartozik az egyenlő bánásmód irányelvének hatálya alá. Az ítélet hozzájárul a fogyatékosság fogalmának meghatározásához és az egyenlő bánásmód elvének alkalmazásához ezen a területen.

b) A H. K. Danmark-ügyek (C-335/11 és C-337/11) egy cukorbetegségben szenvedő munkavállalóval kapcsolatosak, akit a teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra alkalmatlannak minősítettek. Az EUB kimondta, hogy a cukorbetegség fogyatékosságnak minősülhet és a munkáltató köteles megfelelő intézkedéseket tenni a munkavégzés biztosítására. Az ítélet megerősíti, hogy a fogyatékossággal kapcsolatos alkalmazkodások elengedhetetlenek az egyenlő bánásmód biztosításához.

4. Életkoron alapuló diszkrimináció

A Kücükdeveci-ügy (Case C-555/07) egy török állampolgárságú munkavállalóval kapcsolatos, akit fiatal kora miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesítettek. Az EUB kimondta, hogy az ilyen megkülönböztetés sérti az EU alapelveit. Az ítélet hangsúlyozza, hogy az életkor alapján történő diszkrimináció tilos, és az egyenlő bánásmód elve minden életkorú személyre vonatkozik.

VI. Egyenlő bánásmód az Alkotmánybíróság gyakorlatában

Az egyenlő bánásmód elve a magyar Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) gyakorlatában is központi szerepet játszik. Az AB számos fontos határozatot hozott, amelyek érintik az egyenlő bánásmód és a diszkrimináció tilalmának kérdését, hozzájárulva az emberi jogok védelméhez Magyarországon. Az alábbiakban bemutatok néhány jelentősebb határozatot és elvet az AB gyakorlatában:

1. Alapelvek és jogszabályok

a) Alaptörvény és alapjogok: Magyar-ország Alaptörvénye kimondja, hogy az emberi méltóság sérthetetlen, és minden ember jogképes. Az Alaptörvény biztosítja az egyenlő bánásmód elvét, különös tekintettel a származás, nem, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti megkülönböztetés tilalmára.

b) Ebktv.: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) részletesen szabályozza az egyenlő bánásmód követelményeit és a diszkrimináció különböző típusait. Az AB több döntésében is az Ebktv.-t értelmezte.

2. Jelentősebb alkotmánybírósági határozatok az egyenlő bánásmód területén

a) A 21/1990. (XI. 4.) AB határozat az egyesületi joggal és a diszkriminációval foglalkozott. A döntés hangsúlyozta az egyenlő bánásmód fontosságát az egyesületek alapítása és működése esetén.

b) A 9/1990. (IV. 25.) AB határozat a rendőrségi és tisztességes eljárásokkal foglalkozott. Ebben az ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a rendőrségi eljárások során biztosítani kell az egyenlő bánásmódot és a tisztességes eljáráshoz való jogot, különösen az etnikai vagy egyéb megkülönböztetés elkerülése érdekében.

c) A 14/1994. (III. 17.) AB határozatban az Alkotmánybíróság az elbírálás és a diszkrimináció kérdéskörében egy igazságügyi esettel foglalkozott, ahol a bíróságok diszkriminatív módon jártak el az ítélethozatal során. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az egyenlő bánásmód elvének minden jogérvényesítési eljárásban érvényesülnie kell.

d) A 32/2012. (VII. 4.) AB határozatban az Alkotmánybíróság a szociális juttatások és az egyenlő bánásmód kapcsolatával foglalkozott. Az Alkotmánybíróság ebben a döntésében kimondta, hogy a szociális juttatások kiosztásánál is biztosítani kell az egyenlő bánásmódot, az önkormányzatok által alkalmazott szabályok nem vezethetnek hátrányos megkülönböztetéshez.

e) A 3325/2017. (XI. 14.) AB határozatban az Alkotmánybíróság a munkajog területén vizsgálta az egyenlő bánásmód követelményeit. A bíróság hangsúlyozta, hogy a munkáltatók kötelesek biztosítani a diszkriminációmentes munkakörnyezetet és az egyenlő hozzáférést a munkalehetőségekhez.

3. Az Alkotmánybíróság szerepe az egyenlő bánásmód érvényesítésében

a) Az Alkotmánybíróságnak jelentős a szerepe a jogértelmezésben és jogfejlesztésben, valamint precedensek alkotásában, mert döntései gyakran irányadóak a magyar jogalkalmazás számára, különösen az egyenlő bánásmód követelményeivel kapcsolatos ügyekben. A bíróság ítéletei elősegítik a joggyakorlat egységesítését és az alapjogok védelmét. Az Alkotmánybíróság szerepet játszik a jogalkotási folyamatban is, ajánlásokat és véleményeket fogalmaz meg a jogszabályok egyenlő bánásmódot érintő aspektusaira vonatkozóan.

b) Az Alkotmánybíróságnak jelentős a szerepe az emberi jogok és alapjogok védelmében is, mert az Alkotmánybíróság döntései hozzájárulnak az emberi jogok és alapvető szabadságok erősítéséhez Magyarországon. Az egyenlő bánásmód elvének érvényesítése központi szerepet játszik az emberi méltóság és alapjogok védelmében.

c) Az Alkotmánybíróság gyakran a végső fórum azoknak, akik úgy érzik, hogy az egyenlő bánásmód elvét megsértették ügyük során. Az Alkotmánybíróság jogorvoslatot biztosít az ilyen esetekben.

VII. Az egyenlő bánásmód elvének érvényesülése az önkormányzati munkában

1. Esettanulmány az egyenlő bánásmód és az esélyteremtés kontextusában

A településen működő óvoda vezetője felhívja a helyi polgármesteri hivatal jegyzőjét, hogy segítséget kérjen. Az izgatott roma nő hadar a telefonban, alig tudja összeszedni mondanivalóját. A jegyző érezte, hogy valami nincs rendben, hisz ismeri a nőt régóta, ezért a helyszínre siet. Az óvodavezető betessékeli az irodájába, ahol a sarokban egy széken összekuporodva, riadtan tekint rá egy fiatal, ápolatlan külsejű teremtés. Csendben sírdogál, alig mer felnézni. Első látásra talán húsz éves lehet vagy fiatalabb, korához képest hiányos, ápolatlan fogazattal, az elhanyagoltság és a mélyszegénység nyomaival, mert ruházata piszkos és ócska. A jegyző azonban az embert látja meg benne, és megkéri kedvesen: Mondja el mi történt.

Az édesanya elmeséli, hogy van egy élettársa, akivel közösen van egy kislányuk. A férfi azonban gyakran bántalmazza őt, erőszakosan viselkedik, munkája egyiküknek sincs, napról napra élnek. Az elszenvedett sérelmek miatt megfogta a kislányt és az édesanyjához költözött egy másik településre. Természetesen az apa nem vette azt jó néven, utánuk ment több alkalommal és visszahozta őket abba a házba, ahol ő lakik. A bántalmazások egyre súlyosabbak voltak. Utoljára eltörte a nő kéz-, és lábujját, és a testén is zúzódások nyomai voltak láthatók. A nő segítséget kért és kapott a bíróságtól, egy távoltartási végzést, amelyben az állt, hogy a férfi nem léphet kapcsolatba sem vele, sem a kislánnyal és nem közelítheti meg a nagymama házát sem, ahol jelenleg élnek. Ennek ellenére egy meleg nyári estén a férfi elment a nagymama házába és elvitte a kislányt magához, és hétfő reggel bevitte a gyermeket a helyi óvodába.

Az anyuka azonban hibát követett el. Nem fordult a rendőrséghez azonnal, talán mert a félelem nagyobb úr volt, mint az elszántsága, s talán azért is, mert nem volt tisztában a jogaival. Amikor másnap összeszedte a bátorságát és elment a helyi rendőrségre, hogy jelentse az esetet, nem igazán történt semmi. Annyit mondtak neki, hogy miért nem jelentette előző este, amikor mindez történt.

Ezek után az anya felkerekedett, vett egy buszjegyet és elutazott a településre, ahol az apa élt, és ahová elvitte a gyermekét. Bement az óvodába, megmutatta a gyanútlan óvodavezetőnek a távoltartási végzést, amelyet a bíróság az apa ellen adott ki. A vezető óvónő elképedve nézte a dokumentumot, amelyről ő nem tudott és már napok óta minden délután kiadta az apának a gyereket, aki el is vitte haza a kislányt.

Anyuka rettegve kérte a vezető óvónőt, hogy tegyen valamit, mert vélhetőleg hamarosan jön az apa és haza fogja vinni a gyereket. Az óvónő tárcsázta a szolgálatban lévő helyi járőr számát, hogy segítséget kérjen, mivel jól tudta, hogy ezen a napon is apuka hamarosan meg fog jelenni, és el akarja majd vinni a kislányt.

A járőr utasította az óvónőt, hogy adja oda a telefont az anyánk, majd ő beszél vele. Miután befejezték a beszélgetést, az anya elmondta az óvónőnek, hogy a rendőr arra kérte őt, hogy üljön fel a buszra, menjen haza az anyjához, mivel neki úgysincs munkája, nem tudna gondoskodni a gyerekről, majd a férfi később jön a gyerekért az óvodába, hazaviszi és minden rendben lesz.

Mikor a jegyző meghallotta ezt a történetet, csak remélni merte, hogy valahol elveszett az információ és a járőrt nem tájékoztatta az anyuka a távoltartási végzésről.

Mindeközben telt az idő, a fiatal nő félelmében bebújt az asztal alá, ott reszketett és sírdogált. A rémület a tekintetében ijesztő volt. Könyörgött, hogy ne engedjék be a szobába a férfit, ha megérkezik, hogy elvigye a kislányt.

A helyzet komolyságára tekintettel a jegyző telefonon segítséget kért a rendőrségtől. A segítség meg is érkezett, szerencsére még éppen időben, mert néhány perc múlva apuka is feltűnt az óvoda bejáratánál a megszokott időben, hogy elvigye a kislányt. A rendőri igazoltatás során az apa mindent tagadott és meglehetősen agresszívan viselkedett. Azt mondta, nem tudott a távoltartási végzésről. Elmondása szerint ő gondoskodik a gyermekről és természetesen egy szó sem igaz abból, amit az anya mond.

Mindeközben az óvónő és a jegyző próbálta az anyát megnyugtatni és felhívni a figyelmét a jogaira és a lehetőségeire. Próbálták tanácsokkal ellátni a jövőre nézve is, hogyha nehéz helyzetbe kerül, mi a teendő. A fiatal nő végtelenül hálás volt és sírva megköszönte a segítséget, amelyet kapott és a bánásmódot, ahogy kezelték a helyzetét.

Ezúttal a történet jól végződött. A rend-őrök elvitték a gyermeket és az anyát egy közeli nagyvárosba, ahol feltették őket egy buszra, amely visszavitte őket a nő lakhelyére, az édesanyja otthonába.

2. Az önkormányzatok nehézségeiről

Az önkormányzatok munkája során legalább két fő területet figyelembe kell venni az egyenlő bánásmód biztosításában: az ügyfelekkel való bánásmódot és a közszolgálati dolgozók sokszínűségének kezelését.

Egyrészt tekintettel kell lenni arra, hogy a globalizáció és a migráció növekedése miatt Magyarországon is egyre inkább megfigyelhető a különböző korú, vallású és nemzetiségű embercsoportok együttélése. A demográfiai változások és a munkaerőpiac átalakulása pedig hatással van a közigazgatásra és a közszférára, amely nehézségeket okoz a társadalomhoz való alkalmazkodásban.

Másrészt az előítéletesség megjelenhet a közigazgatási ügyintézők körében is, de nem mérhető, ezért a diszkrimináció megelőzésére kellene helyezni a hangsúlyt. Megjegyezzük azt is, hogy a közszolgálat fejlesztésében a vezetőknek nagy szerepe van, mivel ők felelősek a munkahelyi légkörért és a dolgozók közötti viszonyokért. Az önkormányzati feladatellátás sokrétű szakértelmet igényel, és nagy szükség van a jó emberismeretre és problémamegoldó képességre.

Az önkormányzati munkában számos nehézséggel kell megküzdeni, mert a kisebb települési önkormányzatoknál jellemző a kis létszámú apparátus, amely nehézségeket okoz a feladatok elvégzésében és a helyettesítésben, továbbá az adatszolgáltatási kötelezettségek növekedése, valamint a központi számítógépes rendszerek elégtelen működése is akadályozza az ügyintézést. A jogszabályalkotási dömping is bizonytalan jogszabályi környezetet teremt, amely szintén nehezíti az ügyfélbarát ügyintézés kialakítását.

3. Általános tanulságok az egyenlő bánásmód érvényesíthetősége kapcsán

Az ICJ gyakorlatában az egyenlő bánásmód elve közvetve és közvetlenül is jelentős szerepet játszik az államok közötti jogvitákban és nemzetközi jogi kötelezettségek értelmezésében. Az ICJ ítéletei és tanácsadó véleményei megerősítik, hogy az egyenlő bánásmód elve alapvető nemzetközi jogi követelmény, amelyet minden államnak tiszteletben kell tartania. Az ICJ továbbá hangsúlyozza az egyenlő bánásmód és az emberi méltóság védelmét, különösen a diszkrimináció elleni küzdelem keretében.

A nemzetközi bíróságok gyakorlatában az egyenlő bánásmód elve széles körben alkalmazott és alapvető követelmény. Az ECtHR, az IACHR és az ACHPR mind komoly szerepet játszanak ezen elv értelmezésében és alkalmazásában. Ezek az ítéletek alapvető hozzájárulást jelentenek a nemzetközi jog fejlődéséhez, az emberi jogok védelméhez és az igazságosabb globális társadalom megteremtéséhez. Az ECtHR döntései precedens értékűek és irányadóak az ECHR-ben részes államok számára. Az ítéletek segítenek az egyenlő bánásmód elvének egységes alkalmazásában az Európai Tanács tagállamaiban. Az ECtHR lehetőséget biztosít az egyének számára, hogy jogsérelmeik esetén jogorvoslatot kérjenek. Ez különösen fontos azok számára, akik nemzeti szinten nem találtak megfelelő jogvédelmet.

Az EUB esetjoga széles körben meghatározta az egyenlő bánásmód követelményét az Európai Unióban. Az ítéletek különböző területeken – például nemek közötti egyenlőség, fogyatékosság, állampolgárság és életkor alapján történő megkülönböztetés terén – erősítik meg az egyenlő bánásmód elvét. Az EUB döntései kulcsfontosságúak az EU-s jog egységes értelmezésének biztosításában és az egyenlő bánásmód elvének védelmében.

A magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában az egyenlő bánásmód elve központi szerepet játszik. Az AB számos határozatában hangsúlyozza az egyenlő bánásmód fontosságát és biztosítja annak érvényesülését különböző jogterületeken. Az AB döntései jelentős szerepet játszanak az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmében, hozzájárulva egy igazságosabb és diszkriminációmentes társadalom kialakításához Magyarországon.

Például az önkormányzatok szolgálati útjainak kijelölése és a tevékenységek ennek megfelelő becsatornázása elősegíti a hivatalok professzionális működését.

4. Az esettanulmány főbb megállapításai

a) Az egyenlő bánásmód érvényesítése során alapvető az önkormányzati szervek közötti együttműködés, ennek hiányában az egyenlő bánásmód elve nem érvényesülhet.

b) az érzelmi intelligencia (EQ) alapvető az ügyfelekkel történő megfelelő bánásmód biztosításában, mint ahogy az is, hogy a jegyző a helyi lakosok ügyeit „szívén viseli”, amely a gyors beavatkozáshoz is szükséges. A gyors beavatkozás a munka végzés értékpreferenciáinak alkalmazását is jelenti.

c) A gyermekvédelmi jelzőrendszer hiányosságai sérthetik a gyermekek és felnőttek érdekeit,amelletthogy mulasztásos jogsértéseket eredményeznek.

d) A gyermek „mindenek felett való érdeke” értő figyelmet kíván meg az állam különböző alrendszereinek képviselőitől, mert a szülő(k) gondoskodási kötelezettségének ellenőrzése éppúgy feladatuk, mint a családi béke megőrzése a jogszabályok érvényre juttatása során. Ezeket a tevékenységeket nem fedhetik és nem árnyékolhatják be az állami szerv képviselőjének esetlegesen helytelen vagy diszkriminatív cselekményei sem.

e) Az állami szervek tevékenységei elvi síkon feltételezik az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos ismeretek széleskörűségét, és az ismeretek esszenciáinak azonosságát.

f) Az esettanulmányban megfigyelhetjük az egyenlő bánásmód és az esélyteremtés elvének fonódását, a jegyzői munka és az önkormányzati kollektíva, valamint a rendőrség együttműködését a jogszabályok végrehajtása során, mely az állampolgárok érdekében történik.

g) A tanulmány rávilágít a tisztviselők emberi oldalára is, ahol határozott szerepet kapnak a tisztviselők EQ- és IQ-vezérelt, illetve az empatikus vagy érzelemmentes munkavégzésének sajátosságai.

VIII. Összefoglalás

Az önkormányzatoknál dolgozó közigazgatási szakembereknek elfogultságtól mentes eljárása elősegítheti az egyenlő bánásmód megvalósulását és csökkentheti az állampolgárok irányába a diszkrimináció kifejtését. Mindazonáltal az aranyszabály, a keresztényi gondolat, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak, ma közhellyé vált, de fontos lenne, hogy ezt mindenki figyelembe vegye a diszkrimináció elkerülése érdekében.

A település jegyzőjének tevékenységére hatással lehetnek például a társadalom különböző rétegeinek jogérvényesítő mechanizmusai, civil szervezetek beavatkozásai, politikai pártok aktivitásai, a munkahelyi kollektíva informális kényszerítő mechanizmusai.

A gyermekérdekek gyakran szembekerülnek a halmozott diszkrimináció elemeivel, amikor a társadalmi helyzet, a származás alapján történő megkülönböztetés a faji megkülönböztetéssel és az érdekérvényesítési képesség hiányával összefonódottan jelentkezik.

A települési jegyző tevékenységét azonban az egyenlő bánásmód területén vezérli jogismerete, illetve hogy közhatalmat gyakorolhat, mert az önkormányzati munkában elsősorban a jegyző a törvényesség őre. A hatékony munkavégzés a tisztviselőktől olyan társadalom által elvárt követelmény, melyet alátámaszt a tisztviselő magas érzelmi intelligenciája, azonban a gyors beavatkozás helyességét jogi oldalról alátámasztani minden esetben szükséges.

Bár az egyenlő bánásmód elvét már a keresztényi gondolatok is hordozzák, a keresztény elveket más vallásúak, vagy a vallástalan emberek nem feltétlenül fogadják el. Az egyenlő bánásmód követelményeit a társadalom is kikényszeríthetné, de a gyermekek helyzetére hatással bíró helyi társadalom tagjai sokszor nincsenek tudatában jogaiknak, vagy ha tudatában vannak, nem biztos, hogy kapnak annak érvényesítéséhez megfelelő segítséget. Gyakran ezeknek az embereknek a jegyző az utolsó mentsvára, akinek mindig a helyzet magaslatán kell állnia, különösen a gyermekek érdekében, akik jogaikat jogtudatos felnőttek nélkül érvényesíteni nem tudják.

^[1] A hátrányok okait a szabályozási, finanszírozási, végső soron etikai elvek hálójában kell keresnünk.

^[2] A „nép szelleme”egy adott nemzetet meghatározó kulturális, társadalmi, etikai, politikai és történelmi jellemzők és értékek összességére utal. Felöleli azokat a gondolkodásmódokat, hitrendszereket, hagyományokat, szokásokat, nyelvet, művészetet, irodalmat és a kulturális kifejezés más formáit, amelyek egy nép kollektív tudatát és identitását alakítják. Ez a szellem egy közösség egyedi tapasztalatait, történelmét és életmódját tükrözi, erősítve az összetartozás és az identitás érzését a közösség tagjai között.

^[3] Borvák Erzsébet – Makkos Nándor: Hátrányos helyzetű gyermekek lehetőségeiről. Jegyző és Közigazgatás 2024/1., 29–32. o.

^[4] Párniczky Mihály: A magyar ius regium az Árpádházi királyok korában. De iure regio Hungarico tempore regum stirpis Arpadianae. Az Illés Szeminárium kiadványai. Budapesti Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jogtörténeti Szemináriuma, Budapest 1940.

^[5] Barzó Tímea: A családjog alapelvei és érvényesülésük nehézségei. Miskolci Jogi Szemle, 2017. évi különszám.

^[6] Vö. Az Európai Parlament és a Tanács 2024. május 14-i (EU) 2024/1385 irányelve a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről.

^[7] Bővebben lásd: 37/2009 (OT 22) ORFK Utasítás, 32/2007. ORFK Intézkedés.

^[8] https://www.ajbh.hu/-/2670755-175.

^[9] Bővebben lásd: Gyarmathy Éva: Hátrányban az előny. A szociokulturálisan hátrányos tehetségesek. Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Budapest 2010.

^[10] Makkos Nándor: Önkormányzatok gyermekek esélyteremtésével kapcsolatos felelősségéről. Jegyző és közigazgatás 2022/5., 36–40. o.

^[11] Steven Arrigg Koh: Respectful Consideration after Sanchez-Llamas v. Oregon: Why the Supreme Court Owes More to the International Court of Justice. Cornell Law Review, Volume 93 Issue 1 November 2007. 249. o.

^[12] Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (The Gambia v. Myanmar), Preliminary Objections, Judgment, I.C.J. Reports 2022, 477. o.

^[13] Barcelona Traction, Light and Power Company, Limited (Belgium v. Spain) (New Application: 1962).

^[14] Ahmadou Sadio Diallo (Republic of Guinea v. Democratic Republic of the Congo 1998).

^[15] Nottebohm (Liechtenstein v. Guatemala 1955).

^[16] Legal Consequences for States of the Continued Presence of South Africa in Namibia (South West Africa) notwithstanding Security Council Resolution 276 (1970).

^[17] Eur. Court. H. R., Case of D. H. and Others v. Czech Republic, judgment of 13 November 2007.

^[18] Inter-American Court of Human Rights Case of González et al. (“Cotton Field”) v. Mexico 2009.

^[19] Centre for Minority Rights Development, Minority Rights Group International and Endorois Welfare Council (On Behalf Of the Endorois Community) v Kenya (the ‘Endorois’ case, 1970).