Gyula

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / E-Önkormányzat

Gyula

IX. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Becsyné dr. Szabó Márta, dr. Medgyaszai László



A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2004-ben a Gazdasági versenyképesség operatív program információstársadalomés gazdaságfejlesztés prioritása keretében az önkormányzati adatvagyon másodlagos hasznosítása érdekében pályázatot írt ki. A pályázat a közszféra információinak más szervezetek, vállalkozások, ezen belül a kisés középvállalkozások részére való hozzáférhetővé tételére irányult.

 

 

Önkormányzatunk a nyertesek között szerepelt, 120 millió Ft-os összeggel, melyből a bruttó támogatás 105 millió forint volt. A hiányzó önerőhöz a Belügyminisztérium járult hozzá 9 millió forinttal. A támogatási szerződés aláírása kissé elhúzódott, így a tényleges munkát csak 2005 nyarán kezdhettük el.

 

Pályázatunkban egy olyan adatbázisrendszer kiépítését és üzemeltetését vállaltuk fel, mely magában foglalja:

 

  • az adózási, pénzügyi;
  • az építészi, vagyonkataszteri;
  • a vállalkozói;
  • az idegenforgalmi;
  • a hatósági, államigazgatási, jogi területeket.

 

A különböző szoftverekkel támogatott modulokat – forrásbázisokat – oly módon kellett egy adattárházba integrálni, hogy megvalósulhasson a folyamatos feltöltés az ügyintézők beavatkozása nélkül, az egyes adattípusoknak megfelelő szükséges és elégséges gyakorisággal.

 

Nagy gondot okozott az adattisztítás, az egységesítés és az integrálás, tekintettel arra, hogy az egyes forrásbázisok eltérő struktúrákkal, eltérő adattípusokkal és sokszor eltérő adatokkal dolgoztak. Ez utóbbi probléma éppen az egyes szoftverek által kezelt adatcsoportok sokféleségéből adódott. Sajnos nincs olyan integrált önkormányzati szoftver, amely – tekintettel az adatvédelmi előírásokra is – minden területre a jelenlegi szoftverek színvonalát elérő minőségű megoldást nyújtana, vagy olyan egységes adatbázisból dolgozna, amelyben pl. az ügyfelek adatai a BM Központi Nyilvántartóból kerülhetnének kiválasztásra, és minden változtatás automatikusan megjelenne a munkatársak termináljain.

 

Az eltérő adattípusok közös tárházba integrálására két megoldás kínálkozott.

 

Ez egyik, hogy a forrásrendszerek fejlesztőit kérjük fel egy megadott formátumba való kikonvertálásra. Ennek előnye a „hazai” pálya ismerete, hátránya, hogy el kell dönteni az ún. „master adatbázis” kérdését, azaz, hogy ki alkalmazkodjon kihez.

 

A másik, hogy a központi adatbázist készítjük fel a különböző adattípusok fogadására, és ez lényegében csak a szükséges mennyiségű adatokat „emeli” ki a forrásrendszerből. Végül szakmai és költségtakarékossági szempontból az utóbbi mellett döntöttünk.

 

A fejlesztés sarokpontjainak kidolgozása után kerülhetett sor a pontos és részletes közbeszerzési dokumentáció kidolgozására, melyhez – tekintettel a téma speciális voltára – szakértő tanácsadó segítségét vettük igénybe.

 

A dokumentáció összeállítása közben felmerült, hogy a teljes projekt vonatkozásában írjunk-e ki pályázatot, vagy csak a fejlesztési munkákra. Előbbi mellett szólt, hogy részünkről minimális, inkább csak ellenőrzési feladatokkal járna, ellene, hogy nem igazán költségtakarékos, ugyanis az egyes részbeszerzések során jelentős kedvezményeket lehet elérni, amely kedvezményekből eredő megtakarítások a projekt szempontjából fontos területekre csoportosíthatók át.

 

A csak a fejlesztésre vonatkozó eljárás eredményes befejezésével megkötöttük a megállapodást, majd megvásároltuk a szükséges berendezéseket.

 

Már a tervezések során felmerült az internetes portálok működtetésének legfontosabb szegmense, azaz a publikáció, megismertetés, PR. A fejlesztésre kiírt pályázaton elért megtakarítások terhére átcsoportosítást kezdeményeztünk, melynek jóváhagyását követően ún. infoterminálokat vásároltunk. Előzetesen – inkább csak a finom érdeklődés szintjén – kiajánlottuk ezeket a városban működő, nagy ügyfélforgalmú vállalkozásoknak, bankoknak, ahonnan szinte azonnal pozitív visszajelzések érkeztek.

 

A terminálok nagyobb része „ülős” szerkezetű, víz- és vandálbiztos klaviatúrával, webkamerával rendelkezik. Ezek a gyulai Várfürdőben, az iparkamaránál, a tourinform-irodánál és más, a célközönség által leginkább látogatott helyeken, intézményekben lesznek elhelyezve.

 

A terminálok kisebb része „álló” szerkezetű és „touch”, azaz „érintő”-képernyővel van felszerelve, és várótermekben, illetve a közforgalom előtt nyitott helyekre kerül. A szükséges internetkapcsolatot részint kábeles, részint mikrohullámú hálózat kiépítésével biztosítjuk. Ez utóbbi előnye, hogy a kiépítés költségeit a projektből lehet finanszírozni, és további havi díjat nem is igényel.

 

Az elkészült fejlesztésrészeket teszt üzemmódban az érdeklődők rendelkezésére bocsátjuk, és a terminálokon keresztül – regisztráció nélkül – elérhetővé tesszük. A beérkezett jelzéseket, javaslatokat fórumon keresztül fogadjuk, és igyekszünk a projekt zárása előtt beépíteni a rendszerbe.

 

A felépített adattárházba bekerülő adatokat keresőmodul segítségével a böngészőn keresztül több módon élvezheti az érdeklődő, a legegyszerűbb – Excel-táblás – megjelenítéstől a digitális térképszelvényekig minden módon rendelkezésére állunk.

 

Lehetőség van arra is, hogy más webhelyeket is elérjen a felhasználó, így lényegében a terminálok e-pontként is funkcionálnak.

 

A teljes rendszer működtetését – szerződésben is – 5 évre vállaltuk, így gondolni kellett a fenntartási kiadások fedezetére. Ezek a kiadások évente elosztva évi 5–6 millió forintot tesznek ki, melyek részben fedezhetők a szolgáltatások fizetőssé tételéből.

 

Természetszerűleg hiba lenne ehhez túlzott reményeket fűzni, így egy már mások által kitalált megoldáshoz nyúltunk. Az „ülős” terminálokat – ahol más webhelyek is elérhetők – pénzbedobó automatával szereltük fel 30–30 ezer forintért. Ezek úgy vannak beállítva, hogy 30 percet lehessen böngészni 100 forintért. Az aktiválások között pedig egy folyamatosan frissülő hirdetési képújság fut, melynek felületére díjazás ellenében lehet felkerülni. Ezek a felületek a meghirdetésüket követő napokban teljes egészében le lettek kötve a vállalkozók által, így számításaink beigazolódtak, és várhatóan a befektetések is megtérülnek.

 

Az IT rendszer és a szolgáltatás

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu