Innovációs díj a Zalaszám Informatikának 2008/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Zala Megye

Innovációs díj a Zalaszám Informatikának 2008/1

X. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Adminisztrátor



Innovációs díjjal jutalmazták a harmincéves múltra visszatekintő Zalaszám Informatika Kft-t. A díj átadására Zalaegerszeg polgármesterének újévi fogadásán került sor. Dr. Gyimesi Endre a vállalkozás sikereinek méltatása után adta át a város elismerését jelképező oklevelet és bronzszobrot dr. Szász Péternek, a Zalaszám Informatika ügyvezető igazgatójának.

 


A közel száz, magasan képzett szakembert foglalkoztató cég többek között a közigazgatás és a vállalati szféra számára kifejlesztett informatikai rendszereivel szerzett hírnevet, s ezzel a tevékenységével érdemelte ki Zalaegerszeg Innovációs Díját.
Fejlesztéseik egyike, három minisztérium támogatásával éppen zalaegerszegi mintaprojektként indult útjára. Az OrganP Költségvetési Integrált Gazdálkodási Rendszer az elsők között nyújtott szolgáltatást ASP keretek között. Azóta kistelepüléseken, nagyvárosokban és megyei önkormányzatoknál egyaránt használják, több esetben kistérségi környezetben, illetve önkormányzatok teljes intézményhálózatára kiterjesztve is. Termékpalettájukat szélesíti ezen kívül az IRKA iratkezelő, az Xcity településfejlesztési és üzemeltetési, valamint az OrganE vállalatirányítási rendszer. Kiemelkedő eredményeket értek el a közigazgatás több szintjén, országosan működő egyedi informatikai rendszereikkel, így többek között okmányirodai, munkaügyi, választási alkalmazásaikkal. A cég innovatív tevékenysége az elmúlt években az integrált kommunikáció terén, az internet, IP telefon, és IP TV irányában is jelentősen növekedett.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu