Etikai Kódex
2009-11-24 I. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Dr. Dudás Ferenc a Belügyminisztérium főosztályvezetője
Dr. Dudás Ferenc a Belügyminisztérium főosztályvezetője
A Jegyző Dr. Dudás Ferencet, a Belügyminisztérium főosztályvezetőjét kérdezi a köztisztviselők „Etikai Kódex”-ének szükségességéről, és annak tartalmáról a Magyar Közigazgatásban megjelent tanulmánya alapján.
Jegyző: Milyen kérdésekre keresnek érdemi választ a magyar köztisztviselők Etikai Kódexének megalkotásakor?
Dudás Ferenc: Az Etikai Kódex szabályainak megalkotásakor a következő kérdésekre kell érdemi választ keresni:
1. Szükséges-e, hogy a közigazgatásban preferált értéket a jogi szabályozáson túl etikai követelményekkel is erősítsük?
2. Mennyire szükséges a jogi, illetve az etikai szabályozásra helyezni a hangsúlyt az etikai infrastruktúrához tartozó más eszközökkel szemben?
3. Szükséges-e az etikai normák érvényesülésének ellenőrzésére külön szervezetet létrehozni vagy felhatalmazni (az ellenőrzést ebben az esetben tágan értelmezzük, s beleértjük azt a helyzetet is, amikor a köztisztviselő etikai konfliktusba kerül, amelynek feloldásához tanácsadásra, iránymutatásra van szüksége, s ezért egy pártatlan fórumhoz fordul).
4. A szankcionálás helyett milyen ösztönző eszközökkel lehet elérni, hogy a köztisztviselők a közszolgálati értékek és alapelvek szerinti magatartást kövessék?
5. Hogyan lehet javítani a közigazgatás és a társadalom közötti kommunikációt?
Jegyző: Mi lehet a kódex megalkotásának legnagyobb nyeresége?
Dudás Ferenc: Az mindenképpen, hogy az állampolgárok jobb érzésekkel távoznak a hivatalokból, mint ahogyan oda korábban beléptek.
A JEGYZŐ szerkesztősége kíváncsian várja a magyar jegyzők véleményét ezzel a témával kapcsolatban is. A legérdekesebb levelekből részleteket is közlünk. Levélcímünk: A Jegyző szerkesztősége 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 7.
A témához kapcsolódóan közöljük Nagy Brittania köztisztviselőinek Etikai Kódexét magyar fordításban.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
